Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-14 / 50-51. szám

Szinte észrevétlenül surrantunk be a terembe, ahol már befejeződtek az előkészületek és megkezdődött az operáció. A nyomasztó csendben ólomsúlyú volt a levegő, még a falak is verejtékeztek a feszültség­től. A műtőasztalon vézna gyermektest feküdt, viasz­sárga arcocskája olyan volt, mint az alvó játékbabáé. A négyéves kislány beteg szíve mozdulatlanul pihent a sebész kezében, helyette a műszív dobogott, ker­gette a vért az érrendszerben, és a műtüdő lélegzett. Bednár professzor halk, de határozott utasításokkal irányította munkatársait, a műtőben levő tizenöt tagú kollektívát, akikre egyenként felelősségteljes feladat hárult közvetlen a műtétnél, illetve az órapontosságú, életritmust biztosító műszerek működésének ellenőrzé­sénél. Itt, ezen a műtőasztalon feküdt nem is olyan régen a pozsonyi kisfiú. Kint, a folyosón idegtépő türelmet­lenséggel várakoztak négy órán keresztül szülei, mi­kor jelenik meg az ajtóban Bednár professzor alakja, aki a remény utolsó szikráját táplálta bennük. Most is egy törékeny asszony könnyes tekintete tapad órák óta a műtő ajtajára — a kislány édesanyjáé. Az operáció végéhez ér. A kis szív ismét meg­dobbant, о tüdő is ellátja feladatát. Már csak a mell­kast kell bevarrni. A szívsebész eltávolodik az asztal­tól. Megtörli verejtékes homlokát és lassan, szinte magába roskadva hagyja el a műtőt. Egy negyed óra múlva együtt ülünk dolgozószobá­jában. Munkatársával, dr. Novákkal, még az előbbi operáció hatása alatt, izgatottan lapozgatnak a szak­­irodalomban. Keresnek, kutatnak, mint a lelkiismere­tes diák felelés utón, aki arról akar bizonyságot sze­rezni: vajon maradéktalanul megválaszolta-e a fel­adott kérdést. — Nem, ilyen esettel még eddig sehol sem talál­koztam — mondja mintegy önmagát igazolva. — Tudja, a sebész a legalaposabb ismeretekkel készül fel a műtétre, Hetenként egyszer összeülünk, a klini­kánkon működő gyermekorvosok, röntgenológusok, szívsebészek, és aprólékosan megvitatjuk a soron levő műtéteket. Együtt keressük о megoldást, nem titkolom, sokszor összetűzések, órákig tartó vita köz­ben. Mert nem azért operálunk, hogy vagdaljunk, kísérletezzünk . . . életet kell mentenünk. De amikor felnyitjuk a mellkast, érnek bennünket meglepetések, mint most... a kislány esetében. A diagnózisban nem tévedtünk, csak még néhány olyan rendellenes­séget fedeztünk fel, amilyenre még nem találtunk orvoslást. Kis betegünk életét meghosszabbítjuk, de teljesen meggyógyítani nem tudjuk . . . talán majd egyszer... ha nálunk is meglesznek a szívátültetés­hez szükséges feltételek . . . Klinikájukon foglalkoznak a szívtranszplantáció megvalósításával? — Igen, behatóan foglalkozunk, de amíg sor ke­rülhet rá, addig még sok víz lefolyik a Moraván. Orvoskollektívánk felkészülten várja az időt, amikor a technikai és jogi feltételek megengedik az ilyen jellegű beavatkozást. Kísérleteink az egyes szervek átültetésével mind eredményesen végződtek. A közel­múltban meglátogatta klinikánkat a fokvárosi világ­ai 'S > a <*­X H x V £ >N s X 6 Vrű szívsebész, dr. Christian Barnard, akivel igen hasznos tapasztalatcserét folytattunk ez irányban. Barnard professzor elismeréssel nyilatkozott kísérleti műtermünk felszereléséről, és az itt elért eredmé­nyekről. Mikor végezték el az első szivoperációt Brünnben? — A cardiochirurgía megalapítója nálunk Ján Na­­vrátil professzor volt, aki jelenleg a bécsi egyetemen működik. Tizenöt évvel ezelőtt végeztük el az első szívműtétet, és azóta együtt dolgoztunk egészen el­távozásáig. A helyét most én töltöm be, de a kap­csolat nem szakadt meg közöttünk. Újabb ismere­teinkről kölcsönösen tájékoztatjuk egymást, hogy mi­nél tökéletesebb munkát végezhessünk. Mert nagyon sok szívbeteg él hazánkban. Ha az édesanyák mától kezdve csupa egészséges szívű csecsemőnek adná­nak életet, akkor is 10—15 évig lenne mit tennünk, hogy a gyulladásos betegségek, a reumatikus láz és a koszorúér — nálunk szívjnfarktus néven ' közismert — gyakori megbetegedések következtében keletkező szívműködési zavarokat eltávolítsuk. A felsorolt szívbajok közül melyiket operálja a leg­szívesebben? A sebész nem lehet válogatós, ha életmentésről van szó. Mégis — talán furcsán hangzik — az orvosnak a hivatásán belül is van hobbyja. Nekem a született szívbetegségek közé tartozó, úgynevezett Follott-féle tetralógia, amilyen a kis Peti esete volt. Ez az egyik legsúlyosabb szívbajok közé tartozik, ahol egyszerre négy különböző rendellenesség áll fenn a szívben. A kisfiút felvettük klinikánkra és alaposan kivizs-. gáltuk. Nézetünk megegyezett a pozsonyi és buda­pesti kollégák nézetével, hogy ilyen kicsi gyereket -­­huszonhat hónapos és mindössze tízkilós volt — nem lehet ilyen körülményes műtétnek alávetni, mert vér­edényei olyan hajszálvékonyak, mint a legfinomabb műszer. Ezért úgy döntöttünk, hogy csak egy átme­neti, könnyítő operációt végzünk, ami állapota sú­lyosságára való tekintettel halaszthatatlan volt, s majd néhány év múlva hajtjuk végre a radikális műtétet. De nem zártam ki annak lehetőségét — és ezt előzőleg az operáción jelenlevő vendégünkkel, egy holland szívsebésszel, Wieberding professzorral Is közöltem — ha lehet, teljes munkát végzünk, hogy a gyermeket megkíméljük a másodszori beavatko­zástól. Boldog vagyok, hogy így határoztam. A kisfiú egy hónappal a műtét után elhagyta inté­zetünket. Amikor ellenőrző vizsgálatra hozták, meg­mondtam neki: ugrálhat, focizhat, fára mászhat, mint a bátyja. Csak annyival marad le mögötte, hogy ha Sorozásra viszik és a mellkasán megpillantják a hosz­­szú forradást, nem veszik be katonának. Ennél nagyobb csapás sohase érje Petikénket — mondják a hálás szülők, akik legszívesebben kitöröl­nék emlékezetükből a gyermekük születése óta a mű­tétig eltelt időszakot. Azt a sok álmatlan, átvirrasz­tott éjszakát, bizonytalansággal teli nappalokat, amikor örökös rettegésben éltek, melyik roham oltja ki a meggyötört gyermek életét. Pétiké jelenleg utókezelésben részesül a sliaci szív­szanatóriumban. Megerősödött, megtanult hangosan kacagni, súlya szépen gyarapodik, és korábbi szel­lemi visszamaradottságának nyoma veszett. Szomba­tonként az ablaküvegre nyomja pisze orrocskáját és úgy lesi, mikor robog be a szanatórium udvarába szülei autója. Sohasem várt hiába, mindig pontosan érkeztek. Még néhány nap, és Pétiké elbúcsúzik a gyógy­fürdőben levő barátaitól. Az ünnepekre hazamehet végleg és egészségesen. Ez lesz a család legboldo­gabb karácsonya. JANDANÉ H. MAGDA

Next

/
Oldalképek
Tartalom