Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-25 / 21. szám

— Idenézz, öccse I — csapott a váltamra Gilice bácsi s rámutatott egy őszibarackfára. Nem volt azon barack, csak egyetlen darab, hanem olyanban Igazán nem vásik még tán a tündérek foga sem.

Akkora mint az öklöm, az egyik oldala piros bársony, a másik oldala sárga bársony.

— Hi-i-i, ez az a híres csengő barack, amiért félvilágot bejárt az egyszeri királyfi. Ezt nem lehet ám elvinni, mert ez egyszerre megcsendül, ha hozzányúl valaki.

De már akkor úgy nézett rám Gilice bácsi, mint aki nagyon szeretne már nem látni. Hurcolkodtam Is kifelé sebesen, de még egy hét múlva Is a csengő barackkal álmodtam, amit jutalomképpen mutatott meg Gilice bácsi. Tudta ö, mi a becsület I

Hát még a következő nyáron mennyit eszembe jutott a csengő barackI Rossz esztendő volt; még levelet sem termettek a fák, nemhogy gyümölcsöt termettek volna. Hét határban hire-hamva se volt körtének, almának, örültünk ha csicsókát kaptunk, mikor nagyon megbecsültük magunkat.

Annál nagyobb hire volt a Gilice bácsi csengő barackjának. Azt most is megáldotta az Isten: éppen száz darab volt rajta. Száz aranyat ért az ebben az ínséges időben.

Nincs is az a gyémánt, amit úgy őriznének, mint Gilice a fáját. Egész nap ott süvöltözött körülötte s mikor zsendülni kezdett a gyümölcs, még hálni is oda járt a fa alá. S nem volt bizodalma még magában sem. Azt mondta a szőlőcsősznek. Kisborus Sós Imrének:

— Imre öcsém, két szemed legyen erre a fára, mert ha egy darab híja lesz a száznak, akkor elmehetsz oda, ahol a part szakad. Ha rajta kap valakit: se irgalom, se kegyelem neki, még ha tulajdon magam lennék is.

Kisborus Sós Imre erre csak annyit mondott, hogy:

— Ne léljen, gazduram, ott leszek akkor én isi

Az pedig nagy szó volt, mert Kisborus Sós Imre akkora darab ember volt, hogy nyárfának beillett volna a dűlő végére.

Hanem azért harmadnap reggelre mégiscsak elveszett a száz barackból egy, a legszebb, a legérettebb csengő barack.

Gilice bácsi akkorát süvöltött, hogy valahány fecskéje volt a szőlőhegynek, az mind elvándorolt a másik hegybe. Azt gondolták, itt akarnak országgyűlést tartani a vércsék.

— Jaj neked, Kisborus Sós Imrei — csikorgatta a fogát Gilice bácsi. — Jaj neked, szőlőcsősz, ha elő

nem adod a tettest!

N

c

о

u,

JQ

•P"Í

«AH

e

js

<4-4

5

Valahol a harmadik szőlőben lakott a csőszödé olyan hamar ott termett Gilice bácsi a füstös csőszgunyhó előtt, mint a jeges eső.

Nagy csendesség volt, csak a kukoricalevelek zizegtek a szélben. Gilice bácsi tölcsért csinált a tenyeréből s elrikkantotta magát:

— Hej Imre, szőlőcsősz Imre.

Szőlőcsősz Imre nem mutatkozott, hanem a kukorica közt egyre erősödött a zörgés. Alighanem hörcsög motoszkál ott. Gilice bácsi széthajtotta a leveleket s hirtelen visszakapta a fejét.

Sápadt, betegszemű kisgyerek csúszott-mászott a földre terített gyékényponyván. Nagyon meglátszott az istenadtán az Ínséges idő. Ahogy meglátta a haragos bácsit, mosolygósra csücsörítette össze a maszatos kis száját és dicsekedve tartotta elejbe vézna kis kacsáját:

— Bajakc, bajakcl

Az volt biz az, barack. Mégpedig az aranyhúsú csengő barack. A századik, a legbársonyabb, legérettebb.

Gilice bácsi lehajolt a gyerekhez, mikor egyszerre rávetődött a Kisborus Sós Imre hosszú árnyéka. A

nagy szál ember úgy lehorgasztotta a fejét, mint elszáradt csúcsát a nyárfa s alig birt еду-két szót nyöszörögni:

— Itt vagyok.

Gilice bácsi hirtelen fölkapta a fejét és elkezdte

a száját tátogatni. Nagyon szeretett volna süvöltözni, de hiába: nem birt sehogy sem. Ahelyett a köhögés vette elő, el-elakasztotta a szavát.

— Hát... izé... nini, te vagy az, Kisborus Sós Imre? Hát... izé... no ... mit is akarok mondani teneked... hát izé ... hallod-e, Imre fiam, mig a barackban tart, mindennap hozz egyet ennek a beteg porontynak e. Hallod-e, érted-e, tudod-e? Nonol

Gilice bácsi réges-régen nem süvöltözik már. Idegen kézre került a szőlő, megöregedett a csengő barack fája is, ritka rajta a tevéi, mint öreg ember fején a hajszál. De azért, mikor elmegyek mellette, mindig úgy hallom, mintha sok-sok angyalka csilingelne rajta édes szavú ezüst csengőcskékkel.

4 SZÁMIfa

y

r

Mikor kisdeók koromban az első bizonyítványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott.

— Ember vagy a talpadon — mondta hozzá —, most már megérdemlőd, hogy megmutassam a könyvtáramat.

Azzal megfogta a kezemet és bevezetett a tiszta szobába. Jártam már én ott máskor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelődtem utána, híre se volt ott a könyvespolcnak.

— Szegény szántóvetőnek gerendán a könyvtára okosított fel édesapám, székreállva leszedegette a könyveket a mestergerendáról.

— Válassz egyet magadnak — biztatott édesapám —, de csak okosan avval a kis ésszel.

Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág, meg csupa pillangó. Valami vlrágkereskedésnek az árjegyzéke volt.

— No ezt szépen kiválasztottad — nevetett édesapám. — Meglátom, mire mégy vele.

Megbirkóztam én azzal is, ha egy hónapig tartott is. De akkorra olyan virágtudós lettem, hogy apámuram elbámult bele.

— Ezt már szeretem — veregette meg a vállamat, — Jóravaló méhecske a gyim-gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyat, amelyik csupa lépesméz lesz.

Verses könyv volt az, tele nekem való versekkel, harmatosakkal, mint a hajnalkavirág, csengő-bongókkal, mint a reggeli harangszá. Estéiig átsuhontam fölötte, mint a fecske a víz fölött.

— Nem jól van ez így, fiamuram. Nem fecskemódra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni.

Addig olvasgattam aztán a verseskönyvem, hogy utoljára kívülről tudtam az egészet. Nem is tudott az iskolában senki annyi verset, mint én. Kaptam Is a második esztendő végén annyi jutalomkönyvet, hogy alig bírtam haza.

— Az én könyvtáram még egészen elszégyenli magát a tied mellett — mosolygott az apám. — Mit szólnál hozzá, ha azt is neked adnám? Nem tudtam én semmit sem szólni az örömtől, csak kapkodtam hol az egyik könyvhöz, hol a másikhoz. S addig nem volt nyugtom, míg az édesanyám a régi fazekas polcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna a szolgabíróval se. Beraktam a könyveimet szép sorjába, ragasztottam rájuk számot is s azt plngáltam a polc fölé piros plajbásszal: az én könyvtáram.

Mire nagyobbacska deák lettem, tetejétől aljáig megtelt a fazekas polc, de biz én minden tizedik könyvemről se tudtam volna megmondani, mi von benne. Volt olyan is, amit ki se nyitottam még, de a címét sorban tudtam fújni valamennyinek.

Egyszer, ahogy a könyveimet porolgatom, odajön hozzám az édesapám és azt kérdezi, hány könyvem van már?

— Egy híján száz — feleltem büszkén.

— No ehol a századik — húzott elő a hóna alól édesapám egy takaros kis könyvet.

Fekete bőrkötésű, arany metszésű könyvecske volt, szemüveges bagoly volt rányomva a táblájára, a bagoly papírtekercset tartott a csőre között s arra volt írva a könyv címe: „Okos könyv".

— Szeretném, ha el Is olvasnád. Én írtam, ami benne van, te majd folytathatod.

— Apám írta?

üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betűivel ez az egy sor:

— Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani I

Azóta sohasem tettem be a könyvtáramba könyvet olvasation. Az Okos könyvbe azonban jegyeztem már egyet-mást magam is azóta, de édesapáménál okosabb tanácsot egyet sem.

О

a

c

*0

FAZEKAS ANNA:

FÉNYES TELEHOLD VAN

A felejthetetlenül bájos verskötet, — az öreg néni őzikéje — szerzője Ismét kedves versösszeállitással lepi meg a gyerekeket. A költőnő jól ismeri a kicsinyeket és az ő nyelvükön, a szeretet hangján szól hozzájuk. Rímekbe szedi a kis életükben szereplő, fantáziájukat foglalkoztató személyeket, állatokat, tárgyakat. A könyv a Móra Ferenc Könyvkiadó, (Budapest) gondozásában jelent meg a Madách Könyvkiadó, (Bratislava) részére.

VARGA KATALIN

VARGA KATALIN: KISBENCE

Ugyancsak a Móra kiadványa a Madách részére. Biztosan élénk figyelemmel kísérik majd a gyerekek Kisbence élményeit attól a pillanatól kezdve, hogy apró lábacskáin elindul, és fölfedezi a világot maga körül. Minden gyerek egy kicsit magára Ismer a kedves történet hallatán.

WEÖRES SÁNDOR: ZIMZIZIM

(Móra Könyvkiadó a Madách részére) Ismét a csengő bongó rímek fülbemászó ritmusa a jellemzője az ismert költő verselnek, amelyekkel a kis gyereke két ebben az újabb kö tétében megörvendeztc ■ ti. Hincz Gyula művészi illusztrációi teszik még kedvesebbé a kötetet.

Sw

1ЛМЦ1 KU'SÍ

FLORENTINE

Dr. BRODY GYÖRGY: FIÚKNAK LÁNYOKRÓL

WEÖRES SÁNDOR

JAMES KHÜSS: FLORENTINE

(Móra Könyvkiadó)

Ez a nyakigláb, borzas hajú kis vadóc minden serdülő kislánynak kedves Ismerősévé válik, ha elolvassa ezt a mulattató történetet.

(Medicina Könyvkiadó — Budapest — a Madách részére)

Egy orvos beszél őszintén a könyv lapjain a 17 — 18 éves fiúkkal azokról a dolgokról, amelyeket a felnőtté érés küszöbén tudniuk kell. Az ember anatómiai felépítésének és biológiai működésének magyarázata mellett a szerelmi etikáról Is beszél.

DRBRÖOY GYOTGY

FIÓKNAK

LÁNYOKRÓL