Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-24 / 34. szám

Amikor e sorokat írom, a legtöbb járási bizottság már kész intézkedési tervvel rendelkezik, s e szép, „Akció 69“ felirattal ellátott iratcsomó csak arra vár, hogy egyes tételeit teljesített feladatként kihúzzák. Minél több programpontot „pipázunk ki“, annál jobb, annál nagyobbak az esélyeink, hogy a győztesek között leszünk az „Akció 69“-ben.

Néhány intézkedési terv fekszik előttem és — őszintén szólva —'nem tudom, mit gondoljak felőlük. A terv rövid tőmondatokban beszél, egyazon írott szöveg mögött jó, de kevésbé jó gyakorlat is meghúzódhat. Ezért a szép programok teljesítésének küszöbén a legújabb kutatások eredményeire szeretném felhívni a figyelmet, hogy a teljesített tervek ne csupán helyezést jelentsenek a versenyben, hanem hozzá is járuljanak szövetségünk alapvető céljának megvalósításához: javítsák a nők helyzetét, tegyék teljesebbé, szebbé a nők életmódját, elviselhetőbbé a sok nehézséget, segítsenek megoldani a felgyülemlett problémákat.

A legtöbb tervben megtaláltam azt a tételt, amely az eszmei és szakmai nevelés feladatát tűzi ki célul. Az erre irányuló intézkedések azonban többnyire előadássorozatok szervezésében merülnek ki. Tapasztalataim szerint — és a szociológiai kutatások is erről vallanak —, hogy egy nő érvényesülési lehetősége, cselekvése e lehetőség kihasználására száz előadásnál nagyobb nevelő hatást gyakorol. Mármost nézzük meg, megvannak-e a lehetőségek a nők érvényesülésére a legtöbb munkahelyen. Távolról sem. És lám, ennek érdekében nem találok semmilyen akciót az egyébként szép intézkedési tervekben

Miért nem érvényesülnek a nők a legtöbb munkahelyen képességeiknek megfelelően? (Hadd idézzek itt — 'bizonyításképpen — megbízható adatokból: a legalacsonyabb, 1—3. bérosztályokban kizárólag nők dolgoznak népgazdaságunkban, a 6. bérosztályban, ahol 360 000 munkás dolgozik, már csak 29 000 a nők száma, a 8. bérosztályban pedig az egész köztársaságban összesen csak 758 nő van! Itt azután már igazán nem segítenek az előadások, akármilyen szépek is legyenek.) Nos, ennek a lehetetted• állapotnak az a fő oka, hogy a nőknek nincsen lehetőségük szakmai továbbképzésre, sőt, az iskolában szerzett képesítésüket gyakran nem is tudják érvényesíteni — hol a vállalat miatt, hol családi okokból. Egy nőnek egyszerűen nincsen elég szabad ideje ahhoz, hogy munkája mellett még tanuljon is. Ha tehát programunkban kitűzzük a nevelés és a szakmai továbbképzés feladatát, akkor tartsuk mindenekelőtt szem előtt: itt nem előadássorozatokról, hanem elsősorban és mindenekelőtt a szabad időről van szó! Egy alkalmazásban levő asszony ma hazánkban 85—90 órát dolgozik hetente, s évente csupán négy alapvető házimunkára — bevásárlásra, főzésre, mosásra és takarításra — a nők több mint 5 milliárd munkaórát fordítanak, ami nagyjából annyi, mint egész iparunk munkaideje. S ráadásul az ipar modern technikával dolgozik, a nők pedig főzőkanállal. Nos ez a rettenetesen sok idő az, ami a nőknek szakmai

//

továbbképzésükhöz és így érvényesülésükhöz hiányzik.

Mi lopja a nők idejét?

Hogyan szerezzünk több szabad időt a nők számára? Hiszen a nevelőmunkához, szakmai fejlődéshez időre, időre és újra csak időre van szükség. S mint látni fogjuk, nemcsak a továbbképzésre, hanem a szó legszorosabb értelmében a létezéshez, életbenmaradáshoz is több szabad időre van szüksége a nőknek. (Hadd említsek itt még meg egy megrázó adatot: a nők neurotikus eredetű lelki betegségeinek oka a besztercebányai járásban, 54 százalékban, az időhiány miatti zavaros családi életben, másodsorban pedig az élettárs alkoholizmusában rejlik. Az ideg eredetű betegségekben meghalt nők száma országos viszonylatban 1967-ben — újabb adatok még nem állnak rendelkezésre — kivétel nélkül nagyobb, mint a férfiaknál. Pl. az elhunytak aránya 100 ezer é\őre: magas vérnyomás szívbajjal — férfiak 15,2 százalék, nők 16,3; cukorbaj — férfiak 11,5, nők 24,2; a központi idegrendszer megbetegedései — férfiak 104,1, nők 125,4 ... és így tovább.) A hajsza, az időhiány miatt megbomlott családi egyensúly, megbolygatott viszony a házastársak közt, az érzelmi élet sorvadása, mindez nagyrészt az időhiánynak tudható be. És mindez megbetegedéshez vezet. Hát még ha hozzáadjuk a törekvést, hogy a nő a családban és a munkahelyen megkövetelt teendői mellett képzettséget nyerjen.

Hol szerezzünk tehát időt a nők számára? Állítsuk ki őket a munkából talán? Szépen megköszönnék nekünk! Rövidítsük le munkaidejüket? Nos, ez nem rossz ötlet, néhány vállalat sikeresen próbálkozik is ezzel, és négyórás munkanapban alkalmaztat nőket, igaz, feleannyi bérért, de viszont mégis, kétszer annyi nőt alkalmaztathat. Egy belgiumi cég — mivel a családalapítás miatt sok begyakorolt és képzett nő hagyta ott munkahelyét, és így nagy volt a betaníttatási költsége — visszavette régi alkalmazottait, de négy órára, méghozzá délután 4-től este 8-ig megszabott munkaidőben. A nők az esti négy óra alatt több munkát végeztek el, mint nyolcórás munkaidő négy órája alatt. Miért? Nos, meghálálták a cégnek, hogy az ő szükségleteikhez igazodik és nem ők a cégéhez. Pedig a cégnek nagyobb előnye volt ebből. Kár, hogy erre nálunk nem jöttek rá. No, de maradjunk saját problémáinknál. Az időnyerés legnagyobb lehetősége nálunk a bevásárlás megkönnyítésében, a szolgáltatások hálózatában, olyan ipari cikkek gyártásában mutatkozik, amelyek csökkentik a házi munkát. Több helyütt az utazás a munkahelyre sok időt rabol el, másutt az árukészlet hiánya miatt többször kell a városba• menni, és végig szaladgálni az üzleteket. Ez az úgynevezett meddő bevásárlás, amikor semmit sem vesz az ember, csak időt pazarol. Hogyan segíthetünk ezeken a gondokon, amelyek közismerten idültek már?

A vállalat nem ellenfél, hanem partner

Úgy vélem, egy olyan partnert kellene találniuk a nőknek, aki hatalmával, gazdagságával és erejével kiverekedheti és ki is akarja verekedni számukra a több szabad időt nyújtó életet. Ez mindig női eszménykép volt — férfiban. Ám most nem férfiről, hanem intézményről beszélünk. Ilyen erős, gazdag és hatalmas partner — a vállalat. Üzem, gyár — termelő gazdasági egység. Igen, a vállalat képes kiverekedni a nőknek a jobb életstílust nyújtó intézkedéseket. Példa erre az oravai Tesla Müvek, a ziari Alumíniumkohó és számos más üzem. De ez még kevés. A legtöbb vállalat még nem jött rá, hogy neki jó, ha jót tesz a nőkkel. Ziarban nagyon keresett és ritka szakma — alumíniumkohász — súlyos összegekért kiképzett szakértői hagyták el az üzemet, mert feleségük számára nem volt a környéken munkalehetőség és így a nők eszmei és szakmai fejlődése megakadt. Mit tehetett a gyár? Kiverekedett a nők számára egy üzemegységet!

Lám, a vállalat, a munkaadó nemcsak ellenfél. Megszoktuk már — és az intézkedési tervek is tükrözik ezt