Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-07-27 / 30. szám
NEM UTOPIA ratnak Valamikor a húszas évek végén Perbetére is eljutott a hír, hogy vannak országok, ahol olyan gépekkel aratnak, amelyeket egy gépész beállít a földön és az magától learatja a gabonát. Ügy hallgatták ezt akkor, mint ma, ha valaki „feltalálná“ a negyedik halmazállapotot, vagy ha azt állítaná, lefényképezte a gondolatot. Senki sem hitte, legfeljebb tréfásan megjegyezték: „Azért jó volna ilyesmi“ s tovább fonták a kötelet, vágták a rendet, szedték a markot, kötözték a kévéket, majd rakták keresztekbe a tarlón. A férfiak tenyerét feltörte a kasza, az asszonyokét a sarló, bokájukat véresre szurkálta a tarló, ingüket lerohasztotta róluk sós verejtékük. A csodagép azonban nem maradt utópia, kombájnként hozzánk is eljött, s tizenöt év óta vele takarítják be a mindennapit. KIS ARATAS, NAGY ARATÁS Hat kombájn füstjének kesernyés illata száll a perbetei határ egyik őszi árpatáblája felett. Jakab Lajos főgépesítő talajszemle után rendelte ide a gépeket, amelyeknek éhes gyomra két óra alatt megemésztette a tizenkét hektárnyi gabonát, őszi árpából mindössze harminc hektárt vetettek, így egy-két nap alatt- végeznek a betakarításával s ezzel be is fejeződik a kis aratás. A nagy aratás megkezdéséig még van tíz, tizenkét nap (július 8-a volt, amikor ott jártunk), ennyivel később érnek be a többi gabonafélék a tavaszi árpa, a búza. De a két aratás között sem került le a gabona betakarításának gondja a porondról, az utolsó-vezetőségi gyűlésen is fő napirendi pontként szerepelt az aratás. A szerelőműhelyben is tovább- „aratnak“., javítják a gépeket, mert mindez az aratás sikeres befejezésének a feltétele. No és az időjárás. HÉT MILLIMÉTER ESŐ A perbeteiek úgy vannak az időjárással, hogy még az aratás kellős közepén sem bosszantja őket az eső. Szárazsággal küzdenek. A folyók, patakok messzire elkerülik a falu határát, ami egyébként nem is olyan kicsi, több mint háromezer hektár az összterülete —, és csak ha az ég megkönyörül rajtuk, akkor jutnak vízhez. — Az éjszaka hét milliméter eső esett — maGépészek aratnak itt is mint általában mindenütt az országban. gyarázza az ökon.ómus az okát, miért kellett mégegyszer talajszemle ahhoz, vajon folytathatják-e az előző nap megkezdett aratást? Akkora gond itt a vízhiány, hogy minden egyes cseppet sajnálnak, ami hasznavehetetlenül elpárolog. Hogy ezt megakadályozzák, kutakban fogják fel, onnan tárolókba merik a vizet, és onnan öntözik, amit a legjobban kell. Ezek a természeti adottságok arra kényszerítik a perbeteieket, hogy az aratás kellős közepén is a vízre gondoljanak. A többi növekedésben levő növényről sem feledkeznek meg, hiszen a répa-, kukoricatermés is beleszól, hogy a szövetkezet milyen eredménnyel zárja az évet, mennyi lesz a tagok jövedelme. A munkaegység tervezett értéke huszonhárom korona. Hogy ma már ennyit fizetnek, nem kis erőfeszítés eredménye. 1962-ben, amikor Nagy Ferenc átvette a közös gazdaság vezetését, hat korona ötven fillért fizettek egy munkaegységre. A tagok évi átlagjövedelme alig volt háromezer korona. De az utolsó nyolc év alatt emberfeletti munkát végzett az újonnan választott vezetőség, a tagság, az ide került szakemberek. Ezt a megnövekedett kereseten kívül az is bizonyítja például, hogy itt, a „sivatagban“ öntöznek. Ha kis területet is, de öntöznek. A vízigényes növények termesztése itt sokkal nagyobb gond, mint a gabonaféléké, ezért aratás idején is a fél szemük rajtuk van. Meg a gabonabetakarítás nem olyan nagy gond már, hogy elvonná a többi tennivalóról a vezetőség figyelmét. Az őszi árpa betakarításával kezdték meg az aratást a perbetei szövetkezetben. ember is, aki a tisztításnál segédkezik. Eddig minden évben asszonyok vállalták ezt a munkát. Ez idén is az ő segítségükre számítanak. A húsz nőnek mindössze tizenöt napi munkát ad az aratás. Hogy milyen lesz a termés eredménye, még csak találgatják. A terv szerint összesen négyszáz vagon gabonát takarítanak be. Búzából harminc mázsára számítanak hektáronként, tavaszi árpából huszonhét, őszi árpából huszonöt mázsára. — Annyi meglesz — markol bele Nagy László főagronómus a traktor vontatókocsijába szórt árpába. Még magasan fönt van a nap az égen, amikor a hat kombájn kerekeinek nyomán felporzik az út. Indulnak a telep felé. — Holnap reggel nyolckor kezdjük aratni a másik táblát — mondja Jakab Lajos, — amikor felszárad a harmat. Ha az időjárás kitart, még délelőtt befejezzük a kis aratást, ami olyan kicsi, hogy nem is vesszük aratás számba. Az arató ünnepet is csak azután tartjuk. Ott lesz rajta az összes gépész, aki az aratásban részt vesz. Csak ez maradt meg a múltból, az arató ünnep, a tiszteletadás az új kenyérnek. Miért is ne örülnének neki, hiszen más módszerekkel kerül fedél alá, kevesebb fáradsággal, mint valamikor. És hozzá kell tenni: sokkal nagyobb szaktudással, tudatosan átérzett felelősséggel. No meg évről évre nagyobb mennyiségben. о ф u. ö о u_ Kovács Elvira GÉPÉSZEK ARATNAK A perbetei szövetkezetnek négyszázharminc tagja van, az ezernégyszáz hektárnyi gabona betakarításában száztíz ember vesz részt. Kombájnosok, traktorosok, tisztítógépkezelők, tehát gépekhez értő emberek. Kell azért vagy húsz olyan A földekről egyenesen a raktárba viszik a learatott és kicsépelt Mbttiát.
