Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-25 / 21. szám

A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága Elnökségének levele SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTIA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELNÖKSÉGÉHEZ. jOZEF LENÁRT ELVTÁRS. AZ SZLKP KB ELSŐ TITKÁBA KEZÉBE A MARXI-LENINI ESZMÉK SZELLEMÉBEN Tisztelt Elvtársak! A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának Elnöksége 1970. május 12-én értékelte a „Nők a Köztársasá­gért" mozgalom 1969-es eredményét. Az elnökség megállapította, hogy a Szlovákiai Nőszövetség járási bizott­ságai és alapszervezeteinek többsége magáévá tette a CSKP KB felhívását, amelyet hazánknak a Szovjet hadse­reg által történt felszabadítása 25. ünnepi évfordulója tiszteletére, a mun­kakezdeményezés serkentésére tett. A segíteni akarást, az évforduló jelentő­ségének felmésérét azok a konkrét eredmények bizonyítják, amelyek a mozgalom keretében születtek. A nők kezdeményezésére 29 üzem­ben, aktiv szervezésük és részvételük mellett jött létre a .Minőség éve" ver­seny, amely a termékek minőségének javítását, anyagmegtakarítást és a kezdeményezés, munkalendület foko­zását eredményezte. Sikerrel zártuk a Földművesasszonyok Szocialista Isko­lájának harmadik évfolyamát is, amelynek eredményét külön, országos értekezleten, ez év áprilisában érté­keltük. A szolgáltatások és a közellátás ja­vítását is jelentős mértékben segítet­ték konkrét észrevételekkel, javasla­tokkal, munkájukkal a nők. Például a Szlovákiai Nőszövetség járási bizottsá­gainak kezdeményezésére, az ő közre­működésükkel 1969-ben több mint 70 új, iparcikkeket árusító üzletet, félkész­áru és élelmiszer üzletet nyitottak meg. Több mint 70 ruhagyűjtő helyet és több mint harminc községben mozgó élelmiszerboltot, ruhagyűjtőt létesítet­tek. Sokat tettek a nők a városok és falvak szépítésében is. Az elmúlt év­ben 21 650 672 korona értékben 2 706 334 brigádórát dolgoztak. A felsorolt eredmények a „69-es akció", tehát az elmúlt évi mozgalom sikerességét bizonyítják. Ezt az akciót, a „Nők a Köztársaságért" mozgalmat az idén is folytatjuk. Asszonyaink így is hozzá kívánnak járulni életünk konszolidálásához, mert mint nők és édesanyák mélységesen érzik és tudatosítják, milyen katasztró­fa szélén állottunk 1968-ban. Leve­lünkkel a nők széles tömegének véle­ményét tolmácsoljuk, azokét az asszo­nyokét, akikkel együtt dolgozunk és akikkel találkozunk. A nők nagyra ér­tékelik a CSKP KB és az SZLKP KB erő­feszítését a konszolidáció megvalósí­tásában. Egyetértenek a kormányban és az SZNT-ban történt személyi válto­zásokkal. Nézetük, hogy a legfőbb ideje felszámolni a jobboldali-oppor­tunista nézeteket. S azokat az embe­reket, akik állásfoglalásukkal és tet­teikkel az ellenforradalmi erőket segí­tették és még ma is jelentős tisztsége­ket töltenek be, el kell onnan távolí­tani. A szlovákiai nők véleménye, hogy a konszolidációs folyamat gyorsítását, a párt vezető szerepének megszilárdí­tását társadalmunkban erősen fékezi, hogy erre még csak részben került sor. Végezetül engedjék meg elvtársak, hogy teljes támogatásunkról biztosít­suk az SZLKP KB politikáját, valamint Lenárt elvtársat, az SZLKP KB első tit­kárát és biztosítsuk önöket, hogy a nők politikai nevelését úgy fogjuk vé­gezni, ne csak öntudatos dolgozók, de gyermekeiket a marxi—lenini szellem­ben nevelő anyák is legyenek. Elvtársi üdvözlettel: A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának Elnöksége Hogy a világ minden asszonya IB nevelhesse fel gyermekét A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség távirata az izraeli nőszövet­ségekhez: Az Izraeli Demokratikus Nőszövetséghez, a MAPAM-hoz (Az izraeli nők föderációjához), Achdut Avoda Poalei Zion-hoz, az izraeli nők demokratikus föderációjához. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség ez úton tolmácsolja mélységes fölháborodását az újabb háborús bűntény miatt, amelyet az izraeli légierő követett el a Bar el Bakr-i iskola bombázásával, s amelynek kövekezté­­ben harminc gyermek életét vesztette és 36 gyermek megsebesült. Ma, huszonöt évvel a hitleri fasizmus megsemmisítése után, amely több mint hat millió zsidó ember életét oltotta ki, s amely a legocsmányabb bűn­tetteket hajtotta végre zsidó anyák és gyermekek százezrein, ennek a nép­nek a fiai most olyan szenvedést okoznak az arab anyáknak és gyerme­keknek, amilyeneket maguk is átéltek. Ez a legfelháborítóbb megsértése a legelemibb emberi jogoknak. Dajan, izraeli hadügyminiszter legutóbbi cinikus nyilatkozata a Bar el Bakr-i gyermekek meggyilkolásáról mély felháborodással és iszonyattal töltötte el a világ minden asszonyát. Elvárjuk hát önöktől, hogy mint asszonyok és anyák tiltakozni fognak kormányuknál, s követelni fogják, hogy azonnal szüntesse be ezt a borzalmas és szégyentelen háborút. Tegyenek meg mindent a Biztonsági Tanács 1967. november 22-én kelt határozata megtartásának érdekében, hogy valamennyien békében nevel­hessük fel gyermekeinket. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség táviratot intézett még Ceza Nabaraoui asszonyhoz, az Egyesült Arab Köztársaság ideiglenes miniszter­­elnökéhez, az Afroázsiai Nemzetek Szolidaritási Szervezetének nőszövet­ségi hivatalához, valamint az Arab Általános Nőszövetség és tíikmat Abu Zeid asszonynak Kairóba, a következő szöveggel: A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetségben mély felháborodást keltett az izraeli légierő barbár bombatámadása a Bar el Bakr-i iskola ellen, amelynek következtében 30 gyermek meghalt és 36 gyermek megsebesült. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség a leghatározottabban elítéli ezt a bűnös cselekedetet, valamint az izraeli kormány állandó agresszióját a békés lakosság és az ártatlan gyermekek ellen. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség egyúttal részvétét fejezi ki a gyászoló anyáknak. Mindaddig tiltakozni fogunk és elítéljük Izrael magatartását, amíg az megsérti és nem tartja tiszteletben az emberi jogokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom