Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-15 / 24. szám
A filmvilág nemzetközi szaklapjai éppúgy, mint az üzleti közlönyei egyre gyakrabban adnak hírt róla, hogy a zenés filmek néhány éves átmeneti visszaesés után ismét a közönség érdeklődésének középpontjában állanak. Hogy aztán ennek mi az oka, azt most vizsgálják a szakemberek, de annyi bizonyos, hogy vagy a filmek és a bennünk felcsendülő kompozíciók lettek jobbak, vagy a közönség ízlése változott meg, illetve kanyarodott vissza a korábbi irányzatokhoz. De ez tulajdonképpen mindegy. A tény, tény marad, bármi legyen is a kiváltó oka: újra hódít a revü, a show divatja. Jól tudják ezt mindenfelé a világban, ahol zenésfilmeket készítenek, és magam láttam a Bavaria-cég Geiselgasteigi műtermében, hogy ezt menynyire komolyan veszik. A bejárat melletti hirdetőtáblán ugyanis hatalmas reklámszöveg kíséretében függesztik ki az erre vonatkozó legújabb híreket, cikkeket, gazdasági beszámolókat, hogy mindazok, akik belépnek a gyárváros kapuján, a lehető legjobb kedvvel és legnagyobb ambícióval lássanak munkához. De mi legyen egy-egy revü témája? Nos, ez olyan probléma, amelyről egy szellemes német újságíró, Uwe Ortstein, zenés showt készített. Showt a show-gyártók témakereső válságáról. Ez kétségtelenül érdekes dolog. Éppen ez az érdekesség vezetett Bavaria filmváros hatos stúdiójába, ahol Heinz Liesendahl rendező a revü befejező jeleneteit forgatta. A stúdióban először Gilbert Becaudval találkoztam, aki most betétszámainak előadását markírozza. Vagyis az előzetes zenei felvételhez „hozzájátszsza" a kamerák előtt azt, hogy éppen most énekel 1. A művészpár — a showszerü közvéleménykutatás közben a legkülönfélébb zenei stílusokat szólaltatja meg. Ulla és Ulrik Neumannak egyébként éppen ez az egyik specialitása ... 2. Gilbert Becaud a revüben. 3. Ulla és Ulrik egyik stílusparódiája. 4. A görlcsapat a filmstúdió főbejáratánál (jelenet a filmből). 2 3 Őszintén szólva, mesterien csinálja, nincs az a zenész, aki rájönne, hogy a filmen látható és hallható egyidejűségnek valójában nyoma sincs .. . Azután Ulla és Ulrik Neumann, a népszerű művészpár áll a kamerák elé. Tulajdonképpen ők a show főszereplői, ók azok, akik egy képzeletbeli rádió- és tv-műsor keretében megpróbálják kideríteni, milyen műsorokat, és dalokat is szeretne látni, hallani a közönség. Ennyi jókedvű embert, mint ebben a műteremben, ritkán találni együtt. Ulla és Ulrik, két elbájoló tehetség, valósággal magával ragadja a forgatócsoport tagjait, a műszaki embereket, és a stúdióban tartózkodó vendéget is. Nem tudom, hova, merre kerül majd el ez a film, ha elkészül, de egy biztos, bárhova kerül is el — mindenütt jókedvet, derűt, vidámságot fakaszt. És végeredményben egy-egy sháwtól éppen ezt várja a közönség Fenyves György AZ ELFELEJTETT jégsztár üslóból minden tizenkettedik percben indul egy autóbusz a part menti Havikodba. Az autóbusz mindig zsúfolt, mert a Havikodi Művészeti Központ felé a széprajongók ezrei zarándokolnak. Két év alatt épült fel a mesepalota. Könyvtár, kiállítási termek, tanácsterem, szabadtéri színház és gyermekőrző várja a látogatókat, valamint 250 festmény, amelyek között egyformán megtalálhatók a norvég Munch vagy Picasso, az expresszionista Alechinsky vagy a francia Dubuffet alkotásai. A rendkívüli értékes alapítvány egy norvég származású New York-i házaspárnak köszönhető: Niels Onstad multimilliomos hajógyárosnak és feleségének. A látogatók az egyes képek előtt hevesen vitatkoznak a modern művészetről, azonban amint a 6-os számú csarnokba érnek, elnémulnak a csodálkozástól és gyönyörködve nézik az ezüst és arany győzelmi jelvényeket, egy olyan sportág szimbólumait, amelyet egy nő nemesített művészetté, nevezetesen az alapító társ, a hajógyáros felesége, lánykori nevén: Sonja Hennie, egykor a világ leghíresebb műkorcsolyázója, az első „Pavlová a jégen“, a pazar kiállítású jégrevük feltalálója, a világ egyik legtöbbet kereső asszonya. Amikor egy évtizeddel ezelőtt az akkor 51 éves agglegény feleségül vette a 46 éves Sonja Henniet, csak egy kikötése volt, nevezetesen az, hogy felesége gyűrje le a modern festőművészet iránt érzett ellenszenvét. A házasságkötés után a két magánygyűjtemény egyesült és a házaspár világkörüli útra indult, hogy vándorkiállítás keretében mutassa be 34 európai művész 100 alkotását. Ennek a csodálatos asszonynak nem volt könnyű az életútja. Oslóban született 1913. április 8-án és édesapja, egy sportrajongó szőrmekereskedő elhatározta, hogy lányából sportembert nevel. Hennie papája egyébként maga is kerékpáros világbajnok és később az első oslói autó büszke vezetője és tulajdonosa volt. Sonjának nem volt fiatalsága. A leghíresebb mesterek tanították teniszezni, sízni, úszni, lovagolni és táncolni. 1921 karácsonyán kapta az első pár korcsolyacipőt, ami azonban nem volt különösebb eset, hiszen Oslóban a korcsolyázás közkedvelt szórakozás. Csak amikor a gyermekek számára rendezett első bajnokságot megnyerte, kértek tanácsot az ország leghíresebb szakembereitől. Sonja Hennie a sztár. Sonját elküldték Londonba, Carsavina balettiskolájába. A táncművészeti tanulmányai közben, csak úgy mellékesen, három skandináv teniszbajnokságot és 18 síbajnokságot nyert, de kiváló helyezést ért el az autóversenyeken is. Közben — zenei műveltségét gyarapítandó — zongorázni tanult. Éjjel-nappal gyakorolt. Apja felszámolta üzletét, már csak lányával törődött, és jelentős része volt az első olimpiai győzelem kivívásában. A győzelem, a bajnokság szép dolog, de valamiből élni kellett, mert az édesapa pénze elfogyott és a család anyagi gondokkal küzdött. New Yorkba utaztak, ahol egy nagyszerű kiállítású jégrevüt akartak bemutatni, azonban ehhez hiányzott a megfelelő helyiség és a közönség érdeklődése is. Ekkor szervezték meg az első jégbalettet, de ennek sikerét már Sonja Hennie édesapja nem érte meg. A sikert a művésznő nem a jégpalotában aratta, hanem a Fox filmgyár műtermében, de ez a siker akkora volt, hogy rekordgázsival szerződtették további öt évre. Már első bemutatója 200 000 dollárt jövedelmezett, ezenkívül az Oscar-díjat és a hírnevet jelentette. Egész Amerikában turnézott és egyre gazdagabb lett. Vagyonát biztos vállalkozásokba fektette be, lakóházakat vásárolt, jégpalotákat építtetett, baba- és korcsolyagyárat alapított és rövidesen a világ egyik legtöbbet kereső asszonyaként emlegették. A szerelemben nem volt szerencséje, egyrészt azért, mert túlságosan kevés ideje maradt az érzelmi életre, másrészt pedig, mert az évek elszálltak és ezen a téren többnyire a fiataloké a győzelem. Amikor megismerkedett jelenlegi férjével, lemondott az üzleti és művészi karrierről és ma már teljesen kielégíti a feleség szerepköre. Amikor a férje, valamint az általa kezdeményezett és anyagilag is támogatott Havikodi Művészeti Központ felépült, győzelmi ereklyéit a 6-os csarnokban helyezte el, hogy legalább honfitársait emlékeztesse egykori dicsőségére. Az ötvenhat éves Sonja Hennie. Férjével a művészeti központban.
