Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-17 / 33. szám
annyi idő alatt, félmilliót gyártunk majd, A minőségbeli különbségről nem is szólva. így kerülök a pillanatnyilag „legidősebb" munkásnő gépéhez, Zuzana Adamiovához, aki legnagyobb sajnálatára akkor már nyugdíjas lesz. — Ma dolgozom utoljára, holnaptól nyugdíjba megyek. Húsz évet dolgoztam le ugyanezen a helyen, a szalvéta gyártásnál. Nehéz megválni a gyártól, szeretem a munkatársnőimet, a munkámat, nagyon fog majd ez az élet hiányozni. — Így búcsúzik Zuzana Adamiová a gyártól, amely annyira a szívéhez nőtt. A gyár alkalmazottainak társadalmi életéről kérdezősködöm. — Kezdetben színesebb, mozgalmasabb volt, az utóbbi években mintha lanyhulás állt volna be. Valahogy kevesebb a közös akció, csökkent az érdeklődés a társadalmi megmozdulások iránt. Tudom, hogy ez nemcsak a mi problémánk, országos méretű, mégis elszomorít. Főleg a fiatalok passzivitása. Még a közelmúltban is egy nagyon jól működő kultúrcsoportunk volt. „Gemercan" nevű tánccsoportunkat az egész országban ismerték. Esztrádműsorokkal szórakoztattuk munkásainkat, s a környék lakóit. Üzemünk valóban mindent megad fiataljainknak. A távolabbi falvakból valók számára munkásszállót építettünk, segítségükre van az üzemi szakszervezet is, anyagilag jobban kijönnek mint az előttük lévő generáció és mégis valahogy közömbösebbek. Polomsky elvtársnak igaza van, ez tfemcsak szlavosi probléma. De van az üzemnek egy sajátos problémája, amely megoldás előtt áll. Az év elején füzetekre nagyon magas megrendelést kaptak. Természetesen aszerint állították fel a tervet is, s most a megrendelők korábbi igényüket hirtelen visszavonták. így a részleg két hónap múlva teljesítené az évi tervét, minek következtében az itt dolgozó asszonyok munka nélkül maradnának az elkövetkező hónapokban. Hogy ezt megakadályozzák, a gyár vezetősége megpróbálja az árufölösleget a Szovjetunióban és Lengyelországban elhelyezni, ahol nagy érdeklődést tanúsítanak papírgyártmányaink iránt. 1. Tkaíuková Jozefina, az öt fiatal lányból álló szocialista munkacsoport vezetője. 2. A legfiatalabbak közül Anna Margetová a legügyesebb. A füzetvarrásnál dolgozik. 3. A legrégibb típusú gépek egyikén dolgozik Bachman elvtársnő, aki rövidesen nyugdíjas lesz, de mint brigádos, még továbbra is dolgozni fog a gyárban. 4. Ján Polomsky, üzemvezető már 35 éve dolgozik itt. Szívvel lélekkel együtt él a gyárral, és sok jó tanáccsal látja el a fiatalokat. 5. Adamiová Zuzana már elbúcsúzott a gyártól. Jó munkájáért a „Példás munkásnő“ címet kapta. Fényképezte Könözsi A szlavosi papírgyárnak jó neve van külföldön is. De legnagyobb részt csak a feldolgozatlan papír iránt mutatkozik érdeklődés. Ennek okát Polomsky üzemvezető elvtárs a termelésben előforduló korszerűtlenségben látja. — Nem szeretnénk lemaradni a papírgyártás világszínvonala mögött, s valamivel tartozunk gyárunk nevének is — fejezi be Ján Polomsky elvtárs, aki 35 éve dolgozik a gyárban, s azok közé tartozik, akik nemcsak a múltban, de most is szivükön viselik az üzem fejlődését. Ügy tűnik, mintha Gyürky Johanna vasakaratú, minden bajt átvészelő szelleme ott élne a gyár falai között, mert az üzem minden problémájából megtalálja a kivezető utat és tovább tartja a pálmát a papírgyártás terén, hogy Szlavos, ez az Észak-Gömör-i kis falu, méltóan képviselje nevünket a világban. KOVÁCS MAGDA A HARCBAN NEM SZABAD iooc^ cíD odP Mikor volt könnyebb? Ha Rabay Apollónia megírná élete regényét, az biztosan két fejezetből állna. Az első fejezet magába foglalná életének a háború befejezéséig eltelt szakaszát, a második a háború utáni időket. Rabayné 1945 előtti életében más sem volt csak harc, nyomorúság, szolgaság. Már mint kis cselédlány rádöbbent arra, hogy rabigában görnyed a falvakból felkerült sok száz hasonló korú lánnyal együtt. Felébredt benne a zsarnokság gyűlölete, de még csak előtte állt annak az ösvénynek, amire mint Rabay Ferenc felesége lépett. 1932-ben, amikor már kialakult benne a világosan megfogalmazott meggyőződés, felvételét kéri a kommunista pártba. Lelkes terjesztője lesz a kommunista sajtónak, amelyet házról házra járva árusít, vállalva a kockázatot, hogy ezért bebörtönözik. A börtönt ugyan elkerüli, de ahol csak tudnak ártanak neki. Nehezen talál munkát, pedig nagy szükségük lenne a keresetére, mert férje villamosvezetői fizetéséből szűkösen él a négytagú család. 1938-ig még itt-ott akad munkája, de amikor betiltják a kommunista pártot, elbocsájtják a cukrászdából, ahol éppen dolgozik, hiszen mindenki tudja róla, hogy kommunista. Később egy burgonyahámozóban kapott alkalmi munkát, de amikor 1941-ben férjét letartóztatták és Havára vitték, Rabaynét itt sem tűrték meg. Üldözés, munkanélküliség és nélkülözés közepette éri meg a felszabadulást. A háború utáni első tavaszok még nem voltak napfényesek számukra. Mint magyarokat, ha közvetlenül nem is érintette a kitelepítés, annál jobban fájt a zaklatás. Rabayné kommunista kötelességének tartotta ez ellen szót emelni, de senki sem hallgatta meg, csak 1948 után, amikor a kommunista párt megizmosodott, ereje megszilárdult, s számára is lehetőség nyílott, hogy kommunista párt megizmosodott, ereje megjön. Az 1950-es évek elején Bratislavában beválasztják a negyedik körzet nemzeti bizottságának szociális ügyekkel foglalkozó komiszsziójába. Mint a bizottság tagja, a szűkös anyagi helyzetben élő idősebb emberek támasza lett, akik aránytalanul kevés öregségi segélyt kaptak. ' Hogyan tudott anyagi gondjaikon segíteni Rabayné? Semmi esetre sem szavakkal, hanem tettekkel. A HNB-n megtudakolta, milyen törvények szabályozzák a nyugdíj, az öregségi segély magasságát. S rájött, hogy sokan azért kapnak olyan alacsony segélyt, mert nem tudnak élni a törvény adta lehetőségekkel, nem járnak utána, hogy megkapják amire jogosultak: a magasabb összeget, olcsó, vagy ingyen tüzelőt, ebédet. Hogy kinek mi jár, azt Rabayné elintézte. Legtöbbször munka után, amikor a textilraktárból hazajött, s miután ellátta a háztartást. De ez csak egyike volt annak a sokfajta tevékenységnek, amit végzett. Dolgozott a nőbizottságban, a vöröskeresztben, mindenütt, ahol egy kommunistára szükség volt. Nemcsak az emberek anyagi javaiért harcolt, hanem öntudatuk felébresztéséért is. Talán nem tűnik nagy tettnek az ilyesmi, de a pártmunkában a nagy dolgok sokszor jelentéktelennek tűnő apróságokból tevődnek össze, és sokszor apróságok akadályozhatják a nagy ügyek intézését, befolyásolhatják száz meg száz ember hangulatát, életkörülményeit. Volt idő, amikor azt hitte, hogy a háború után végzett munkája könnyebb lesz mint a háború előtti volt, hiszen nem kell szembenéznie a csendőrszuronyokkal, nem csattan gumibot a hátán, mint azelőtt. De nem helyes ezt így fogalmazni, hogy könnyebb, vagy nehezebb. Más körülmények között dolgozott a háború előtt és mások lettek a viszonyok most, de meggyőződése adott és ad neki erőt, hogy minden helyzetben kitartóan, szívósan tudjon dolgozni. S hogy Rabay Ferencné ízig-vérig kommunista, annak újabb bizonyítékát adta 1968-ban, amikor a felülkerekedett jobboldali erők kalandor politikája a katasztrófa szélére sodorta az ország népét. A körzeti pártbizottsági üléseken az akkori szemfényvesztő politika bírójává emelkedett. 1968 augusztusában az utcán összecsődült tömegnek sem félt megmondani a véleményét, noha akkor az ilyesmi nem kis kockázattal járt. Rabay Ferencné megvívta a maga harcát, de ennyi küzdelmes év után sem pihen tétlenül; az ő élete regénye tovább íródik. Tagokat toboroz a nőszövetségbe, orvosi előadásokat szervez a vöröskeresztben. Így telnek az özvegy napjai, így a magány sem fáj annyira. Gyérekei már rég kirepültek a fészekből, mindegyiknek saját otthona van. Férje három évvel ezelőtt halt meg. Pótolhatatlan veszteségének vigasza a munka, amiből van bőven, sohasem fogy ki belőle az, akit meggyőződése következetes munkára serkent. KOVÁCS ELVIRA •U •o a </) iü o *«• о U»
