Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-16 / 11. szám

kivételével azok sem tetszettek volna neki. Különösen a Felix Krull-t tartom elhibázott mű­nek — itt a forgatókönyv sok­kal inkább a mű akcióira és pi­kantériájára, mint szellemére és lélekábrázolására ment rá — és ez így egyszerű hamisítás lett. Nem ilyen egyszerű a helyzet a Buddenbrook-ház második (han­gos) változatával. Itt, az apai végakaratnak engedelmeskedve, a család erősen belefolyt a for­gatókönyvbe, és bár még itt is vannak torzulások — az alakok megjelenését élethűnek kell mondanom. De olyan tökélete­sen senkisem tudott eltalálni egyetlen alakot sem, mint a „Weisung-vértestvérek“-ben testvérem, Erika Mann és Rolf Thiele, a rendező. Ügy érzem, ebben a filmben valamennyi kulcsszerepet a legmegfelelőbb német színpadi színész kapta meg, s így valóban egy olyan Thomas Mann-i társadalmat si­került a filmvászonra állítani, mint amelyről édesapám álmo­dott A cikk legérdekesebb közlése a Japánban készült Thomas Mann-filmre vonatkozik, melyet Golo Mann azért utasít el (mi­közben el is ismer) mert azt ja­pán környezetbe ültették át. A „Walsung-vértestvérek“ az 1911-es München tisztikaszinójának világában játszódik. Ugyanezt a történetet, mint egy százados japán kabuki-drámát viszont­látni izgalmas — de irodalmi szempontból hálátlan dolog. A japanizálás ugyan a helyi tra­díciókra „áthangszerelve“ elfo­gadhatóvá tette a jellegzetesen XIX-sz. végi XX. sz. eleji pol­gári történetet, de mégis ez már csak Thomas Mann-i ötlet és nem Thomas Mann-mű Az író fia ezután hosszan tag­lalja az irodalmi művek meg­filmesítésének problémáit, majd arra a végkövetkeztetésre jut, hogy minden valószínűség sze­rint a 70-es években a Mann­művek megfilmesítése gyakoribb lesz, mert különösen a televíziók kezdenek érdeklődni utánuk. Golo Mann szerint a televíziók roppant műsoridejébe és a kis képernyő más, nyugalmasabb szerkesztésébe inkább belefér­nek Thomas Mann epikus mű­vel. „Végül is — fejezi be cikkét a Svájcban élő történész — azt hiszem az igazán jó és jelentős Thomas Mann-filmek majd csak új évtizedünkben, a 70-es években születnek meg." F. Gy. COCQU KATE Ennek a történetnek hórom főszerep­lője van. Két rendkívüli asszony és egy broad­­wayl musical. Azaz... Coco és Kate és „Сосо" Biztosan részeg voltam Chanel-vonal, Chanel-parfüm, Chanel­­kosztüm, Chanel-bizsu ... Ezek a divat­­szakkifejezések, amelyekkel a divat­tudósítósokban, az illatszerboltokban, a lapok hasábjain gyakorta találkozha­tunk, a női öltözködés egy korszakát fémjelzik. Egy párizsi divattervezőnő — a ma 86 éves Coco Chanel „kisasszony" — életcéljául tűzte ki, hogy „forradalma­sítja" a divatot, s természetessé vará­zsolja vissza a nőket. — Egy asszonynak mindig adnia kell magárai — szokta mondogatni. — Egy nőnek mindig elegánsnak kell lennie, mert soha nem tudhatia, hogy melyik pillanatban találkozik élete nagy sze­relmével ... A másik érdekes asszonv Katherine Hepburn, a háromszoros Oscar-di'ias, nagy drámai színésznő, a doktori diplo­mával rendelkező pszicholóqus, a sztár­allűröktől mentes sztár, „Az eszményi asszonv", „A lázadó asszony", „Az eső­csináló", a „Hirtelen, utolsó nyár", a „KI jön ma vacsorára?", „Az oroszlán télen" főszereplője, aki most, hatvan­éves fejiel arra vállalkozott, hogy egy musical főszereplője legven. A „Coco" című musicalt 1969. decem­ber 18-án mutatták be a Broadwayn, a Mark Hellinaer Színházban. Innen Indult világhódító útjára néhány évvel ezelőtt a „My Fair Lady" is. A premier előtti izgalmas pillanatok­ban Katherine Hepburn — voqy aho­gyan az amerikaiak becézik: Kate ezt mondta: — Biztosan részeg voltam, amikor ezt a szerepet elvállaltam I Igaz, hogy meg­rögzött antialkoholista vagyok, de meg­részegített a gondolat, hoav hatvanéves koromban énekelnem és táncolnom kell a színpadon. Azelőtt, a fürdőszobámon kívül sehol sem énekeltem Az első típust választotta Katherine Hepburn Connecticut­­államban, Hardfortban született. Édes­apja orvos volt, édesanyia pedig harcos szüfrazsett, a női egyenjogúságért küz­dő, felvilágosult asszonyok egyike, aki hat gyereket szült. Kate volt a legidő­sebb, s így kistestvéreit is ő gondozta, nevelte. — Nagyszerű fiatalságom volt: sze­­retetben és megértésben nőttem fel. Otthon gyakran bekapcsolódtam szü­leim beszélgetésébe, s már fiatal fejjel megtanultam, hogy kétféle asszony lé­tezik. Az első típusba tartoznak azok, akikkel a férfiak konkurrálni akarnak, a második típushoz pedig azok, akiket a férfiak becézgetnek és a tenyerükön hordoznak. Vagy, vagy... Egyszerre a kettőhöz tartozni nem lehet. Kate az első típust választotta. Mar­káns ítélete van a világról, egyéniségé­nek alapja az önállóság, sugárzik belő­le az erő. — Engem valamiféle furcsa legendá­nak könyvelnek el az emberek. Pedig az én „legendám" titka csak az, hogy amit csinálok, azt teljes odaadással csinálom, legyen az bármi: golf, tenisz, virágápolás, festegetés, színházi elő­adás vagy filmfelvétel. Felőlem felfor­dulhat a világ, ha otthon nekilátok konyhát súrolni... Katherine Hepburnről nagyon sok szép jelzőt elmondtak mór, de a leg­kedvesebbet névrokona, Audrey Hep­burn mondta: Kate az Igazi „Miss Hepburn" I Katherine Hepburn, a nagy drámai színésznő, soha nem törődött a kül­sejével Coco Chanel régi fényképe, 1925-ből Sose törődött a külsejével Kate, mint Coco?... Valóban furcsa gondolati Katherine Hepburn 172 centiméter magas. Coco franciásan kicsi és töré­keny... Kate nagy, energikus léptekkel jár, kontyba tűzött hajára kis sapkát tesz, arcbőre cserzett, festetlen, szeplős. Elmaradhatatlan drapp nadrágjában, kiszolgált katonamundérnak megfelelő kabátjában, harisnya nélküli, szandálba bújtatott lábával olyan bényomást kelt, mint egy farmer asszony, aki hatalmas válltáskájában tojást cipel... Soha nem törődött a külsejével, soha nem járt kozmetikusnál, soha nem fi­gyelt a divatra, soha nem hozta lázba egy szép ruha, s most 6, éppen ő lett a musical-színpad Cocoja, a „divat­királynő“. Kate... Hasonlítanak is egymásról és Coco A musical ötlete Jay Lerneré volt. Jay Lerner és Frederick Loewe volt hajda­nán a „My Fair Lady“ két „szülőatyja", de Loewe most hallani sem akart a munkáról. Nem komponál, csak ül a millióinl Jay Lerner körülnézett a „piacon", s talált egy kitűnő zeneszerzőt, André Previn személyében ... Amikor már teljesen elkészült a mu­sical, Kate és Lerner repülőre ült, Pá­rizsba utazott, a 86 éves Coco Chanel­­hez. Az örökifjú „mademoiselle" Ismerte Katherine Hepburn nagy filmjeit, ma­gasra értékelte művészetét, mégis aggá­lyoskodott: — Nem gondolja kedvesem, hogy egy kicsit öreg ahhoz, hogy engem el­játsszon? — kérdezte a hatvanéves, el­képedt Kate-től. Amikor egy ruhát eldobok A 21 éves Gábriellé Chanel 1904-ben érkezett Párizsba, a „bűnös városba", egy nyalka huszártiszt oltalma alatt. Itt kezdődött a hódolók hosszú sora, ez a végeláthatatlan menet, amelynek csú­csán a Westminster! herceg áll, aki egy 69 ezer dolláros igazgyöngysorral pró­bálta elnyerni Coco Chanel kisasszony kegyeit. Coco leghívebb hódolói mégis a nők, akiket megszabadított az átkos fűző­viselettől, akiknek visszaadta nőies for­máikat és mozgásszabadságukat. Coco valóban „diktátor" volt... Szalonképes­sé tette a rövid hajat és a női hosszú nadrágot. Nem kellett ezért különösebb harcot vívnia, csupán egyszer így — rö­vidre nyesett hajjal és hosszú nadrág­ban — állított be egy elegáns étterem­be. Coco volt az, aki rangot^ adott a hamis ékszereknek, a sokszínű bizsuk­nak. Néha a véletlen szolgáltatta ötle­teit. Egy esős őszi napon otthon felej­tette az esernyőjét, kölcsönkérte egy Ismerős férfi trenchcoat-ját, s így szüle­tett meg a női ballonkabát-divat. Coco évi bevétele három és fél millió francia franki Gyönyörűen berendezett, több szobás lakása van Párizs szívében, de már évek óta szállodai lakosztályban lakik. — A pénz számomra csak egyet je­lent: szabadságot... Amikor megkérdezték tőle, hogy tu­datában van-e annak, mennyire híres, így válaszolt: — Amikor én egy ruhát mór eldobok, akkor veszik fel a néki De nekem min­dig el kell dobnom a ruháimat, hogy újakkal ajándékozzam meg az asszo­nyokat. Coco Chanel Izgalmas élettörténete kitűnő musical-téma. A „Coco” című musical sikere még a Broadwayn Is rekordnak számít! A darab kiállítási költségei 900 ezer dollárt emésztettek fel, s a sztárok heti gázsija 14 ezer dollár. Még meg sem tartották a premiert, amikor a Para­­mount-filmgyár már megvette — két millió 750 ezer dollárért — a megfilme­sítés jogát. A musical előadásaira jegyet szerezni 1970. májusáig — protekcióval sem le­heti Katherine Hephurnnek minden elő­adás után maszkíroznia kell magát, hogy észrevétlenül kisurranhasson a Mark Hellinger Theater hátsó kapuján. SOMOS AGNES

Next

/
Oldalképek
Tartalom