Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-04 / 18. szám

L SVOBODA OSZTRAVABÚL PRÁGÁBA Részletek a Buzuluktól Prágáig című könyvből Tankistáink Vítkovice utcáin, a Vítkovicei Vasgyár térségében folytatták a harcot. Mi a szovjet hadsereggel közösen egész na­pon át Moravská Ostravát tisztogattuk az ellenségtől. Délután, valamivel öt óra előtt 051-es tankunk megállt a Johanny és a Tésinsky sor sarkán. Tankistáink a sötét acélszerkezetet nézték. Feladatuk itt egyelőre véget ért. De mi lesz a híddal? Elkerülte volna csak egyetlen híd is a hitleristák figyel­mét? Badarsági Kétségeinket a tankis­­táinkhoz csatlakozó két ifjú is megerő­síti. Tizennyolc-húsz évesek lehettek. Vállukon zsákmányolt német gépfegyve­rek, mellükön töltényfüzér díszeleg. — Parancsnok úr — szólította meg az egyik Ivasziuk alhadnagyot — Milol Sy­­kora a nevem, ő meg a barátom, Olüa. A hidat aláaknázták. Tudjuk, merre húz­ták a huzalokat a németek. Meglestük őket.. . Ivasziuknak megtetszettek a fiúk. — Jól van. Hozok nektek harapófogót és jelzőpisztolyt — mondta és behúzódott a páncélóriás gyomrába. — Ez a zöld fényjel. Lójjétek a magasba, ha sikerült a huzalokat átvágni. És ez a vörös raké­ta .. . arra az esetre, szóval... ha nem sikerül. Másszatok a híd alá. Ott nem vehetnek észre a németek. Egyiketek menjen előre, a másik fegyverrel fedezze. Rajta fiúk! Várjuk a zöld jelzést . . . A bátor fiúk elindultak. A tankosok feszült figyelemmel kísérték mozdulatai­kat, hogy a jelzés után azonnal átkelje­nek a hídon. Lihegve érkezett egy össze­kötő: Hol van Ivasziuk alhadnagy? Ami­kor a kérdezett megszólalt, jelentést hal­lott: — Azonnal jelentkeznie kell a zász­lóaljparancsnoknál! Nyikolaj Ivasziuk néhány pillanat múlva visszatért: — Mindenki a helyére, indulunk a másik oldalra. A túlsó parton fedeznünk kell az előrenyomuló egysé­get! Irány a híd, fiúk! Mozgás . . . Hroch tankvezető begyújtotta a 051-est, Ahepiuk rádiós fülére helyezte a hallga­tót és bekapcsolta a rádiót, 'Vanék tüzér megtöltötte az ágyút. A 051-es páncálkocsi személyzetének gondolatait az elkerülhetetlen robbanás közelgő pillanata tartotta fogva. A le­vegőbe, majd az Ostravica áradatába repülnek,* ahol a híd roncsai temetik be őket. Nem kell hozzá más, csak egy láda trinittrotoluol. Egyetlenegy láda! Tudták mi vár rájuk, mégis mentek. Az aláaknázott hídon való átkelés vég­telennek tűnt. Mikor következik be a vál­ságos pillanat? A tank teteje nyitva ma­radt. Ivasziuk tekintete az esti szürkü­letbe meredt. Mikor pillantja meg végre a jelzőrakéta zöld fényét? A híd acél oszlopai olyanok, mint egy ördögi szá­mológép: nyelik a másodperceket élet és halál között. Hirtelen fénysugár törte meg a szürkü­letet. Ivasziuk akaratlanul behunyta a szemét. Ilyen fény villan az ágyúból is. . . . Nem! Ez zöld volt! A jelzőrakéta zöld fénye. A fiúknak tehát sikerült! Elérték a híd végét. Ivasziuk meg­könnyebbülten sóhajtott fel. Korán. A tankot hatalmas lökés rázta meg. — Panzerfaust! Ki a tankból! — ki­áltotta a parancsnok. Hroch őrvezető ugrott ki először, utána Vanék tüzér.' Mi történt Ivasziukkal? Tehetetlenül ülve maradt a helyén. Nem mozdult. A tankot újabb lökés rázta meg. A rádiós összerogyott. Ivasziuk károm­kodott, jobb kezével a gránát után nyúlt, töltött és megcélozta a vendéglőt, ahon­nan közvetlen veszély fenyegette, mert ott volt elhelyezve a nehéz gépfegyver. Lőtt. Leverte az ellenállást. Egyszerre álmos lett, nagyon álmos. Bal karját fáj­dalom hasogatta. Elalélt. AléltságábóJ akkor tért magához, ami­kor a tankot a harmadik találat érte, és az lángolni kezdett. Az önvédelem ösztö­ne győzedelmeskedett az ernyedtség fe­lett, ami elárasztotta egész testét. Nem maradhatok itt, hiszen ebben a lángoló koporsóban töpörtyűvé égnék .. . Nagy erőfeszítéssel kapaszkodott fel a kijárati nyílásig, legurult a tank tornyá­ból és a földre zuhant. Most minél gyorsabban elkúszni! Sé­rült karja fájt és vérzett. Szájában az égő olaj fojtó, kesernyés ízét érezte. El, gyorsan el, mielőtt az olaj szétömlik és a lövedéktartalék felrobban! Felállt, odébbvánszorgott, hogy a füstben fel­ismerje, merre induljon. Itt a híd, amott a németek, hátul a mieink . . . Az égő olaj befröcskölte a ruháját. Mint egy lángoló fáklya tántorgott előre, valahová, ahol elolthatja égő ruháját. Egyszerre az ellenség egyenruháját viselő emberrel találta szemközt magát. Kezé­ben lövésre készen tartotta a géppuskát, de az égő lénytől úgy megrettent, hogy képtelen volt lőni. Ivasziuk a tőre után kapott és előre döfött. A német a földre zuhant. A távol­ban fasiszta gépfegyver éles staccatója hangzott. Ivasziuk már nem látott sem­mit, csak érezte, hogy valaki — fasiszta vagy bajtárs — a földre rántja. Elvesz­tette az eszméletét. Ivasziuk alhadnagyot Alexander Hroch őr vezető mentette meg. Saját blúzával oltotta el Ivasziuk ruháján a lángokat. Azután a hídon keresztül átvonszolta a bajtársakhoz. Az eszméletlen alhadnagyot a zábrehi kórházba szállították, ahol sj­­rült karját amputálni akarták. Kiricsen­­ko szovjet kapitány, sebászorvos azonban elsősegélyben részesítette, és másnap — 1945. május 1-én — Ivasziukot repülő­géppel Moszkvába szállították. Ott meg­mentették a karját. A 051-es tank hős legénységének em­léke ma is ott él Ostraván. A J. A. Ko­­mensky parkban kőtalapzaton áll Iva­sziuk parancsnok tankja, egy az osztra­­vaiaknak szabadságot hozó tankok közül. Az Osztravicát átszelő hidat arról az ifjúról nevezték el, aki életét kockára téve mentette meg a pusztulástól. Milos Sykorának és fiatal társának életét a fa­siszták gépfegyvere oltotta ki, miután a robbanás veszélyét elhárították, és felada­tuk teljesítése után visszafelé indultak. 1945. április 30-án 19 órakor Jankó őrnagy jelentette Moszkalenko tábornok­nak: az Osztravicán átvezető hídon sér­tetlenül átkeltünk. A fiúk tudták, hogy Prágának Rybalka marsall tankjai hozták meg a szabadsá­got. Harcosai jelentős segítséget nyújtot­tak nekünk Sokolovónál is, velünk együtt szabadították fel Kijevet. és most itt vannak nálunk, a mi arany Prágánk­ban! Előre hát, nyugat felé! Irány: Cás­­lav — Kutná Hóra! 1945. május 10-én délután futott be a Szovjetunióban alakult első csehszlovák páncélos brigád nyolc tankja a felszaba­dított Prágába. Május 17-én gépeink ki­gördültek az Óvárosi térre. A prágaiak kíváncsian nézegették a harcok nyomait magukon viselő tankokat. Nem voltak olyan mutatósak, sértetlenek és csillogók, mint a csehszlovák nyugati páncélos bri­gád gépei. De a prágaiak tudták miért. . . Az uráli acélból kovácsolt tankoknak csak kemény harcok árán sikerült meg­tenniük a haza vezető utat. Nem halad­tak szélcsendben, mint nyugati egysé­geink tankjai, akik a szövetségesek uta­sítására — közel egy álló esztendeig — csupán a Dunkerqueben bekerített német helyőrséget őrizték Keletről jöttek ... Az Első Csehszlovák Hadsereg katonái bevonulnak a felszabadított fővárosba A család, a dolgozó édesanyák helyzeté­nek rendezése, társadalmi probléma. Nem egyszer foglalkozott vele a „Nő“ is, mi­lyen hátrányos a dolgozó anya és milyen egészségtelen gyermeke számára, ha né­hány hónapos korban el kell szakítania a kicsit magától és idegenekre kell bízni, bölcsődébe adni, hogy dolgozni menjen. Kora reggel viszi — esőben, csúcsforga­lomban — hozza, s közbén kénytelen ott­honmaradni, ha a betegségekkel szemben még kevés ellenállással rendelkező gyermek megbetegszik. — Kinek jó ez? — kérdezték az olva­sók szerkesztőségünkbe küldött levelükben. Az anyának és gyermekének nem. De a munkaadónak, s a társadalomnak sem. Ezért úgy kell helyzetünket társadalmilag megoldani, hogy mindannyian jól járjunk vele. Tehát — meg kell hosszabbítani a fizetett szülési szabadságot. Már a huszonhat, illetve harmincöt he­tes fizetett szülési szabadság lényegesen sokat javított a dolgozó édesanyák helyze­tén. De a magyarországi tapasztalatok azt mutatják, tovább kell mennünk a gondos­kodásban. Már az elmúlt évben foglalkoz­tunk a fizetett szülési szabadság további meghosszabbításával. A föderatív állam­rendezéskor ennek a kérdésnek- a megoldá­sa átmehet a pénzügyminisztérium hatás­köréből a Föderatív Népjóléti Minisztériu­méba, amely új javaslatot dolgozott ki és terjesztett elő a fizetett szülési szabadság meghosszabbítására, illetve a kisgyerme­kes édesanyák pénzügyi támogatására. Eszerint 1970 január elsejétől az édes­anyák második gyermekük után részesül­nek pénzügyi támogatásban, azzal a fel­tétellel, ha legalább még egy kiskorú gyer­mekről gondoskodnak, és gyermekeik szá­ma nem haladja meg a négyet. Gyermekük születésétől számítva két évig kapnak pénzügyi támogatást. A pénzügyi támoga­tásra való jogosultság feltétele, hogy az anya a kétéves kort be nem töltött gyer­meke mellett még egy kiskorú gyermekről gondoskodik, s hogy szülési szabadság alatt nem végez fizetés ellenében munkát, vagy nem élvez teljes rokkantsági — beteg — járadékot. A szülési szabadság meghosszabbításá­nak második időszakában azok az édes­anyák is kapnak pénzügyi támogatást, akik ELISMERÉS ÉS JÁR NEKIK

Next

/
Oldalképek
Tartalom