Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-01-26 / 4. szám

leveleket kaptam. Mór igazán nem tudtam, mit csináljak, hiszen egyál­talán nem éreztem bűnösnek ma­gam." A tanácstalan szülők kórház­ba vitték az idegileg felcsigázott lányt. Édesanyja nem ijedős asszony, mindig, minden helyzetben talált ki­vezető utat. Most mégis rettenetes sokat gyötrődött. Valóban a lánya lenne az oka a történteknek? De akkor miért csak az irodában hat így a környezetére? Valamilyen különleges adottsága lenne? Sokszor este kilencig is dolgozott az irodában. Komolyan vette a mun­káját, fáradt volt és ideges. Talán éppen ebben az idegességben kell az okot keresni? Annemarie először tiltakozott a feltevés ellen, hogy neki valami köze lenne az ijesztő „tárgytáncoltatáshoz" . . . Legszíve­sebben elfelejtené azokat a borzasz­tó hónapokat, hogy újra feltűnés nélkül járhasson szülővárosa utcáin, mint más egyszerű lány... A tudó­sok magyarázatot keresnek a rejtély­re, sajnos, ezek túlságosan bonyolul­tak és érthetetlenek. Egy azonban bizonyos: nem túlvilági jelenséggel, s nem is üzleti trükkel állunk szem­ben. Hogy mivel? Talán majd kide­rül fiában barátságosan duruzsol a tűz ... s ö, ha meg akar melegedni, előbb tüzet kell raknia. A gyerekek „gólyanéninek“ hív­ják. Hozzászokott ehhez a névhez, s egyáltalán nem veszi sértésnek, ha a felnőttek is így szólítják. Ha végigmegy a falun, a gyerekek gyakran megállítják, s kérik, hoz­zon nekik kis testvérkét, ö komo­lyan megígéri, s aztán mosolyogva tovább megy . . . Ám olyan gyerek is akad, akinek más az elképzelése a gólya nénivel kapcsolatban. Múltkor például motorkerékpárral ment egyik betegéhez. Egy fiatal­­asszony észrevéve közeledését, így szólt hároméves fiához: — Nézd csak, ott megy a gólya néni! Kiálts gyorsan, hogy hozzon neked kis testvérkét. A kisfiú morcosán megrázta a fejét. — Netem idazi gólya néni hoz­zon tistestvértét, nem olyan aki motorkerékpárral jár! Hát ilyenek a gyerekek. Sok baj van velük, de szeretetreméltók. S mégis hányán vannak, akik sze­retnének megszabadulni az anya­ság terhétől!... Felkeresik, kérik, segítsen valamilyen úton megsza­badulni a „tehertől“. S ő szép szó­val magyaráz, felvilágosít, s ha másképpen nem megy, fenyeget is. Mert a szülésznő hivatása nem az életoltás — de az életmentés! A szoba sötétségén lassan átszű­rődik a hajnali fény. Az ablakról eltűnik az utcai lámpa parányi sugara, s a szú recsegve ébreszti az öreg bútorokat. Reggel lett. Fa­gyos, ködös téli reggel. Juhász Má­ria még egy nagyot nyújtózik a meleg dunna alatt s noha még szí­vesen maradna egy kicsit az ágy­ban, mégis fel kell kelnie. Az autóbusz pontosan érkezik. Nem késheti le. Almáson, Körtvélyesen, Jabloncán türelmetlenül várják érkezését a fiatal mamák írta és fényképezte: H. ZSEBIK SAROLTA A párizsi Olympia színház fe­lett Bruno Coquatrix tartja a védőkezét. Jó üzletember és ért a zenéhez. Ez a két adottsága tette híressé, mert íratlan tör­vény, hogy aki a párizsi Olym­­piában fellép, biztos sikerre szá­míthat a világ bármely részén. Talán ez a rejtélye annak is, hogy a színház állandóan telt nézőtér előtt mutat be, két­­három héten keresztül egy-egy énekest. Szerepelt már itt Clift Richards, Barbara, Aznavour, Tom Jones és még sokan mások. Valaha itt énekelt Edit Piaf, és ma itt csillog a fényszórók füzé­ben Mirelle Mathieu. . .. Már jóval a kezdés előtt megtelt az 1800 férőhelyes szín­ház. Lassan kialudtak a lámpák. A pillanatnyi csendet és sötét­séget a fényszórók, és a leírha­tatlan hangerejü zene olyan döbbenetesen szakították meg, hogy a nézőknek egy pillanatra elállt a lélegzetük. Amikor ma­gukhoz tértek, már javában folyt a show. A dinamikus, látványos számokat úgy válogatták össze, hogy ... vegyél tíz deka bohó­cot, adjál hozzá néhány jó lábú, szex táncosnőt, ízesítsd meg bűvészmutatvánnyal, néhány ar­tistával és végül körítésnek add a „csillagot". Az így összeállított műsort mindenki „fogyaszthat­ja". Másfél óra elteltével tíz perces szünet van, hogy a né­zőknek legyen idejük hangleme­zeket vásárolni, amelyeket a színház előcsarnokában árulnak. Mindezek után jöhet „ö". Mi­vel ebben az esetben a nagy Ő Mirelle Mathieu volt, hatal­mas taps fogadta. Mirelle 1946 június 22-én szü­letett Avignonban. Még nem nőtte ki a gyermekcipőt, de már gondozta az utána következő tizenhárom gyereket, akik rend­szeres időközökben szélesítették az avignoni kőfaragó családi körét. Nem csoda, ha nem sok idő jutott a tanulásra, és így érthető, hogy tizennégy éves ko­rában munkát vállalt az egyik papírgyárban, hogy keresetével enyhítsen a család helyzetén. Az egyedüli fényűzés, amelyet a tizenhat éves fekete hajú lány megengedhetett magának, az énekóra volt. A saját kereseté­ből fizette. Életében akkor állt be fordulat, mikor egyik helybeli fellépésekor Johny Stark, több ismert énekes mecénása fel­figyelt rá. Stark a védőszárnyai alá vette az amatőr énekesnőt és attól kezdve oly előrelátóan és keményen irányítja, hogy so­kan olyan madárhoz hasonlítják Mirelle-t, aki aranykalitkában van, de csak pártfogója enge­délyével énekelhet. 1965 végén lépett először a Tv-felvevögép elé. Ettől az időtől kezdve „személyiség", akinek sorsát egész Franciaország fi­gyelemmel kiséri. Közbeszólt a reklám is, amely Mirellet Edit Piaf utódának nevezi. Edit Piaf valóban példaképe volt Mirelle­­nek, ez annál is szembetűnőbb volt, mert a hires francia san­zonénekesnő számait énekelte. Egy dologban azonban mégis különbözött Edit Piaftól: az egyes énekszámokat sokkal ki­sebb átéléssel adta elő. Ez ter­mészetes, hiszen nem várható ugyanaz egy húszéves fiatal lánytól, mint Edit Piaftól, az érett nőtől, aki minden oldalá­ról ismerte az életet. Ilyen él­mények nélkül egy művész sem képes arra, hogy emlékezeteset, maradandót alkosson. Mirelle ma már nem „Piaf utóda”, már saját műsorát énekli, saját stílusában. Tovább­ra is népszerű, csodált művész­nő, akinek a szereplése mindig telt házat biztosít. Rengeteg pénzt keres, amelynek egy része Avignonba vándorol a család­hoz, ahol a szülei és testvérei egy új, tizszobás lakásban él­nek. Továbbra is hallgat „me­nedzsere", Johny Stark tanácsai­ra, aki kemény kézzel irányítja sorsát, aki határoz élete minden kérdéséről, kezdve a műsor­­számoktól az étrendig. Stark úgy irányítja védencét, mint egy jó üzletember, aki miután befek­tette pénzét, várja hogy kama­tozzon. Mirelle Mathieu énekel és énekel. Szabad perceit fényű­zően berendezett villájában töl­ti, többnyire egyedül, mert ba­rátokra és szerelemre egyelőre nincs ideje. Meg van azonban győződve, hogy egy napon majd csillaga letűnik, jön valaki, aki népszerűbb lesz, ekkor majd visszatér Avignonba, férjhez megy. Nyugodtan szeretne élni, esetleg kevesebb pénzből, de boldogan. Irta és fényképezte KOVÁCS ANTAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom