Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
ŰZ ФО a gyakorlatot — hogy a Nőszövetség szembe fordul a vállalattal és helyzete javítását követeli tőle, mintha szakszervezet lenne. De a Nőszövetség nem szakszervezet. Persze, szellőztetést, mosdót, miegymást a vállalat köteles nyújtani, de a lényeg nem ebben rejlik. Fentebb láttuk, elsősorban és mindenekelőtt szabad időre van szükség, ez mindennek a 'nyitja, szakmai és eszmei fejlődésnek, egyenjogúságnak, szebb életstílusnak. Azonban érdeke-e a vállalatnak, hogy a nők szabad idejéért küzdjön? Árvában és Ziarban láttuk, hogy közvetlen érdek fűzte a vállalatot ehhez. De így van-e ez másutt is? Igenis így van, csak ritkán mutatnak rá. Mi jobb a vállalatnak — agyonhajszolt, ideges nők dolgoznak-e gépei mellett, vagy kiegyensúlyozott, a szakmai képzésre fogékony és hajlandó nők-e? A válasz egyértelmű. De a nő nem önmagától ideges, agyonhajszolt, és nem saját hibájából van kevés ideje a tanulásra. A hajszát az áruhiány, a szolgáltatások hálózata, az üzlethálózat fogyatékosságai, az életkörnyezetet kialakító tényezők okozzák. Tehát: a vállalatnak érdeke, hogy a nőknek több idejük legyen, de nem tehet róla, hogy nincs, mert az említett dolgokat nem a termelőüzem, hanem közigazgatási intézmény, a nemzeti bizottság intézi. Podbrezován, ahol a vasműben több száz nő dolgozik, nemrég szinte lázadás fenyegetett, mert a boltok a környéken délután két órakor zártak. Az alkalmazott nők nem jutottak semmihez. Paradicsom, paprika ezen a vidéken ipari munkásasszony bevásárló táskájába idén még nem került! A férfiak sztrájkkal fenyegettek ennyi szervezési ostobaság láttán. És véleményem szerint jogosan. Végül a Nőszövetség a Nemzeti Front útján elérte a nemzeti bizottságnál a nyitvatartási idő megváltoztatását és legalább ígéretet arra, hogy előnyben részesítik a nagy ipari létesítménynek helyt adó községet az áruellátásban. Váljék a Nőszövetség kapoccsá a vállalatok és a közigazgatás között A példából nyilvánvaló, hogy a vállalati, üzemi érdek mennyire egyezik a nők érdekeivel. Hiszen a nyugalom a munkahelyeken közvetlenül a termelésre hat. Napjaink legfontosabb, igazán legfontosabb kérdése a termelés. Ez sántító gazdaságunk fájó pontja. A zavartalan üzemmenet ma olyan szükségszerűség, hogy szinte államérdeknek nevezhető. És ez egyben érv, döntő érv a nők kezében, amikor a szolgáltatásokat, üzlethálózatot és egyéb szükségszerűségeket szorgalmazzák. A nők igényeit — s itt nem túlzók egy cseppet sem — nem jóakaratból, vagy humanitásból, hanem közvetlen gazdasági és államérdekből kell kielégíteni. Ha nem elég hazai szerveink, számára a hazai érv, szolgálhatunk határon túli érvekkel is: szovjet kutatók kiszámították, hogy az üzemen kívüli szükségleteikben kielégített dolgozók (nők és férfiak egyaránt) 22—23 százalékkal jobb munkatermelékenységet és minőségi munkát mutatnak ki, 22 százalékkal fegyelmezettebbek, kezdeményezésük pedig 32, sőt, néhol 51 százalékkal nagyobb, mint azoknál a dolgozóknál, akik munkahelyen kívüli igényeik kielégítésében hiányt szenvednek. A felvázolt gondolatok, — úgy tűnhetne, — túlzottan nagy, s jelen időszakban nehezen teljesíthető követelményeket támasztanak az állampénztárral szemben. Szó sincs róla. Hiszen milyen problémákról van szó? Nyitvatartási idő, szolgáltatások, üzlethálózat, jobb gyártmányok és bő választék. De hiszen mindezt a nők szíves-örömest megfizetik, nem az állampénztártól kérnek erre pénzt. Csak rugalmas reagálásra van szükség a kereskedelmi minisztérium s a nemzeti bizottságok részéről. S ha pénzről is lenne szó — a vállalatoknak, véleményen szerint, megéri, ha olyan befektetést tesznek, amely a nők üzemen kívüli életét teszi könynyebbé. Nem kell központi adományokra várni. Mit tudhatja a központ, mi kell Tornaiján, mi Rimaszombaton, mi Besztercebányán, vagy Dunaszerdahelyen? Ezt közvetlenül a helyszínen tudják a legjobban. Csak, sajnos, nem törődnek vele túlságosan. Rimaszombatban a járási nőszövetségi titkárnővel beszéltem, s megállapítottam, hogy a Nőszövetség járási bizottsága tárgyalásra készíti ugyan elő az intézkedési tervet, de tavasszal végzett szociológiai kutatások már feldolgozott eredményei nincsenek is a kezükben. Pedig éppen a tornaijai ruhagyári és más ipari vonatkozású női problémára derít fényt ez az elemzés. Csakhogy ez, bár a Nőszövetség is közreműködött elkészítésében, a járási szakszervezeti tanácson van, s a Nőszövetségben nincsen. Milyen alapon, milyen érvekkel a kezében áll oda a Nőszövetség a Nemzeti Frontban partnerei elé és nyújtja be követeléseit a nemzeti bizottságok iránt, ha nem tartja kézben fegyverként a tudományos adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a termelés színvonala és a szolgáltatási és üzlethálózat színvonala között közvetlen összefüggés van?! Végül talán megérjük, hegy az üzemeknek kell saját emberei számára kiverekedni a jobb áruellátást? Dehát az üzem az elsősorban termeljen, jól és sokat, az ne intézkedjen a kereskedelem helyett. A gyár feladata a termelés, az üzleté a bolthálózat kiépítése és ellátása. De ki mutasson erre rá? Ki mutassa meg egyértelműen, világosan, érvekkel és számításokkal alátámasztva, hogy az üzem csak akkor képes jól dolgozni, ha dolgozó asszonyai nem szenvednek hiányt szabad időben? Ki? Nos, a Nőszövetség elsősorban. A Nőszövetség a vállalat érdekeit is védelmezi ilyen összefüggés feltárásával, és ezért számíthat a vállalat segítségével. Ostoba és szűk látókörű vállalatvezetés lenne az, amely rtem látná meg, hogy a nők követelése egy és ugyanaz mint a vállalat követelése: a magasabb szakképzettségi szintért, a jobb munkaidő-kihasználásért. A nők szabad idejének meghosszabbítása egyenlő a továbbképzés lehetőségével, a kiegyensúlyozottabb, jobb minőségű munkával, a problémák csökkenésével. És így eszmei és szakmai fejlődésükkel is ... Lám, mégsem az előadások sorozata, hanem a problémák feltárása, és megoldásuk nyomós érvekkel való kiverekedése a legjobb nevelőmunka. Ezt, sajnos, nem láttam az intézkedési tervekben. Pedig tudnak erről minden járási bizottságon, ismerik jól a problémákat. Ezért megvan a remény, hogy ha a tervekben nem is tükröződik a nők és a vállalat újszerűén alkalmazható viszonya, a Nőszövetségnek az a lehetősége, hogy hidat, összekötő kapcsot képezzen a vállalat és a nők érdekei, valamint a kereskedelem és a szolgáltatások érdekei között, még megvan. A tervek megvalósítása során ily módon is küzdhetünk az idült problémák megoldásáért. Ne féljünk befogni a női problémák megoldásának szekerébe a gazdag, erős és hatalmas vállalatokat. Fogják ők még szívesen húzni a nők szekerét, amint rájönnek — mint az árvái Liptovsky Hrádok-i. Tesla üzemekben, a ziari kohóban is rájöttek — hogy ez kifizetődik. A modern vezetés-elmélet ezt már rég feltárta, a tőkések is rájöttek — miért éppen a mi üzemeink fordítanának hátat a nők jogos igényei vállalaton kívüli kielégítésének is? Csak ne felejtsük el figyelmeztetni erre őket. V1LCSEK GÉZA Spécii felvételéi
