Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-13 / 15. szám
Korunk teljes joggal nevezhető a leninizmus korának. Ez az a kor, amelyben megvalósul a szocialisták nagyszerű álma. Bármilyen bonyolult és ellentmondásos a világ a maga mozgásában, bármilyen nagy ellenállást tanúsítanak Is a reakciós erők, a leninizmus legyőzhetetlen igazsága és ügye utat tör. Aki ismeri a leninizmust, az tudja, hogy egységes és szigorúan tudományos elmélet. Első pillantásra furcsának tűnhet, ha az érzelmek világából vett jelzőkkel illetjük, s azt mondjuk, hogy szenvedélyes és lelkesítő tanítás. Ám éppen maga Lenin mondta, hogy emberi érzelmek nélkül soha nem lehetett és nem lehet keresni az igazságot. A lenini gondolatokhoz is igen gyakran lelki motívumokon keresztül jutunk el. Tizenöt évvel ezelőtt Buhara utcáin kószáltam. A város még őrizte régi jellegét. A kis Ljabi- Hauz térre jutva hirtelen meg kellett állnom, olyan meglepő volt az elém táruló látvány. Szemközt az emírek erődje, az Ark, hatalmas tömegével szinte ránehezedett a városra, a tér közepén pedig, kis akácfák között, szerény talapzaton Lenin mellszobra állt. Szinte szimbólumnak tűnt ez a kiáltó ellentét: egyik oldalon a sötét zsarnokság évszázadai, másikon a legyőzhetetlen gondolat, mely az emberek millióit vezette új utakra. Mintha testet öltött volna az ismert mondás: „megfordult a történelem kereke“. Ez az érzés még erősebb lett, amikor magamba szívtam a közönséges nyári nap zajait és képeit: láttam iskolásgyerekeket viháncolva hancúrozni az erőd visszhangos boltívei alatt; fekete szemű üzbég nőt divatos kosztümben, amint békésen etette a téren repdeső gerléket; láttam teherautókon száguldozó geológusokat, akik akkoriban kezdtek gáz után kutatni a környező homoksivatagban. A történelem kereke jó irányban forgott. Azóta alkalmam volt beszélgetni Leninről régi kommunistákkal, Ljudvinszkajával, Sztaszovával, Nyemcovával; a Leningrádi Fémárugyár ifjúmunkásaival; egyetemi hallgatókkal. Valamennyien elmondták, milyen mély lelki kapcsolat fűzi őket Leninhez és eszméihez, s ez arra készteti őket, hogy minél gyakrabban vegyék kézbe műveit. Bizonyára arról van itt szó, hogy a leninizmus át- meg áthatja mindennapi életünket, s az érzések révén szétárad. Ez az eszme valami módon mindenkihez eljut, aki bonyolult világunkban keresi a maga útját, az igazsághoz, a haladáshoz, a humanizmushoz vezető utat. A leninizmus nélkül elképzelhetetlen a haladás, mert a filozófia nyelvén szólva, a leninizmus egyenlő értékű magával az élettel: minden ellentmondásosságával együtt pontosan visszatükrözi azt, felkészül a váratlan fordulatokra, nem ragaszkodik egy tételhez, ha túlhaladta az időt. „A marxizmus nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala“ — mondta Lenin több helyen is. Akadnak azonban olyanok, akik e kérdésben vitába szállnak velünk, a lenini tanítás követőivel. Egyikük, Miller amerikai professzor, a „szovjetológus“ megjegyzi: „A hétköznapi elme nem tudja befogadni a leninizmus ellentmondásosságát, és egyszerűbb tanokat keres.“ Hadd jegyezzük meg, hogy eddig még egyetlen ilyen „egyszerűbb“ tan sem bogozta ki, nem oldotta meg a kapitalizmus egyetlen ellentmondását sem: vonatkozik ez az amerikai pragrati'zmusra, neopozitivízmusra, az egzisztencializmusra egyaránt. Vagy talán megszűnt volna a munka és a tőke közti ellentmondás? Létrejött a béke Vietnamban? Véget ért a színes bőrűek diszkriminációja? Mérséklődött a fegyverkezési hajsza? Demokratizálták a főiskolák igazgatását? Alábbhagyott a bűnözés, a kábítószerfogyasztás, a szexuális téboly. Semmi ilyesmi nem történt. Viszont az „ellentmondásos“ leninizmus a problémák egész sorát oldotta meg. S ami a legfontosabb: egy fejletlen és elmaradott országot felvezetett a haladás csúcsaira, lehetővé tette, hogy egyetlen országon belül száznál több nemzet és nép gyermekei éljenek egy családként. A világ első szocialista államában a nőnek a történelem során első ízben nyílt lehetősége arra, hogy a férfival egyenlő jogokat élvezve, kibontakoztassa alkotó képességeit és teljesen új arculattal jelenjen meg a világ színe előtt. A leninizmus szilárd politikájával megfékezi a háború erőit, és neki köszönheti az emberiség, hogy legalább viszonylagos nyugalom uralk^^ ° L r rés fennhéjázás volna azt mondani, hogy 1 könnyen és fájdalommentesen értük el eredményeinket. A történelem folyamán még soha egyetlen népnek sem kellett annyi nehézséggel megküzdenie, minta Szovjetunió népeinek. A bonyolult belső ellentmondások rendkívül heves vitákat is kiváltottak; de éppen a leninizmus nevelt arra, hogy bátran nézzünk szembe a nehéz problémákkal, és rávezetett a helyes útra. Most hadd szóljunk néhány szót a már említett „hétköznapi elméről“. Ez a kifejezés tulajdonképpen egy jól ismert jelenséget takar: az emberiség régi, idejétmúlt, arisztokratikus felosztását „vezetőkre“ és „vezetettekre“. A leninizmus nagy történelmi érdeme, hogy eltemette ezt a sekélyes „elméletet“. Egy nép, amely maga formálja a Korunk A LENINIZMUS KORA történelmet, rabszolgák, akik kezükbe vették sorsuk irányítását és soha nem tapasztalt belső szabadságot élveznek: ez az oroszországi proletármozgalom fejlődésének legfontosabb eredménye. Mindez persze nem ment könnyen. A munkások és a parasztok az önkormányzat lehetőségeivel szembekerülve gyakran tétováztak, bizonytalankodtak, hibákat követtek el, hiszen még nyomta vállukat a tudatlanság keresztje. De a hétköznapi elmék milliói arra törekedtek, hogy elsajátítsák a szocializmus tanítását, alkalmasnak bizonyultak az állam igazgatására és olyan magasrendű alkotó tevékenységre a gazdasági élet, a tudomány, a technika, a művészetek, az emberi viszonyok alakítása terén, amilyenre addig egyetlen társadalom nem volt képes. Az UNESCO statisztikája szerint Lenin művei a legnagyobb példányszámban megjelenő könyvek ma a világon. Olvassák őket amerikai tanintézetekben és afrikai iskolákban egyaránt. A hétköznapi elmék milliói megtanulják belőlük, milyen rendkívülien alakulhat életük a mai korban. A rabszolgasors megszüntetésének lehetősége táplálja milliók érdeklődését Lenin művei iránt. Íme a lenini ügy, a lenini egyéniség varázsának kiapadhatatlan forrása! Eszembe jut egy ifjú fizikus. Ragyogóan tanult az iskolában, kedvence volt egy kiváló tudósnak, akit fiatalos rajongással szeretett. A főiskola elvégzése után a „bálvány“ felajánlotta a fiúnak, hogy dolgozzon a laboratóriumában. Elkezdődtek a munkás hétköznapok, és kiütköztek a „bálvány“ gyenge oldalai: hiú és beképzelt volt, nem fogadta el mások véleményét, elzárkózott az új gondolatok elől. A fiatalember észrevette, hogy helyzete kezd függő, nyomasztó lenni: a „bálvány“ elnyomta. De a munka így is kedves volt számára, és maradt minden a régiben. Ekkor ifjú fizikusunk összetalálkozott régi barátjával, egy történésszel. Vázolta neki helyzetét, s a történész azt javasolta, másnap találkozzanak újra, majd megmutatja „egy nagyon okos ifjú“ feljegyzéseit. A fizikus visszafojtott lélegzettel futotta át a géppel írt sorokat. Milyen ismerős volt mindez! A feljegyzésekben a szerző leírta „eszményképéhez“ fűződő kapcsolatát, mely a rajongás és a kiábrándulás története volt. Megrendítő lelkierővel megölte magában a rajongó rabot, föleszmélt, és önálló utat keresett. — Add kölcsön ezeket a feljegyzéseket! Megmutatom kollégáimnak a laboratóriumban — mondta lelkesen a fizikus. — Ki írta? — Lenin. Negyedik kötet. A Hogyan történt, hogy egy hajszál híján kialudt a „Szikra“ ? című cikk — felelte a történész. — Csak éppen megváltoztattam a neveket, ne haragudj érte. Így vált egy egészen más emberi sors tanulságával Lenin és Plehanov szakításának régi története. S így vezette el ez az érzelem a fizikust Lenin műveihez... Lenin olyan sokat jelent az életünkben, tanítása annyira átszövi annak minden mozzanatát, hogy vég nélkül lehetne róla beszélni. Most csak azt akartam elmondani az olvasóknak, mikénlr -jutnak el embertársaink a forradalom géniuszának gondolatgazdagságához. A fejlődésnek vannak útjai, melyek az iskolán, az egyetemen vezetnek keresztül, s ezek rendkívül fontosak. De emellett nagyon fontos az az út is, amely a szívtől, a lélektől vezet el annak szükségszerű felismeréséig, hogyan találjuk meg helyünket az életben. ALEKSZANDR JEGOROV
