Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-05-17 / 20. szám
vellát, cikket. Szerkesztő vagyok az egyik irodalmi lapnál, öt év előtt nősültem, egyik kolléganőmet vettem el. Villám nincs, azt hiszem nem Is lesz, de van egy édes lakásom a Rózsadombon és egy tragacsom, azon szaladgálunk be a városba a feleségemmel. Közel van egymáshoz a munkahelyünk, a Népköztársaság úton dolgozunk mindketten — aztán magyarázőlag hozzátette — a volt Andrássy út, emlékszel? — Az Andrássy út... Igen, a végén a Hősök emlékművével... aztán a tó, mondd, megvan még a tó? Hát persze hogy megvan. — A Duna-part... milyen a Duna-part? Gusztiként beszélj róla ... most virágzik a várhegy és a hidak ... A hidak már állnak, szebbek mint azelőtt. Tudom, de azért csak mondd. — Még egész utcasorok hiányosak, de azért az is meglesz. Nekünk így is gyönyörű, mi már ilyen boldogok vagyunk, mint a szerelmesek. Láttam a Dunát. Te otthon voltál? — Nem, egy filmen láttam. Van a külvárosban egy ócska kis mozi, ott néha adnak régi magyar filmeket, oda szoktam kijárni titokban. Az Író elmosolyodott. Miért titokban? Az asszony nem enged? — Nem tudja, sem ő, sem a gyerekek... ők azt hiszik, hogy én ezen már régen túl vagyok. Soha, érted, soha nem beszélek róla, soha senkinek... de te megérted, te biztos megérted... Barátom, én... sírni Járok ki abba a moziba... no, most akár ki Is röhöghetsz, ha akarsz... — nevetett fel keserűen — a milliomos Baráth Ferenc, vagy ahogy most neveznek Francois Barra, a beérkezett, a boldog repülőgéptulajdonos titokban kijár a külvárosba kopott filmeket nézni, mint más ember a szeretőjéhez... Ilyen boldogtalan vagy? Az Igazgató leejtette a fejét. — Ez rettenetesl Mit gyötrőd magad, mért nem jössz haza? Hisz nem csináltál te semmi rosszat, kimentéi szerencsét próbálni és sikerült. így viszont nem lehet élni, én legalább Is nem bírnám. — Nem tehetem, a feleségem ős a gyermekeim valószínűleg ott lennének boldogtalanok, nem is szólva az apósomékról, a két drága öregről. — Hát gyere haza legalább látogatóba, kicsit körülnézel, szidod velünk együtt majd a villamost, a péksüteményt, a kiszolgálást, körülnyargalod A nagy kocsiddal a kis országot, aztán visszajössz Félek Mitől? — Magamtól. Hogy nem akarnék visszajönni, hogy elszakadnék a családomtóL Nincs segítség, végig kell csinálnom. Mondd Guszti, melyik költő Irta, hogy szivet cseréljen, aki hazát cserél. Tompa Mihály, — Ez nem Igazi Ez sem segít. Egyszer az Egyesült Államokban elmentem egy hires szívspecialistához, hogy szeretnék leszámolni a múlttal, vennék egy amerikai szivet. Nem kérdezősködött, biztos valami bűnügyre gyanakodott és elmondott egy érdekes szivátültetásl esetet, hallgasd meg, író vagy, még felhasználhatod. Egy gyönyörű, díjnyertes terrier gazdája meghalt és a kutya sorvadni kezdett. Az özvegy a legkiválóbb szakorvossal új szivet ültettetett át az érzékeny állatba. Az operáció kitűnően sikerült, a kutyát egy hónap múlva elbocsátották a kórházból. És mi történt? A kutya kiszökött a temetőbe és ott pusztult el a sírnál, az új szivével együtt. Mert nem a szívben, hanem minden sejtben ott él a múlt, és csak a halál pusztítja el a vágyat. — Hagyj fel az ilyen őrültségekkel Feri - döbben rá az Író a gondolatra — sehol sem fenékig tejfel az élet és magad mondtad, hogy kötelességet érzel a családod Iránti — Ne félj, nem ölöm meg magam, nem vagyok gazember, őrzöm én őket. De egyet mondhatok úgy akarom nevelni a gyerekeimet, hogy hidegen és tárgyilagosan nézzék a szülőföldjüket, ne sze ressenek bele, ne hlgyjenek az „ilyen csak egy van“ mesékben. Legyenek mentesek ettől a fáj dalomtól, amelyet nem gyógyít meg sem vagyon sem siker, sem bölcsesség, sem család... És mosl velem jössz, nálunk töltöd a hátralevő két napot Bejárjuk a környéket, a fiam kitünően vezet autót nagyon boldog lesz, ha egy neves hazámbell írói kalauzolhat. Ne ellenkezz, megyünk a szállodádba és magunkkal visszük a poggyászodat. A zöld övezetben épült emeletes faház magán viselte a kanadai tradíció minden vidám kellékét A romantikát egy szökőkút és virágos kertiernyők képviselték. Az automatikusan nyíló garázsban akár három autó is elfért volna. A ház ajtajában megjelenő karcsú, szőke asszony övén függő kis síppal hívta be a gyermekeit a kertből. Mlkoi a hosszúra nőtt kamaszfiú megtudta, hogy a vendég író és a kongresszus meghívottja, élénk figyelemmel kísérte minden szavát — Az nagyon érdekes lehet/ írónak lenni, ahhoz nekem Is kedvem volna, de azt hiszem, ahhoz nem vagyok elég okos. Én inkább a technikához értek és mérnöknek készülők. Biztos sokra viszem — mondta a jósorú gyerek magabiztosságával. Itt nálunk Kanadában ennek nagy Jövője van, mert Itt hatalmas építkezések folynak, ezt uram, biztos ön is észrevette és látni is akarja ugye? Ha megelégszik velem én elvezetem min denhová. Itt nálunk minden gyönyörű, hlgyje el hogy Ilyen ország nincs még egy. Nem mondom az Egyesült Államok is szép hely, de ha átmegyünl látogatóba a grandpapához, már örülök, ha vissza Jövünk. Csoda ország ezl Én sokat tudok Európa ról Is, és tudom hol van Hongrle, ahonnan apa Is Idejött. Milyen jól tette, ott minden olyan kicsi és folyton háborúk vannak. Apa azelőtt még mesélt arról a kis országról, de most már eszébe sem jut, ugye apa? virágukat hullatták, nyárba fordult az IdO. Lassan feledésbe merült a nagy esemény: Barabás csodálatos feltámadása. Bár az Idősebbek nem tudták megemészteni a dolgot. Úgy néztek a visszatért emberre, mint az élőhalottra. Mint akt messztrOl érkezett és sokat látott. Háncs Gyula, a volt üzletvezető — most mint kőműves, a tanult szakmáját folytatja — meg is kérdezte tőle, amikor a házuk elefét tatarozta: Aztán mit látott odaát? Barabás félreértette a kérdést és azt felelte, hogy mióta tíz kilométerre a falunk alá tették a határt, még nem jár Magyarországon. — Nem erre gondoltam — helyesbített Háncs Gyula. — Arra, amikor tévedésből koporsóba fektették. — Mit láttam volna? Nem láttam semmit. Csak Domonkos Károlyt láttam. öt ts csak akkor, amikor kinyitottam a szemem. Mindjárt az jutott az eszembe, pengővel tartozol, de legalább koronában add meg, te bitang. Megijedt magától. — Nem tőlem Ijedt meg, hanem attól, hogy megkérem a tartozást. Nagy számító ő, nagy ravasz. A tollat csak tessék-lássék dugta az orrom alá, hogy fel ne ébredjek. Tudta, hogy nem költözöm el erről a világról, amíg az adósságot meg nem adja! — Hát a koporsó? Azzal ml lett? Vtsszavttte a városba? — firtatta tovább a dolgot Háncs. — Bolond lettem volnaI Megválni attól, amt már megvan? Kétszer fizetni a fuvart? Feltettem a padlásra. JÓ lesz még azt A kocsmáros már kényesebb ember volt. Brenkusznak hívták, sűrű gesztenye színű haja, kis kövér pocakja és a felső fogsorában egy aranyfoga volt. Ha jókor reggel Barabás beugrott hozzá egy féldecire, remegett a keze, és mindig talált valami sürgős munkát a szomszéd helyiségben, az élelmiszerboltban. A gyerekeit sem hagyta a Mhalottal" egy levegőn. Ha észrevette, hogy főn a feltámadott, terelte őket hátra, a konyhába. Nem tetszett a falumbelleknek Brenkusz bátortalansága. Micsoda partizán lehetett ez, ha még Barabástól Is féli? Az elöljáró legyen merészebb! Brenkusz töltött be ugyanis minden hivatalt a községben: ő volt a bíró, a jegyző, 0 állította ki a pasz szust, 6 fordította le a hivatalos értesítéseket a nép nyelvére, elsősorban Méhes sógornak, akt más jelentkező híján újból elvállalta a ktsblrót ttsztet, és csak a kenyér nevét tudta szlovákul, többet egy szót sem. Megértették egymást. Brenkusz nyugodt, higgadt vérű ember volt és jószívű. Mindent elintézett a népnek, amit elintézhetett. A sógoromnak, Gyöngyös Bélának ts visszaszerezte a hajtási engedélyt. Tudott egy keveset magyarul, amit rég porladó szüleitől tanult, és azt nem ts akarta elfelejteni. Mondhatták neki a járáson, így csináld, meg úgy csináld. Mire hazaért, elfelejtette a tanácsokat. Nem a járással Igyekezet jóban lenni, hanem a vásárlóival. A fiatalok estéről estére az üzletben ütöttek tanyát, segítettek Brenkusznak a jegyek felragasztásában. Mert akkor még liszt, cukor, zsír, margarin és vaj, minden jegyre ment. Az üzletben gázlámpa égett, nagy volt a fény, magam Is többször ott töltöttem az estét. Brenkusz mondta a vicceket, a háborús történeteket, szóval tartotta a fiatalokat, nehogy beleunjanak a ragasztásba. Bujtor Laci, akt mégiscsak szélnek eresztette a cseh nőt, minden este ott kuksolt a Brenkusz fennhatósága alatt. Olyan volt az orra, mint a bokszolóké. Szétnyomott, szétlapltott. Csak akkor hiányzott, amikor vagy délnek, vagy északnak eltűnt a szajréval. Brenkusz tudott csempészkedéséről, de nem jelentette fel. Pedig a csendőrök naponta benéztek hozzá. Boros Gézu ts be-bekukkantott az üzletbe. De nem bírta kt sokáig egy helyen. Mindig szaladt, mint akit besóztak. Bujtor Lact, aki tele száj/al beszélt, nem ts hagyta szó nélkül a dolgot. Félsz, Gézu? — kérdezte. — Mitől? — vetette oda foghegyröl amaz. Hát hogy valaki ellopja ErzsikétI — Ml közöd hozzáI — mondta nyersen a fiatal Boros, és behúzta magc után az ajtót. Széldömökl ts benyitott esténként Hegyivel egy-egy paklt dohányért, látták, hogy ott ülök a kályha mellett, de nem akartak tudomást venni rólam. Neheztelnek rám, amiért elpártoltam tőlük, amiért kijelentettem: sajnálom, hogy be akartam lépnt a pártbal Egyébként levertek voltak. Lehet, mások nem tudták az okát. ßn tudtam. ßn újságolvasó voltam. Mind erősebben hallatszott a kitelepítés és a deportálás végrehajtását követelt szól Nem mindenki vett tudomást a tornyosuló fellegekről, Boros Géza például a templom előtt még azl mondta Bottafalvl Miklós földbirtokosnak, mert a nagyságos úr refor mátus volt, és hozzánk járt Istentiszteletre: — Kellett a bukás a szemtelenfelnek. Már nagyon kinyílt a csipájuk. Széldömöklvel, Hegyivel, meg a többi munkakerülővel beszélni se lehetett. A nagyságos úr se át, se bét nem mondott. Több esze volt, semhogy belemártsa magát a bizonytalan kimenetelű politikát eseményekbe, örült a száz holdnak, a traktornak, meg a cséplőgépnek, amit visszakapott. Különben ts meggyűlt a baja az Intézővel, akt nem elég, hogy a birtokára rátétté a kezét, még a lányát, ízűt ts akarja. Boros Géza nem törődött Bottafalvl hallgatásával, folytatta, amibe belekezdett: — Azt hitték, az oroszok a világ végezetéig Itt maradnak. Mások se lesznek, csak komisszárok, meg pollcájtok. Menjenek Moszkvába, ha ural KUUUf. UKUrilUKI (folytatjuk]
