Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-01-26 / 4. szám
ANNEMARIE nem szélhámos DE FÉNY DERÜL-E REJTÉLYÉRE? Ha belép ' gy helyiségbe, a lámpák hintázni kezdenek és megmozdulnak a képek a falon. Ennek ellenére Annemarie Schaberl, egy ügyvédi iroda tizenkilenc éves titkárnője azt állítja magáról: „Egyszerű lány vagyok . . Néhány hónapig izgalomban tartotta a várost ez az egyszerű lány, akinek édesapja egy adóhivatal sofőrje. Annemarie munkahelye, az ügyvédi iroda olyan volt, mint a bolondok háza. Hä Annemarie belépett az ajtón, a neon fénycsövek pattogni kezdtek, a nehéz számológépek, írógépek táncoltak az asztalon. A telefonok megállás nélkül csöngtek, de senki sem jelentkezett, ha felvették a kagylókat, a tárcsa önmagától forgott. Egy óra alatt például a posta az iroda hatvan hívását regisztrálta, amelyben a pontos időt jelző automatát tárcsázták, habár az ügyvédi irodából senki sem telefonált . . . Olyan pattogás, recsegés volt az irodában, mint a csatatéren. Az elektrotechnikusok, a főnöke majd megbolondultak . . . Az irodában történtek egyre nagyobb csodálkozást, félelmet váltottak ki, mert nemsokára a falra akasztott képek is önálló életet kezdtek élni. Megmozdultak, himbálóztak, leestek, az asztalfiókok önmaguktól kinyíltak. Ma már bebizonyosodott, hogy Annemarie tökéletes médium, habár erről sajátmaga semmit sem tudott. Amikor a történteket először hozták összefüggésbe a személyével, úgy reagált, mint általában minden nő tette volna: elkezdett sírni. Annemarie nem szélhámos. Hiszen hogy valamiféle trükkel ilyen „hatást" érjen el, ahhoz drága eszközökre lett volna szükség. Elismert szaktekintélyek heteken keresztül vizsgálták az irodát, a jelenségek okát, de semmit sem találtak Honnan eredt, hol keletkezett hát a titokzatos energia. Minden nyom Annemariehoz vezetett. Számtalan tanú látta, bizonyította, elég, ha végigmegy a folyosón, mozgásba lendülnek a lámpák, a képek. Nehéz hetek voltak ezek a lány számára, hiszen még vannak emberek, akik azt hiszik, valahol a tizennyolcadik században élünk. „Rosenheim-ben az emberek összesúgtak a hátam mögött, volt osztálytársnőim, ismerőseim nem vettek észre az utcán, borzalmas fenyegető, névtelen Négy falu „GÚLYA NÉNIJE” Éjjel gyermeksírásra ébredt. Ijedten ült fel az ágyban, és farkasszemet nézett a sötétséggel. Hirtelenében nem tudta eldönteni, valóban hallotta-e a sírást, vagy csak álmodott... Az utcai lámpa fényéből egy parányi rávetődött az ablaküvegre. Ezen akadt meg a tekintete. A szíve még mindig erősen dobogott, s fülében ott csengett a fájdalmas gyermeksírás. Ülve maradt az ágyban, tekintetét nem vette le az ablakon vibráló lámpafényről. Sokáig ült így mozdulatlanul — amíg csak az álom és a hirtelen ébredés okozta kusza gondolatok el nem csitultak agyában. — Fáradt vagyok. Már három éjszaka jóformán semmit sem aludtam. Még álmomban is szülőfájdalmakkal viaskodó anyát látok, keserves gyermeksírást hallok. Sokat dolgoztam az utóbbi időben ... Még a szabadságot sem tudtam mikor kivenni, tehát mit csináljak? Nem én szabom meg, mikor jöjjenek az újszülöttek a világra?!... — morfondírozott magában, s újból a jó meleg dunna alá húzódott. De az álom csak nem akart a szemére jönni. Vajon az a fiatal cigányasszony betartotta az utasítást?,.. Szörnyű, mennyi baj van ezekkel a cigányokkal. Háromszor is el kell magyarázni nekik, mit hogyan csináljanak, de ha véletlenül megkérdezné, biztosan mindent összekevernének ... S menynyire kell ügyelni, hogy legalább az alapvető higiéniai követelményeket betartsák! Par évvel ezelőtt egy cigányasszonyt kellett gyorsan a kórházba szállítani. Nem volt idő megnézni. S bizony a főorvos majdnem mindkettőjüket kidobta, amikor az asszonyt levetkőztették és a bolha „névjegyei“ ott „díszelegtek“ a fehérneműjén. Nagyon szégyellte ezt az esetet, s azóta bármilyen sürgős is a kórházba szállitás, előbb jól megnézi, kifogástalanul tiszta-e a fehérnemű. A görgei cigányok kivételt képeznek. ők szót fogadnak, betartják az utasításokat. Lehet azért, mert velük többet foglalkozik. Görgőn nincs időhöz kötve, nem kell az autóbuszra szaladni, velük este is elbeszélgethet. Az almási, körtvélyesi, jabloncai aszszonyokra bizony kevesebb idő jut. Pedig a napot nem nyolcórás munkaidővel méri. Mit is tudna nyolc óra alatt elvégezni?... S mit csinálna akkor a nap hátralevő részében? Csak a munkájának él. Ez adja a kenyérrevalót, a szórakozást — ez tölti ki egész életét. Huszonöt éve végzi ezt a munkát. Huszonöt év alatt vajon hány gyermeket segített világra hozni, hányat fürösztött, ápolt? Bizonyára nagyon sokat... Majd ha egyszer unatkozni fog, összeszámolja. Unatkozni? Fog ő egyáltalán valamikor unatkozni? Aligha. Az élet megállás nélkül folytatódik. Az elfáradt, megöregedett emberek életfénye kihuny, s helyébe parányi, ártatlan emberkék jönnek a világra. S neki az a feladata, hogy ezek a kis emberkék jól előkészített feltételek között éljék első napjaikat. Mennyi fájdalomnak és örömnek volt már tanúja e huszonöt év alatt! Egy kedves mosoly, egy biztató szó, sokszor többet jelent, mint a legdrágább orvosság. Egyszer tetszhalálban született egy kisfiú. A szülésnél a férjen kívül senki sem volt jelen. Az anya is veszélyes állapotba került — pillanatokon múlott a két élet megmentése. Az apa tehetetlenül állt a percekkel előbb világra hozott, első fia felett, s fájdalmasan jajgatott, hogy itt bizony már nincs segítség, ö, a szülésznő az anya életét mentette, s mikor hosszú percek után az anyát biztonságba helyezte, a fiúcska megmentésére sietett. Hideg-meleg fürdőt készített, s az apa szűnni nem akaró siránkozása mellett megkezdte az életmentést. Fél óra múlva a fiúcska hangos sírással jelezte, hogy a halált elűzték, s ő diadalmasan belépett az élők táborába. Az apa, aki már lélekben elbúcsúzott a fiától — hangos zokogásba tört ki, de most már az öröm könnyei folytak végig gondterhelt arcán. S ebben a pillanatban mindhárman nagyon boldogok voltak ... Hányszor élte át a szüléssel járó fájdalmakat! A valóságban — egyszer sem ... Csak másnak segített életet hozni a világra — neki ebből a szerepből nem jutott. Tizenkét gyermekes családból származik, s noha a gyermekeket nagyon szereti — nem ment férjhez. Helyesen cselekedett? Nehéz lenne erre egy szóval válaszolni. Sokszor érzi a magány szomorú keserűségét. Különösen este, ha fáradtan tér haza, s a kis szoba üres, senki sem várja. Ilyenkor kicsit összeszorul a szíve, s arra gondol, hogy Kovácsék vagy Tóthék most biztosan ott ülnek az újszülött ágya felett s nézik az álmában mosolygó legénykét. A kályc :0 ö •"O ■fl-3 e 0 о X ö шЖ ~o rsi ist *J5 о яЖ *w *3 ist О •3 JO Ъ' о ISI о 2 с ы ф с о» ф Е
