Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-02 / 9. szám
A KOMÁROMI MÚZEUM Négyéves komáromi diákoskodásom alatt megfigyeltem, hogy a komáromiak szeretik városukat. Ezzel magyarázható, hogy városuk fejlesztésével kapcsolatban nagy terveik vannak, s ennek érdekében sokat tesznek. A tavalyi év folyamán egy Komáromról szóló rádióriport keretében szóba kerültek már a tervek, melyek még a városon túl is hatnak: Gáspár Tibor tanár a kulturális élet megszervezéséről 'beszélt, Nagy János szobrász a hazai magyar képzőművészek életének és munkásságának rendszerezéséről fejtette ki véleményét. Most is új tervek forognak a jó komáromi lokálpatrióták fejében, s ezekkel a járási vezetők és nemzetiségünk vezető politikusai is egyetértenek. Régen vajúdó kérdés Dél- és Kelet-Szlovákia magyarsága történelmi, munkásmozgalmi és néprajzi kincseinek szakszerű elraktározása. Sokszor olvashattunk már a hazai sajtóban ezekről a problémákról ideiglenesen nyitva tartó néprajzi kiállítások, amatőr muzeológusok ténykedése kapcsán, de a megoldáshoz, az eddig összegyűjtött anyag elraktározásához, — akár ideiglenes körülmények közt —, még nem jutottunk el. Ugyanis pénz nélkül a maximális lelkesedés mellett is csak tiszavirágéletű lehet minden kezdeményezés. E szomorú sors veszélyeztetett minden eddigi kezdeményezést, és veszélyezteti a jelenlegi lédeci falumúzeumot is, ahol még az ablakrácsokat sem tudták állami dotációból megcsináltatni. Ottjártamkor csak a pénz „kalapozása“ mutatkozott az utolsó s egyetlen megoldásnak. — Az a megoldás — mondja Gáspár Tibor a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója — hogy a komáromi múzeum megfelelő bővítés és átrendezés után a magyal- nemzetiség központi múzeuma lenne, hasonlóan a svidníki ukrán (ruszin) kultúra múzeumához. Mi sem természetesebb, hogy ez a központosítás sok pozitívummal járna, mert az eddig a járási múzeumokban szétszórt értékek áttekintése és feldolgozása a jelenlegi körülmények közt szinte lehetetlen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindent Komáromban összpontosítanak, mert hiszen tájjellegű néprajzi szobák, a környék múltjához kapcsolódó muzeális értékek Dél- és Kelet- Szlovákia bármely helységében képezhetne kisebb-nagyobb múmeumokat. Ezek a központi nemzetiségi múzeumhoz tartoznának az adminisztratív irányítás és a tudományos feldolgozás miatt. A hagyományok ápolása nemcsak szép és nehéz munka, de kötelesség is az itt élő nemzetiséggel szemben. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy távlati terveinkben felmerül a nemzetiségi levéltár, könyvtár és képtár gondolata is. Nem lehet közömbös számunkra, hogy ezek az intézmények eddig hiányoztak kulturális életünkből, és ezért értékes anyagok nincsenek az őket megillető gondozásban. Két nagyobb magyar könyvtári anyagunk, a komáromi Jókai könyvtár és a jászói könyvtár jelenleg a Matica Slovenská birtokában van. Már folynak az előzetes tárgyalások, hogy ezt a magyar nyelvű könyvanyagot átvegyék, és megfelelő gondozásban részesítve, megalapoznánk, mintegy 60 000 magyar könyvvel, a központi magyar könyvtárat. Az értékek központi rendszerezése halaszthatatlan feladat. Hiszen, mint egy évvel ezelőtt írtuk, a komáromi halászszerszámokból alig találni valamit a komáromi múzeumban, viszont Martinban egy tárlatra való anyag van belőlük. Lédecen problémát okoz a néprajzi anyag megtartása, csak a falu lakosainak lelkesedése segít abban, hogy nem folyik szét. A lédeci falumúzeum anyagát nagyrészt a laikusok adták kölcsön (ugyan ki, milyen pénzből tudta volna megvenni), de ki tudja, meddig tudnak az emberek a nyitrai, martini, vagy más közép- és észak-szlovákiai múzeum pénzajánlatának ellentállni? Már három éve javítgatják a komáromi múzeumot. Ha az építés ütemét vesszük alapul, akkor tényleg csak „javítgatásról, dolgozgatásról“ lehet szó. Kajtár elvtárs, a múzeum igazgatója szinte tábori körülmények között dolgozik. — Ilyen helyzetben — mondja, — szinte lehetetlen elkezdeni a munkát. — A múzeum központi nemzetiségi múzeummá alakításának milyen lehetőségei vannak? — Egy központi múzeum lehetőségei mindig nagyobbak, mint egy járási múzeumé. Anyagunk ma is több, mint amit kiállíthatunk. Szeretnénk megkapni a múzeumokhoz tartozó görögkeleti egyházi múzeum mellett levő emeletes házat, amelyben jelenleg lakók vannak, és itt a múzeum mellett Komárom egyik legrégibb épületét, a parókiát. A múzeumépületek szomszédságában valamelyik parkban a római leleteinkből szabadtéri tárlatot rendezhetnénk, a 2., 3. századból származó római anyag ezt megérdemelné, hiszen az országban párját nem találni. Folklórban gazdag e vidék. A komáromi szekeres gazdák, halászok, a közeli Martos népviselete és Hetény háziipara, valamint Csallóköz egész vidékének aranymosása és halászata, nem beszélve a távolabbi területek anyagáról, rengeteg össze sem gyűjtött és feldolgozatlan anyagot szolgáltathatna. A hajógyár munkásmozgalmának, valamint Steiner Gábor dél-szlovákiai tevékenységének története is méltóbb képviseletet kívánna a leendő múzeumban. A hajógyár birtokában is sok anyag van, amely a hajógyártással és a hajózással, valamint ezek történetével kapcsolatos. Szinte külön hajózási múzeumot lehetne berendezni belőlük. A legfőbb problémánk az, hogy kevés a helyünk. Emiatt a múzeum már a múlt évben is kénytelen volt korlátozni anyaggyűjtését. Jó volna, ha az illetékesek elgondolkodnának efelett. Benyó Máté elvtárs, a komáromi járási pártbizottság ideológiai titkára megértéssel támogatja a komáromiak terveit és elképzeléseit. — Bár elsőrendű, feladatunk a járás gazdasági és társadalmi életének konszolidálása, balgaság volna megfeledkezni a felépítményről, a kultúráról s ennek keretében az itt dolgozó és élő nép hagyományainak ápolásáról, a muzeológiáról. Segítségünkre lesz 'ebben a lakosság kezdeményező kedve, amely szinte hagyományos Komáromban és környékén. Ígéretet kaptunk a felsőbb szervektől, amelyben segítségükről biztosítanak. Amennyiben járásunk gazdálkodásának eredménye lehetővé teszi, hatékony intézkedéseket foganatosítunk a kultúra fejlesztése érdekében is, és ennek keretében a múzeumhálózat kiépítése is szerepel távlati terveinkben. — A város és a járás vezetősége, mind a nemzeti bizottságban, mind a pártban, megtiszteltetésnek vette, hogy a kormány nemzetiségi szerveinek tervében Komárom is szerepel fontos intézmény székhelyeként. Bízunk abban, hogy ezzel a gesztussal az itt élők internacionalista együttélését is elmélyíti és pozitívabbá teszi. Hiszem, hogy ebben a nemes munkában minden becsületes polgárunk segítségünkre lesz. A megvalósulás szép távlata mutatkozik a komáromiak tervezgetése előtt. Remélhetőleg, kulturális téren tett erőfeszítéseiket majd eredmények bizonyítják. gAgyor Péter ASZIOVAK-MAGYAR KULTURÁLIS KÖZELEDÉS JEGYÉBEN A nyitrai tájszínház idén ünnepel. Húsz évvel ezelőtt alakult meg, első előadását 1950. január 14-én tartotta, Skalka: Közié mlieko (Kecsketej) című darabjának bemutatásával. Azóta 146 bemutatóval szerepelt a szlovákiai szinházi kultúra színes palettáján. 4530 előadást tartott, amelyeknek 1 675 809 látogatója volt. Andrej Rajniak igazgató tizenöt éve áll a színház élén. A nyitrai tájszínház 20 éves munkáját más szemszögből is értékelni kell. A vidéki színházak között élen jár a szlovák —magyar színi kultúra további közeledésének és elmélyítésének terén. A színház műsorán az elmúlt 20 év alatt 11 magyar darab szerepelt: Egri Viktor: Közös út (Spolocná cesta), Urbán Ernő: Gál Anna győzelme (Vit’azstvo Hány Gálovej), Molnár Ferenc: Olympia, Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok (Nie sme anjeli), Gáspár Margit: Háború az egekben (Vojna v nebi) és Hamletnek nincs igaza (Hamlet nemá pravdu), Kisfaludy Károly: Kérők (Pytaci), Egri Viktor: Házasság (Manzelstvo), Gyárfás Miklós: Bevehetetlen szüzek (Nedobytné panny), és Heltai Jenő: Néma levente (Nemy rytier) című darabja. A színház több mint öt éven át baráti szerződésben állt a győri Kisfaludy színházzal. Rajniak igazgató értékes munkát végzett a szlovák—magyar kulturális közeledés terén. A nyitrai színház számos előadást tartott Győrött, és a Dunántúl, a Kisfaludy színház pedig sokszor szerepelt Nyitrán és Dél-Szlovákiában. A győri színház akkori rendezője, Giricz Mátyás több színdarabot rendezett a nyitrai szlovák színpadon. De kitűnő , az együttműködés a MATESZ-szal is. Hogy a magyar közönség értékelte és értékeli a nyitrai színház művészi teljesítményét és úttörő munkáját, erről az is tanúskodik, hogy a nyitrai színegyüttes Komáromban érte meg a vidéki előadások közt a legtöbb előadást — 215-öt. A komáromi színház, most a Thália Színház — fiatal, tehetséges rendezője, Веке Sándor, sikeresen rendezte meg a nyitrai színház „30 sekund lásky — 30 perc szerelem" című darabját. Az elmúlt húsz év alatt a színház egész vezetősége nemegyszer nyilatkozott a két nemzeti színházi kultúra közeledésének további szükségességéről. Ondrej Rajniak mellett Oskár Krásnohorsky működik 1953 óta a színház élén, helyettesként, a dramaturg, Ján Laca 1954, és Borivoj Slávik képzőművész és díszlettervező 1954 óta. Érdekességként kell megemlítenünk, hogy a legtöbb előadáson szereplő szlovák színész — Michal Koiuch — a magyarországi Nagybánhegyesen született. A húsz év alatt 2499 előadás során szerepelt. A nyitrai színház húszéves mérlege tehát a szlovák—magyar színházi kultúra közeledésének terén erősen aktív. Biztató jelenség az is, hogy az igazgató, Ondrej Rajniak továbbra is ebben a szellemben akarja irányítani a nyitrai színház munkáját. Mártonvölgyi László
