Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-22 / 25. szám
Hozzászólás a „HIVATÁSOS SZLOVÁKIAI MAGYAR NÉPI EGYÜTTES" megalapításának problémájához Természetesen én is helyeslem, javaslom, jónak és szükségesnek tartom egy államilag támogatott, hivatásos magyar népi együttes létesítését itt Szlovákiában a legnagyobb létszámú nemzetiség, a magyarság kultúrigényeinek érthető és jogos kielégítésére. Ha a kisebb létszámú lengyel és ukrán néprétegnek lehet itt népművészeti együttese, miért ne lehetne az itt élő nagyobb létszámú magyarságnak is? Rajtunk múlik, hogy ki tudjuk-e harcolni magunknak. Igaz az is, hogy nem „csak" rajtunk múlik, hanem a hivatalos közegek elfogulatlan, tárgyilagos és jóindulatú belátásán és támogatásán is. Mert minden művészet ápolásához elsősorban 3 nélkülözhetetlen dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Ennek az előteremtését tartom elsősorban a legfontosabb teendőnek. Tehetséges szereplőket, énekeseket, táncosokat, népi muzsikusokat, előadókat, instruktorokat, népi dal- és táncgyűjtőket, karnagyokat, koreográfusokat, agilis szervezőket, próbahelyiséget, központi kultúrotthont, szakirodalmat, szöveg- és kottaanyagot stb„ talán még mind könnyebben lehet előteremteni, mint a megfelelő s feltétlenül szükséges, reális anyagi alapot, a megbízható és állandó pénzügyi fedezetet és támogatást, amely nélkül elképzelhetetlen egy ilyen nagyszabású s országos jelentőségű kulturális megmozdulás. Ezenkívül, persze, az se ártana, ha az itteni magyarságban is megvolna az ehhez szükséges és nélkülözhetetlen, áldozatkész ügybuzgalom, lelkesedés, kitartó akaraterő, valamint széthúzás és gáncsoskodás nélküli egyetértés és összetartás. — Természetesen van még egy másik igen fontos követelmény is: minden aktív szervező és szereplő részére biztosítani kell ezen értékes kulturális tevékenység számára szükséges szabad időt, amiből, sajnos manapság olyan kevés áll rendelkezésünkre. Magas színvonalú, becsületes kultúrmunkót, tökéletes művészi produkciót máról holnapra, úgy gyorsan „összecsapni” nem lehet. Mindenesetre nagy kár lenne, ha egy ilyen szépen meginduló magyar népi kultúrtestület (vagy ha úgy tetszik: professzionális folklóregyüttes) az ígéretes kezdet után szinte széthullana, és hasonló sorsra jutna, mint sok más eddigi szlovákiai magyar kultúrintézmény... Schleicher László Egy kis JÁTSZÓTÉR ÉRDEKÉBEN Hogyha már egyszer az ember arra kényszerül, hogy e szabványéletet egy szahványjátszótáren keresztül ismerje meg, akkor legalább ezt adjuk meg neki. Adjuk meg az atomkor gyermekeinek azt a pár négyzetméter homokos területet, lehet, hogy később úgyis betörőkké, autótolvajokká válnak, de mint hároméveseknek joguk van homokot enni, várat építeni, lecsúszni a csúzdán, gerendákon mászkálni. Nálunk sok játszótér van, de még több kellene. Sokkal több és játszótérnek sokkal megfelelőbb kivitelben. Gyakran még a felnőttet is elgondolkoztatja egy-egy csoport, élére állított gerenda a homokban. Vajon mi lehet a célja egy ilyen gerenda csoportnak a gyermekjátszótereken? Talán, hogy egy óvatlan pillanatban ledőljön közülük egy, és bezúzza az ott totyogók közül valamelyiknek a fejét? Vagy modern dekoráció? Az az érzésem, hogy még a gyermekjátszóterek tervezői sem tudnák megmondani. Ilyen a helyzet, ha játszótér van. S milyen ha nincs? Amikor a sok-sok hiábavaló szaladgálás, reklamálás süket fülekre talál az illetékeseknél, kicsordul egy-egy panaszos levél az elkeseredett szülők tollából. „Helyet kérünk a gyerekeknek, hogy játszhassanak! Parkot és sok-sok zöldet!“ E két mondat idézet az egyik kassai panaszos levélből. Pontosabban, Kassa, Nővé Mesto, Orgovánová 3. alatti lakos Králik Istvánná fogalmazta meg, 200 család nevében. A panaszos levél kivonata: Modern tízemeletes ház. Tövében egy lepedőnyi üres területtel. Mi sem természetesebb, hogy a lakók örülnek ennek, és már látják az eljövendő parkot vagy a gyermekkacagástól hangos játszóteret. Erre már vezető a helyzetet? „Nem érdemes játszótereket, parkokat létesíteni, mivel a gyerekek úgyis tönkreteszik.“ Hát igen. A gyermekben megvan az a hajlam, hogy nem ül hátratett kézzel a homokban. Képes hancúrozni, lármázni, törni-zúzni. De a világ zajában úgy eltompul e lárma, hogy szinte madárcsicsergéssé válik. S a „törés-zúzás“ sem jelent többet évente, mint legfeljebb három-négy hintát. Mi minden pusztul el addig a gyermekjátszóterek bűvkörén túl! Azt még senki nem mondta, hogy nem érdemes fegyvergyárakat építeni, mert még az emberek elpusztítanák egymást. Vagy talán az ember a játszóterekről viszi magával a pusztítás hajlamát? Lehet, hogy XY építésvezető így filozofált, amikor megmagyarázta, hogy miért nem épül játszótér Kassán, az Orgovánová utcában. Láttam a kis teret. A lakóknak igazuk volt. Szinte lépten nyomon gyermekcsoportokba ütköztem, szanaszét játszadoztak a járdákon vagy a téglarakások mögött. Nagy a felfordulás ebben az új városrészben, és parkot sem létesítenek Érthető a lakók felháborodása, ha látják, hogy ablakuk alá fák, bokrok helyett kocsmát plántálnak. csak azért is szükség lenne, mivel szemben óvoda és bölcsőde van. A lakók legnagyobb meglepetésére e helyett vendéglő épül a lepedőnyi térre. A környéken nincs sem játszótér, sem park, viszont vendéglő már kettő van. Miért ne épülne akkor még egy harmadik is? Nincs kellemesebb érzés annál, amikor éjszaka beverik az ember földszinti lakásának ablakát egy sörösüveggel. S a gyerekek! Mennyi szépet hallhatnak majd a tántorgó bácsik szájából. Ha továbbra is ilyen „erélyes“ harcot folytatunk majd az alkoholizmus ellen, minden részegre két vendéglő (nem akarom írni, hogy kocsma) jut már lassan. Micsoda élmény lesz ez a három és a hatéves korúak számára! S mivel magyarázza meg XY építésegyik napról a másikra. De senki nem vár csodákat, csak ésszerűséget. Szép az új lakónegyed a hófehér panelházaival, de nagyon sivár, és kietlen a környéke. Olyan kevés benne a zöld, hogy szinte nincs is. így érthető a lakók felháborodása és tiltakozása, ha látják, hogy ablakuk alá fák és bokrok helyett kocsmát telepítenek. Azóta remélhetőleg jobb belátásra tértek az illetékesek is. Igazán, olyan csekélység egy játszótér, nem tudom, miért kell olyan nagy ügyet csinálni belőle. Ahová játszótér való, ott legyen játszótér, ahová pedig vendéglő, ott legyen vendéglő. Ne kelljen egy egyszerű kis játszótér érdekében fűt-fát megmozgatni. Helyet kérünk a gyerekeknek, hogy játszhassanak! Parkot és sok-sok zöldet! K. M. akatlan területen, távol az emberektől, égbenyúló jegenyefák lombjai közt ütöttek tanyát. Ott, ahol senki sem zavarhatja magányukat. Éles hangjuk időnként túlharsogja a Duna vizét hasító hajók motorjainak tompa moraját, a partokat nyaldosó hullámok egyhangú csobogását. Menedéket keresnek, szerényen meghúzódnak a lombok védelmében, mégis örökös rettegésben, bizonytalanságban telnek napjaik. A népes madárcsalád legtapasztaltabb tagjaira hárul az a feladat, hogy őrködjenek a többiek biztonsága telett. A „bölcs vének“ méltóságteljes szárnycsapkodásokkal éberen köröznek naphosszat kis birodalmuk felett. Időnként megpihennek a zizegő jegenyék koronáin, hogy megnyugtassák a többieket: nincs ok az aggodalomra. Elég azonban a legkisebb szokatlan zaj vagy mozgás, ágak zörrenése, erősebb levélsusogás és az őrsirqjy azonnal felveti fejét, feszülten figyeli a neszt és rekedt gágogásszerű hangon jelzi társainak: valami nincs rendjén, vigyázzatok I A vészjósló hangra — mint a repülőtéren váratlanul elhangzó riadó után a gépmadarak — a sirályok nehézkesen, hatalmas szárnycsapásokkal emelkednek egyre magasabbra, szelik a levegőt minden irányban, hogy mi-
