Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-05 / 40. szám
roshózáról, véletlenül éppen Barbier mesterbe botlottunk. Miután sok boldogságot kívánt mindkettőnknek, félrehívott, és ezt suttogta: — Beszélnem kell magával holnap. Nagyon fontos . A fontos ügy, amiről beszélt, estére már az egész város témája volt. Az öreg Vainier meghalt. Barbier mester a végrendeletről akar szólni. Valentine pro forma, néhány könnyet ejt csak: jó ember volt szegény, nem sok vizet zavart hivatott tegnap, hogy megváltoztassa végrendeletét... eredetileg önre hagyta egész vagyonát, Madame .,. feltételezve, hogy egyedül és elhagyatottan él. De miután megtudta, hogy Cyprien feleségül veszi, Vainier úgy gondolta, nincs a pénzre szüksége . . . így az egész összeget jótékony célra adományozta. — Roppant érdekes! — dühöngött Valentine. — Csak lassan, kedvesem, ne izgassa fel magát! Mi is lett volna ez az örökség? Semmiség ... háromszázezer új frank. Míg a magáé, kedves Cyprien ANDRÉ PICOT — MAURICE ROLAND most Ne gondoljunk ról Csak magunkra gondoljunk — Igen, drágám ... Ha arra gondolok, hogy egy életen át drágámnak fog hívni I Szerencsére itt az öreg vagyona. Ez mindenért megvigasztal XXX Hát igen, ez volt tegnap. Aki pénteken nevet, az vasárnap sír. Mint ahogy velem is ez történt... Barbier mester barátságos mosollyal fogadott bennünket: — örülök, hogy mindketten eljöttek. Nos, kedves Cyprien, a fontos ügy... szegény Vainier... azért végre, megmondhatom, ki volt az édesapja! Annak a gyárnak a tulajdonosa, ahol az édesanyja dolgozott. Kereken egymillió új frankot hagyott magára, amelynek a kifizetése az esküvője napjától esedékes. Dúsgazdag emberré lett, Cyprien I Tátva maradt a szám. De szó nem jött ki rajta. Annál inkább szóhoz jutott Valentine: — Gazdagok vagyunk, Cyprien I Jól tetted, hogy nem akartál házassági szerződést... ha csak a tiéd lenne a pénz, egy-kettőre elvernéd. Majd félretesszük öreg napjainkra. Milyen jó lesz, harminc évi dolgos élet után kényelmesen élni jó apád hagyatékából... L. A. fordítása A kávéház előtt találja magát. Háttal a vaskorláthoz támaszkodik, és rágyújt. ■.. Mit keresek itt? Kire, mire várok? ... Májusban is hansoló gondolattal támasztotta a vaskorlátot. Mögötte autók dübörögnek, suhannak, előtte férfiak, nők, fagylaltot majszoló gyerekek vonulnak el, jobbra balra távolodnak. Ismeretlen arcok... ... Mit bámulom őket? Minek kell még történnie? Soha nem találom meg, amit elvesztettem. Soha nem találom meg már a nyugalmat... Gondolatűző, kábító ital után vágyódik. A lába nem engedelmeskedik az akarat parancsának, nem rugaszkodik el a vaskorláttól. A festett szemű és festett hajú kis kávéházi kurvát látja maga előtt, aki alig észrevehetőn int, üljön az asztalához. Émelyeg a gyomra ... ... Rosszabb vagyok a kurvánál!... Csak most rugaszkodik el a faltól. Menekül innét, a Fő-térre siet. Néhány perc múlva hat óra. Hatkor zár az üzlet. Két üveg bort, kávét és kenyeret vásárol. Kolbász, szalonna, tojás van a spájzban. Hétfőig kibírja. Hazamegy. A mosdókagylóba teszi a két üveg bort, és megereszti a hideg vizet. Az előszoba betonpadlóján élesen koppan a cipője. Hol a papucs? A szekrényben keresi. Nem találja. A bőröndjében van, még ki sem csomagolta. Leveti a cipőjét, s papucsba bújtatja a lábát. Tekintete a szekrény tetejére réved. Ott a hinta. Leemeli, és képzeletben ráülteti a kislányát. Meglendíti a hintadeszkát. — Kis életecském — suttogja maga elé. Elkapja a kezét a visszaröppenő hintadeszka elől. Nem mer már hozzányúlni. Égeti a kezét. Néhányszor még ide-odaleng, mint az inga, azután megnyugszik, csak rezeg. Aztán a rezgés is megszűnik. ... Mint a tolvaj, úgy szöktem meg előlük! Mint a tolvaj... Bosszantja a fürdőszobában csobogó víz. Elzárja a csapot. Csak most hallja, milyen csend van a lakásban. A hintadeszka meg se rezzen. Tépi, hasogatja fülét a csend. Belép a szóbába, az ajtót nyitva hagyja. Mély, feneketlen csend. Az előszoba felé kapja a fejét, mintha neszt hallott volna. Csak a csendet hallja, a fülében zúg a csend. A sarokban, a kis könyvszekrény tetején a rádió. ... Bekapcsolom, kiűzi a csendet az üres lakásból... Már a kapcsoló billentyűjén az ujja, amikor az előszobából éles csengés fúródik a fülébe. Vészjósló csengés. .. 1 Miért vészjósló? Helén hív. A feleségem is hívhat, megkaphatta már a táviratot... Kifut az előszobába. A fogas melletti kis asztalkán a telefon. Felkapja a kagylót. — Halló! Csak a tompa búgást hallja. — Halló! Ki hív? Megdöbbenve mered maga elé. Homlokán ráncba szökik a bőr. Vészjósló volt a csengés. A feleségének jósolták a vészt. Vigyázzon a férjére! Az az ismeretlen hívja! A dühtől, a tehetetlenségtől eltorzul az arca. Vér önti el az arcát. — Gazember! Ha elkaplak, kitépem a szívedet! Kattanást hall. Letette a kagylót. János lecsapja a kagylót. — Megölöm a bitangot! A dühtől remegve megy vissza a szobába. Leül a fotelba. Rágyújt. Szívja, szívja a cigarettát. Füsttel telik meg a szoba. Az ablakra mered. Már rég kinyithatta volna, azért volt olyan nagy csend a lakásban. Kitárja az ablakot, kinéz az utcára. Férfiak, nők, gyerekek. Ismerős arcok. Nem nyugtatják. Visszaül a fotelba. Nagyon elszomorodik. Érzi az elhagyatottságot. Pedig tudja, hogy van családja, a felesége és a kislánya néhány nap múlva visszatér, és mégis nagyon egyedül érzi magát. Szinte fáj a beteges egyedüllét. Tövig ég a cigaretta. Szétnyomkodja a parázst. Űjabb cigarettát dug a szájába. Felkattintja az öngyújtót. Lángra lobban a kanóc, s mielőtt a cigarettához emelhetné a lángot, megszólal a telefon. Elfújja a lángot. Felpattan, az előszobába rohan. — Megölöm a gazembert! Felkapja a kagylót, a füléhez szorítja. Vár. Nem szólal meg. Fülelve vár, mint a leshelyén a vadász. Vár és hallgatja a búgást. Gyanús zörejre vár, hogy a kagylóba ordíthassa: Megöllek, gazember! Női hang jelentkezik. — Halló! Poprád hívja! Szólaljon meg már! Ki hív? Kapcsolom. A vonal másik végén a felesége jelentkezik. — Jani, te vagy az? — Igen ... — Amint megkaptam a táviratot, azonnal hívtalak ... — Hazajöttem... — Gondolhattam volna, ha már velünk néni bírtad ki, a testvérednél sem bírod ki azt az egy hetet... — Hogy vagytok? Nincs semmi baj, Jani, minden rendben van Először hívsz? Miért? Vagy húsz perccel ezelőtt csengett a telefon, nem jelentkezett senki. — Biztosan ő hívott , — Kicsodái! Azt hihette, én veszem fel a kagylót Megölöm a gazembert! Ne mérgelődj, Jani, árt a szívednek. Kerüljön csak a szemem elé, összetöröm a csontjait! — Jani! Hallasz, Jani? — Igen. — Ma délelőtt fenn voltunk a Poprádi-tónál. Mégis felmentünk a nővéremékkel. Hát kivel találkoztam ott? — Kivel? — Helénnel! Képzeld el, ott nyaral! Egyedül! Elszökött hazulról, a férje nem is tudja, hogy hol van... Nem akarok róluk egy szót sem hallani! Beszélj magadról! — Sokat gondoltunk rád. Te mit csinálsz? — Hallgatom a nagy csendet. Nem■ bírom tovább idehaza, megszakítom a szabadságomat, hétfőn bemegyek a gyárba. Kibírhatatlan az üres lakás Hiányzunk, Jani? Nagyon hiányzunk? Nagyon...- Akkor hazajövünk.- Gyertek ...- Miért vagy olyan levert? Szomorú vagy!- Nem jó egyedül lenni. — Nekünk sem jó nélküled. Ha Helén nem mondta volna, hogy holnap meglátogat, már reggel a vonatban ülnénk. Hétfőn biztosan hazajövünk. — Várni foglak benneteket. — Lehet, hogy Helén is velünk jön, már unja ő is az egyedüllétet.... — A férje tárt karokkal fogja fogadni! — Már a csodában sem hisz. A férje megcsalja! — Nem is tudtam. — Helén panaszkodott. Valaki telefonálgatott neki is, és azzal tömi a fejét, hogy az ura a nálad dolgozó vénlánnyal szűri össze a levet. — Csináljanak, ami akarnak, annak a vénlánynak is élnie kell! — Hogy beszélhetsz így? Hátha csak rágalom! — Hát legyen rágalom ... — Helénnek megmondtam, engem is hív valaki, hogy te és ő ... — Mit válaszolt? — Megijedt. Rám meresztette a szemét, és azt kérdezte: És te elhiszed? Azt feleltem, nem hiszem el... — Hagyd már abba, nem bírom ezt hallgatni! Békességet, nyugalmat akarok! — Hétfőn hazajövünk, s békességed lesz ... Elbúcsúznak. — folytatjuk —
