Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-23 / 12. szám

KÖNYVTARUNKBA Új KÖNYVEK

Bölcső

Bagoly

TAMÁS! ÁRON

és

Vadrózsa

ága

A neves erdélyi író életrajzreginye ez a mű, amelyet bekövetkezett halála miatt már nem tudott befejezni. Az első részben gyermekkorát Idézi varázslatos megjelenítő erővel. A kis székely faluban született parasztfiú első eszméléséről, értelmének nyiladozásárál, és a paraszti élet kemény valóságába korón beletanuló emberke életéről olvashatunk, amelyet a szerző realitással, ugyanakkor költői szépségű, hangvéfallet UacaAI al

A második részben az érett, élete alkonyán visszatekintő iró, nagy megértéssel vegyes iróniával rajzolja meg kortársait, önmagát sem kiméivé. A közvetlen hangú írásból megbocsátó emberszeretet cseng ki.

(Magyar Helikon. 1966.)

MIKSZÁTH

KALMAN

Két árva jobbágyfiúról szól a történet, amely a régi kuruc-labanc világba vezeti vissza az olvasát. A két fiatalember kalandos életsorsa és a mesterien rajzolt történelmi háttér biztosan az ifjúság kedves olvasmányává avatja Mikszáthnak ezt a regényét is. (Tátrán)

MP

5IH

K.Í.T KOLDI’SOIÄK

Második kiadásban jelent meg a szerző Madáchdijjal kitüntetett müve.

Két életsors párhuzamos megrajzolásával érzékelteti az író a második világháború körüli időszakot.

A sötét színekkel festett, tömör megfogalmazású, szép stílussal megírt regényben a szerző saját fiatalkori élményanyagát is feldolgozza. (Szépirodalmi Könyvkiadó)

Ugyancsak második kiadásban jelent meg Nemeskürty István: Ez történt Mohács után című műve. Az iró sok forrásmunka tanulmányozása után egyéni szemlélettel írta meg regényét, amelyben az eddigi felfogástól sok helyen merőben eltérően fest képet az 1526-os év nagy tragédiájáról, a mohácsi vészről, és az ezt követő 15 esztendőről. Magyarországon két törvényes király uralkodott ebben az időszakban. A főurak állandó viszályai és a török betörések miatt sokat sínylődött az ország népe. A zűrzavaros viszonyok közepette már elörevetette árnyékát a 150 éves török uralom. (bér)

R

eggel fel kell kelni, minden reggel, mégpedig pontosan hét órakor. Persze jobb is, mert mit csinálnék különben? Aludni már biztos nem tudnék sokáig, de mivel semmi se várna, feküdnék még egy ideig bénultan az ágyban, majd ideoda lődörögnék a szobámban, vagy teljesen céltalanul elmennék otthonról. Szóval egyedül lennék, esetleg ráerőszakolnám magam valakire, aki véletlenül ráér, de mindenképpen kivetve érezném magam, mintha egy nagy körnek képzelném el a világot, a kör közepén még sűrűk a pontok, aztán egyre ritkábbak, hézagosabbak és én valahol a kör peremén kóválygok.

Hát persze jobb így. Felkelek, minden mozdulatom percre ki van számítva, ennyi a mosdásra, ennyi az öltözködésre, most felteszem a kávét, amíg kifolyik, pont végzek a fésülködéssel. A lépcsőház már mozgalmas, dehát nem nagyon ismerek senkit, sokan laknak itt, négy emelet, azért az idősebbeknek köszönök, pislognak rám a gyerekek mielőtt mondanák: kezitcsókolom. A szemüveges bácsi nagy lendülettel söpri a lépcsőket, mint minden reggel ilyentájban, a falhoz húzódom, így is érzem, hogy szitái körülöttem a por, már lejjebb járok.

Ha még elég korán van, és a villamos se jön, legyalogolok egy megállót, szépen süt a nap, hát miért ne? Álmos vagyok még. lustán, párásán tekergőznek a gondolataim, de a szemeim már tiszták. Minden olyan friss most, éles, színes, de azért ha sokáig mennék mégis csak elfáradnék, jön a villamos, jól van, itt pont el is érem. Ülőhely nincs, de azért állva, félkézzel kapaszkodva is olvasni kezdek, főképpen azért, hogy ne nézzek ki az ablakon, unalomig ismerem már az utat és ne is gondolkozzam, mire is gondolkodnék, minden rendben van, semmit sem kell megoldani, álmodozni meg hülyeség.

A tízes kapunál két néni száll fel, hangosan beszélnek, talán nagyothallanak kicsit, odafigyelek. A fejkendős a lányairól beszél a kontyosnak, az egyik tanárnő, a másik külkeres osztályvezető, a külkeres lánya, az unoka nagyon szép, a Váci utcából öltözik, de még itt is mindenki megnézi. A néni büszke, ruhája színehagyott, cipője ormótlan bakancs. A Teleki téri piacnál kinézek, már van őszibarack is úgy látom, de még drága, azért egynegyedkilót talán megengedhetek magamnak, délig majd meggondolom.

Szervusztok!

A köszönésnél mindig zavarba jövök, jóval idősebbek is dolgoznak itt nálam, milyen alapon tegezem le őket, dehát ez a szokás. Ibinek, a főnöknőmnek pont az ajtónál van az íróasztala, némelyik reggel ő is felemeli a fejét és rámmosolyog:

Szervusz leül

Szóval szeret a főnöknőm, ez biztos, nem mindenkinek teszi hozzá a köszönéshez a keresztnevét is. Tulajdonképpen 6 nevezett el Icunak, mielőtt ide jöttem dolgozni, senki sem hívott így, a családban Ili voltam, ismerősöknek pedig szigorúan Ilona. Igazán nem nagyon tetszik ez az leu, de kedveskedni akarnak vele, így hát örülök neki.

A gépkönyvelés két nagy, „L“ alakban egymáshoz illeszkedő teremből áll, én a belsőben, a két termet elválasztó üvegfal mellett ülök, úgy érzem magam, mintha akváriumban lennék. Az „L“ két szára zárja magába az öltözőt, mosdót, W. C.-t és a raktárt, melynek az ajtajára ez van kiírva: „Kutyát és kolbászt bevinni tilos!"

Az öltözőben egyforma keskeny szürke fémszekrények, egy csomó szellőzőlyukkal. Egyedül voltam, elég későn érkeztem, már mindenki átöltözött, Jutka ruhája is benn lógott már a köpenyem mellett, mert kettőnknek van egy szekrényünk. Ezt a ruháját még nem láttam, biztosan ő varrta, mint a többit, persze emlékszem, beszélt róla, hogy vett egy kék anyagot, le is rajzolta, hogyan fogja megcsinálni. Jutka még tizennyolc éves sincs, de mindig sokkal idősebnek érzem az önállósága miatt. A szülei elváltak, apját nem is látta évek óta, albérletben lakik ötödmagával egy szobában. Klassz lány az biztos, amellett, hogy saját sorsát bátran és egyedül intézi, még másokkal is törődik, különösen velem anyáskodik előszeretettel, pedig három évvel vagyok idősebb nála.

A külső teremben Astra, a belsőben Rheinmetall rendszerű számológépek állnak, tehát a társaság is két csoportra oszlik, vannak astrások és rheinmetallosok, bár a legtöbben mindkét gép kezeléséhez értenek, én nem, dehát még nemrégen dolgozom itt. A zaj, a kattogás is egészen másféle a két helyiségben, az Astrában dübörgőbb, félelmetesebb, a Rheinmetallban szaporább és könnyedebb, de mindenképpen fülsiketítő, különösen akkor érzem ezt, mikor

már néhány órája dolgoztunk és nem beszéltünk, mert belefáradtunk a kiabálásba.

Pontosan nyolc órakor be kell kapcsolni a gépet. Leltárokat dolgozunk fel, egy kis szekrénykében vannak egymásra tornyozva a tablók, mindenki elvesz egyet, lekönyveli, aztán a következőt, egészen délután fél ötig, hacsak el nem fogynak előbb, de ez ritkán esik meg. Tehát nyolckor kinyitom a gépet, belehelyezek két lapot indigóval, beütöm a dátumot, a monogramomat, az oldalszámot, majd kicsillagozom, hogy biztosan üres legyen, ne adjon bele más végösszegbe, csak amit én akarok, amit kell. Vigyázok, hogy minden szám pontosan a helyére kerüljön, különben nem lesznek helyesek a műveletek, tehát először benyomom a billentyűt, amivel azt biztosíthatom, vagyis tabulálok, csak aztán ütöm a számot. Újabb tabulálás, újabb szám, majd a gép szoroz, aztán „S“ csil-NÁDUDVARI ANNA

lag, kivonás, tabulálás, beütés, szorzás, háromszor szorzók egy sorban, majd visszaugratok a lap elejére és megy élőiről az egész. Egyszerű dolog, ha már begyakorolta az ember, nem is nagyon kell odafigyelni.

Még nem ettem, pedig ideje lenne, nem mintha volna étvágyam, de már kéne egy cigaretta, és nem akarok éhgyomorra rágyújtani. A munkát nem szabad abbahagyni, de ha kirakom az ételt magam mellé a gépasztalra, nyugodtan be tudok kapni egy-egy falatot amíg a gép szoroz, a beütés alatt pedig megrágom. Látom, hogy Jutka felteszi a kávénkat, egy kávéfőzőgép van, mi főzünk utoljára, mert mi vagyunk a „legkisebbek“, és szigorú hierarchia uralkodik, de ez természetes. Ettem, kávéztam, rágyújtok, most már jobban érzem magam, úgy látszik a többiek is, mert mindig Ilyenkor kezdünk el beszélgetni. Két-két gép áll egymással szemben, de nemcsak a szembeülők beszélgetnek egymással, mert az úgy nem jó, inkább kiabálunk. Még énekelni is szoktunk.

Fél tizenegykor állunk le először egy negyedórára, mert a gépeknek pihenni kell. Nekünk is persze, de a leállás inkább a gépek miatt van, villannyal működnek és már nagyon bemelegedtek. Mire sikerül kényelmesen elhelyezkednünk a semmittevésben, már jön is az Ibi: kezdünk kislányok! Mintha csak minket is bekapcsolnának.

Szörnyű, dél sincs és már a negyedik cigerattánál tartok, bár a dohányzás elég bonyolult itt, mert csak akkor tudok gyorsan szippantani, mikor a gép szoroz, tehát a kezem szabad; a hamutartót is nehéz úgy elhelyezni a gépasztalon, hogy a kezem ügyében legyen, a tablót is lássam, és a kész, valamint a tiszta lapok is elférjenek szépen egymásra fektetve. De azért megy, amit az is mutat, hogy már négy cigarettát elszívtam, pedig ez nem válik hasznomra, mert elgyengült a karom és a billentyűk elég nehezen mozdulnak, erőt kívánnak. Néhány nőnek szorosan be van fáslízva a keze, de én nem akarom, az valahogy nyomorék jelleget ad.

Látom az üvegfalon át, hogy nagyon kapálóznak az Astrában, nekem integetnek, hogy menjek ki.

— Icu, telefon! — mondják szinte kórusban, hát igen, esemény ez is.

Ibi asztalán a kagyló le van téve a készülék mellé, vajon ki lehet, de kár izgulni, úgyis tudom. Péterrel megbeszéltünk egy randevút estére röviden, azt mondtam neki, hogy a főnöknőm nem szereti, ha sokáig telefonálunk, pedig bánnám is én a főnöknőmet. Azért jó volt, hogy egy kicsit felállhattam, mozoghattam. Saci odaszól:

Igazi férfi volt?

— Nem nagyon — mondom. Mindig ezzel húznak mióta egyszer a telefonhoz menve megkérdeztem: Ki az, csak nem egy igazi férfi?

Ahogy megyek vissza, Julika is odahív magához, elkap amikor csak teheti, azt hiszi érdekesebb, vagy nem is tudom milyenebb vagyok, mint a többiek. A Rózsadombon van házuk, a lányát egyetemre járatja, hát nem beszél mindenkivel egyformán szívesen. Persze, ha meglátná, hogy hol lakom, biztos én is „dobva