Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-11 / 19. szám

Töprengtem magamban, ahogy az ember családi ünnepek előtt szokott. Ajándékot kellett vásárolnom. De mi legyen az? Nem tudom, hogy áll ezzel a kér­déssel más, nekem mindig problémát jelent. Törtem hát a fejem, számba vettem a lehetőségeket, míg jött egy mentőangyal, egy ismerős, aki jó tanáccsal látott el: menj el az ORIENT boltba, nem bánod megl Fővárosunkban az Április 4 tér 2. szám alatti épü­letben van a Klenoty nemzeti vállalat ORIENT aján­dékboltja. Kívülről szerény kis üzlethelyiség, amint azonban az ember belép az ajtón, a Kelet lehelete érinti meg, a Kelet muzsikáját véli hallani. Elbűvölő az Orient varázsa, népeinek, sajátos kultúrájának, ősi tehetségeinek színpompás termékei, a sok-sok látvá­nyosság. Az üzletben fiatal házaspár perzsaszőnyeget vásá­rol. Már vagy féltucatnyi fekszik előttük szétterítve a földön. Forgatják, simogatják a szőnyegeket és köz­ben tanácstalanul néznek egymásra, mérlegelik, meg­vitatják, melyik illik jobban a szobájuk berendezésé­hez. Amikor már csak két darabra, egy élénkebb nagymintós és egy tompább színű apró mintás Iráni szőnyegre korlátozódott a választás, — mert egyiket a feleség, másikat a férj találta megfelelőbbnek, — az üzletvezetőnő kedvező ajánlatot tett: — Autóval vannak itt, ugye? Tegyük be mindkét szőnyeget a kocsiba és a lakásban majd közösen el­döntjük, melyik az igazi, jó? Szólni sem tudnak a meglepetéstől. Sietve göngyö­lik be a két szőnyeget. A kocsi elrobog a házaspárral és az üzletvezetőnovel egy Duna-parti toronyházba. * * * Középkorú férfi lép be az ajtón. Az elárusítónő ismerősként üdvözli s mintha csak gondolatolvasó lenne, egy gyöngysort emel ki szó nélkül a vitrinből és a férfi elé teszi a pultra. Az a kezébe veszi, néze­geti, mondani akar valamit, de az elárusítónő meg­előzi: — A nyakamba akasztom, úgy nézze meg még egyszer, mielőtt végleg határoz ... A vevő elmosolyodik és a pénztárcája után nyúl: • Már határoztam, fizetek ... Tekintélyes mennyiségű bankjegyet számol le a pultra. Zsebre vágja a kis csomagot és megkönnyeb­bülten távozik. — Most volt itt harmadszor megnézni a gyöngysort — mondja az elárusítónő, amikor a férfi mögött be­csukódik az ajtó. — Házassági évfordulóra vette. Kilencvenhat igazgyöngyből álló nyakék, ára 2400 korona. Nem mindennapi ajándék ... A közben visszatérő üzletvezetőnőtől, J. Petelenová­­tól aziránt érdeklődöm, honnan, melyik országból, mi­lyen árut kapnak? — Körülményes lenne aprólékosan felsorolni, ezért csak tömören vázolom: Indiából; ötvözött tálak és vázák, elefántcsontból és ébenfából készült dísztárgyak, szőnyegek, lábtörlők, igazgöngy és féldrágakő ékszerek, kardok, tőrök. Egyiptomból: ötvözött, ezüstözött dísztárgyak, bőrből készült papucsok, táskák, könyvborítók, pénztárcák, szemüvegtokok, kazetták, ülőalkalmatosságok, ezüst, ötvözött, féldrágakővel kirakott ékszerek, tisztaselyem kendők, aranyszállal kivarrott sálak. A Szovjetunióból: kézzel festett nemesfa kazetták, vázák, márványból készült tólak és különböző figu­rák, dísz- és használati kerámia. Romániából: kellmszőnyegek, házlszőttes angolterí­tékek, különféle méretű térítők, díszpárnák, fekete Féldrágakővel díszített ékszerdoboz, melltű és nyakékek kerámia, kovácsolt vas gyertyatartók, tálcák és egyéb dísz- és használati tárgyak. Iránból pedig a gyönyörű perzsaszőnyegek érkez­nek. Választék tehát van bőven, és nem minden kerül 2400 koronába, mint az igazgyöngysor, vagy 4700 ko­ronába, mint az a perzsaszőnyeg, amit a fiatal házas­pár választott. A mutatós és egyben értékes áruk zöme jutányos, hozzáférhető áron vásárolható meg. Bratlslavában itt és a Malinovszky úton levő Orient üzletben, a vidéki nagyobb városokban pedig egyelő­re a régiségkereskedésekben. A terv szerint azonban rövidesen Kassán, Zsolnán és Besztercebányán Is megnyílik az Orient szaküzlete. Az üzlet egy része — van Itt választani való bőven! Akik már felfedezték az óvárosban levő kis üzlet­­helyiséget, úgy látogatják, mint egy kiállítást. Leülnek a kényelmes karosszékbe és megcsodálják az ízlése­sen elrendezett, szebbnél-szebb kézimunkákat — míg valamelyiket megvásárolják. Az ajándékozás problémáját nekem is sikerült meg­oldanom. A messzi India népének művészi alkotásai­ból választottam. Hazafelé menet az elárusítónő szaval jutottak eszembe. Mikor átnyújtotta az igazgyöngy nyakéket tartalmazó kis csomagot a vevőnek, azt mondta: — Végre megint boldog lesz egy asszony, mert nem a szokványos selyemharisnyával ajándékozzák meg Mennyire Igaza voltl A (tatai nők elősze­retettel vásárolják a szőtteseket JANDANÉ H. MAGDA Fémből készült dísz­éé használati tárgyak Fr. SpáőU felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom