Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
iRMEKSZANATÚRIUM „Az ozúrkék égbolton ma egyetlen felhő sem úszkál, szép napos idő van. Az ivókúra után megreggeliztünk. Rövidesen kezdődik a tanítás. Hárman lakunk egy szobában. Jarka Bernolákovóról, Helenka Osztraváról jött. Egy osztályba járunk. A tanító nénit Dagmarnak hívják, nagyon aranyos teremtés. Már csehül is tudok egy keveset, és van egy prágai barátnőm. Azt mondta, látogassam meg a nyáron. írjatok sokat. Csókolok mindenkit — Zsuzsi. Még azt elfelejtettem megírni, hogy minden reggel és délután a Rudolfforráshoz járunk vizet inni. A Miramonte szanatóriumban mindenkinek saját műanyagból készült pohara van. Emlékül hozok nektek egy olyan szép, karcsú nyakú porcellánpoharat, amelyikre rá van írva, hogy Marianske Lázne." Zsuzsi tíz esztendős, göndörhajú, kedves kislány. Két hónapja vették ki az egyik veséjét. Vendl főorvos úr minden kis betegének tudja a keresztnevét, ismeri kórlapja minden fontos bejegyzését. Pácienseinek kétharmada kislány egyharmada fiú. Elmondta, hogy a Ma-Napjában kétszer vizivás a Rudolf-forrásnál lanske Lázne-i gyógyforrások vize kitűnően oldja a kő- és homokképző anyagokat. A gyerekek koruknak és betegségük előrehaladottságának megelelően fél- másfél liter vizet isznak étszer naponta: reggeli előtt és ebéd után. A napirend betartását szigorúan ellenőrzik. Reggel hatkor ébresztő, utána séta a gyógyforrásig, itt a gyerekek negisszák az előírt mennyiségű ásványvizet, és a visszatérés után reggeliznek. Mivel iskolaköteles gyerekekről van szó, a délelőtti órákban rendes tanítás folyik, közben a páciensek individuális kezelésben részesülnek. Ebéd után pihenés, vízivás, uzsonna, játék a szabadban, tanulás, a házi feladatok elvégzése, majd vacsora következik. Kétszer hetente filmvetítés, időnként televízió-nézés, koncertlátogatás, kirándulások a környéken. A Miramonte szanatórium a hegyoldalon pompás erdő közepén épült. Kis lakói a teraszon játszanak. Néhány nap múlva indulnak hazafelé. A főorvos úr elégedett, a gyógykezelés majdnem minden betegénél kedvező eredménnyel zárul. Csak otthon el ne rontsák — sóhajtozik magában minden egyes alkalommal, amikor útjukra bocsájtja védenceit. A kezelés hiábavaló lenne, ha otthon a gyerekeket nem részesítenék utókezelésben. A szanatóriumba való beutalás várakozási ideje körülbelül három hónap, az operált betegeket előnyben részesítik. A gyógykezelés ingyenes, a beutaltak csak az útiköltség felét fizetik. Egy gyermek hathetes gyógykezelése az államnak 4200 koronába kerül. Vannak itt gyerekek, akik már ötödször részesülnek gyógykezelésben. A Miramonte szanatóLamplota Ján felvételei riumban a betegeket valóban példásan kezelik és gondozzák. Az évek múlnak, de a vizet most is úgy kortyolgatják, mint régen. A sétányon fiatalok korzóznak, csak a krinolínt és a legyezőt váltotta fel a miniszoknya és a farmernadrág. Annak idején a Rudolf-forrásnál Goethe vallott szerelmet a bájos Ulrikének, élete utolsó szerelmének. Ma gyermekzsivajtól hangos a forrás környéke, és az összegyülemlett víz mélyén garasok, pennyk, kopejkák, frankok, fillérek hevernek. A betegek és a szerelmesek hajították a vízbe, hogy visszatérjenek ide Marianske Lózne-ba, ahol a föld belsejéből feltörő források vize az ember legdrágább kincsét — egészségét adja vissza. RENÉ KRAUSOVÁ dolog. Van még valami, amire érdemes felfigyelni. Az unokák bizonyos mértékig lenézik nagyapáink mesterségét. Szégyenük a „fazekas“ jelzőt. Ügy vélik, hogy az valami alacsonyabbrendű foglalkozás. Lehet, hogy fogalmuk sincs nagyapáink művészetéről. Így igyekeznek még annak a gyanúnak az árnyékát is elkerülni, hogy egy fazekasmester unokái. Azé akinek a tejesrátójában még ma is tejet altatnak egy román faluban, és még emlékeznek is a nagyapára, arra a furcsa magyarra, aki minden évben sok sok korsóval és fazékkal. megrakott hatalmas szekerével jelent meg a vásáron. Egyre ritkábban hallunk a fazekasokról. Ott, ahol valamikor (kb. 20 évvel ezelőtt is) az egész falut mint a fazekasok faluját tartották számon, már mindössze három mestert találunk. Közülük is csak egy dolgozik rendszeresen, de 6 is már nyugdíjas. Nem mintha kifizetődő lenne a fazekasmesterség, mert ha elvállalná a szövetkezetben az állatok gondozását, többet keresne, mint igy. — Ez az én igazi mesterségem. Még gyermekkoromban tanultam a bátyámtól, ó meg az apámtól. Szeretem ezt az ipart — mondja Molnár Ferenc, a fazekasok faluja, Deresk egyik fazekasmestere. Valamikor ebből élt az egész falu. Művészek voltak, és nem is tudták. Abból éltek, amit alkottak. Ismerték fazekaikat, vizeskorsóikat, tejesköcsögeiket az egész vidéken. Sőt, hatalmas szekereikkel hosszú utakra is elindultak. így szerzett Ferenc bácsi ismerősöket Deresktől egészen Romániáig. — Amint messziről meglátták a szekeremet, már nyitották a nagykaput. Itt jön Ferenc bácsi! S nem engedtek tovább. Micsoda utak voltak! ]ó érzés volt hazafelé tartani az üres szekérrel. Nagyon kapósak voltak az áruim, gyakran még megrendelést is kaptunk a falukban és a városokban. Ferenc bácsi még nem néz ki nyugdíjasnak. Fiatalosan friss, mosolygós az arca. Végtelen nyugodtság árad belőle, s rengeteg jóízű, zamatos szó, szája szögletében az elmaradhatatlan pipával. Szinte irigylem, ahogy forgolódik a műhelyében. — Ez a korong, amire felteszem az agyagot, de előbb vízzel összegyúrom, mintha csak tészta lenne. Közben megtudom, hogy az agyagot a faluvégi legelőből hordja kosaranként. Azután leteríti a földre, és fakalapáccsal (fabakóval) szétveri a legapróbb szemcséket is benne. Olyannak kell lennie, mint a lisztnek. S amikor ez megvan, vízzel összegyúrja. — Ügy dolgozom, mint a gazdasszony, itt van a kötényem. Azután kiszakítok egy darabot a jól kigyúrt agyagból, felteszem a korongra és megindítom; ezt pár éve már villany hajtja. Szinte nem akarom elhinni, hogy egy darab agyagból vizeskorsó vagy egy gyögyörű Lili tál lesz, amit a Pozsonyi Társadalom biztosító Intézet rendelt meg. Egy éve, hogy felfedezték Ferenc bácsi szép munkálat, és azóta gyakran kap tőlük megrendelt seket. — Pedig nagyon könnyű az egész, mosolyog Ferenc bácsi, az ember csak a kezével irányítja, a korong is segít. Olyan engedelmes lesz az agyag, hogy az ember azt csinál belőle, amit éppen akar. — En azonban azt hiszem, hogy akinek az ujjaiban nincs arra hajlandóság, attól ugyan lehet bármilyen engedelmes is az agyag. Kézügyesség, gyakorlat, fantázia teszi a fazekasmestert. Mikor azt mondja, hogy megmutatja a bányát, kerekre nyílik a szemem. De csalódom, amikor meglátom. Csak egy égetőkemence, s még hozzá nem is a föld alatt, hanem a föld felett. Szabálytalan kör alakú agyagerődítmény a kert végében. Ide rakja be kiégetni a kész fazekakat. Kétszer kell égetni. Másodszor már a mintát égetik a bele a fazékba. Ilyenkor válik el, hogy ki milyen fazekas. Ferenc bácsinak csodálatosak a díszítései. Képes ötszáz fazekat égetni egyszerre anélkül, hogy kettőnek ugyanaz lenne a mintája. Kitől tanulta, és hol? — Hát magamtól. Annyit láttam már életemben, hogy azt most mind meg kell örökítenem. Aztán ez lesz belőle. Az egyik szép, másik gyönyörű! Irta és fényképezte: KOVÁCS MAGDA
