Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-17 / 33. szám
HARRY KAUFMANN Ő, ezt a szégyent! Mr. Brewer kellemes külsejű, még fiatal ember volt. Ezen a reggelen a Richmond kávéházban üldögélt és kényelmesen reggelizett. Amióta Buenos Aires-ben tartózkodott, minden reggel itt kezdte a napot. Szerette a kávéház elegáns berendezését, élvezte a nyugodt, csendes környezetet. Kinn az utcán már forrón tűzött a nap, de idebent kellemesen hűvös volt. S azonkívül, a Richmond-ban a város legjobb kávéját kapta, és a jó kávé egyike volt Mr. Brewer számos szenvedélyének. Reggelizés közben szorgalmasan tanulmányozta az újságokat, azonban nem a politikai, hanem a társasági rovatot böngészte feszült figyelemmel. Néhány nap múlva jól táplált, kopott reverendájú lelkész csengetett egy pazar villa kapuján Belgrano-ban, Buenos Aires legelőkelőbb villanegyedében. Az ajtót libériás inas nyitotta ki: Parancsol, tisztelendőséged? Áldásom rád, fiam. Úgy hiszem nem tévedek, hogy az Echevarria-villa kapuja előtt állok? Mielőtt még az inas válaszolhatott volna, izgatott női hang szólt ki a villából: — Ki van itt, Emilio? — Egy padre, asszonyom, Egy padre? ífÉHZp A küszöbön negyven év körüli hölgy jelent meg, minden bizonnyal a háziasszony, aki a vendéget egy kis szalonba vezette. — Minek köszönhetem megtisztelő látogatását, atyám? — Beaulieu a nevem, páter Beaulieu, a párizsi Sacré- Coeur rendből. Rendem megbízásából tartózkodom itt, hogy egy rámbízott feladatot teljesítsek. Ezért kedves leányával, Doloresszel szeretnék beszélni,.. — Sajnálom, atyám, de leányomnak néhány nappal ezelőtt volt az esküvője és jelenleg nászúton van Észak- Amerikában. Csak két vagy három hónap múlva lesz otthon. — Ó, erre nem számítottam. Most hogyan számoljak be Párizsban? S az ügy sürgős, nagyon sürgős. — A jámbor ember hangja tanácstalanságot és csalódást árult el. — Talán segítségére lehetnék, atyám? — Nem, nem, szó sem lehet róla .. . Nagyon kényes ügyről van szó, s csak kedves leányával intézhetném el személyesen . . . — De atyám, leányomnak nincsenek előttem titkai! A páter mintha küzdött volna magával. Végre megszólalt: — Nos, legyen. De talán Ön Is kitalálja, asszonyom, miről van szó... természetesen, a kis Pierre-ről. Doha Echevatria elcsodálkozott: — Kiről? — A kis Pierre-ről, kedves leánya kisfiáról ... Doha Echevarriát mintha vipera csípte volna meg: — Nem értem ... ön téved. Hogyan lehetne leányomnak gyermeke, hisz csak néhány nappal ezelőtt ment férjhez? A páter sajnálkozva vonogatta a vállát: — Sajnos, úgy látom, mégiscsak vannak titkai ön előtt. S ezzel elővett egy mappát, amelyből okiratot húzott elő. Jáncs tudta, miért figyelmeztette Kuszákot, hogy a kisfiú nélkül ne látogassanak hozzájuk. A felesége nagyon szereti a gyerekeket. Nem ellenkezik, vagy nem tud sokáig ellentmondani, ha gyerekről van szó. Most is, hazaérkezte után, amikor elmesélte Kuszák mérnök fájdalmát, megharagudott, tiltakozott, nem fog ő idegenekkel barátkozni, eddig nagyon jól megvoltak látogatók nélkül! Nem hagyja magát háborgatni másoktól. János kérlelte, ne legyen ilyen, miért ne segítenének rajtuk, ha tudnak segíteni?! Miért maradjon a kisfiú apa vagy anya nélkül? — Emberek vagyunk, emberek között kell élnünk! Az asszony már-már engedni kezdett, már az ajkán volt a szó, hogy kimondja, nem bánom, egyszer-kétszer eljöhetnek hozzánk, de én nem megyek sehová, át nem lépem lakásuk küszöbét!> János utóbbi szavain azonban megütközött. — Eddig hol éltél? Milyen emberek között akarsz most élni? ■ Ne érts félre ... — Miért lett neked egyszerre annyira kedves személy az a Kuszák mérnök? Eddig a nevét sem említetted! — Mondtam, hogy az állomás előtt találkoztunk. Ha hallottad volna a kesergését... — Még egy utadról sem jöttél haza így elkenődve! Kuszák históriája ... Hallottál csúnyább históriákat is, de egyszer sem keseregtél! — Nem minden rossz hat az emberre, és nem minden szép. PETRŐCI BÁLINT Kuszákné szép asszony? — Honnan tudjam? Nem ismerem őt! En a férjéről beszéltem! ... Az a furcsa, hogy csak a férjéről beszéltél! — akarja az asszony mondani, de nem meri szavakba önteni gondolatát. Ismeretlen szorongást érez. Nem tudja megmagyarázni, mi okozhatja ezt a különös érzést. Kuszákék várható látogatása? A jó barát látogatásának örül az ember. Kuszákék látogatásának nem örül. Keserűséget, gyanakvást érez. Mégis beleegyezett, jöjjenek el hozzájuk, legalább látni fogja, miért akar az ura annyira emberek között élni?! III. János halkan beszél, a kagylóba szinte leheli a szavakat. — Tegnap az állomás előtt találkoztam a férjeddel. — Hallottam, panaszkodott. Megsajnáltad? — Ha én lennék a helyzetében, engem sajnálnának. Miért hívtál meg bennünket? — Hogy ti is, mi is emberek között éljünk. Nem élhetünk csak magunknak. össze akarsz békíteni az urammal? Ö mondta? Kiéreztem a szavaiból. Jobb volna, ha újra úgy élnétek, mint azelőtt. Jól tudod, nem élhetünk már úgy... Mégis mindent meg kell próbálnunk, a feleségem miatt is. X. Színészkedjek előtte? — Légy őszinte hozzá, mintha nem ismernénk egymást... — Te is kegyetlen vagy! Kegyetlen Miért lennék kegyetlen? Feltételeket szabsz! Nem megyek! Érted? Gondold meg, Helén! Miért keseríted te is az életemet? — Ha nem fogsz látni, könnyebb lesz az életed? János vár, vár a válaszra. Előbb zörejt, aztán síró, zokogó hangot hall. Kattanás. Helén letette a kagylót. A szomszéd szobából behallatszik az ünneplők zsivajgása. Az ajtó kitárul. Angyi beperdül János kis irodájába. — A főnököm bezárkózik? — Az asszonynak telefonáltam, hogy ma egy kicsit később megyek haza.- Mit mondtál neki? Ünnepelünk. Kit? Berkes születésnapját Hazudtál! Néha hazudni is kell. Hol az ünnepelt? Üjabb vendég érkezett! — Berkes rontott be nagy hangon János irodájába. — Te vagy az ünnepelt! — fordul feléje Angyi. — Ne beszélj bolondokat! — nevet fel Berkes. — Én már nem lehetek még egyszer harmincéves! — Képzeld el, Jani azt telefonálta a feleségének, hogy a te születésnapodat ünnepeljük! — Én meg azt telefonáltam az én édes-kedves asszonykámnak, hogy a mi drága főnökünk születésnapját ünnepeljük! János elneveti magát. — Gyávák vagytok! — Megsúgok neked egy nagy titkot! — mondja Berkes, és Angyi füléhez hajol. — Majd ha egyszer férjhez mész, te is megszokod a hazudozást... — És ha nem szokom meg? — A csodával lenne határos. — Ki az újabb vendég? — Kuszák mérnök. — Ki hívta? — En — szól közbe János. — Nagyon szomorú ember, egy kis vidámságot kell belé öntenünk ... Átmennek Angyiék irodájába. Folytatják az ivászatot. János Kuszákkal beszélget. Észreveszi, hogy Angyi kerüli őket, de gyakran nézeget feléjük, elgondolkodva méregeti őket... ... Még keveset ivott. Más baja van. Valami történhetett vele. Azelőtt ital nélkül is
