Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-02-22 / 8. szám
w * BESZÉDLECKE Ал A TENGER PÁRTJÁN Alpesi vadászlány jelmtiben jH m X / A Villanl-család Nápolyban marad a rokonoknál, Sofia és most már Maria Is, Iskolába jár. Szorgalmas gyerekek, de nem kimondottan jó tanulók, Ennek alighanem lelki oka is van. A keserű pozzuoll tapasztalatok következtében Sofia fél társnőitől, ezért vagy elsőnek megy be az osztályba kora reggel, és elmerülten írja leckéjét, mikor a többiek jönnek, vagy utolsónak érkezik, közvetlenül о tanár előtt, hogy már ne legyen Idő száfnl hozzá. A nápolyi osztályban Is „Fogplszkóló"-nak csúfolják. Tizenegy éves. Egy méter és hatvannyolc centi magas és lapos, mint egy deszka. Az utolsó nápolyi esték eayikén, néhány nappal azelőtt, hogy Sofia befejezi az elemi Iskolát, Villan! nagyapa összehívja a családi tanácsot. A téma: Sofia jövője. Nagyapa azt szeretné, ha hamarosan dolgozni mehetne. Talán be tudja majd ajánlani az új Ansaldogyárba, az Irodába. Bora néni Inkább Ollvettiéket ajánlja. Romllda azonban vitába száll velük, és a kislány továbbtaníttatására szavaz. Már beszélt is Pozzuollban az Iskola Igazgatójával. Ha Sofia sikeresen elvégzi a tanítóképzőt, örömmel odavenné Iskolájába tanítónőnek. 1946 tavaszán Sofia Sclcolona néven beíratják a papi vezetés alatt állá nápolyi katolikus tanítóképzőbe, ahová a tőle megszokott szorgalommal, de minden különösebb lelkesedés nélkül Jár. Miután a család visszaköltözik Pozzuoliba, Dora néni még továbbra is Nápolyba jár dolgozni — együtt jöhetmehet tehát Sofiával, sőt ha kell, vele marad Nápolyban. S erre szükség is van. Tanítóképzős hétköznapjainak délutánjaira, a „Daily Mirror“ rendelkezésére bocsátott önéletrajzában, Sofia Loren így emlékezik: „Anyagi helyzetünk nem javult, épp ezért bennem Is feltámadt a vágy, hogy segítsek о megélhetés terhelnek viselésében. Menlchello nagyapa hozzájárult, hogy Dora néném kíséretében, az Antonio bácsi összeeszkábálta kucséberkosárral a várost Járjam, s a szövetséges katonákkal üzleteljek. Furcsa napok voltak ezekl Társnőim a tanítóképzőből mind a katonákkal Jártak, a katonákból éltek, s az erkölcseiben oly szigorú Nápoly hatalmas átalakuláson ment keresztül. Minden a visszájára fordult. Lassan azt, aki a katonákkal Járt, többre becsülték, mint a többieket, mert ezekből éltek, ezek hozták a hasznot. Carlo Pontival, akit a Colle Opploban ismert meg. Néha találkoztak, de mindig csak mások előtt és nyilvános helyen S ha egy-egy lány bajba került, szemethunytak felette, s már csak elvétve, majd később egyáltalán nem hangzott el a megbélyegző szó, amely megkeserítette korai éveimet, nem mondták többé, hogy „Bastarde"... Én azonban nem akartam társnőim sorsára jutni. Épp ezért mindig Dora nénivel Jártam — s csak addig és annyit dolgoztunk, ameddig megkerestük azt a pár száz lírát, ami napi ellátásunkra kellett. Anynyi hasznunk volt az egészből, hogy nem voltunk a család terhére, s megtanultunk néhány francia, meg angol szót, amelyek nélkül nem lehetett érintkezni a katonákkal. De este nyolcra — a vonatok még mindig este nyolcra értek Pozzuoliba — mindig otthon voltunk. A napi hasznon kívül mindig megtartottunk egy-egy doboz amerikai cigarettát, vagy egy-két zsllettpengét Antonio bácsinak és nagypapának,” Antonio Vlllanl, Sofia nagybátyja, néhány hónappal ezelőtt, egy olasz hetilapban, nyilvánosságra hozta családjuk életéről megőrzött emlékeit, melyekben különösen nagy teret szentelt Sofia pályafutásának. Ebből Idézünk: „Mint a család legfiatalabb tagja, én álltam talán legközelebb a gyermek Sofiához — pajtások voltunk, bizalmasom volt s én bizalmasa voltam, gyermeki titkainak tudója. Amit mindenkinek félt megvallani, azt előbb, vagy utóbb, nekem megvallotta. Csak én tudtam például, hogy menynyire mélyen bántotta, hogy társai Fogpiszkálónak csúfolják. Igyekeztem vigasztalni, hogy majd kinövi, de tudtam, nem nagyon hisz nekem. Hanem egy nap, úgy tizenkét, tizenhárom éves lehetett, félrehúzott — azt mondta, naphosszat lesett rám a füge-palotából — és elmondta, Nápolyban egy férfi utánakiabált ét szórakozni hívta. Annyira megijedt, hogy elszaladt. Az utánaszóló férfit csúfolódó gyereknek gondolta, és elmondta, azt is rossz Jelnek tartja, hogy társai sem csúfolják többé. Nem Is mondhatták. A hajdani vékony, nyúlánk, csupacsont kislány, a déli természet csodája szerint, káprázatoson kivirágzó«, megtelt és egyre gyakrabban hívta fel magára a férfiak tekintetét. Menlchello nagypapa tanácsára Romilda és Dora már tizenkét éves korában beavatják az élet titkaiba és az amúgyis félénk lányt fokozott óvatosságra Intik, amitől egyszerűen kibírhatatlan lett: természetében mindig Is nagy hajlam volt az elzárkózásra, de ettől kezdve, családján kívül, jóformán senkivel sem állt szóba. Mániákusan ragaszkodott Romildához és Dórához, csak velük érezte magát biztonságban." Tizenkettedik születésnapjára, Sofia — teljesen váratlanul — egy korcsolyát kap ajándékba Rlccardo Sclcolonetól, aki Romlldának Is lr. Arról értesíti, hogy még 1943-ban megnősült, két gyermeke van, fiúk, egyébként Milánóból visszaköltözött Rómába, ahol feleségének háza van, és gratulál lányának. Sofia ezekre az Időkre — a „Daily Mlrror"-ban — így emlékezik: „Délelőtt a tanítóképzőbe jártam, délután pedig hazasiettem, mert anyám várt. Másodikos vagy, egy-kettőre nagylány leszel, Itt az ideje, hogy bizonyos dolgokat alaposan megtanuljál. és közel fél éven át sütni, főzni, mosni, vasalni, foltozni, szabni-varrnl tanultam. Nagyon szerettem ezeket a délutánokat anyámmal, aki magyarázat után — míg nem túl ügyes kézzel gyakoroltam —, az életéről mesélt, a színházak világáról, s az álmairól, amelyek mind szépek, gazdagságról szólóak voltak. Amikor pedig elég ügyesnek látott, megbeszélte nagyapával, hogy már nemcsak kereskedhetek a katonákkal, de varrhatok is nekik, elintézhetem levelezésüket (sokan közülük olasz lányoknak kívántak írni, s ha beszéltek is valahogy olaszul, írni semmiképpen sem tudtak), s olykor klsebb-nagyobb szükségleti cikkeiket is bevásárolhattam. Ez valamivel jövedelmezőbb üzlet volt, mint a kucséberkedés, de nem lehetett egyedül csinálni. Dora néném, ha csak tehette, elkísért, olykor viszont valamelyik nagybátyám, Antonio, vagy a háború után Pozzuoliba visszatelepült, de családjával külön élő Ugo Jött velem. Tulajdonképpen egyetlen helyre jártam, a kikötői kaszárnyához, ahol egyik nap, legnagyobb meglepetésemre „helyemen" egy idegen lányt találtam. Próbáltam egyezkedni vele, de hajthatatlan volt — végül is nagybátyáimnak kellett megverekedniük a lány testvéreivel. Mi győztünk, a hely az enyém maradt..." 1946-ban Romilda Villan! megtekinti lányával a nápolyi Újságíró Klub kerthelyiségében lebonyolításra kerülő területi szépségversenyt, amely a „Tenger királynője" címért folyik, és 1949-ben, amikor egy este a nápolyi esti újságban a nevezési felhívást olvassa, Romllda elhatározza: a vetélkedésre benevezi Sofiát is. A sudár, komoly tekintetű lány, most 172 centiméter magas, 57 kiló, és az emberek, ha szó kerül róla, azt mondják, kifogástalan alakja van. Romilda tehát leszurkolja az 500 lírás nevezési díjat, és Izgatott lányával, július harmadikán, pontosan tizenegy órakor megjelenik a nápolyi Újságíró Klub tengerparti kerthelyiségében. Vasárnap van, a vakáció első napja, napfényes Idő és rettenetes hőség. A szépségversenyen, több száz jelentkező közül választják meg a „Tenger királynőjét" és udvarának tizenkét „hercegnőjét“. Sofia második lesz, ő vezeti a hercegnők karát. Jutalmul egy kerámiaszobrot, kisebb bizsutárgyakat, néhány ezer lírát és egy tekercs papírtapétát kap. A fényképészek megrohanják, különféle pózokba állítják, s jobbról-balról, díjjal és díj nélkül, fényképezik. Képe másnap Itália szinte valamennyi lapjában megjelenik — ez életében az első, jelentős, nyilvános siker. Este, odahaza, Pozzuollban ünnepi vacsora van, és asztalbontás után Ismét összeül a családi tanács. Romilda változtat elhatározásán. Most már azt sem akarja, hogy lányából tanítónő legyen. Alomba Illően fantasztikus, új terv fogan fejében: úgy dönt, hogy Soflából előbb szépségklrálynőt, majd színésznőt farag. Domenico Villant nem, lelkesedik az /tletért, dé nem is ellenzi, és ez Romildának már elég.''Életének új célja, új értelme van. Romllda kemény és akaratos ember. Ha ő maga nem Is vitte sokra, a színházi szakmát alaposan megtanulta, és Ismeri az érvényesülés lehetőségeit és útjait. Később, négyszemközt, Menlchello nagypapának ígéretet tesz: Soflából csakis becsületes eszközökkel nevel filmcsillagot. Mert ő elbukott — de a lányát semmi körülményeit között sem engedi elbukni. A lecke használt. Romilda Villan! nem tévedhet még egyszer. Másnap reggel, о vakáció második napján, Romllda és Sofia kisétálnak a napfényben fürdő tengerpartra, és leülnek egy elhagyott dombtetőn, és ott, a messze kéklő tenger partján, Sofia élete első beszédleckéjét kapja anyjától. Jövő héten: Dea ex machiac. I Fenyves György Sofia, a starlett, egy 1954-ben
