Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-25 / 21. szám

A győzelem ünnepe Az idei május kilencedikén a szocialista országok, az egész haladó emberiség a fasizmus felett aratott győzelem, a Szovjet­unió által kivívott szabadság 25. jubileumi évfordulóját ünnepel­te. Berlinben és Budapesten, Varsóban és hazánk fővárosában a köszönet és hála érzésével, gondolatával köszöntötték, ünne­pelték a szabadság napját. A Szovjetunió városaiban Lenin eszméinek, a szovjet nép erejének diadalát köszöntötte a pom­pás zászlódísz, a rengeteg virág. Prágában, hazánk fővárosában a katonai diszszemlén megindító visszaemlékezésre késztetett a legendás hírű T34-es tankok fölvonulása, amelyek negyed évszázaddal ezelőtt részt vettek a kijevi, duklai, az ostravai és más történelmi nevezetességű harcokban. Felvételünkön a „Jánosík", a „Li­dice" és a „Lezáky" látható. Szlovákia fővárosában először vett részt az ünnepi föl­vonuláson az Antonin Zápotocky katonai főiskola politi­kai tanszékének, alakulata. CSTK felvételek Dicsőség a hősöknek, akik szabadságunkért áldozták életüket — a moszkvai Kreml falánál, az Ismeretlen Katona sírja előtt a csehszlovák küldöttség is lerótta kegyeletét. Előzetes Kijev az Qnnepi tűzi­játék fényében AZ IDEI BRATISLAVA! LÍRÁ-RÚL Ismételten meg kell állapítanunk, hogy ez az év a jubi­leumok éve. Se szeri, se száma a nagy történelmi jelentőségű évfordulók árnyékában meghúzódó kisebb-nagyobb, hogy úgy mondjuk „súlytalanabb“ kerek évszámoknak is. Ezek közé tartozik a „Bratislava! Líra“ táncdalfesztivál is, amely az idén ünnepli első, komolyabb évfordulóját: a szlovák fő­városban már ötödször kelnek versenyre a bel- és külföldi hanglemez-kiadóvállalatok. Persze, a versengés nemcsak a kiadók között folyik, hanem éppen úgy magával ragadja a versenydalok zeneszerzőit, szövegíróit, előadóit, a karmeste­reket és a zenekarokat. Végeredményben nem mindegy, hogy ki kinek a szerzeményét viszi diadalra . . . Minden jel arra mutat, hogy ez az idei, jubileumi „Líra* az eddigieknél nagyvonalúbb lesz. Erre enged következtetni egyebek között a zeneszerzők és szövegírók névsora, amely­ben nem egy név magán viseli a nemzetközi sikerek fém­jelzését, mint például Macourek, Seidmann, Jiíí Brabec stb., továbbá a külföldi résztvevők, mint Michael Holm (Berlin), Barry Ryan, The Peddlers (Anglia) is a „Líra“ idei sikeré­nek egyik biztosítéka. Mindenekelőtt Josephine Bakert említjük, akinek már puszta megjelenése újszerű ragyogást kölcsönöz a fesztiválnak, és kétségtelenül pozitív hatással lesz a „Líra“ nemzetközi hírnevére, színvonalára, s minden bizonnyal jelenléte arra osztozni majd az előadóművészeket, hogy a legjobbat nyújtsák. Ami a hazai előadóművészek listáját illeti, nem kis meg­lepetéssel szolgál, noha a „Lira“ eddig is alkalmat adott a fiatal tehetségeknek, hogy a „nagy fesztiválon“ mutathas­sák be tudásukat, s hogy az esetleges sikerrel megalapoz­hassák további egzisztenciájukat, magasabbra jussanak a Josephine Baker, az örökifjú revücsillag Két rokonszenves fiatal: r Petra Cernocká és AleS Ulm ranglétrán. Most erre jóval több fiatalnak lesz lehetősége. Igaz, hogy nevük nem ismeretlen a pop-music kedvelői előtt, sőt egyre gyakrabban találkozunk velük a Tv kép­ernyőjén, — néhányuk eredményes külföldi turnét is maga mögött tud, de ilyen nagyszabású rendezvényen első ízben vesznek részt. A „Líra“ „elsősei“ között lesz Petra Cernoc­ká, a prágai Semafor színház tagja, az alig húszéves bra­­tislavai Éva Máziková, Bob Fridi, a 24 éves brnoi énekes, aki Bob Dylan és Francois Villon rajongója és a prágai Ales Ulm, aki olyan ígéretes tehetségnek bizonyult, hogy Jirí Staidl, a neves szövegíró írta első nagyobb sikerű dalának szövegét, s azóta is együttműködnek. A már néhány év óta változatlan népszerűségnek örvendő sztárok közül aránylag keveset lépnek a versenypódiumra: Karel Hála, Olga Szabóvá, Ivan Krajicek, Marcela Laife­­rová, Pavel Sedláéek. De a Líra — bizonyára nemcsak új dalokat avat slágerré, hanem új tehetségeket is sztárokká. Addig ízelítőnek néhány képet közlünk. LÄNG ÉVA i ’S 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom