Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-08-24 / 34. szám

özös igyekezettel KÉSZÜL AZ ÖTÖDIK „Az ötödik ötéves tervet úgy akar­juk kidolgozni, hogy szavatolja az egyenletes és tartós gazdasági fejlő­dést az ingadozás és a megtorpanás kockázata nélkül, mert ezek — ahogy az utóbbi tíz évben erről meggyő­ződhettünk — jelentős gazdasági veszteséget okoznak és kedvezőtlenül befolyásolják a politikai fejlődést.“ Mondotta a CSKP KB júniusi plená­ris ülésén Gustáv Husák elvtárs. Hangsúlyozta azt is, hogy a jövőben a gazdasági fejlődés alapja mindenek­előtt a szocialista gazdaságunkban meglevő tartalékok és források sok­oldalú felhasználása, feltárása. Az iparban arra fogunk törekedni, hogy megkezdjük a szerkezeti átalakítást, különösen a gépiparban, a tüzelő­­energetikai alapokban és a vegyipar­ban. El kell érni, hogy megerősödjön a mezőgazdaság szerepe, mivel ez a gazdasági fejlődés stabilizációs ténye­zője. Az élelmiszerszükségletet lénye­gében saját forrásokból kell fedezni. „Az életszínvonal emelésénél abból kell kiindulni, hogy megvédj ük a kis­kereskedelmi árak szilárdságát és ezzel megerősítsük a szociális bizton­ságérzetet, közel hozzuk egymáshoz a névleges és a reálbérek növekedé­sét. Emellett szükségesnek tartjuk, hogy megteremtsük a lehetőséget a bérrendszer átépítésére, amely lehe­tővé teszi, hogy következetesen érvé­nyesítsük a jutalmazás szocialista alapelvét, a végzett munka mennyi­sége és minősége szerint. Továbbá fel kell újítani a munka normázásának szerepét. Elsődleges program a lakás­építés. Azonban nem fogunk irreális célokat hangoztatni, amelyek csak papíron maradnának. A népgazda­ságban elért eredményekhez mérten, számolunk a legégetőbb szociális problémák fokozatos megoldásával is.“ A felsorolt tényezők, amelyeket szemléltetésképpen kiragadtunk, azt bizonyítják, hogy a társadalom egé­szének aktív részvételére van szük­ség, hogy a következő ötéves terv feladatait eredményesen teljesítsük. A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága júliusi plenáris ülésén Ele­na Litvajová elvtársnő külön kiemel­te, hogy a nőszövetség milyen nagy körültekintéssel készül javaslataival, észrevételeivel, munkája szervezésé­vel az új ötéves tervre. Egyrészt, hogy az alkotó feladatok teljesítésé­re mozgósítsa a nők széles tömegeit, másrészt, hogy a különböződ szervek és szervezetek ne mellőzzék a tervek kidolgozásánál a nőket érintő problé­mák megoldásának javaslatait, elő­készítését sem. „Többször hangsúlyoztuk már, hogy a nők egyenjogúsága gyakorlati meg­valósításának elsődleges feltétele munkába állásuk, amely jelentős mér­tékben hozzájárul társadalmi helyze­tük megjavításához, örülünk tehát, amikor a tervezett új munkalehető­ségekről hallunk, s azt szeretnénk, ha az üzemek elsősorban az iskolá­ból kikerülő fiatal lányokkal kötné­nek tanoncviszonyt. Ettől mostanáig enyhén szólva idegenkedtek, pedig ügyes kezű szakmunkásokat nevel-ÖTÉVES TERV anyák rövidített munkaidőben dol­gozhassanak. Ezzel kapcsolatban azonban meg­jegyezzük, hogy nemcsak nagy állami beruházásokra gondolunk. Az üze­mekkel, vállalatokkal, nemzeti bizott­ságokkal, a mezőgazdasági üzemekkel és a szakszervezettel (ROH) karöltve fel kell tárnunk a tartalékokat, meg kell keresnünk a helyi forrásokat, mert az emberek sokat tehetnek kez­deményezésükkel, ötleteikkel, jószán­dékukkal — segítségükkel. A nők egészségvédelme szintén megköveteli, hogy a szakszervezettel közösen ragaszkodjunk a terhes nőket és a nehéz munkát végzőket érintő munkavédelmi előírások betartásá­hoz, az éjszakai munka tilalmának érvényesítéséhez. Hogyan képzeli a nőszövetség a fel­soroltak érvényesítését az ötéves terv előkészítésében? Pártunk és álla­munk, vezető személyiségeink tudják, milyen problémákkal küzdenek tár­sadalmunk mai fejlettségi fokán a nők, a dolgozó édesanyák. Azonban azzal is tisztában vannak, hogy eze­ket a kérdéseket nem lehet a többi társadalmi problémától elszigetelten megoldani. Nőszövetségünk részéről tehát konkrét, okos javaslatokra van szükség, és eredményes munkára. A nőszövetség minden tagjának, minden egyes funkcionáriusának részt kell vennie javaslataink előkészítésében, kidolgozásában. Már kész a terv, amely szerint a helyi, járási szervek javaslatait, észrevételeit a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága elé terjesztik. Ez a javaslat, amely a dolgozó nők helyzetének javítását, a nők közéleti tevékenységének feltéte­leit, az édesanyák gondjainak kőny­­nyítését szolgáló szociális és gyer­mekgondozási intézmények létesíté­sét, a szolgáltatások és a közellátás hálózatának fejlesztését egyaránt fel­öleli majd, hasznos útmutató lesz az elkövetkező évekre mind az illetékes szerveknek, mind magának a nőszö­vetségnek. hetnének belőlük, akikre most olyan nagy szükség lenne.“ Mondotta nő­szövetségünk elnöke. Majd arról be­szélt, hogy „véleményünk szerint a dolgozó nőknek olyan munka- és élet­­feltételeket kell teremteni, hogy ki­bontakoztathassák képességeiket, nö­velhessék szakképzettségüket saját elégedettségükre és társadalmunk hasznára. „Évek óta hangoztatjuk, hogy a szolgáltatások, a közellátás színvona­la nem felel meg a dolgozó nők szük­ségleteinek, nem veszi le vállukról a második műszak — a főzés, takarí­tás — terhét. Nagyon fontosnak tart­juk, hogy az ötödik ötéves tervben erre is megoldást találjunk, mert a nők túlterheltsége gyakori konfliktu­sok forrása a családban, s negatívan befolyásolja mind a gyermekek fejlő­dését, mind a dolgozó édesanyák helyzetét munkahelyükön. A kevés szabad idő miatt nincs lehetőségük önművelésre, szakképzettségük gya­rapítására olyan mértékben, mint a férfiaknak, s így arra sem, hogy már meglevő ismereteiknek, képességeik­nek megfelelően érvényesülhessenek. Családi gondjaik sokszor tükröződnek munkateljesítményükön. A felsorolt problémák miatt gyakran kerülnek alacsonyabb beosztásba, rosszabb fi­zetési osztályba, mint a hasonló ké­pesítéssel rendelkező férfiak. Ezért lenne szükség arra, hogy az új ötéves tervben helyet kapjon a jobb, olcsóbb szolgáltatások hálózatának építése, a gyermekintézmények létesítése, esetleg az a lehetőség, hogy az édes-Most tehát — mint Husák elvtárs beszédében mondotta — arra kell összpontosítanunk igyekezetünket, hogy a népgazdaságtervezés szocia­lista alapelveit az ötéves terv kidol­gozása során az irányítás minden fokán betartsuk, és közös igyekezet­tel ne csak a múlt évek hibáit szá­moljuk fel, hanem az ötéves tervet magasabb színvonalon dolgozzák ki, mint a múltban. És — hogy ezt a nőszővetség kül­detésére vonatkoztatva leszögezzük: A nőknek — egyenjogúságuk marxi­­lenini elvei alapján — olyan feltéte­leket kell teremtenünk szocialista társadalmunkban, hogy alkotó mó­don kibontakoztathassák képességei­ket gyermekeik, mindannyiunk — társadalmunk javára. — he —

Next

/
Oldalképek
Tartalom