Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-16 / 33. szám
JU о X с с 0 N <л 3 1 J* о £ L. Л чв JQ N 3 «л ‘3 м Е VJ, (в 0 « 1 -о л лс ад — о б • з ш А 1Й • Щ £ г « 'G N ш J2 с Í J3 м Д N и _ L. • О A természet szépségét az emberi kéz remekművével hatványozni — lehet-e ennél csodásabb mese? Mert mi más az ékszer a szép női testen? Egy szép kézen elvarázsol a gyűrű, és mesés a smaragd! Ez az ötlet vezérelhette Jíri Santár államdijas művészt és Ales Benada építőművészt, amikor a JABLONEC 68-at a második nemzetközi bizsukiállítást a megelevenített mesevilágba helyezték. A világ legszebb népmeséiből választottak ki tizenkettőt, hogy kalauzoljanak az ékszerek és a bizsu birodalmában. Amikor három évvel ezelőtt első ízben hívtuk meg hazánkba a világ ékszerkészitöit, a 16 országból összegyűlt művészek egyhangúlag amellett szavaztak, hogy háromévenként rendezzük meg találkozójukat. A jabloneci kiállítás szcenáriumát már akkor nagyrabecsülték. Az idén 26 országból érkeztek az ékszerek. A kiállítás azonban messze felülmúljo az elsőt. Már a kapu előtt csodálatos hangulatot váltanak ki a napfényben kristályosán csillogó vizcseppfüzérek. A szökőkutak vízfala között lépjük át a remekbekészült diszkaput, és szinte templomi félhomályban találjuk magunkat. Először csak a vörösen izzó kis mécseseket érzékeli az ember napfényhez szokott szeme, de csakhamar kibontakozik a kör alakú tükörfalú terem többi részlete is. A falon patinás keretben harminc ikont világít meg az örökégök halvány A szép meghatványozása — lehet-e ennél szebb mese? fénye. Az ikonokról azonban az isteni Brigitte Bardot, Sophia Loren, Marylin Monroe, Kim Novak, Olga Schoberová, Gina Lollobrigida és más ismert filmsztárok arca mosolyog ránk. Ékszereik igaziak. Itt készültek Jablonecen, s arra hivatottak, hogy növeljék a terem fényét. Innen néhány lépcső vezet a külföldi kiállítók termébe. Érdekes megfigyelni, hogyan befolyásolja az éghajlat egyes nemzetek ízlését. Az északi államok (angolok, svédek, németek, finnek, hollandok) az arany és az ezüst finom, pontos megmunkálására törekednek; munkájuk kimeríthetetlen fantáziáról tanúskodik. A forró éghajlat lakói viszont (argentínaiak, brazilok stb.) túlcsorduló temperamentumáról, csapongó érzelmeiről vallanak a tarka műanyagokból, toliból, papírból készült bizsuk. Ezután érünk abba a mesevilágba, mely a hazai ékszert kelti életre. Tengeri szörnyek rubin szemei hunyorognak ránk, csillagok világát idézik a hidegen fénylő strasszok, tündérek kínálják a szebbnél szebb ékszereket és óriások és undok hüllők őrzik féltve kincseiket. Minden terem más és más mese. Készakarva nem nevezek meg egy művészt sem, mert nehéz lenne eldöntenem, kit emeljek ki. Megelégedéssel tölt el a hazai s a külföldi ékszerkészítők munkájának összehasonlítása, mert arról tanúskodik, hogy joggal állunk a világszínvonal csúcsán. G. Vincze Ilona a gömöri kislánnyal a jm rimaszombati orvos MM rendelőjében találkoz-V cam. Miniszoknya, kaw zetta-r étikül, tizenkilenc év. Egy teljesen normálts mai lány. — Fáj? — Fáj. Vastagon bepólyázott csuklójára tekint. A kezében tartott újságot az ölébe ejti. Politizál? Nem... Csak úgy olvasgat? Ugyan. Ebben a zsibongásban? Az apróhirdetés oldalra mutat. A „Dolgozókat keresünk“ rovatra. Néhány hirdetést piros ceruzával bekeretezett. Elolvasom az egyiket: „Közép-csehországi üzem fiúkat, lányokat alkalmaz. Jelige: 500 korona stabilizációs hozzájárulást fizetünk.“ — Az a gyár — mondja Magda — kész paradicsom lehet. Itt a magamfajta lány még fizetne is érte, csakhogy megfelelő munkát kapjon. Magdának — fáj a keze. Téglagyárban dolgozik. Világos, hogy az nem egy ilyen vékonydongájú lánynak való munka. Örül, hogy téglagyárban dolgozhat. Bántja őt, hogy néhány napra — ínhúzódás miatt — munkaképtelen lett. Tart tőle, hogy közben majd más jelentkezik a helyére. — Itt Gömörórszágban — nincs i,paradicsom?“ — De van. A tornaijai ruhagyár. A kislány lemondóan legyint. Mini akt tudja, hogy oda nehéz a bejutás. A PARADICSOMBAN a lányok texasnadrágot varrnak. Nyár van, a piacon most az „megy“. A műhelyben halkan duruzsolnak a gépek, Emil Kontil, az igazgató, pedig hangosan mérgelődik. — Szabad hétfőt tartanak mondja rezignálton. — Kik? — Az építővállalat. Hétfő van, delet harangoztak már, de az új gyárrészleg építésén még egyetlen kőműves, egy fia ács se dolgozik. Mintha vasárnap délelőtt lenne. At igazgató kezében lista. Hoszszú névsor. Körülbelül ötszáz munkát kereső környékbeli asszony neve. Sokan (ötszázan? ezren?! fel se iratkoztak, mondván: hiába, úgy stncs munka. — Sír a lelkem — mondja az igazgató — ha látom, hogy tétlenségre vannak ítélve. Ráadásul az építővállalat is csak félgőzzel dolgozik az új csarnok építésén. Pedig már alig várom, hogy néhány száz asszonynak munkát adhassak. A szerelőcsarnokban a lányok futószalag mellett dolgoznak. Nézegetem a kezüket — az éppen olyan ügyesen mozog, mint az ország más vidékein a fiatalok keze. Megnézek néhány készruhát: azok is olyan minőségűek, mintha csak TrenCínben, vagy Svitavy-ban készültek volna. Kezük mozgását látom, gondolataikba azonban nem látok bele. Vajon mit gondol most Sztlárdl Erzsiké, a varrólány? Imádom a száguldástI — Stafírungra valót keres? Erzsi titokzatosan mosolyog. Legyint: „hol van az még“. A kezeügyében levő farmernadrágra még rávarrja a zsebet, aztán kikapcsolja a gépet. Es nyilatkozik: — Elhatároztam: önállósítom magam. A száguldásban. Csodálkozik? Ügy, ahogy mondtam: a száguldásban. Eddig egy fiúval jártam — motorkerékpáron. De mindig csak a hátsó ülésen. Most egy kétszázötvenes Jawa-ra spórolok. Mert imádom a száguldást... Tehát — egyenjogüsítja magát? Az egyenjogúsítás? Az egészen másI Az nem azon múlik, hogy én vezetem-e a Jawa-t, vagy a barátom. Az ezen múlik ... Hogy mi van a koponyában. Es megkopogtatja a homlokát. Szilárdi Erzsi koponyájában — pedig még húszéves sincs — már sok minden megfordult. Első ízben tizenöt éves korában tűnődött el a gömöri lányok sorsán, amikor helyszűke miatt nem vették fel az egészségügyi iskolába. Miért? — kérdezte a gyermekésszel is több tudásra vágyó kislány. — Miért nem építenek több magyar szakiskolát tette fel a legkézenfekvőbb kérdést. Hiszen az újságokban azt olvastam, hogy ápolónőhiány van. Es azóta ts sokat töprengett, miért nem kell az országnak a gömöri lányok dolgos keze? Szerencsém volt, mert később ide a gyárba mégiscsak fölvettek. Révbe jutottam, mert beiratkozhattam a textilipari technikum esti tagozatára. Az előbb azt mondta: stafírung. Majd évek múlva, ha az esti iskolát elvégzem, talán férjhez is megyek. Ki akarok tartani, pedig tudja, milyen nehéz a nyolc órai munka után még a tanulás? De szívesen teszem. Mert én nemcsak fizikai értelemben szeretnék száguldani. Gondolataimmal is szívesen repkedek ARANYTARTALÉK A gyárban úgyszólván csupa húsz év körüli lány dolgozik. A kivétel: Csomás Imréné, aki ötvenhét esztendősen lett életében először gyári munkás. Leteszi egy pillanatra a vasalót, tűnődik: — Hej, ha ezt harminc-negyven évvel ezelőtt építik ... I A kaszárnyából lett gyárban meglehetősen sok az érettségizett lány. Ez a körülmény világít rá a leg-
