Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-23 / 12. szám
GYURKÓ LÁSZLÓ LENIN, OKTÓBER Évek óta újra meg újra megkérdezik, miért Leninről írok. Mit felelhetek? Hogy láttam egy fényképet, melyen a világ egyik leghatalmasabb államának a vezetője, egy fontos nemzetközi kongresszuson, a földön kuporog? Az államférfiak frakkban, egyenruhában, díszelnökségben, tárgyalóasztalnál, diplomaták karéjában fényképezted к magukat. Vagy a családjuk körében, kandallójuknak támaszkodva, aranyozott gerincű könyvek előtt. A kettő között semmi különbség. Nem a ruha számít, s nem a környezet. Hanem hogy otthon éppúgy tudják, hogy a fényképezőgép lencséje a világ szeme, s éppúgy pózba vágják magukat, mint egy katonai díszszemlén. Elfogadják a szerepet, melyet rangjuk kényszerít rájuk, s szinte mindegy, hogy örömmel vagy viszolyogva. Ha akad is köztük, aki nem áldozza fel egyéniségét a szerepének, mindegyik áldoz neki. Olyan fontos ez? Hány kiváló államférfi tudta, hogy istennek meg kell adnia, ami istené, s a császárnak, ami a császáré. Vállalta a szerepet, a feladathoz tapadó látszatot, hogy végrehajthassa feladatát, s ettől nem lett se több, se kevesebb. De biztos ez? Hisz a látszat hazugság: valami, ami idegen az ember lényegétől. S aki beleilleszkedik egy szerepbe, már nemcsak önmaga, hanem a szerep is, melyet elvállalt. Minél magasabb polcra kerül valaki, annál nagyobb a lehetősége, hogy a feladatban kiteljesedjék, de annál inkább fenyeget a veszély, hogy a szerep kényszere eltorzítja. Nem az a baj, hogy százmillió szempár mered rá, s követel tőle valamit: jaj annak az államférfinak, aki nem figyel arra, mit várnak tőle a milliók. Hanem hogy a látszatvilág, melyet vállalnia kell, magához idomítja, s ő akarva-akaratlanul hozzáidomul a szerepéhez. Vagy kettős életre kényszerül: más arcot lát a világ, s mást ő maga, amikor a tükörbe néz. Fütyülök az egyszerűségre, nem érdekel, hogy az államférfiak frakkot hordanak vagy szürke zakót, hány fogásos ebédet esznek: a politikus értékmérője a politikája. Nem az egyszerűség Lenin lényege, hanem hogy felvillantott és megtestesített egy lehetőséget, melyről a világ addig csak álmodott, A hazugság nélküli élet lehetőségét, a szerepjátszós kiküszöbölésének lehetőségét, az egyéniség torzulás nélküli kiteljesedésének lehetőségét. Hogy az ember az lehessen, aki valójában: önmaga. Hogy feladatát úgy is végrehajthassa, hogy közben ne kelljen tőle idegen szerepet vállalnia. Hogy még aki a legmagasabbra jutott, az is öntörvényei szerint élhessen, s a világ ráfüggesztett szeme ne kényszerítse önmaga megtagadására. A jövő társadalma, melyet Marx fölvázolt, ezt a lehetőséget hivatott beteljesíteni. Csakhogy ehhez soha nem látott jólét kell, örök béke, mindenfajta elnyomás megszűnése, a világ valamennyi népének összeolvadása. Oroszországban 1917-ben nyomor volt, patakokban folyt a vér, az egész világon harcoltak: nemzet nemzet ellen, osztály osztály ellen. S Leninnek mégis sikerült megvalósítania az elképzelt eszményt, mintegy jelezve, hogy az ideál nem megvalósíthatatlan utópia. Leninnek sikerült? A forradalom teremtett ilyen helyzetet. Mert volt egy kor a világtörténelemben, amikor a kongresszusi küldöttek nem mutogattak ujjal a lépcsőn kuporgó vezérre, nem nevettek a markukba vagy nem igyekeztek zavartan elfordítani tekintetüket, mintha észre sem vennék. Ha a forradalom nem teremt ilyen légkört, az önmagához hűséges Lenin legfeljebb különc csodabogár lehetett volna, s a különcök rokonszenves emberek, de nem népvezérek. Vagy zsarnok, aki a maga egyéniségét kényszeríti rá a korára. Hogy nem lett sem zsarnok, sem különc, de a tőle idegen szerepet sem kellett vállalnia, nemcsak rajta múlott: elsősorban a koron, mely nem kényszerítette szerepjátszásra. Mely éppúgy megtagadta a látszatot, mint Lenin. Nem volt ez paradicsomi kor; maga volt a pokol, hisz százezrek estek el a csatatéren, milliók vesztek éhen, tízmilliók éltek hihetetlen nyomorban. De az őszinteség kora Volt, mely nem akart másnak látszani, mint a lényege. S ezért volt ez a pokoli kor az emberiség legszebb korszaka. Vagyis Lenin nem tett mást, mint amit a kora elvárt tőle? De hisz minden szerepjátszásnak ez az alapja. Csakhogy Lenin nem azért élt így, mert elvárták tőle, hanem mert ilyen volt: benne fejeződött ki a kor, ezért lehetett a kor megtestesítője. Mások, ha meg akarták őrizni egyéniségüket, csak koruk ellenére tehették; Lenin a kor segítségével. Ezért, hogy aki élete krónikásává szegődik, csak úgy teljesítheti feladatát, ha a forradalom krónikása is. FELSZABADULÁSUNK 25. évfordulójának tisztel mint azt már lapunkban is olvashatták, a CSEMADOK népdalversenyt hirdetett. A szép és nemes gondolat; népi hagyományaink, örökségünk, kincseink feltárása, megőrzése, megérdemelt visszhangra talált Dél- Szlovákia magyarlakta járásaiban, és olvasóink körében. Kár, hogy a nagy érdeklődést a „Röpülj páva“ iránt a verseny szervezői nem tudták kellő időben és mértékben kihasználni a mi akciónk érdekében. Kevés volt a propaganda, későn juttatták el a falvakba az információs anyagot, mégis sok olvasónk — közöttük Barátnők klubja is — jelentkezett a versenybe, és még több érdeklődött iránta. A járási döntők idején ezért kerestük fel kérdéseinkkel Ágh Tibor, a népdalverseny központi zsűrijének elnökét, hogy tájékoztassa olvasóinkat, mit várhatunk az idei „Tavaszi szél.. .“-tői. — Milyen jelentőséget tulajdonít, mint népzenekutató az első önálló népdalversenynek? — A felszabadulás tiszteletére meghirdetett és rendezett népdalverseny abban különbözik az eddigi versenyektől, hogy a „Röpülj páva“ hatására kimondottan népdalok kerülnek műsorra. Az előző versenyek is meghozták az eredményt, mert új tehetségeket hoztak felszínre, akikre kultúrotthonaink mint előadókra számíthatnak. De már két éve is szívesebben vettük, ha népdalt énekeltek, nem műdalt. Viszont ez nem szerepelt mint értékmérő szempont. Most éppen ez az új és a pozitív. Meglevő értékeinket feltétlenül konzerválni kell. A tisztát, a nemeset fel kell használni az ifjú nemzedék nevelésére, meg kell teremteni a zenei anyanyelvet. S ehhez nagy segítséget nyújthat ez a nemes vetélkedő, ha a bartóki szellemben „csak tiszta forrásból“ merített népi zenekincset tár fel és népszerűsít: — Mennyi az egyes járásokban a jelentkező? Sajnos most a járási döntő előtt — amikor beszélgetésünket folytatjuk — még nincs megfelelő áttekintésünk. A CSEMADOK járási titkárságai nem valami rugalmas és lelkes munkát végeznek — tisztelet a kivételnek —»lés az is igaz, hogy a a CSEMADOK Központi Bizottsága későn ébredt. Már 1969 augusztusában, de legkésőbb őszén meg kellett volna hirdetni a versenyt, hogy legyen idő a szervezésre, válogatásra. Az érdeklődés, a jelentkezők száma így sem kevés, csak van járás, ahol nincs aki irányítsa, rendezné a vetélkedőt. — Ml a biztosíték, hogy műdalok nem kerülnek a középdöntőkbe? Minden városunknak bőséges választékot kínáló népdaljegyzéket küldtünk, ahol kevésbé hagyományőrzők, s nem találnak eredeti, ismeretlen népdalt — vagy változatot, ebből választhatnak. — Tehát van remény, hogy ismeretlen népdalokat is hoznak a versenyzők? — Sokat várok, különösen a hagyományőrző vidékek versenyzőitől, a Zoboraljától, Ipoly-mentétól. A járásiak mindenütt magnófelvételt készítenek minden jelentkező előadott számairól. így teljes áttekintésünk lesz, s bizakodunk, hogy sok ismeretlen kincs kerül felszínre. Néprajzi társaságunk munkájában különben is első helyen szerepel a népdalgyűjtés. — Mint a zsűri elnöke, milyen kritériumok alapján dönt majd, hogyan határozná meg a mércét? — Még hivatkozással az előbbiekre; a pontszámot lényegesen befolyásolja, emeli, ha a versenyzők ismeretlen variánst adnak elő. Természetesen figyelembe vesszük a stílust, előadásmódot, az énekhang minőségét. Nem feltétlenül szükséges az iskolázott hang — az egyszerű, egészséges előadásmódot részesítjük előnyben, s pontozzuk az általános muzikalitást, ami minden egyszerű falusi emberben megvan. — Mi annak a jelentősége, hogy a versenyben helyet kaptak a népi hangszerszólisták is? — Szükség van rájuk, és kevés van belőlük. Tehát ami van, meg kell becsülni. És ami még van, de kallódóban, meg kell menteni. A citerát, dudát — Ügy gondolja, hogy az Önök által adott kritériumok, a leküldött népdaljegyzék biztosítja majd a színvonalat? — Az idén nem lesz ilyen ideális még a helyzet. Szerettem volna minden járási döntőn részt venni. De a szűkre szabott idő, az egyidejűleg lezajló járási versenyek ezt lehetetlenné teszik. Azonban a lehetőség szerint küldünk szakembereket minden járásba. De ezentúl a járási döntést, válogatást az is befolyásolja, kikbóí állítják össze a zsűrit. Jó lenne, ha mindenütt betartanák azt a szempontot, hogy a „forrás“ közvetlen közeléből jövő, egyszerű versenyzőket támogassák. — Lapunk megjelenésével csaknem egy időben kerül sor az első elődöntőre. Itt már alakulóban lesz a kép, hogy mit várhatunk a döntőtől. — Merem remélni, hogy hagyományt teremtünk. Elkezdtünk valamit, amit folytatni kell. De még ne felejtsünk el az olvasókat tájékoztatni, hogy a II. elődöntőre április 5-én, a döntőre április 18-án kerül sor, pozsonyi PKO-ban. Erről a bratislavai Tv filmfelvételt készít. S aminek bizonyára mindannyian egyformán örülünk — a döntő műsorvezetője Vass Lajos, Erkel díjas zeneszerző lesz! A beszélgetést vezette: Harasztiné M. E. jü U ■w ‘Oí _> I c rt V, CL
