Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-04-13 / 15. szám

A nő a MODERN világban AZ IDEÁLIS ÉLETTÁRS Ki ne vágyódna csillagokat érinteni, egy csodálatos mesevilágba repülni, rózsát fel­éleszteni, hogy szebbé tegye életünket. Japán a mennybolt, amelyen ilyen csil­lagok ragyognak. Kert, amelyben rózsák nyílnak — nők: törékenyek, szolgálat­­készek, játékosak és mégis komolyak, a melankólia árnyalatával. Mintha csak arra lennének teremtve, hogy megszépítsék az életet. Testalkatuk ugyan nem felel meg az európai értelmezésű női szépségideáinak, viszont úgy engedelmeskedik a karmesteri pálcának, mint egy szimfonikus zenekar. Akinek sikerül egy ilyen csillagot meg­szereznie, új férfivá iesz. A gyenge erősnek érzi magát, a tehetetlen új életre kel. a neurotikusok őrjöngő csábítókká változ­nak. Aki személyesen nem élte át, nehezen értheti meg. mit jelent olyan lénnyel talál­kozni, aki rendelkezik a macskák minden tulajdonságával, sőt még a fenevadak büsz­ke függetlenségével is, de kedveséhez olyan, mint hú kutya az urához. ELSŐ A FÜRDŐ Masakénak hívták. A férfi három hátig türelmesen pályázott kegyeiért. Masakó társadalmi és a nemi különbségeket, ct ehhez tartja magát. Az első helyen á féri áll. Neki szolgálni a legfontosabb feladat mert a nőnek gyermekkora óta tudatábíi vésték, hogy a szerelem szertartás, az élet ünnepe. FÉRJ, SZERETŐ, HŐS ÉS ÜR A japánok többsége buddhista. Bár ez a vallás a lemondást hirdeti, a gyönyört az örömet nem tartja rossznak, gyengeségnek Ellenkezőleg. A fizikai örömöket ugyanúgy élvezik, mint mindazt, ami az életben szép és kellemes. Ezek az életnél is gyorsabban illanó érzékeket és érzelmeket gazdagítják Ami azután jön — az mellékes. A japá­nok nem hisznek a mennyben, vagy vala mi hasonlóban, ahol az ember földi tetteit megbüntetik, vagy megjutalmazzák. Ezért veszik olyan komolyan mindazt, ami mú­landó. A férfi itt egyidejűleg apának, férjnek, szeretőnek, hősnek és úrnak érzi magát. AZ ERKÖLCSI LEKÖTELEZETTSÉG TERHE Bár a japán nők nagyon szolgálatkészek önfeláldozók és engedelmesek, a férfi ré Üdvözlet — a japán min­dennapok etikettje olyan szigorú, hogy minden pillanat megköveteli a legnagyobb önuralmat. Még a szerelemre is vo­natkoznak azok a törvé­nyek, amelyek nem tű­rik meg a spontaneitást. A japán nő soha nem mondja meg mit akar. Minden csak célzás. A csokor színe és harmó­niája elárulja a férjnek felesége óhajait és érzé­seit. végre megtört. Olyan váratlanul, mint a nyugodt tengeren hirtelen támadt vihar. Egysaerűen magával vitte otthonába. Egy kis szoba, fürdőszoba, főzőfülke. Szék egy sem volt, csak néhány párna. Előbb szakét (rizsből erjesztett szeszes ital) tálalt. Ké­sőbb matracokat vett elő. Ez volt az ágy. Aztán vetkőztetni kezdte. Védekezni akart, de a nő csak mosolygott, udvariasan bó­kolt, amíg teljesen le nem vetkőztette. Bevezette a fürdőszobába és leültette. Beszappanozta, gondosan megmosta és hét­szer leöblítette. Végül mint egy engedelmes gyereket, ágyba fektette. „Nem tudom elképzelni," mesélte a ba­rátjának. „Mindent a gyermek komoly buz­galmával csinál. Néha úgy tűnik, mintha nagyon gondosan készítené iskolai felada­té* Mégis éreztem, hogy él. Később meg­masszírozott, a nyakamat és a hátamat. Még soha nem aludtam el olyan jól." Aki nem ismeri Japánt, azt gondolhatná, hogy tehetséges prostituáltról volt szó, aki komolyan veszi feladatát. Ez azonban téve­dés. Masako egy tiszteletreméltó osakai családból származik és Tokióban tanult. Ami a többi nőktől megkülönbözteti, az a szerelemről alkotott szemlélete. A japán nő a jogok és kötelességek bo­nyolult szövevényében is pontosan ismeri feladatait. Adva van a férfiak és a nők világa, semmiféle harc a nemek között, hanem mindegyik számára pontosan ki­jelölt határ. Tiszteletben tartása a nő szá­mára ugyanolyan természetes, mint a lé­legzetvétel. Megtanulta megkülönböztetni a széről megnyilvánuló figyelmesség — a: ajándék — teljesen megváltoztatja őket Ugyanis tudni kell, hogy a japán embei számára aligha létezik nagyobb rossz, mini az az érzés, hogy valakinek az adósa. Például az a külföldi férfi, aki Masakot feleségül akarta venni, szokásaink szerint ünnepélyes mozdulattal briliánsgyúrút hú­zott ujjára. A reakció váratlan volt. Masa­ko elpirult és nagyon izgatott lett. A férfi nem értette az okát és ezért zavartan hozzá­tette, hogy a briliáns valódi. Ez bizony helytelen volt, mert a lány lehúzta a gyű­rűt: „Ezt a kötelességet nem bírom." Tekin­tete olyan kemény volt, mint azelőtt soha „Ezzel a gyűrűvel boldogtalanná teszel Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elfogad­jam." Két különböző világból származó embet félreértése volt. Az ajándékok ugyanis le­kötelezik a megajándékozottat. Ezért Ma­sako a gyűrűt megalázónak tartotta, a há­zasságra kényszerítő eszköznek. Az európai nehezen ismeri ki magát ebben a bonyolult játékban. Különösen, ha nőről van szó. Az érzéseknek ebben az útvesztőjében a japán nők csak saját vir­tuozitásuknak köszönhetik, hogy engedé­kenységük ellenére sem válnak a férfiak rabszolgáivá. A házasságról Setuko beszélt, egy fiatal japán asszony, aki egy évig Párizsban tanult. A régi hagyományok szerint nevel-Lsküvö Tokióban. Azelőtt a házasságokat a szülök beszélték meg. De még ma is vannak lányok, akik a szülők által választott férfihez mennek feleségül. ték, ezért engedelmesen feleségül ment a szülei által választott férfihez. A hagyományokon csupán egyetlen ha­tározott módosítást eszközölt: eltávolította élete cenzorját — az anyósát. A normális japán családban ugyanis ő ellenőriz min­dent. Ha menye nem tetszik, megtalálja a megfelelő eszközöket és módot arra, hogy fiát válásra kényszerítse. A férfi úgyszól­ván soha nincs otthon. Ezért az anyósnál lakni veszélyes, hiszen állandó nézeteltérés­re kerül sor két magányos, különböző nemzedékhez tartozó asszony között, akik közül az egyik parancsolhat, a másiknak pedig engedelmeskednie kell. A legnagyobb rossz tehát az anyós, aki sok esetben olyan elviselhetetlenné teszi az asszony életét, hogy az az öngyilkosságba menekül. A japán asszonyok saját módszereikkel bánnak a férjekkel, amit Setuko példája is bizonyít: „Ha a férj éjszaka részegen jön haza, másnap reggel virágcsokrot talál. A virá­gok elrendezése elárulja érzéseimet: álmos­ság, szomorúság, semmiféle szemrehányás és a szerelem félig rejtett árnyalata. Amit ez után érez, azt önök úgy hívják, hogy lelkiismeretfurdalás. “ A született japán nő soha nem mondja meg, mit akar valóban. Minden csak jel­zés, célzás, sóhaj. Minden érzelmi meg­nyilvánulás csapda lehet a másik számára, amelyből csak ellenszölgáltatás árán sza­badulhat. Ilyen körülmények között nehezen álla­pítható meg, hogy valóban szeret-e a japán ncf. Az európaiak ezt talán soha nem tudják megállapítani R К

Next

/
Oldalképek
Tartalom