Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-22 / 25. szám
»Haljó, tos/ovag... iíp“s főt0'* E«dr' ^ „Ígéret" fiatal budapesti színésznő: Káldi Nórának hívják. Magas, nyúlánk, szép arcú teremtés, fiús-nőies tipus, a ma annyira divatos. I Megnyerő, kellemes mély hangja van. Jó vele beszélgetni. Olvasott, művelt ember, sokféle elképzelése, de lényegesen kevesebb tapasztalata van a művészpályáról: nem is csoda, mindössze három esztendővel ezelőtt kezdte. Addigi élete olyan, mint a forrásvíz, átlátszóan tiszta. A nagymúltú Veres Pálné Gimnáziumba járt, a magyar főváros egyik leghíresebb leányintézetébe, s főképp az irodalom, valamint a pszichológia iránt érdeklődött. Különösen a verseket szerette, s a versek szeretetétől a versek előadásáig számára nem volt hosszú az út. Erről most a következőket mondja: — Tulajdonképpen minden úgy kezdődött, hogy meg akartam győzni az osztályban a lányokat, hogy az egyik vagy a másik vers, amit éppen olvastam, (V* int fi.. gyönyörű, ezért idéztem belőle. Egyik napon, egy heves vita során, egy egész verset elmondtam. Meggyőzni ugyan, azt hiszem, nem tudtam senkit, de valaki megállapította rólam:-- Nóra, te kitünően szavalsz I Ez azután valahogy elterjedt rólam, és ettől kezdve előbb kissé félve, azután egyre bátrabban — szerepléseket vállaltam. Mint tudja, az iskolákban vannak természettudományi és művészi „zsenik". Minden osztályban több is. Nos, én az utóbbiak körébe kerültem. S a szavalásból a szinjátszócsoportig, valamint az énekkarig, nem volt hosszú az út. Szóval mire az érettségihez jutottunk, mindenki azt jósolta, színésznő leszek. Én azonban nem érdeklődtem eléggé e pálya iránt, és talán hiúságból, talán titkos ambícióktól vezettetve végül is a bölcsészeti kar mellett döntöttem, mindamellett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is felvételiztem, ahová rögtön fel is vettek. Hát igy kezdődött a pályám. 1966-ban kapta meg a szinészdiplomát, majd a miskolci színházhoz szerződött. Az első év mérlege a kedvező: Pólika volt a „Nem élhetek muzsikaszó nélküliben, Reá Dürrenmatt „Nagy Romulus”-ában, Phőóe Shakespeare „Ahogy tetszik"-jében, Minnie a „Hello, Dolly!" című musicalban. Azután tovább szerződött Szolnokra. Itt nadrágos szerepet kapott, először III. Edward volt, a címszereplő fia a „II. Edward" című diámában, majd Lorca „Vérnász"-ában a feleség. Közben filmezett. Kosa Ferenc Cannes-ban a legjobb rendezés dijával jutalmazott, ma már Európo-hirü filmjében, a „Tízezer nap"-ban, a megölt rendőr feleségét, egy nehéz karakterfigurát alakított. Ez a legkedvesebb szerepe. Azután főszerepet kapott Bacsó Péter „Szerelmes biciklisták" című filmjében, majd pedig a San Sebastianban értékes, rangos díjjal jutalmazott Herskó János produkcióban, a „Szevasz, Verá!"-ban láthatta a közönség. Ezúttal egy fiatal tanítónőt alakított. — És most, mi a legújabb szerepe? — Új magyar szatirikus film-vigjáték főszerepét alakítom. A elme: „Nagy kék jelzés avagy a hűség Négyszemközt az jutalma”. A hosszú cím egyszerű történetet takar. Egy fiatalasszony, házassága során elsöizben, nyárspolgari környezetéből kiszakadva, egyedül, a turisztikáért túlságosan rajongó férje nélkül utazik üdülni. A kis tisztviselőnőt véletlenül egy alkotóházba utalják, ahol bekerül a többnyire saját nevén szereplő és önmagát alakitó művészek világába; Írók, újságírók, színészek, rádiós és tv-emberek közé. A csinos és férjétől talán túlságosan is magára hagyott fiatalasszonyt a sok kalandkereső és hajszoló bohém a társaság csillagává avatja és megkísérti, de ő... és innen nem lenne becsületes, ha tovább mondanám. Remélem, olyan film készül munkánk nyomán, amelyet sokfelé bemutatnak majd a világban, és akkor erről mindenki mindent megtudhat. Nagyon boldog vagyok a szerepemmel. Nagyszerűek a partnereim, többek között, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Mezei Mária, Psota Irén, Várady Hédy, a fiatal Tahi Tóth László és még sokan mások, a közönség régi kedvencei. A szerep is összetett: vígjátéki, drámai és karakteralakitó képességeimet egyaránt megmutathatom benne. Hónapok óta, mióta köztudomásúvá vált, hogy szeptembertől a budapesti Madách Színház tagja lesz, úgy beszélnek róla, mint a nagy „ígéret"-rőt, olyan művészről, aki sokra viheti. Fél e hírektől, fél ettől a szóbeszédtől. — Talán túl sokat várnak majd tőlem, és az is lehet, hogy ennek a várakozásnak nem tudok majd megfelelni ... A mondat félve hangzik el, és nem is kétséges, az „ígéretnek" most ez a legnagyobb problémája. Egyszóval még a nagy csata előtt áll: be kell bizonyítania azt, amit már előlegezve elhittek róla. És ez nem könnyű. Minden idők egyik legjobb magyar színészének és színész-pedagógusának, Ódry Árpádnak a szavaival búcsúzik: — A színészről csak tiz évvel pályáralépése után derül ki először, hogy valóban alkalmas-e erre a pályára. Ez az első tiz év a megmérettetés kora — és bármi történjék is, az idő ítélete mindig hibátlan. Még hét éve van az első tiz év lejártáig. Addig is dolgozik, bizik, remél és optimista. Törhetetlenül az. Mint többnyire mind, — a tehetségesek ... FENYVES GYÖRGY A JELEN tánca Az emberi gondolatokat és érzelmeket nemcsak beszéddel fejezhetjük ki, hanem mozdulatokkal is. Eddig a tánc, a rituális csakúgy, mint a klasszikus balett, szigorú fegyelmet követelt a testtől, most azonban a mozdulatok felszabadultak, hogy ösztönösen, korlátozás nélkül mutassák ki az emberi érzelmeket. Ebből az alapelvböl indult ki Maurice Béjárt, az új balettkompozíciója felépítésénél. Azonban Béjárt nemcsak a koreográfia tematikáját forradalmasította, amelynek már semmi köze sincs a hagyományos baletthez, hanem feloldotta d zenei kötést is, és a mozdulat már nem feltétlenül harmonizál a zene ütemével. A párizsi sportpalotában néhány nappal ezelőtt mutatták be Béjárt új kompozícióját: Beethoven IX. szimfóniáját. A siker leírhatatlan volt. —- Minden művészi alkotás a jelen kor szellemében fejlődik j-~ jelentette ki az alkotó. — Tehát a tánc sem lehet kivétel. A korszerű balett: a táncolt jelen. A táncosok a ma emberének problémáit és érzelmeit fejezik ki. Az együttes tizenkilenc nemzet és négy faj tagjaiból verbuválódott. Béjárt még a színpad műszaki korlátáit sem tűri, hanem hatalmas csarnokokban mutatja be müveit. Emellett az utóbbi években nemcsak a műértőkhöz, hanem a tömegekhez, a néphez is szólt. Legnagyobb sajnálatra a párizsi sportpalota csak 3000 személyes, holott az együttes Tokióban 12 000, Mexikóban pedig 25 000 néző előtt lépett fel. A IX. szimfónia bemutatóját a közeljövőben a „Baudelaire" premierje követi. A jelek szerint ez lesz az együttes eddigi legnagyobb teljesítménye: Wagner és Debussy melódiái mellett a dzsessz és a hawaii népzene ütemére mozognak majd a táncosok. 110 táncos, 85 tagú zenekor és 120 tagú énekkar készül az új bemutatóra. A szakemberek szerint: ez már nem tánc — ez forradalom^?) Az együttes legkiválóbb művészei: Laura Proenca és Paolo Bortoluzzi a „Baudelaire" című táncalkotásban.
