Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-31 / 35. szám

történelem. Klenóc mindig tudta, hol a helye, s arra az oldalra állt, amely a szabadságért harcolt. Fennmaradt egyházi feljegyzésekből megtudhatjuk, hogy a Thököly és Rákóczi felkelés idején Klenóc lakossága a kurucok oldalán harcolt. A templomfalakon belül táborozó kurucok a falubeliek segítségével verték vissza a labancok támadását — ostromát.

Jánosík és Uhorcík. Klenovcokon lakott Hanka

„Jánosík, Jánosík, kde tvoja valaska? V Klenovci u kata, do buka zafatá!" (JánoSík, Jánosík, hol van a fokosod? Klenócon a hóhérnál, bükkfába bevágva) — csendül fel a népdal a klenóci lányok ajkán. Szépek és erősek, nem ijednek meg sem a munkától, sem a szerelemtől. Büszkék. Hiszen közülük választott szeretőt a legkülönb szlovákok egyike — Jánosík! Hankája ott lakott valahol a kúria környékén — Klenovcokon. A monda egyik változata szerint Jánosík minden kincsét a Vepor hegyen levő kőszikla alá rejtette — a nép mindmáig Jánosík sziklájának nevezi.

Jánosíkot először 1712-ben fogták el Klenócon, de sikerült megszöknie. Visszatért, Stefánik gazdánál juhászkodott, nála kitelelt, de 1713 február végén — március elején Blahovéknál másodszor is elfogták.

IMI

■■ '" ■■ ■"

Árulás, és egy vénasszony ravasz csele akasztófára juttatta. Az ítéletet 1713 március 18-án hajtották végre Liptovsky Mikuláson. Áprilisban pedig ugyanott kivégzik Martin Mravecot, valódi nevén Tomás Uhorcíkot. Jánosík előtt ő volt a betyárcsapat kapitánya. Kevesen tudták Klenócon, hogy Martin Mravec — a lakodalmi muzsikus, azonos Tomás Uhorcíkkal — a betyá rral.

Aki magába szívta Klenóc levegőjét, nem tud többé szabadság nélkül élni, harcol érte, nem kíméli életét, íratlan törvény ez Klenócon. Sajnos, a legnagyobb hősök tövében megterem az áruló, mint nemes gomba közelében a mérges, mint hasznos növény között a dudva. S a történelem megismétlődik, Klenóc újból elveszti legkülönbjeit. De erről később ...

Jánosík követői

1939-től az illegális kommunista párt klenóci szervezete megkezdte az ellenállási előkészületeket, Ján Stefánik, Michal Fábry, Gregor Grlicky, Juraj Sulek és a többiek a Hnúsfa fölötti Branzová hegyen jöttek össze. Kívülük még egy ellenállási csoport létezett a faluban, mely pártonkívüliekből állt. Mindkét csoport csak 1944-től kezdett közösen dolgozni, de 1943-ban, a partizánok létezése már nyílt titok volt — mint Jánosík követőit tartották őket számon.

Közeleg a front, a szlovák kormány 150 ukrajnai és orosz menekültet irányít Klenócra. A nagy nyomorban élő menekülők között mindenféle népség akad, legtöbbje összedolgozott a németekkel, üzletelt,

apróbb árulásokat követett el, s ezért tartott a Vörös Hadseregtől. (A rendesebbje egy héttel a SZNF kihirdetése után átállt a partizánokhoz.)

— Ilyen sors várna ránk is, ha a németekhez csatlakoznánk — mondták a klenóciak, és sajnálattal vegyes megvetéssel nézték a szedett-vedett népséget.

Nagy napok

Közben Hnúsfán megalakult a Forradalmi Járási Nemzeti Bizottság. Tagjait, Ondrej Klokocot (jelenleg a SZNT elnöke) és Ján Répást 1944. augusztus 21-én táviratilag Banská Bystricára hívták, tanácskozni. Másnap a Spaná völgyben megállapodtak Jegorov kapitánnyal a felkelők létszámában és a fegyverek mennyiségében.

Augusztus 26-án megérkeztek a fegyverek Breznóról. Ján Bálintnál rejtették el a „Mravcov vrsok"-on. (A domb Uhorcík-Mravec betyár után kapta nevét.) Répáséknál a Vepor alatt felszerelték a rádióadót, és kapcsolatot létesítettek Banská Bystricával. Anna Englerová, Jozef Balko, és a többiek már tudták, hogy a felkelés napok kérdése. Azután dr. Daxner abban az időben a Vepor alatti Suché doly-ról irányította a felkelés előkészületeit — átadta a parancsnokságot Vladimír Bukva kapitánynak.

Augusztus 27-én dr. Igor Daxner 90 klenóci önkéntesnek fegyvert osztott, akiktől még aznap egész Klenóc megtudta, mi készül.

Augusztus 28-án, kora reggel a klenóci temető alatt gyülekeztek a férfiak. A „Mravcov vrsok"-ról lehozott 400 puska kevésnek bizonyult. A felkelőkhöz csatlakozó csendőrség, tanítók, postahivatalnokok dr. Igor Daxner kezébe letették a hűségesküt.

Vrbina két órával megelőzi a felkelést

Még aznap, dr. Daxner parancsára, Ján Brndiar- Vrbina — a faluban több Brndiar van, mindegyik más-más megkülönböztető névvel rendelkezik, őt Vrbinának hívják — 22 fővel útnak indul, fegyvereket szállít Hnúsfára, majd éjszaka elfoglalja a csendőrséget, és megfosztja funkciójától a járási nemzeti bizottságot. Brndiar Ján öreg ember, megjárta egész Dél-Amerikát, de szeme fiatalosan felcsillan, ráncos keze ökölbe rándul, — egy gránáttal tört rá a csendőrökre, s rájuk parancsolt, vagy eldobják a fegyverüket, vagy vele együtt a levegőbe röpülnek — talán újból a gránátot szorongatja, emlékezik:

— Ez 28-án este tízkor történt. Később dr. Daxner vállon veregetett, és azt mondta: „Két órával megelőzted a felkelést."

Másnap, augusztus 29-én Klenócon megalakult a 15 tagú Forradalmi Nemzeti Bizottság. Délután négykor a főtéren Bukva kapitány felolvasta az első napiparancsot. A hétszáz felkelőből négyszáz Klenócon maradt, háromszáz a hegyekbe ment.

Nehéz idők

Nehéz idők következtek. A klenóci partizánok a „Hruscsov" brigáddal tartottak, mely két részre oszlott. Főparancsnoka Alexej Michajlovics Szadílenko őrnagy volt — a „Fekete generális“. Helyettes parancsnokai Nyikolaj Szimponovics Radul és Vladimirov őrnagy voltak. A brigád parancsnoksága állandóan változtatta székhelyét, megfordult Klenócon, Skorusinán, Sihlán, Lomon. A parancsnokság egy része Vladimirov őrnaggyal Grony-ra (Ráztocné) költözött Brndiarékhoz.

A partizánok édesanyja

— Te vagy a mi édesanyánk, Judit mamai — mondogatták a partizánok Bmdiarnénak, aki egész családjával három teljes hónapig szolgálta őket. Naponta tizennyolc kenyeret sütött lányával, Júliával, aki akkor mindöszze tizenöt éves volt. A kenyeret kocsira rakták, s a hegyekbe vitték. Judit asszony és Júlia lánya meg hozzáfogtak a mosáshoz, mert kellett a tiszta fehérnemű, mire a kocsi visszatért. Idősebb és fiatalabb Brndiar János összekötők voltak.

Antek árulása

Náluk lakott a hírhedt Antonín Vazac — aki Antek kapitány néven játszotta el gyalázatos szerepét a SZNF-ben. Ez a nemzetközi kém és kalandor egy fedél alatt élt a partizánokkal. 1942-ben vetette be a német kémszolgálat Ukrajnába. Beállt a szovjet partizánokhoz, akiknek német hadititkokat árult el. A szovjetek eleinte nem hittek neki, bizalmukat német foglyok kivégzésével nyerte meg. A SZNF előtt az oroszok újabb kiképzésben részesítik, és Krompachy közelében Szlovákiába vetik be, ahol a Hruscsov partizán-brigádban teljesített szolgálatot. Ez a szolgálat teszi lehetővé, hogy értékes értesüléseket továbbítson a németeknek. Miután eldorbézolta a partizánok 15 000 koronáját, és elárulta a brigád hollétét, megszökött.

Közvetlenül szökése után Bratislavából figyelmeztetik Vladimirov őrnagyot, hogy a németek razziára készülnek. A parancsnokság még idejében elköltözött Brndiaréktól.

Antek kapitány német egyenruhában, és a németekkel tért vissza. 1944 szilveszterén Klenócön kiválogatja a partizánokat a felsorakozott lakosság közül. A 38 megjelölt között van Brndiarné férje és fia is. A foglyokat később tovább szállítják. A végállomás Mauthausen. Idősebb Ján Brndiar nem tért vissza, de fia a csodával határos módon megmenekült. Haza térte után édesanyja és húga több mint egy évig küzdöttek életéért.

Antek kapitány 1945 első napján Ráztoő-én is „segít" a németeknek és 11 partizánt leplez le. Klenóc és Ráztocné rájön, kígyót melengetett a szívén. Legjobbjait a kocsmába zárják. A nőket és gyermekeket pedig a községházába és a templomba. Azután megindul a rablás. Antek a fegyver és az élelemrejtekhelyet is elárulta. Gronyról mindenkit, Brndiarékat is beterelték Klenócra. A falu és környéke gyászba borult. Sírt Brndiarné — a „partizánok édesanyja", és sírt a lánya is.

— Julika miért sír? — kérdezte Bmdiarnét gúnyosan Antek kapitány.

— Tudod te azt jól! Jól elintéztél minket! — jajdult fel Judit asszony. — És még kérded, miért sír?!

— Magukra azok a bandák hozták a bajt!

— Bandák, azt mondod? Hiszen te is köztük voltálI Próbáld meg letagadni! S most bandáknak nevezed őket?

Nem vagyok partizán! Német vagyok

Antek kapitány vége

De eljött a leszámolás órája! Antekot üldözőbe vették a partizánok, ám sikerült megszöknie. Később Banská Bystricán látták német egyenruhában, majd Moraván — szülőföldjén tűnt fel, ahol újból az oroszok bizalmába férkőzött. A háború után a „szolgálataiért" földet kapott tőlük. Mégis rajtavesztett. Oíga Lacíková, akit magával vitt, elszökött tőle és feljelentette. A bírósági tárgyaláson nyolcvan tanút hallgattak ki. Judita Brndiarovát, a partizánok édesanyját is megidézték.

— Te hoztad rám, és Klenócra a szerencsétlenséget! — kiáltotta Brndiarné és ott, a bíróság előtt puszta kézzel támadt az árulóra.

Antonín Vazac, alias Hammerschmidt, alias Antek kapitány kétkulacsos játékot űzött. Gaztettei negyedét sem tudták rábizonyítani. De amit rábizonyítottak (13 ember halála), az elég volt ahhoz, hogy 1946 július másodikén a rimaszombati börtön udvarán végrehajtsák rajta a halálos ítételet.

Búcsú

A búcsúzásnól sokáig álltam még a Chorepán, aho minden fa véres harcok szemtanúja volt. Tekintetem lesiklott a faluba, az ismert és névtelen hősök falujába, rögzíteni próbált. Azután fényképezőgépeméi kattintgattam. Megörökítettem a tájat, ahol Jilemnicky és Minác regényalakjai éltek. Klenóc és környéke maga a megelevenedett törnénelem. Alig akad ház, ahonnan nem tartozott valaki a felkelők közé

Szerény falu, szerény emberek, szerény emlékművek és emléktáblák, szerényen domborodó sírhantok, ráncos kezek, gyűrött, megsárgult fényképek, marcangoló emlékek, könny, árulás. Hegyek, erdők, tiszta levegő, és sok tiszta hegyi forrás. Szeder, málna, gomba és rozsdás, golyóütötte acélsisak. A gombázók belerúgnak. Hiszik, hogy többé nem lesz rá szükség, hiszik, hogy a hegyekre soha többé nem szabadul rá a halál. Hiszik, hogy a kolesnákban többé nem fognak menekülők rejtőzködni, s esténkint, ha jóleső fáradtsággal hazatérnek a munkából, nyugődfan fogyaszthatják el a mindennapi csírt (bryndzaleves) és haluskát.

Lefelé ballagva a Chorepáról, a Veportól is elbúcsúztam. A Veporról eszembe jutott Jánösík sziklája, a szikláról a monda, a mondáról egy népdal, melyben Jánosíkot arról vallatják, hová rejtette kincsét. Mire Jánosík azt feleli: „Nebolo to moje, nebude to vase, len toho, kto sabfu za pravdu opáse." (Nem volt az enyém, nem lesz a tiétek, csak azé lesz, aki az igazságért a kardot felköti.)

Nem tudom, megtalálja-e valaki Jánosík kincsét. . Én, ha meglelném, a klenóciaknak adnám. Mindig igaz ügyért harcoltak. Megérdemelnék!

Születésnap és ajándék

S most hadd fejezzem be a következő történettel:

— Ma van a születésnapom. A huszonötödikI Egy negyed század után már komoly ajándékot érdemel az ember! — mondta apjának a legény, ravaszul hunyorítva.

Az apa felnézett szép szál fiára, majd helyeslőn bólintott:

— Rendben van! — és elindult...

A fiú csodálkozva követte apját, aki a padlásra tartott,

— Hová megy, édesapám?

—, Megmutatom neked a bölcsődet!

E j-égen hallott történet ösztökélt arra, hogy ellátogassák a hegyekkel övezett faluba — Klenócra, a partizánfészekbe, mely egyik bölcsője volt a Szlovák Nemzeti Felkelésnek, mely huszonötödik születésnapját ünnepli. Róla szóló írásomat ajándéknak szántam; ARDAMICA FERENC