Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-12 / 41. szám

•4

4

fM

/

ÉS AZ ÉJSZAKAI MUNKA

Milyen csalódottak voltak a törvényjavaslat előkészítői, amikor a nők éjszakai munkájának tilalma jogerőssé vált és az érdekeltek, a dolgozó nők, megkönnyebbült sóhajok, törvényt dicsérő szavak helyett — tiltakoztak, íelháborodottan panaszkodtak. „Hiszen mi csak jót akarunk! Egészségük, családjuk érdekében, társadalmunk humanizmusát bizonyítandó, kértük az éjszakai munka tilalmának a Munkatörvénykönyvbe iktatását“ — mondták a munkavédelmi intézet dolgozói, jogászok és egészségügyi szakemberek. „Dolgozni, keresni akarunk! Erre a törvényre hivatkozva nyugodtan elbocsáj thatnak bennünket“ — panaszkodtak a munkásnők.

A Munkatörvénykönyv 152. paragrafusa értelmében ugyanis éjszakai munkát csak az a nő végezhet, aki tizennyolcadik életévét betöltötte, és olyan munkáról van szó:

Az ipari üzemeknek sem volt mindegy, mikor, hogyan és milyen feltételek mellett kell eleget tenniük a törvényrendeletnek. Hiszen csak az ország kohászati dolgozóinak 26 százaléka nő, és például csupán a vaskohászatban 38 963 nő dolgozott, ebből 1967-ben 10184 három műszakban, tehát éjszaka is. Gyakorlatilag úgyszólván lehetetlen volt egyszerre ennyi dolgozót a két nappali műszakra átállítani, vagy a könnyűipari üzemekbe áthelyezni. Egyrészt vaskohászatunk népgazdasági jelentőségű érdekeit veszélyeztette volna (a férfiak önszántukból nem vállalták volna a nők alacsonyabb szakmai tudást igénylő — és rosszabbul fizetett munkáját. Nem beszélve arról, hogy az említett ágazatban állandó a férfi munkaerő hiánya). Másrészt a nők csak hasonlóan fizetett munka ellenében lettek volna kötelesek munkahelyet változtatni (tehát hasonló kereset, azonos fizetési osztály biztosításával) ennek hiányában természetesen tiltakoztak áthelyezésük ellen, amely új körülményekhez való igazodással, más szakmai ismeretek elsajátításának nehézségeivel is járt volna.

Így aztán az üzemek — dolgozóikkal egyetértésben, belekapaszkodtak a Munkatörvénykönyv következő szakaszába: „A kormány a Központi Szakszervezeti Tanáccsal egyetértésben átmenetileg engedélyezheti a tizennyolcadik életévüket betöltött nőknek az éjszakai munkát a kohászati (és más) üzemekben, ha az nem túlságosan megerőltető, és ha a társadalom sürgető érdekei megkívánják.“

A társadalom sürgető érdekeire sok üzem jogosan hivatkozott — és hivatkozik (a törvény betartását ellenőrző szervek rosszallása ellenére) most is, amikor csak néhány hónap kell hozzá, hogy lejárjon a kohászati üzemekre vonatkozó engedmény (1969 végén). Ezekben az üzemekben ez idáig 2300 nőt állítottak át a nappali műszakokra, kilencszázat pedig a nőknek tilos munkahelyekről helyeztek át az üzem kisegítő részlegeibe. Mihez kezdenek most a kohászati üzemek, három hónappal az engedmény lejárta előtt, az éjszakai műszakban is dolgozó 7888 nővel és azzal az 1500 lánnyal és asszonnyal, akik „veszélyes“,

Fr. Spácil (elvételei

vagyis „nőknek tilos“ munkahelyen teljesítenek fontos szolgálatot, végeznek nélkülözhetetlen munkát? Mit tehetnek, amikor most, és a távlatokat is ismerve, állandó a férfi munkaerő hiánya és állandó a női munkaerő kínálata?

Országos viszonylatban figyelmet és gyors, de megfontolt intézkedéseket igénylő kérdés ez. Népgazdasági helyzetünkkel, érdekeinkkel szemben lenne felelőtlenség, a nők egyenjogúságának pedig durva megsértése, ha a sok ezer „kivétel“

értelmében az éjszakai műszakban dolgozó né kapna — a Munkatörvénykönyv 46. §-a értelmében — felmondást. Felelőtlenség, mert most a termelés növelése, a munkafegyelem helyreállítása, a munkásosztály egységének, vezető szerepének megszilárdítása gazdasági és politikai kötelesség. 62 szlovákiai, vegyi-, gép- és élelmiszer - ipari üzemben végzett felmérés is (ahol összesen 40 380 nő dolgozik, a „kivételre“ való hivatkozással 2976 éjszakai műszakban) bizonyítja, hogy munkájuk egyrészt nem nélkülözhető, másrészl nekik is szükségük van rá, hogy dolgozzanak.

Milyen intézkedéseket várhatunk a kormánytól — s előzőleg milyen javaslatot a szakszervezettől az üzemektől?

Az eddigi helyzet azt bizonyítja, elhamarkodottan született egy törvény, amely hamisan általánosít, amikor a dolgozó nők érdekeire hivatkozik anélkül, hogy felmérné helyzetüket, körülményeiket, kilátásaikat, a társadalom gazdasági fejlettségének fokát. Mert jól van, védjük a rászorulókat: a terhes és kisgyermekes anyákat, fiatalkorúakat. Ez kötelességünk. De ne tapossuk sárba, ne tegyük lehetetlenné az egyenjogúság gyakorlati megvalósítását! Ne zárjuk ki eleve a nőket a korszerű, automatizált üzemekből. Különösen itt, Szlovákiában ne, ahol kétszázezerre becsülik a munkaképes, a konkrét munkalehetőségekből még kirekesztett nők számát. Ha nem felel meg sem az üzemek, sem a dolgozók érdekeinek ez a törvény: módosítsák! Aki nem akar éjszakai műszakban dolgozni — az a nő ne dolgozzék s vállalja az áthelyezéssel járó bonyodalmakat. De aki akar és tud (a munkásnők többsége azt állítja, szívesen dolgozik éjszaka, mert nagyobb teljesítményt ér el, amellett otthoni teendőit is nyugodtabban elvégzi) —- az a munkásnő dolgozhasson éjszaka is! Üres frázis humanizmusra hivatkozva elvenni a nőktől a munkát és társadalom ellenes is. magyarán mondva: embertelenség. Anyagi biztonság, munka- és kereseti lehetőség, a jé szolgáltatások, zavartalan közellátás, megbízható szociális intézmények (óvodák és napközik) harmonikusan kiépített, nőknek segítő hálózata nyújthat társadalmi — anyagi és erkölcsi biztonságot. És amíg ezt a maga egészében biztosíthatjuk, adjunk a nőknek munkát — és ne vegyük el tőlük — mert sok esetben és sokhelyütt éppen ez anyagi és társadalmi biztonságuk és erkölcsi felemelkedésük egyetlen eszköze!

A „Vlasta“ és K. Bartek mérnök adatai felhasználásával összeállította: HE