Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-31 / 35. szám

JŐ ÜZLET

férfiaknak is

Az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerülnek a kereskedelem problémái, és a fogyasztók megelégedésének kérdése. A legilletékesebb gazdasági tényezők egyöntetűen megállapították, hogy a kereskedelemnek a népgazdaságban újra olyan helyet kell biztosítani, amilyent méltán megérdemel.

Az üzlet, és a raktárhelyiségek állandó korszerűsítése mellett alapvető fordulatot kell elérni a kereskedelmi dolgozók jobb díjazásában és jutalmazásában is.

Milyen a jelenlegi helyzet? Mit teljesítettünk már ezekből a feladatokból? Kérdéseinkre konkrét feleletet H. Mozolová elvtársnőtöl, a bratislavai Potraviny üzem dolgozójától kaptunk:

A legnagyobb változás éppen a dolgozók jutalmazásában következett be. Néhány konkrét adattal szolgálok az elárusítók fizetési feltételeit illetően. Egy közepes nagyságú üzlet vezetőjének havi keresete 2700—3000 korona között mozog, amellett az üzem kedvező gazdasági eredménye esetén — amelyet jelenleg mindig elérünk — az úgynevezett mester-alapból még jutalomban is részesülnek. Ezek a jutalmak a múlt évben általában havi 300 koronát tettek ki, és a forgalom utáni jutalék összege havi 600 korona körül mozgott. Egy kitanult elárusító havi alapfizetése 1450 korona, de a jutalom és a forgalom utáni jutalék ezt az összeget sokszor 2000 koronára is növelte. Az elárusítói képesítést minden elárusító — munkaviszonyban is —, egy fél év alatt megszerezheti. Gyakran kifogásolják a kereskedelemben bevezetett munkaidő miatti előnytelen beosztást. Nyugodtan állíthatom, hogy minden kereskedelmi alkalmazott számára biztosítjuk az ötnapos munkahetet. Ha a munkaidő szombatra esik, az alkalmazottak a hét másik napján vehetik ki a szabad szombatért járó szabadnapjukat, emellett még külön juttatásban részesülnek azért, hogy a szombatot nem tölthették családjuk körében. Ez az összeg 160—400 korona havonta, aszerint, hogy a szombatért járó szünnapot a hét melyik napján vették igénybe.

Az a véleményem, hogy ezeket az előnyös feltételeket о közönség nem ismeri eléggé, valamint azt sem, hogy az élelmiszerüzem dolgozóinak milyen különleges előnyei vannak a többi dolgozókkal szemben. Például a tiszta és egészséges munkakörülmények, a változatos, az alkalmazottakról való fokozott gondoskodás, és még egyebek. ,

— Igen, például üzemünk a kollektív szerződésben kötelezte magát, hogy munkába járó alkalmazottai utazási költségének 50 százalékát fedezi, még a bratislavai lakosokét is. Azonkívül bizonyos számú kulturális rendezvényre alkalmazottainknak a beléptidíjat megtérítjük. Saját maguk választhatják ki, hová kívánnak menni. Negyedévenként rendszeresen ismerkedési esteket rendezünk, és külföldi társasutazásokat szervezünk. Alkalmazottaink ebben az évben Bulgáriát látogatták meg, és az üzem 800 koronával járult hozzá az utazás minden résztvevőjének a költségek fedezéséhez. Dolgozóinkat ezenkívül még a ledolgozott évek szerint 500-tól — 2000 koronáig terjedő jubileumi hüségpénzben részesítjük.

Mégis, az ön véleménye szerint, mi az oka annak, hogy olyan kevés férfidolgozó van a kereskedelemben?

— A kereseti lehetőségek ma már a kereskedelemben is olyanok, hogy a családfenntartók úgy kereshetnek mint a népgazdaság más ágában, sőt sok esetben többet is. Tehát az ok nem a kereset körül van, hanem az a hiba, hogy kevesen ismerik ezeket az előnyös feltételeket, keveset publikáljuk, annak ellenére, hogy egyre több ember számára nyújtunk munkalehetőséget. A másik ok pszichológiai jellegű. Csaknem húsz éve azt halljuk, hogy az üzletekben megfelelnek a nőalkalmazottak, és egyszerre rádöbbentünk, hogy alig van férfidolgozónk.

Szívesen veszünk fel férfidolgozókat, még társadalmi szempontból is. A férfiakat nem köti le annyira a háztartás, és a családi gondok, mint a nőket, és általános tapasztalat, hogy a férfiak mint üzletvezetők jól beválnak. Ezeknél ugyanis nagyon fontos az állandó jelenlét. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a férfiak munkaerövándorlása a kereskedelemben alacsonyabb mint a nőké.

Sokan beszélnek arról, hogy a keresetek az utóbbi időben megcsappantak. Hogyan lehetséges, hogy ebben a szakmában mégis ilyen szépek a kereseti feltételek?

— Igen, a kereskedelemben a kereseti lehetőségek az utóbbi két esztendőben állandóan emelkedtek, de ez összhangban van a munkatermelékenység állandó emelkedésével.

Még egy utolsó kérdés: — Hol jelentkezhetnek azok, akik az élelmiszerüzletekben szeretnének dolgozni?

— Nagy örömmel fogadjuk a jelentkezőket, nemcsak Bratislavában, hanem a Nyugat-Szlovákiai Kerület minden városában. A POTRAVINY és ZDROJ üzletek alkalmazottai szívesen útbaigazítják őket.

Köszönöm a beszélgetést, az az érzésem, hogy segitséget nyújtottunk sok állást kereső felnőttnek, és a pályaválasztás küszöbén álló fiataloknak egyaránt.

P. F.

Pranril A. felvételi'

Nehezen indul a magnóra éneklés

A szerző felvétele

HÉPDA16YÖ|I(Í^^ -Az éjszakai utazás fáradttá lankasztott. Délután pihenhettünk volna ugyan, de indulásunk határozatlan időpontja ezt lehetetlenné tette. Már erősen szürkült, mikor az autó elindult a Szilicei fennsík felé. A fennsíkra riasztó szerpentineken kanyarog az országút. Ezen a meredélyen nincs könnyű dolga sem a gépkocsivezetőnek sem a gépkocsinak. Szőllős Sándor, a rozsnyói járás Csemadok titkára biztos kézzel vezet, hiszen már olyan régen járja a vidéket, hogy az utak minden araszát ismeri. Szívesen tart velünk Szilicére, hiszen hivatali gondjai mellett szenvedélyes néprajzgyűjtő.

Ezen az estén tulajdonképpen csak előzetes megbeszélések céljából érkezett ki a csoport. Az igazi munka majd a megbeszélt időpontban. zajlik le. A faluban — Szilicén — már előre összeírt nevek után futkosunk. A Csemadok helyi szervezetének fiatal elnöknője is közénk gyömöszölődik az autóba — mivel ő jobban tudja, kit hol kell keresnünk. Végül is a kocsmában kötünk ki. A szokványos kérdések után az asztal melletti társalgás eleinte csak arról folyik, hogy a megbeszélt időpontban — vasárnap — mit és hogyan kell végrehajtani. A poharazgatás egyre jobban feloldja a feszélyezettséget, a beszélgetésbe gyakran vegyül nótázás. A meseillusztrációk jó öreg embereire emlékeztető arcok elgondolkoztatják az embert, hogy jó volna a civilizációtól még nem agyonpallérozott emberek portréját gyűjteni. A beszélgetés vége felé egyre inkább a nótázás javára billen a mérleg, olyannyira, hogy még a búcsúzás is elhúzódik. Az elidegenedés korában végtelen jó érzés volt a szilicei emberek szeretete, amellyel az először látott embereket fogadták. Hazafelé még mi is daloltunk — bennünk rezgett az esti hangulat.

Másnap délben 'Jabloncára és Körtvélyesre mentünk, kölcsön vett autóval. A gyűjtők már komolyan „felfegyverkeztek": magnetofonnal, filmfelvevő kamerával és fényképezőgépekkel. Krasznahorkát elhagyva, a vidék szépségeire terelődött a szó. A két alföldi, Ágh és Quittner, akik mindketten csallóköziek, palócbüszkeségemet fűtve, gyönyörködtek a szemük számára már régen nem idegen tájban. E tájnak szinte minden részecskéjét külön lehet ízelni. Az árnyék és a fény játékát az erdőborította hegyoldalakon, az idillikus, füves legelőket, és a dombok oldalából kimeredező mészkőtömböket.

— Nekem ez a vidék jobban tetszik a Magas Tátránál — mondta Ágh Tibor — valahogyan közelebb áll az emberhez, mint a rideg sziklafalak.

Quittner erdélyországi élményeiről beszélt, el volt ragadtatva a székelyektől.

— Milyen nagyszerűen táncolnak! — mondta — és még mindig népviseletben járnak — közben az emlékek hatására boldogan mosolygott székelyszabású bajusza alatt. Quittner koreográfusnak született. Mindennap táncol, számára a tánc olyan, mint másnak a dúdolgatás, vagy a fütyülés. Szinte fanatikusan tanulja az új figurákat, lépéseket, hogy bővülő tudását kamatoztathassa.

— A múltkor hazafelé menet — mondja Quittner — észre sem vettem, hogy az utcán táncolok. Egy ismerősöm szólt rám. „Hát te megbolondultál, hogy itt ugrálsz?"

Mindkét embert láttam munka közben. A szó jó értelmében bolondjai a munkájuknak. Ágh Tibor elképzelhetetlen türelmességgel vallatja az öreg nénikét, bácsikat. Ma nehezen indul a magnóra éneklés, ő maga kezdi, méghozzá olyan dallal, melyet biztosan tud a nótafa. Hogy honnan találja ki azt, hogy milyen dalt kell elénekelnie a nénikének, az nem titok. A népdalgyűjtést már az ötvenes években kezdte, ismeri a vidéket, szokásait, dalait. Kevés olyan ember van, aki az ő kérő szavára ne kezdene el énekelni. Minden variáns, minden apró változtatás a szövegben, és a melódiában, érdekli. Quittner olyan feszülten nézi a táncolókat, hogy másnak már belefájdulna a szeme. Nem hajlandó elszalasztani egy mozdulatot sem, mindent elraktároz, ha éppen nincs nála filmfelvevő gép, akkor a táncos után próbálja . . .

A derűs bevezető sorok után furcsán hat, hogy e két embernek nincs mindig oka jókedvre. Kölcsönautó sem akad mindig, s néha az apró, de fontos dolgok hiánya, idegtépő tétlenségre kényszeríti őket. Ók pedig nem szeretnek pihenni. Hatalmas munkát kellene elvégezniök, sokkal többen is kevésnek bizonyulnának. Számukra talán az a legkellemetlenebb, hogy e fontos és kimerítő munka mellett, a munkaformáinkban elterjedt bürokratikus rend, jelentések írását kényszeríti rájuk. Egy hasonlattal élve, olyan ez, mintha egy képzőművésznek széklábakat kellene faragnia.

Gágyor Péter