Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-02 / 9. szám
LENIN: A kapitalizmus a formal egyenlőséget a gazdasági, s következésképpen a társadalmi egyenlőtlenséggel párosítja. Ez a kapitalizmus egyik legfőbb sajátossága, amelyet a burzsoázia hívei, a liberálisok, mindenféle hazugsággal takargatnak, a kispolgári demokraták pedig nem értenek meg. A kapitalizmusnak ebből a sajátosságából következik többek között az, hogy a gazdasági egyenlőségért folytatott erélyes harc mellett nyíltan el kell Ismerni a kapitalista egyenlőtlenséget, sőt, bizonyos körülmények között, az egyenlőtlenségnek ezt a nyílt elismerését meg kell tenni a proletár államiság alapjává (Szovjet Alkotmány). A kapitalizmus azonban még a formai egyenlőséget (a jogi egyenlőséget, a jóllakott és az éhes, a tulajdonos és a nincstelen „egyenlőségét") sem képes következetesen keresztülvinni. Ennek a következetlenségnek egyik kirívó megnyilvánulása az, hogy a nő nem egyenjogú a férfival. Teljes egyenjogúságot egyetlen, még a leghaladóbb köztársasági, demokratikus, polgári állam sem adott. Az Oroszországi Szovjet Köztársaság ellenben azonnal és kivétel nélkül elsöpörte a nők törvény szerinti egyenlőtlenségének minden nyomát, azonnal biztosította a nő teljes Jogi egyenlőségét. Azt mondják, a kultúra színvonalát a nő jogi helyzete jellemzi a legjobban. Ebben a mondásban mély értelmű Igazság magva rejlik. Ebből a szempontból csak a proletárdiktatúra, csak a szocialista állam emel-Nemzetközi Munkásnőnapra kedhetett és emelkedett a kultúra legmagasabb színvonalára. A nőmunkásmozgalom új, példátlanul hatalmas fellendülése ezért elkerülhetetlenül az első Szovjet Köztársaság megalapításával (és megszilárdulásával), — ezenkívül és ezzel kapcsolatban pedig a Kommunista Internacionáléval függ össze. Ha már azokról van szó, akiket a kapitalizmus közvetlenül vagy közvetve, teljesen vagy részben elnyomott, akkor elmondhatjuk, hogy éppen a szovjet rend és csakis a szovjet rend biztosítja a demokráciát, Világosan mutatja ezt a munkásosztály és a szegényparasztok helyzete. Világosan mutatja ezt a nő helyzete. De a szovjet rend a végső, döntő harc az osztályok megszüntetéséért, a gazdasági és társadalmi egyenlőségért. A demokrácia, még a kapitalizmus által elnyomottak számára, még az elnyomott nem számára biztosított demokrácia Is kevés nekünk. A nőmunkásmozgalom fő feladata: harc a nő gazdasági és társadalmi, nempedig csak formai egyenlőségéért. A nőt be kell vonni a társadalmi termelőmunkába, ki kell ragadni a „házi rabszolgaságból", ki kell szabadítani a butító és megalázó alárendeltségből, a konyha, a gyermekszoba örökös és kizárólagos légköréből — ez a fő feladat. Hosszantartó harc ez, amely megköveteli a társadalmi technika és erkölcsök gyökeres átalakítását. De ez a harc a kommunizmus teljes győzelmével fog végződni. 1920. március 8. Március 8-át hatvan évvel ezelőtt kiáltották ki nemzetközi nőnappá — a nők első követelése az egyenlőség volt. Egyenlő munkáért egyenlő bért, választói Jogot, s a férfiakkal egyenlő politikai és társadalmi feltételeket követeltek. A nők azóta is szerte a világon szívós kitartással igyekszenek célkitűzésüket megvalósítani. A nők számára azelőtt teljesen idegen foglalkozási ágakat hódítottak meg. A tudományban az első sikereket elérő nőket, Marie Sklodowska — madame Curie-t jól ismerjük. Jelenleg a tudományos munkát végző nők olyan biztosan állnak a lábukon, mint a tanítónők a katedrán. A nők egyenjogúságának alapköve a szocializmus. Ezt mi sem bizonyítja Jobban, mint a tény, hogy a Szovjetunióban az értelmiségnek 59 százalékát nők képezik, az orvosok 80 százaléka, a pedagógusok 70 százaléka nő, a gazdasági tervezésben pedig 60 százalék nő dolgozik. Hasonlítsunk össze egypár adatot, amely a szovjet és az Egyesült Államok asszonyainak egyenjogúsági arányét mutatja. Nő orvos Szovjetunió 80% jogász 33 % mérnök 36 % tudományos dolgozó 40 Amerikai Egyesült Államok 7% 4% 1% 10% Mindezen számok ellenére, amelyek tükrében az Egyesült Államokban a női egyenjogúság nem mutat örvendetes képet a többi országgal összehasonlítva, a nyugati szociológusok megállapították, hogy a humán és a természettudományi ágazatokban a nők állandóan nagyobb teret hódítanak. Ez azt bizonyítja, hogy az egész világon a társadalom feminizálódásának jelei mutatkoznak. Ezen nincs mit csodálkozni. Egyre inkább olyan időket élünk, amikor az ész, a képzettség és a sokoldalúság lép előtérbe. S éppen ezen tulajdonságok birtokában érték el a nők uralkodó helyzetüket egyes magas szellemi munkát igénylő foglalkozási ágazatokban. A patriarchátus, a férfiuralom győzelme, a fizikai erő túlsúlyából eredt. Engels ezt az uralmat a női nem világraszóló vereségeként ítélte meg. A jelen már jelzi, hogy nem messze van az az idő, amikor a női nemnek külső fizikai tökéletességén kívül — mely évszázadok óta csaknem egyetlen fegyvere volt — az értelme és műveltsége lép előtérbe. Azt hiszem, megérjük még, amikor a szépségversenyek után a női ész is versenyre kél. Nem kell meghúzni a vészharangot a férfi nem felett. A modern nő nem akar matriarchátust bevezetni, nem erővel, vagy fegyverrel uralkodni mások felett. Egyenrangú társává akar válni a férfinak, hogy megossza a terheket, melyeket évszázadokon ét a vállán hordott. Azt akarja, hogy boldogok legyenek az emberek, a gyerekek és ne nyúljanak olyan gyorsan öldöklő fegyverhez. A magas politikai posztokon még kevés a nő, még nem nagy szerepet játszanak a nemzetközi életben. De ha ez az idő elkövetkezik, kevesebb lesz a világégés, a harc, a háború. Ezért már ma is mindent meg kell tennünk.
