Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-06 / 14. szám
FENYVES GY. *0 , r\w ÍÁ Ú A boldog asszony 1956 tavaszón, Londonban Gregory Peck-kel forgatja az „Arabesque" című filmet. A neves amerikai filmszínész az első hét végén a BBC kamerái előtt áll, és a forgatásról nyilatkozik. Felsőfokban beszél partnernőjéről. Egy esztendővel később, ugyancsak Londonban Charlie Chaplin „Kedvenc színésznőm"-nek nevezi, s a televízió nyilvánossága előtt írja alá szerződését a „Hongkongi grófnő" főszerepére. Es most hallgassuk meg Sophiát, aki 1966 áprilisában, Londonban így beszél az „Oggi" munkatársának: „Chaplinnel dolgozni nagyszerű dologi Különös ember, de igazi mester. A „Hongkongi grófnő" forgatása a felfedezés erejével hat rám, s mint minden felfedezés, ez Is közös élmény." A nagy érdeklődéssel várt „Hongkongi grófnő" a 77 éves Chaplin alkotása, nem váltja be a hozzá fűzött várakozást, és különböző országokban, különböző mértékben — de összegezve — csúnyán megbukik. Mivel korábban az „Operation Crossbow" és az „Arabesque" sem éri el az áhított nagy sikert, Sophia pozíciója kissé meginog. De sikerül visszaszereznie a közönség szimpátiáját, 1966-ban Carlo Ponti felveszi a francia állampolgárságot, ismét elválik feleségétől, ismét megesküszik Sophia Lorennel. A házasság ezúttal világszerte érvényes, de Itáliában egyházi szempontból Ponti még mindig bigamista. Mint „franciának" azonban az olasz állam törvényeitől nem kell félnie ... Fél évvel később, 1966 végén, világgá röppen a hír, a színésznő 1967. júniusára kisbabát vár. De 1967. január 6-án rosszul lesz, vesztése van, ezúttal már negyedízben. A világsajtó hasábjain egész oldalas cikkek, nyilatkozatok jelennek meg, és Romllda Villani, az örök segítő, Ismét lánya mellett terem. Sophia Loren eddig több mint hatvan filmben szerepelt, s pályafutásának tizenkét esztendeje alatt egy Oscar-díjat, hat Arany Bambit, három Donatello Dávidot, egy Volplkupát, 1965-ben pedig a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon aranyérmet nyert el. Nemrégiben, amikor hatodszor tüntették ki az év legjobb színésznőjének járó német „Arany Bambi" díjjal, a „Quick" című magazin kérésére, rövid mérleget csinált múltjáról és önmagáról. Ebben írta: A siker számomra külsőség, nem életem alkotóeleme, vagy belső része. De az engem köszöntő taps sokat jelent családomnak, elsősorban anyámnak és rokonaimnak, akik úgy vélik, e mai sikerekkel visszamenőleg Is sok mindenért elégtételt kaptak az élettől. Belépve a film világába — ahol Igyekszem mindenkivel jóban lenni — nem szereztem barátokat. Magunknak és magamnak élek: rövid vakációm alatt próbálom pótolni és megszerezni mindazt, amit hajdan kihagytam, vagy elvesztettem. Tehát olvasok és tanulok. Szeretem о természetet, szeretem a napot. Ha esik, mindig szomorú leszek. Nem szeretem, ha sok ember van együtt, de néhánnyal mindig szívesen találkozom — barátnőim nincsenek, a nőkért általában kevésbé rajongok. Természetem nem változik. Reális és romantikus vagyok egyszerre, mint anyám is, és mint általában a nápolyiak. Filmjeimben sohasem a körülmények érdekelnek, hanem mindig az emberek. Ha nem érzem, hogy igaz helyzetekkel és igazi emberekkel, jellemekkel találkozom a forgatókönyvben, inkább nem Is vállalom a szerepet. Három hazám van. A ház, az otthon biztonsága nélkül már nem tudnék élni. S mivel mindig sarkall a félelem, hogy ha elhagyom magam, ha nem állok résen, egy nap minden véget ér, életemre és alakomra drasztikusan vigyázok. Néha például 3x24 óráig sem eszem. Mint színésznő épp az elmondottak miatt — ambiciózus vagyok, de ez sohasem szavakban, mindig inkább alakításokban, vagy tettekben nyilvánul meg. Szeretek nevetni. Táncolni és énekelni. Minden vágyam, hogy egy nap egy musical-ben játsszak, amelyet csak nekem írtak. Bár már nemegyszer énekeltem és táncoltam filmjeimben, — ez valami új lenne. Olvastam Jorge Amado „Gabriella" című novelláját. Micsoda zenés komédia lehetősége szunnyad benneI Ezt szeretném valakivel nagyfilmmé, nagyrevüvé íratni." Vannak szerencsés és szerencsétlen életek. A kettő között az a különbség, hogy az előbbiben legalább egy nagy, régi álom valóra válik. Sophia Loren élete szerencsés. Annyi nehézség, megpróbáltatás, annyi hiábavaló kísérletezés után egyik legforróbb vágya teljesül. 1968 augusztusában a külvilág és az olasz filmszakma számára érthetetlenül, minden magyarázat nélkül megszakítja „Egyszer volt..." című filmjének forgatását, és eltűnik a nyilvánosság elől. Később kiderül, hogy álnéven egy genfi luxusszállóba költözik, ahol napi húsz órát fekszik ágyban, mert új szülész-professzora, dr, De Wattewille anyai örömök lehetőségével kecsegteti. A színésznőt senki sem látogathatja, a nevére érkező küldeményeket „ismeretlenként" küldik vissza a feladónak. De az újságírók november végén kiderítik, hogy Carlo Ponti minden hét végén Milánóból Genfbe utazik, s ugyanabban a szállodában száll meg, ahol e „titokzatos hölgy" lakik. A világsajtó november közepén jelenti először: Sophia a nyolcadik hónapban van, és a magzat egészséges. 1968. december 28-án azután, ezen a borongás vasárnapi hajnalon, hét és félórás vajúdás után, műtéttel világra segítik a vágyva vágyott kisfiút, Carlot. Sophia nyolc kiló súlyfeleslegét 1969 januárjára dolgozza le, és január 4-én Genfben megjelenik a sajtó előtt s vele van Carlo Ponti és az Ifjú Carlo ... 1969 áprilisában áll újra a kamerák elé — de a gyerek külön lakókocsiban mindig a közelében marad. Befejezi a félbe maradt „Egyszer volt..." című filmet, majd Ismét elvonul néhány hónapra. Azután az év őszén visszatér a filmvilágba — méghozzá Mastroianni és De Slca oldalán. De Sica „Orosz napraforgók" címmel készít szovjet—olasz közös filmet és Sophia a női főszereplő. A felvételekre — Ismét az ifjú Carlóval — Moszkvába utazik, és az élet ettől kezdve újra a filmsztárok életéhez tér vissza. Sophia most már mindenütt úgy nyilatkozik, hogy a világ egyik legboldogabb asszonya, és az 1968-as évet „arany-évnek" mondja. Az is. Gyermeke születése mellett magánéletének „státusa" Is rendeződik. Tizenegy esztendei huzavona után, 1968. július 24-én a római bíróság ítéletet hirdet a Ponti—Loren bigámia-perben, mely 1957-ben kezdődött, amikor Mexikóban összeházasodtak. Hogy börtönbe ne kerüljenek — mint erről már esett szó — elváltak, majd 1966-ban mindketten felvették a francia állampolgárságot, Párizsban újra megesküdtek — de kettős állampolgárságúnk lévén, ha Itáliában elmarasztalják őket e perben — a börtön veszélye még mindig fenyegethetett volna. Most ez is megoldódik Sophia Loren hiszi és reméli, hogy ezután már nyugodtan, botrányok, támadások nélkül, boldog asszonyként élhet Carlo Ponti oldalán. Vége
