Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
Kissné férjénél áprilisban fedezték fel a tüdőrákot. Szeptember tizenötödikén temették. Ezen a napon nyílt a Mezőgazdasági Vásár. Gyönyörű, langyos délután volt. Kissné leült a friss sír mellé, és sütkérezett. Fekete harisnyás lábát kényelmesen egy kőhalomra helyezte. Szegény Palit elsiratta már, amikor hazahozta az SZTK-ból a leletet. A többi csak felesleges ráadás. Ágytál, burgonyapüré, szennyes rongyok. Alvás nélküli éjjelek. Fél éve remélte, hogy vége lesz hamarosan. A kutyát meg a lovat szeretik. Agyonlövik, ha eltört a gerince. nak —, te töltőd be az életemet. Kitűnő leszel majd az iskolában, tiszta kitűnő ... Januárban kérte a főnöke őt, vegyen át egy nehezebb beosztást. Így könnyebben felejt. Kissné bosszankodott. Szüksége van a szabad időre. Ott a gyerek. Februárban nem történt semmi. Márciusban kifestette a lakást, egyedül. Áprilisban sétálni indult Zsuzsikával, de fejgörcsöt kapott a pezsgő vasárnapi délelőttben. Így volt ez másnap is. Ekkor kezdett el esténkint arról mesélni, mennyit szenvedett szegény apa. Megmutatta az üres orvosságosüvegeket. Az utolsó félig tele volt még. Májusban gyengélkedett. Júniusban szabadságlül* M 7 Kissné három napja nem mosakodott. Nézte cikcakkban nőtt, repedezett körmeit. Mérhetetlenül elfáradt. Most a felszabadultság érzése zuhant rá, és ez jó. Hirtelen megsokasodott számára az idő. Ügy jött ez, mint egy ajándék. Másnap elment a vásárra. Evett páros debrecenit, mustárral. Nagytakarítást tartott, átrendezte a szobát, és kétszer fürdött naponta. Hazahozta Zsuzsikát a nagymamától. Októberben, éjszakánként még felriadt, de azután megkönnyebbülten aludt tovább. Nem kellett felugornia. Novemberben színházbérletet váltott, és levágatta a haját. Decemberben túlórázott. Olasz babát vett a gyereknek, azt tette a fa alá. — Csak te vagy nékem — mondta Zsuzsikára akarták küldeni, de nem hagyta magát, ö, özvegy! Augusztusra kéri. Egyszer, amikor zuhogott éppen az eső, és nem volt adás a tévében sem, elment a kozmetikushoz. Teknőcolajos krémet kapott a zsír, és vízszegény bőrére. Szőkébbre festette a haját. Rábeszélte a fodrász. Hiszen még olyan fiatal! Huszonnyolc éves. Júliusban megverte Zsuzsikát, mert cirkuszba kívánkozott, neki pedig semmire sem volt kedve. Semmire az égvilágon. Augusztusban Mátraházára utalták, hegyek közé. A gyerek sokat játszott. Fényes csokoládébarna lett a bőre. Szobatársuk egy ötvenéves gyári munkásnő volt. Egyébként csupa család. Tíz nap múlva hazajöttek. Zsuzsi tiltakozott, bőgött. Kikapott megint. Szeptemberben megkérdezte a házmesterné, szemeteléskor: Hai siet. Lakásuk ajtaja előtt az órájára pillant. Néhál у perc múlva kilenc. Az asszony már az lesz. Még nyolc előtt lefekszik, hogy a kislányuk nyugodtan elaludjon. Óvatosan ajtót nyit. Az előszobában ég a lámpa. Az előszobában hálóingben fogadja a felesége. — Hallottam, hogy jössz. — Brr, hogy megáztam! — mondja, és megrázkódik, testén hideg remegés fut végig. Az asszony a szekrényhez lép, kiveszi a papucsot, s a férje elé teszi. A férfi lehajol, kifűzi a cipőjét. Lábát a papucsba bújtatja. Amikor felegyenesedik, tekintete megakad a hintán. Tavaly szerelte fel a hintát a hosszúkás előszoba közepén. — Hintázott a kislányka? — Várt rád a lányod. Csak az imént aludt el... A hintaszékhez lép, megemeli, s a szekrény tetejére teszi. Zavarban van, kerüli az asszony tekintetét. A bejárati ajtóval szembeni fogashoz megy. A tükörbe mered. — Mit nézed magad? — Ügy nézek ki mint az ázott egér! Nem mer a nyílt kék szemekbe nézni. Kiolvashatná a tekintetéből, hogy más asszony szemében gyönyörködött. Üjra a tükörbe pillantott, s úgy tesz, mintha az arcbőrét vizsgálgatná. Mélyen a saját szemébe néz. Barna szeme félelmet, határozatlanságot tükröz. — Még most megberetválkozom, reggel nem lesz rá időm. PETRŐCI BÁLINT IV. A felesége felé fordul. Csak most veszi észre, hogy mezítláb futott ki a hálószobából. Megint papucs nélkül jöttél ki? Amikor meghallottam, hogy jössz, kifutottam. A férjéhez megy, s a nyakába akaszkodik. Megcsókolja. — Még puszit sem adtál, kis ázott egérkém! Átkarolja, mert át kell karolnia, s a szemére csókot lehel. így cselekszik mindig, amikor hazaérkezik a munkából. — Amikor megeredt az eső, telefonáltam a gyárba. Megriadt. Csak egy pillanatig tart a riadtsága. Ha sejtene valamit, nem így nézne a szemébe. — Nem kellett volna, még azt fogják hinni... — szólal meg kissé korholó hangon. — Csak a portással beszéltem, azt mondta, már elmentél. Ha a gyárban lettél volna, elhoztam volna az esőkabátot. ... Okos portásunk van. Elmentem ..., hogy mikor, az nem érdekes. Az igazat mondta ... — Az eső előtt ért véget a gyűlés. Amikor elkapott bennünket, beugrottunk egy pohár borra ... — Még várhattál volna, bőrig áztál! — S ha éjfélig sem áll el az eső? Megkönnyebbülten fellélegzik. Magához szorítja a feleségét. Képzeletében felvillan a park előtt várakozó magas, testes férfi alakja. Vele versenyezzen? Nem süllyedhet le ennyire! Szerdán várhatja a fekete hajú asszony! A felesége odaadón bújik hozzá, a nyaka köré fonja a karját. — Nem is sejted, hogy szeretlek... — suttogja. Megremeg az ajka. Nem tudja befejezni a megkezdett mondatot. Tudja, hogy mit akart mondani. Már sokszor, nagyon sokszor hallotta, az ágyban, a szeretkezés után. Az életemnél is jobban szeretlek! Miért mondja most? Valamit megérzett? Az arca fölé hajol. Olyan a szeme, mint a tiszta kék égbolt. — Szeretlek — suttogja az asszony fülébe. Nagyon szégyelli magát. Nem tud a nyílt kék szemekbe nézni. Csókot lehel az asszony szemhéjára, hogy tekintete ne kutathasson a szemében. A röpke csók csak néhány pillanatig tart. Újra kitárulkozik előtte a tiszta kék égbolt. Szája az asszony szájára tapad. Behunyja a szemét. Felfénylik előtte az éjsötét szem. Hessegeti magától az éjsötét szemeket. Ez nem lehet az, amit elvesztett, amit keresett, ami hiányzik az életéből II. Szerda. Az irodájában ül, s az óráját nézi, figyeli, tanulmányozza, mint fut körbe a másodpercmutató. Gyorsan kell számolnia, hogy lépést tartson a vékonyka másodpercmutatóval, és magának jelentse, mennyit mutat az óra. Egy óra tizenegy perc. Egy óra tizenkét perc ... tizenhárom ... negyed kettő ... Annyira belemerül a másodpercmutató figyelésébe, hogy nem is hallja az ajtó halk csikordulását. Csak akkor veszi észre Angyit, amikor az asztal elé lép. Kábultan emeli fel a fejét. A másodpercmutató örökös körözése kábította. Egy óra tizenhat perc — mondja magában. Nem akar Kuszáknéra gondolni, s mégis őrá gondol. — Beteg vagy Jani? — kérdezi a titkárnője. Miért gondolod, hogy beteg vagyok? — Az utóbbi napokban olyan különös vagy... Sápadt vagy... Es ... — Mit akartál mondani, Angyi? — Ügy mész el mellettem, mintha nem is látnál Ha téged nem látlak, akkor valóban beteg vagyok — mosolyog szomorkásán János. — Ha nem futsz az orvoshoz, akkor nem vagy beteg! Ismerlek ... — Hány éve is ismerjük egymást? Nem emlékszel rá? — Kilenc éve ... — János a naptárára pillant, egyet lapoz, s olvassa a kusza feljegyzést: „A. szülnap.“ Szerdán ünnepli a születésnapját. A harmincadikat. Huszonegy éves volt, amikor megismerte. Elmosolyodik. — A jövő héten ünnepelni fogunk! Hol, mikor? Szerdán! Elfelejtetted? Pozsonyba kell utaznod! Már szobát is rendeltem a részedre. — Nem is gondoltam rá ... — Jani... — Majd megünnepeljük utána. — Egyszer elvihetnél magaddal...
