Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-23 / 12. szám

etére, SZERENCSÉT próbálok A CSEMADOK DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI TITKÁRSÁGÁRA BEÉRKEZETT JELENTKEZÉSI IVEK KÖZÜL TALÁLOMRA KET­TŐT KIVÁLASZTOTTUNK. AZ EGYIKEN EZ ÁLLT: BODÖ ÉVA, SZÜLETETT 1951-BEN, A SOMORJAI KOZATEX DOLGOZÓJA. A MÁSIK JELENTKEZÉSI ÍVRŐL A KÖVETKEZŐKET OLVASTUK LE: HERVAY MIKLÓSNÉ, SZÜLETETT 1923-BAN, HÁZTARTÁS­BELI, LAKHELYE LÜCS. MINDKETTŐJÜKET FELKERESTÜK, HOGY MEGISMERKEDJÜNK VELÜK ÉS MEGTUDJUK, HOGYAN KÉSZÜLNEK A VETÉLKEDŐRE. Irány: Somorja. A Koíatex műhelyében szót sem lehet érteni a varrógépek zakatolásától. Negyvenkét női fej villan elő a színes műanyag­táskák sokasága közül. Az egyik fiatal lány feláll, megkérdezi: kit keresnek, ö volt Bodó Éva. A Kozatex dolgozói teljesítmény után kapják a fizetést, nem akartam a munkájukban zavarni őket, azonnal a vetélkedőre tereltem a szót. Éva szeme tüzesen csillant. — Nagyon szeretem a zenét, szívesen énekelek. Amint értesültem a „Tavaszi szélről“, vőlegé­nyemmel megbeszéltük, hogy én is szerencsét próbálok. — Hallás után tanulja a dalokat, vagy ismeri a kottát? — Ismerem, hegedülni is tudok. Elvégeztem a zeneiskolát. Megvettem a Szól a nóta című háromkötetes dalosfüzetet és megtanultam belőle minden dalt énekelni, meg hegedülni is. Maga­mat kísérem. Szerepelt már közönség előtt? Két esztendeje vagyok tagja a CSEMADOK- nak, azóta több rendezvényen énekeltem. Részt vettem a szerdahelyi táncdalfesztiválon is, de szívem a népdalok felé húz. — Milyen számokkal indul a versenyen? — Még nem tudom. Egyedül nem merem össze­válogatni. Felmegyek Pozsonyba Schleicher László tanár úrhoz, aki nyolc évig hegedülni tanított, és megkérem, legyen segítségemre. SZÉL • • • Lámpalázas? — A színfalak mögött nagyon, de ha kilépek a közönség elé, eloszlik a szorongásom. — Vőlegénye elkíséri a vetélkedőre? — Remélem. Szereti, ha énekelek. Neki sajnos nincs zenei hallása, de főzni egy keveset már tud ... majd kiegészítjük egymást ha összeháza­sodunk ... AVIGSÁGOT szeretem. A házszámot nem tudtam, de Lúcson könnyen útbaigazítottak. — Hervay Miklós­­nét keresem — kiáltok be a takaros ház zöldre festett rácsos kapuján keresztül az udvarba. — Én vagyok az, született Veréb Má­ria... kerüljön csak beljebb. Rend van a szobában, csak az ágyam vetetlen, mert már három hete göthös vagyok, aztán min­dig lefekszem egy kicsit, de kigyógyulni nem tudok... vannak tyúkjaim, libáim, malacok, meg egy bikát is nevelek. Kime­gyek a meleg szobából a hidegbe, aztán megint kiráz a hideg ... Mosolygós beszédes asszony Hervay Mik­­lósné, az ember rögtön otthonosan érzi magát nála. A jókedv úgy árad körülötte, mint kályhából a meleg. — Megtudtam, hogy jelentkezett a nép­dalénekesek vetélkedőjére — terelem el a betegségről a szót. — Jelentkeztem bizony! Már fiatal ko­romban színésznő akartam lenni, de az anyám nem engedett, azt mondta: arra csak rossz lányok valók... de azért játszot­tam, meg énekeltem eleget. Azelőtt mindig rendeztünk a faluban kulturális műsort, színdarabokat, operetteket, nem úgy, mint a mai fiatalság... hű, de szerettem tán­colni meg énekelni... mindegy volt nekem, hogyan énekelek, vékonyan is tudtam, meg vastagon is ... — És most? — Most is. Sokszor olyan dallal vagyunk a fiammal, hogy még a szomszédok is hall­ják. Feltesszük a gramofonra a lemezt, úgy énekelünk ... Majd elfelejtettem mondani, hogy a fiam is jelentkezett, a legidősebb, mert három fiam van... neki is igen szép hangja van ... — És a férje mit szól hozzá? — Ahhoz, hogy jelentkeztem? Tudja, amikor a Röpülj pávát néztük a Tv-ben, mindig mondtam neki, de ott lennék én is közöttük! Aztán, mikor megtudtam, hogy nálunk is lehet, azt mondtam, hogy elme­gyek és elmegyek... Az én emberem igen jó ember, de az csak a munkát szereti, menni sehová nem akar, olyan magának való. Ott vannak a szekrényben a ruháim, mikor vegyem fel, ha mindig otthon ülünk? Nem így nézek ám én ki, ha rendesen meg­csinálom a hajamat, meg szép ruhát ve­szek fel, mint most.., voltam már három­szor is fürdőn, gyógykezelésen ... nézze meg ezt a képet, ez is én vagyok ... mond­ták is az emberemnek, milyen jókedvű asszony a felesége... mert én a vigságot szeretem, de mindig tudom, meddig lehet menni Milyen népdalcsokorral indul a ver­senyen? — jaj, annyi sok szépet ismerek, azt sem tudom, melyiket szeressem... a hajnal­­csillagot, a sűrű csillagot, búza-búzát, az édes-kedves anyámat... talán egy napig sem tudnám felsorolni valamennyit. Majd a tanitó úrral összeszedjük a legjobba-L..1 3S-* A sok ruha közül, ami a szekrényben van, melyiket veszi fel a nagy napra? — Azok közül? Egyiket sei Már meg­beszéltem a varrónővel, hogy egy szép sötétkék vagy fekete testhezálló ruhát varr, az áll nekem a legjobban, mert hogy is mondják, olyan ... teltkarcsú vagyok ... és fehér fonállal népi mintákat hímezünk ki rajta a nyaka körül, meg az ujján, és a ha­jamat is berakatom elöl kicsit bodrosra, hátul meg szép magas kontyba. Majd meg­látja, el sem fogja hinni, hogy a színpadon ugyanaz a Hervayné énekel, aki most a li­bát tömte, meg a barmot etette... de el­jöjjön ám meghallgatni! Elmegyek és szorítani fogok Mária néni­nek, hogy ez a kedves, tűzről pattant asz­­szony bekerüljön az országos döntőbe és sokaknak ízelítőt adjon egészséges, szikrá­zó optimizmusából. JANDANE H. MAGDA

Next

/
Oldalképek
Tartalom