Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-16 / 11. szám
Idén, másfél évtizeddel Thomas Mann, a Nobel-díjas íróóriás halála után, úgy látszik, Thomas Mann-évre készülődnek az irodalom és művészetek barátai. Alig kezdődött meg az esztendő, máris több tanulmány, esszé, két élettörténet, és több méltató cikk látott napvilágot, melyek már nemcsak az író életével és műveivel, de azok más művészetekre gyakorolt hatásával is — a másfél évtized távlatából — foglalkoznak. E cikkek legérdekesebbike, a nem egy időben ihlette a németeket és a japánokat a megfilmesítésre. THOMAS MANN FILMRŐL Thomas Mann művei közül aránylag kevés került filmvászonra. Még 1923-ban néma filmként jelent meg a Buddenbrook-ház, amelynek 1959-ben hangos filmváltozata is készült. 1953-ban ismét németek filmesítették meg a „Királyi fenség“ című regényt, majd 1957-ben Horst Buchholz-cal a főszerepben a „Felix Krull, avagy a szélhámos vallomásai“ — kerül mozivásznakra. És ezt követte 1966/7-ben a „Walsung-vértestvérek“ históriája. Golo Mann azt állítja, hogy édesapja mindkét filmjét (a néma Buddenbrook és Királyi fenség) látta, és egyik sem tetszett neki. Ügy vélte: alakjait meghamisították, és roppant zavarta őt a színészek külső megjelehése, akik nem mindenben feleltek meg az eredetinek. „A Thomas Mann-i társadalom légkörét kiválóan sikerült visszaadni ebben a műben1' — írta Golo Mann Foto: Omnia Film (München) A nagy író fia azután így folytatja: — Többi filmjeinek elkészültét nem érhette már meg. De azt hiszem, a legutóbb említett legszubjektívebb alkotás, a nagy író világhírű történész fiának, Golo Mann-nak, egy még 1968- ban írott tanulmánya a Thomas Mann-megfilmesítésekről. Az író szelleméhez mindig roppant közelálló Golo Mann véleménye szerint az eddigi megfilmesítések közül minden bizonnyal a „Walsung-vértestvérek“ filmváltozata sikerült a legjobban. A kevéssé ismert, pontosabban fogalmazva, a világszerte Mann ismeretlenebb művei közé tartozó elbeszélés — érdekes módon — egy időben, vagy majd-Maichhel Maien és Elena Nathanael a „Walsungvértestvérek" filmváltozatában Rolf Thiele rendező egyik, később világ. hírűvé vált beállítá- Isa