Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-14 / 50-51. szám
— Estére megterítették a karácsonyi asztalt. Savanyúkáposzta levest ettünk, a legfontosabb volt a mákos guba, vagy mákos derelye. Az asztal alá szénát, szakajtóba búzát, fogót, kalapácsot tettünk. A szénát azért, mert Jézus jászolban született, a búzát mert az az élethez szükséges. A fogó, meg a kalapács pedig azért volt ott, mert Jézus nevelőapja, Szent József ács volt. Mindent az asztalra kellett tenni, semmi sem hiányozhatott, mert a háziasszony nem kelhetett fel az asztaltól. Ha fölállt vacsora közben, akkor tavasszal nem ültek meg a tyúkjai. — Ádám—Éva napján jött a kanász, betért minden házba, volt nála egy csomó vessző. A háziasszony a kötényével kihúzott közülök annyit, ahány tagja volt a családnak, azokkal a vesszőkkel végigverte a családtagokat meg a kanászt is. A kanász ugrált és azt mondta: így ugráljanak a malackáik. — Karácsony este jöttek a rengetők. Gyerekek jártak rengetni, énekelni az ablakok alá. Gyiót, kalácsot kaptak érte Szent karácsony éjszakája Jézus születése napja. A kis Jézus aranyalma, boldogságos szűz az anyja. Jézuskának nincs subája, sem sarkantyús csizmácskája miből volna subácskája, ha nincs néki báránykája Te meg András fordítsd össze Mivel András nagyon öreg nyája után lassan siet. — Pásztorok mesélték, hogy Jézus születésének órájában megszólalnak a bárányok ... — A karácsonyi vacsoránál mindenkinek mindenből kellett ennie. Volt az asztal közepén egy tányér, amelyikbe az ételekből tettek egy keveset. Ezt hívtuk karácsonyi morzsának ... — Nálunk a karácsonyi morzsát a baromfival etettük meg ... — Ha a tehéntől véreset fejtek, a karácsonyi morzsa füstjével gyógyították ... — Nekem meg az apám mondta, hogy karácsonykor gondoljunk azokra is, akik nem esznek ... Horvátiban az a szokás járja, hogy a karácsonyi ételekből ami megmarad, (nem a karácsonyi morzsa) azt újévkor fogyasztják el „Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál Meg is kéne szoptatni már. Kedves három király jóéjszakát kívánok!“ (József Attila: Betlehemi királyok) — Az év utolsó napját együtt szoktuk ünnepelni. A férfiak és a fiatalasszonyok kártyáztak, szórakoztak — úgy várták az új évet... Mindenki igyekezett megadni tartozásait, hogy ne kezdje adóssággal az új évet... — Üjév napján a gyerekek jöttek szerencsét kívánni: Az újévnek beálltával, szívemből jövő hálával hozok majd üdvözletét Ki a füvet harmatával, ki az eget virányával, teremté szép világával... Isten éltessen titeket, adjon boldog új évet. — A gyerekeknek jókívánságukért almát, gyiót, meg aprópénzt adtak ... Szerencsés az ünnep, kedves a vasárnap Adjon az isten sok bort, búzát a gazdának gazdasszonynak, tyúkot, ludat Adjon Isten erőt egészséget, a házbeli cselédeknek örök üdvösséget, Barmocskájukba bő gyarapodást... — Nálunk a gyerekek nagyon szerették az új évi szerencsekívánást. Én kicsinyke vagyok, sokat nem mondhatok, mert ha sokat mondok, igen elfáradok Kemencébe bújok, úgy iszom a füstöt, mint a tokaji bort. Boldog új évet kívánok! A népszokások egy tőről fakadtak a népmesével és a népdallal. Agas-bogas díszes világuk nem azért szép és értékes, mert régi, hanem azért, mert tisztán és őszintén naiv. Ebben a világban a szegény legény vascsizmában gyalogol el az Óperenciás tengeren túlra, a mézeskalácslónak szemöldöke van, de lábai nincsenek, és az András napkor férfinadrágon alvó lány férjhezmenést remél. Ebben az ágas-bogas, de mindig a legegyszerűbben igazságot osztó világban minden művészeti irányzat megtalálható. „Úgy iszom a füstöt, mint a tokaji bort" (mondóka). A népi kultúra, — amely szigorú határokat szab a szépnek, jónak, csúnyának, gonosznak, — kimeríthetetlen táptalaja ezeknek a szokásoknak, rigmusoknak és babonáknak. Gyermekemlékekből visszatérő erejük mélyről jön, igazságuk csontig, velőig igaz, mert a népmesék tisztaságának jegyében fogantak. MIKOLA ANIKÓ és GAGYOR PÉTER 5 LÁTOGATÁS A BRÜNNI SZÍVSEBÉSZETEN f it m Egy pozsonyi kisfiú esete vezetett el ide. Meg akartam ismerkedni MUDr, Otto Bednóf docenssel, szívsebésszel, akinek nevét a kisfiú szülei a legnagyobb tisztelettel ejtik ki, és iránta érzett hálájukat nem tudják szavakba foglalni. Pétiké súlyos szívbajjal született. Csecsemő korában, betegsége ellenére, arányosan fejlődött, a komplikációk akkor jelentkeztek, amikor a kicsinek már szűknek bizonyult a járóka négyzetméternyi világa, mozogni, járkálni szeretett volna, mint kortársai. Szervezete azonban semmilyen erőpróbát nem bírt elviselni. Már néhány lépés után kékülni kezdett, rosszullét fogta el, és ez a rendellenesség egyre gyakrabban jelentkezett. A gyermekük életéért aggódó szülők kétségbeesése határtalan volt. Egyik orvostól a másikhoz futottak. Jártak a pozsonyi, budapesti és brünni szívspecialistáknál: Petikét antibiotikumokkal, injekciókkal kezelték, de állapota nem javult. A szakemberek véleménye megegyezett abban, hogy életét csak sebészeti beavatkozás mentheti meg, de ilyen kisgyereken — alig múlt két esztendős — még nem hajthattak végre ennyire súlyos szívműtétet, Bednár professzor azonban mégis megoperálta Petikét, Délelőtt tíz órára beszéltük meg találkozásunkat Brünnben, a II. sebészeti klinikán a professzor úrral, ám egy váratlan műtét a tervet megváltoztatta'. Érkezésemkor a kórház egyik orvosnője, dr. Kvóta Pochopová fogadott. Tessék beöltözni, a professzor úr a műtőbe kéreti 1. Otto Bednár docens, a brünni II. sebészeti klinika igazgató főorvosa. 2. Petikét a Télapó még a gyógyfürdőben ajándékozta meg, de a karácsonyt otthon tölti, egészségesen. 3. Utolsó öltések a szív jobb kamráján. 4. Feszültséggel teli percek. Bednáf professzor és asszisztense, Dr. Koíístka docens műtét közben. 5. A világhírű fokvárosi szívsebész, Christian Barnard professzor, brünni kollégái között, 6. Az operáció a végéhez közeledik. A műszervekel kikapcsolják, a gyermek szíve újra megdobban.
