Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-24 / 34. szám
A HORTOBÁGY tegnap és ma A végtelen irányában, ahol a földhöz simul az égbolt, néhány juhászkunyhót ringat a nap melege. A gémeskutak vályújából hosszúkat kortyant a hőségtől eltikkadt ménes. Odébb lehajtott fejű juhok keresik a hűst egymás árnyékában, őrzőik botjukra támaszkodva várják a naplementét. Első pillanatban ilyen kép tárul a Hortobágyra érkező utas elé. A hatalmas kiterjedésű pusztaság azonban napjainkban már nem a régi. Magányos, halk alkonyokon és ezer színnel ébredő hajnalokon, ma is felrémlik még emléke a magatörvényű pusztai pásztoroknak, büszke csikósoknak, a szamáron kocogó juhásznak; időnként vadul vágtázó ménesek szilaj dobogása töri meg a csendet, tekergő gulyák, villásszarvú tehenek fölött táncoltatja tündéri látomását a varázsos délibáb. De ennek a határtalan pusztaságnak az életében — ahol hosszabbak az árnyak és fényesebbek a csillagok — új fejezet kezdődött. A végeláthatatlan puszta egyetlen hatalmas agrotechnikai műhellyé változott, ahol korszerű talajtani, termelési kísérletek és vízelárasztási munkálatok folynak. Ma már csaknem negyedén szántóföld terül el, és 40 százalékát gondozott legelők, rétek képezik. Nyolcezer katasztrális holdon korszerű halgazdaságok, halastavak láthatók, melyekből évente átlag 18 ezer tonna halat fognak ki. Másutt a korábban használhatatlan szikeseken hatalmas rizsföldek terjeszkednek, bőséggel ontják a termést. És van itt nagyméretű konyhakertészet, sok ezer baromfit nevelő, modern baromfitelep, tejüzem, sajtérlelő, áhol félezer literes üstökben főzik a juhtejet, ömlesztik a gomolyát, amelynek különleges összetételű ásványi sótartalma sajátos ízt, friss zamatot ad. Az új, szocialista gazdasági átalakulás beszédes példái mellett azonban megmaradt még egy töredéke annak a fél-nomád életmódnak, egzotikus különlegességnek, amely távoli országokból is ide csalogatja „pusztai betyár-romantikát“ lesni a kíváncsi érdeklődőket. Hírős város az aafódön Kecskemét. (Tisza-Duna közti tájbeszéd szerint) Hírős város az aafódön Kecskemét, Ott születtem, annak őszöm könyerét. A búzáját magyar embör vetötte, Kakastéjjee szép mönyecske sütötte. Nincs én néköm mestörségöm, nem is kő, Van azé jó keresetöm, jobb se kő, Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm, Míg utast lát a pusztába két szömöm. Ömáspej a nyergös lovam, nem vöttem, Szögény legény szép szörivee szőröztem. Csillagos a feje, kese a lába — Mögeresztöm, a szél sem ér nyomába. Ezön járok, mint kiskiráj, kényösen, Borjúszájas ingom lobog szélesen, Süvegöm a jobb szömömön viselőm, Minden embör előtt mög se emelőm. Be-benézök a bugaczi csárdába, Őszöm, iszom kedvem szörént rovásra; ölégségös hitelöm van ott néköm, Mögfizetök, böcsületöm nem sértőm. A vármögye emböreit pej lovam Csak ojan jól mögösmeri, mint magam. Ha ér köznek, nagyot nyerít — rá termők; S ha rajt vagyok, gyühetnek má ő keemökl (Debreczen) A puszta cifraszűrös csikósa és szerelmese. A minden évben megrendezett Hortobágyi Napokon az idén a Debreceni Népi Együttes két szólistája eleveníti fel a hajdani félnomád életmód epizódjait. (Ez a felvétel a címlapunkon van.) 2. Időnként vadul vágtató ménes szilaj dobogása és Garai Lajos, a Hortobágy legfiatalabb csikósának (aki csikóstudományával Európa országaiban már sok sikert aratott) ostorpattogtatása töri meg a puszta nyugalmát. 3. A Hortobágy életét lovasversenyek teszik hangulatosabbá. Képünkön Váci Erika, a verseny egyik résztvevője, aki a közönség kedvence lett. 4. Az évszázadok alatt Itt kitenyésztett, igénytelen, edzett, óriás, villásszarvú hortobágyi szarvasmarha — tudományos nevén Bős taurus primigenius Hungaricus — elviseli a szélsőséges éghajlatot. A fehér színű hortobágyi szarvasmarha kevesebb tejet ad, de teje kiválóan magas zsírtartalmú, Könözsi István felvételei
