Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-31 / 35. szám
Utunk újból egy panaszlevél nyomán vezet. A levélíró, Melecske Mária, a fűri szövetkezet dolgozója, kilenc asszony nevében kér tőlünk segítséget. Mindnyájan alapító, szövetkezeti tagok, akiknek egyetlen kereseti forrásuk a szövetkezet. Eddig nem is volt okuk panaszra. Dolgoztak szorgalmasan, s munkájuk meghozta a gyümölcsét: a rendszeres fizetést, és a fél hektár háztáji földet. Ám idén minden előzetes bejelentés és megbeszélés nélkül, az ötven ár háztáji földet huszonöt árra csökkentették. Milyen jogon? — kérdik az asszonyok, hiszen most iS ugyanúgy dolgozunk, mint a hoszszú évek folyamán. Kinek áll jogában ilyen önkényesen rendelkezni? A levél tartalma megdöbbentett. Nem hallottam még olyan esetről, amikor minden ok nélkül megvonták volna a háztáji föld egy részét az állandó dolgozótól, különösen ha az szövetkezeti tag, s minden ebből származó kötelességének eleget tesz. Az eset annál feltűnőbb, mivel nem is egy, de kilenc tagról van szó, s mind a kilenc nő! A szövetkezet elnöke, Slezácek Ferenc mérnök éppen elmenőben volt, látszott rajta, nem szívesen tér vissza, s még kevésbé szívesen foglalkozik ezzel az üggyel. Az irodában szó nélkül elém tette a jegyzőkönyveket, a szövetkezet alapszabályzatát, és csak nagyon szűkszavú kommentárt fűzött hozzá. Előbb az alapszabályzatot néztem. A 39. cikkely második pontja alatt ez áll: „A szövetkezeti tag családja személyes szükségleteinek kiegészítésére, háztáji földet kap. A háztáji gazdaság kiterjedésének megállapításakor figyelembe kell venni, hogy a szövetkezeti tag családja milyen mértékben vesz részt a munkákban.“ Ennyit tartalmaz az alapszabályzat a háztáji földről. A háztáji földek kiosztása előtt a vezetőségi gyűlésen minden évben megtárgyalják az esetleges változásokat. Kiss Erzsébet és Pálenik Vilma a szövetkezet állandó dolgozói. Kötelességüknek eleget tesznek. Am a félhektár háztájit flk sem kapták meg Idén is volt ilyen vezetőségi gyűlés. A jegyzőkönyvi dátum szerint május ötödikén. Semmi említésre méltó nincs benne. Ha csak az nem, hogy „azok az idősebb tagok, akik a múlt évben még ledolgozták a megszabott napokat, jogosultak az 50 ár földre. Akik nem dolgozták le, azok az alapszabályzat szerint csak 25 ár földet kapnak.“ A május ötödiki jegyzőkönyv szerint tehát még minden a régiben maradt. — Másnap reggel azzal állított be hozzám az ellenőrző bizottság elnöke, hogy újabb vezetőségi gyűlést kell összehívni, mert tegnap nem hoztunk helyes határozatot a háztáji földekkel kapcsolatban. Előbb meg akartam neki magyarázni, hogy ezt mégsem tehetjük, ha valakinek kifogása volt ellene, miért egyezett bele, miért nem szólt mindjárt. De az ellenőrző bizottság elnöke nem tágított, mondván, őt a vezetőségi tagok kérik, kötelessége kérésüket tolmácsolni, a gyűlést össze kell hívni! Beleegyeztem — mondja Slezácek mérnök. Május nyolcadikán tehát újból összeült a vezetőség. A három nappal ezelőtt hozott határozatot megsemmisítve, a következőket foglalták a jegyzőkönyvbe: „A szövetkezet alapszabályzata értelmében, aki családfő és feleségével vagy más családtaggal él, az megkapja az 50 ár háztáji földet. Az a szövetkezeti tag, aki egymaga él, és a szövetkezetben dolgozik, mivel családtagról nem gondoskodik, így csak 25 ár földet kaphat.“ Négy éven keresztül, vagyis 1965-től, amikor az alapszabályzat készült, másképpen értelmezték a tartalmát. S most egyszerre, anélkül, hogy az alapszabályzatban egy vonásnyi változás is történt volna, a taggyűlés jóváhagyása nélkül másként magyarázzák annak tartalmát. Megyek az ellenőrző bizottság elnöke, Bazsalik Ferenc után, hátha tőle többet tudok meg. — Engem egy vezetőségi tag kért, hogy még egyszer hívjuk össze a gyűlést. Később négyen voltak ezen a véleményen, s végül mind a kilencen aláírtuk a jegyzőkönyvet. Ezt azzal indokoljuk, hogy az egyedül élőknek nincs olyan szük^ggük a földre, mint ahol négyen-öten vannak egy családban. Szerinte helyesen cselekedtek. Azt mondja, az özvegyasszonyoknak nem kell annyi kacsát, tyúkot, sertést tartaniuk, s így elég a 25 ár föld. Ezt így is lehet magyarázni. Különösen akkor, ha azt tartjuk szem előtt, hogy jogok nélkül? Vojtech Katalin: A raktárban nem sokat keresek. Igazán szükségem van arra a fél hektárra Melecske Mária sertésgondoző az év csaknem minden egyes napját az Istálléban tölti. Még sincs joga az egész háztáji földre? a háztáji gazdaságot a szövetkezetesítéskor abból a célból engedélyezték, hogy a belőle származó jövedelem kiegészítse a szövetkezeti dolgozók akkor még aránylag gyenge havi keresetét. S így a szövetkezeti tag családja ne legyen megrövidítve az ipari dolgozóval szemben. A háztáji föld ilyenforma értelmezése ma már elavult, mivel a jól menő szövetkezetekben — s ezek közé sorolhatjuk a fűri szövetkezetei is — az állandó szövetkezeti dolgozók csaknem többet keresnek, mint az ipari munkások. Más színben tűnik fel ez a probléma akkor, ha a szövetkezet vezetősége átdolgozza az alapszabályzatot, — azt hiszem 1965-től már más téren is szükségesnek mutatkozik ez — konkrétan meghatározza, kinek, és milyen feltételek mellett jár a félhektáros háztáji föld, ezt megmagyarázza a tagságnak s a tagok beleegyezésével lépteti érvénybe. Ám hagyjuk szóhoz jutni a panaszosokat. A dohánypajtában ügyes mozdulatokkal fűzik az illatos dohányleveleket. Itt vannak mindnyájan, akiket sérelem ért. Spányik Júlia, Kiss Erzsébet, Redeczky Margit, Pálenik Vilma, Mezővári Magdolna, Galla Irma, Pócs Etel a dohánytermelő csoportban dolgozik. Vojtech Katalin a magtárban tevékenykedik, Melecske Mária pedig sertésgondozó. Mint nyári zápor, úgy ömlik az asszonyok ajkáról a panasz. Tizenhét éve dolgozunk a szövetkezetben. Még mindnyájunknak van tíz-tizenöt évünk a nyugdíjkorhatárig. Ezt az időt itt szeretnénk tölteni, a miénkben, a közösben. Dehát eltűrhetjük-e azt, hogy így bánjanak velünk? — Az állami gazdaságban tizenhét év után hűségpénzt adtak. Nekünk ilyen köszönet jár? — Nekünk nincs kit küldeni az üzletbe, ha dolgozunk, nem érünk rá órákig sorbanállni. Ezért van szükség otthon a baromfira! — A mi szövetkezetünkben az asszonyok nem egyenjogúak a férfiakkal. A vezetőknek nem dolgozik a felesége, így azok nem fogják az asszonyok pártját! Csak néhány elejtett mondat a sok közül. Mind panaszol és vádol. Az asszonyok már a járási termelési egyesülethez is fordultak panaszukkal. Még május 28-ika keltezéssel megkapták a választ. Többek között ez állt benne: „A vezetőség határozata nem jogos, mivel ezt a taggyűlés nem hagyta jóvá. A szövetkezet vezetőségének a háztáji földek kiosztásakor továbbra is az eddig érvényben levő alapszabályzat szerint kell eljárnia, eszerint “tehát a panaszosoknak joguk van az egész, vagyis fél hektár háztáji földre. Amennyiben ezt a kérésüket a szövetkezet nem hajlandó tudomásul venni, forduljanak panaszukkal a járásbírósághoz.“ Az eredmény? A vezetőség ezekután a tizenkét asszony közül háromnak megadta az egész háztáji földet. A többiről hallani sem akart. Az ügy végül is a bíróság elé került. Ottlétünkkor a bíróság határozatát még nem ismerték. A szövetkezet vezetősége egyenjogúságról, demokráciáról beszél. Ugyanakkor megkívánja, hogy az asszonyok teljesítsék kötelességeiket, de jogaikkal ne éljenek teljes mértékben. Az ezerhatszáz hektáros gazdaságból sajnálnak két hektárt — ennyit kellene adniuk még az asszonyoknak — a saját szövetkezeti tagjaiktól, akik annak idején öt-hat hektáros, nehezen összekuporgatott földjüket adták a közösbe. S a vezetők, hogy szavukat állják, képesek inkább a bíróság döntését kivárni, mintsem engednének jogtalanul hozott határozatukból. Mit eredményezhet ez? Összetartást, megelégedést, mindnyájuk javát aligha. Azt hiszem érdemes ezen elgondolkozni. A vezetőségnek is és a tagságnak is. Talán még nem késő helyrehozni, amit eddig elhibáztak. Irta és fényképezte: H. ZSEBIK SAROLTA, mérnök
