Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-14 / 50-51. szám
NEM reménytelen.. Egy helyiségből álló földes házban szülte meg H. V. mind a hét törvénytelen gyermekét ■szcsengő. Ha baj van, jelez. De hangja sokszoi V hiábavalón enyészik el, közömbös vagy elfoglalt emberek hallgatják. Nincs idő, mód rá odafigyelni. Ilyennek tűnik nekem az ifjúságvédelmi dolgozók munkája, amely jelzi a gyermekek nevelésében észlelt bajokat, visszásságokat — de sokszor — vagy sokáig — hiába jelzi. A szülők, hozzátartozók rosszindulata, közömbössége, a szociális intézmények mai színvonala és száma nem elegendő ahhoz, hogy minden jelzésre menteni indulhasson a társadalom. K. J. kisebb összegeket lopott. Fagylaltra, cukorkára, csokoládéra költötte. Megkínálta vele az iskolatársait is. — Miért tetted? — Azért mert éhes voltam. Anyuka nekem soha nem vesz. Az egyik lopott, a másik betört a harmadik rossz tanuló . . . В. T. gyakran járt kék foltos arccal az iskolába. A tanító néni végül megtudta tőle, hogy az apja veri, ha részeg. — De ne tessék anyukának szólni, mert ha apu megtudja, mindkettőnket agyonver. Kinek szóljon akkor a tanítónő? A járási gyermekvédelmi osztálynak. És Galántáról Komrhel Margit védőnő ilyenkor elindul egy-egy jelentés, panasz nyomában. — Ahová most megyünk, ott már nem először járok. Annáért már olyan felelősséget érzek, mintha a saját gyerekem lenne. Már másodszor járja az első osztályt. Kisegítő iskolába kellene adni, pedig nem ő tehet róla, hogy ilyen. Ajtónyitásunkra réveteg tekintetű asszony néz fel. — Mit akarnak? — Anna miatt jöttünk. Az iskolában azt mondták a tanítói, semmit sem javul, újra meg kell buktatniuk . . . Az anya bizonytalan mozdulatai meggyorsulnak. Erélyes mozdulattal befejezi a háromhetes kislány pólyázását, a bizonytalan szinű párnában a kocsiba teszi. — Nem megy semmiféle kisegítő iskolába. Tanulhat ez itthon is. — A lakás rendetlen, piszkos. Mint szürke homály borítja be a takarítatlanság, a nyomor. A kislány tág szemében félelem és remény birkózik. Azért nem mer a szürke földről felnézni. Hogy lenne jobb? Ha elmehetne oda, ahová ez a néni akarja küldeni, a tallósi kisegítő iskolába. Ott biztosan lenne mindig reggeli . . talán kifli is . . . ott nem veszekedne részegen az apja, és nem küldené mindig új és új üveg sörért az anyja, aki ha megissza, csak ül, meg veszekszik, ahelyett hogy megvarrná a rongyos ruhát, vagy kimosná a piszkos zoknit . . . Vagy ha vigyázni -----------------------------------fog a kistestvérére — minek is annyit tanulni, úgy sem megy, a füzete is mindig maszatos lesz, hiába akar rá vigyázni, nincs is hol leckét írni ... ott talán lenne külön könyvespolca ... és még tán mesekönyve is. Miért nem fogja meg akkor ez a néni a kezét és miért nem viszi el innen oda? я Ha körülményei engednék, Anna épp olyan jó tanuló lenne, mint osztálytársai Sir, hogy adják vissza neki a gyerekeit. Talán maga mellett szeretné őket érezni? Dehogy, ezerötszáz korona családi pótlékot kapna rájuk, és az nem kis pénz Könözsi felvételei Róbert H. V.-né legkisebbik gyereke Komrhel Margit egyike a Galántal JNB gyermekvédelmi osztálya öt alkalmazottjának — Négy hónap múlva letelik a szülési szabadságom, visszamegyek fejni, Anna vigyáz a kisebbekre! Anna nem néz fel, szeme tele van könnyel. Komrhel Margit dolgavégezetlen csukja be az ajtót. Megyünk hallgatva az utcán, mert mit is mondhatunk. Arra nincs joga, hogy a szülők beleegyezése nélkül utaltassa, vigye a kisegítő iskolába a kislányt. Így meg mi lesz belőle — részeg szülők felelőtlenségéből teremtett nyomorban? . . . — Semmit sem tehet Annáért? — Kérhetem a bíróságot, hogy a szülőket fosszák meg szülői jogaiktól, s akkor a gyermek nemcsak nyilvántartott lesz a JNB gyermekvédelmi osztályán, de a gyámságunk alá is kerül. — Ez mit jelent? — Hogy helyet kereshetünk neki a gyermekotthonban . . Sajnos, ennél jobb megoldást nem tudunk. . . jó szülőkké nevelni garázda és beteges szenvedélyű, erkölcsi gátlások nélküli embereket nem tudunk. Talán megfékezni néha-néha őket. H. V. öt törvénytelen gyermeket szült (más-más apától) mire a helyi nemzeti bizottság ezt jelentette. A faluban megszólták, beszéltek róla, de nem gondolták, hogy esetleg a törvénynek is lenne beleszólása, vagy hogy tudna valamit tenni . . . Sokáig csak sajnálták a kicsinyeket, akik nagyapjukkal egy helyiségben éltek, és akkor ettek, ha anyjuknak sok .vendége“ volt. A gyermekvédelmi osztály figyelmeztette az anyát, hogy gyermekotthonba viszik a gyermekeket, ha nem változtatja meg életmódját. De hiába . . Elvitték a kicsinyeket a gyermekotthonba, kettő közben nagykorú lett, de született egy hatodik kistestvér. Így János, Gizi, Ivettka és Iván még mindig állami gondozásban van. Anyjuk nemrégiben kérte vissza őket. „Én vagyok az anyjuk, nevelni akarom őket, gondoskodni róluk“ Írja a fellebbezésben. A körülmények változására számított a gyermekvédelmi osztály. Arra, hogy ebben az asszonyban is győzött a nemes anyai érzés . . . hogy most már csak gyermekeiről akar majd gondoskodni. Annyiban valóban változtak a körülmények, hogy ismét szaporodott eggyel a ház lakóinak száma ... a kilenchónapos Róberttel, akinek az apja szintén — ismeretlen. És a férfivendégek fogadása továbbra is úgy folyik, mint azelőtt. Kegyetlen dolog egy hétgyermekes asszonyra kimondani, hogy csak azért ragaszkodik a gyerekeihez, mert az ezerötszáz korona családi pótlékra van szüksége. És megdöbbentő, hogy a gyermek — kereseti forrás, hogy a hét kis gyermek „tartaná el az anyát“, akiről ott áll a jegyzőkönyvben, tanúvallomással, orvosi jegyzőkönyvvel bizonyítva, hogy „gyermekei rosszultápláltak, rendszertelenül étkezteti őket — nem gondoskodik sem testi sem lelki fejlődésükről“. Így hát hét gyermeket szült egy asszony a társadalomnak, akiket a társadalom képtelen lesz egészséges érzelmi- és értelmi életű emberekké nevelni, még akkor is, ha fejlődésükhöz anyagi ellátásról, iskoláról, nevelőkről gondoskodik. Mert hiányzik az alap, az anya és az otthon . . . És a galántai járásban Komrhel Margit és minden járásban más és más ifjúsági védőnő járja a maga végtelen útját egyik gyermek lakhelyétől a másikig. Mi lenne Annából, ha nem ilyen szülők nevelnék ... Ha Ivetta és Gizi, Jancsi és László becsületes, dolgos, szerető édesanya mellett nőne fel. . . És 6 akinek nincs családja, fáradhatatlan bizakodással kilincsel, beszél és magyaráz védencei érdekében, mert ha csak egy tolvajnak, csavargónak induló fiatalt állít is meg a lejtőn, hogy abból tervező, tanító vagy szakmukás legyen . . . már nem reménytelen. Mondjátok már, hogy nem reménytelen! KOVÁCS ELVIRA A protekció Izgatottan ülünk a klinika folyosóján, és számoljuk cipőnk orra előtt a kőkockákat. Mellettem szürke kabátos, szemüveges fiatalember, idegességében szinte eszi a cigarettát. Én sem vagyok egészen nyugodt, az szent, pedig már van némi gyakorlatom. Amikor orvos, vagy nővér jön mifelénk, a szürke kabátos felugrik, és halkan kérdezi. — Még mindig semmi — kapja tizedszer a választ, és tizedszer ül vissza mellém. — Első gyerek? — kérdem. — Első — mondja és remeg a hangja. A lassú percek így nőnek kínos órákká. Hirtelen sarkak kopogása töri meg a klinika ujjhegyen járáshoz szokott csendjét. Kövér, energikus, negyven körüli, kopasz férfi érkezik nagy dérrel-durral. Dúl-fúl, mintha semmi sem lenne rendjén. — Itt szoktak várni a leendő apák? — kérdi köszönés nélkül. — Itt — válaszoljuk épp oly nyersen, mert amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.
