Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-03-15 / 11. szám
Szerencséje van, mert ahogy kilép a szállóból, máris sikerül taxit kapnia. Jóleső örömmel ül le a sofőr mellé, s bemondja a elmet. A taxis bólint, begyújtja a motort, s beleveti magát a sűrű kocsisor rohanó árjába. — Honnan Jött? Mária már nem is csodálkozik, hiszen Jóformán lépten-nyomon ezt kérdezik tőle a taxisofőrök, akik közül sokan idegenek, jobbára európaiak, s az európaiak egymásra ismernek, mihely kinyitják a szájukat. — Lengyelországból — felel Mária. — Lengyelországból? Gyors, kíváncsi pillantást vet utasára. — És visszamegy? Kicsúszott a száján, Ideje sem volt meggondolni a szavakat. E szerint a személytelen kérdés szerint Mária biztosan tudja, hogy kivándorolttal beszél. A két hónap alatt egyetlen ausztráliainak sem Jutott eszébe, hogy ilyen kérdést tegyen föl, viszont az emlgrásnák saját sorsa örökösen eszébe juttatja, hogy a hazatérés mindig bizonytalan. — Persze hogy visszamegyek — mondja Mária - egy hét múlva Varsóba repülök. A sofőr már fölocsudott meglepetéséből. Különben cseh, s most Igyekszik visszaemlékezni, mit tud Lengyelországról. — Voltam Zakopanéban. Kattowlcet is Ismerem. És Míeroszovot, az a határon van. Másutt Is voltam, de a nevekre már nem emlékszem. Varsót a moziban láttam. Rettenetes volt. Felgyújtották, kiégették, megölték az egész várost, mindent. Varsót már felépítették, most megint szép. A taxis nem lepődik meg, nem is Izgatja különösebben. Varsó, amelyet egyszer régen látott a moziban, nem nőtt a szivéhez. — A lengyelek csuda rendesek, a lengyelek egy pohárka után nem kerülnek az asztal alá, talán a tizedik után Sok Itt a cseh? — Na, odahaza többen vannak. Heherészlk, s közben bekapcsolja a rádiót, majd megint kikapcsolja. — Reklámok, mindig csak reklámok, ki a fene hallgatja őket. Visszakanyarodik a félbemaradt beszélgetéshez. — Hát elegen vagyunk, és sokféle akad közöttünk. Olyanok is vannak, akik megmaradtak annak, akik voltak. Pontosabban, mintha csak konzerválták volna őket. Ha egy ilyet kilöknek a Marsra, ott is megmarad olyannak. Mária kidugja kezét az ablakon, hogy egy kis hűs szellő érje. Nagyon fülledt a levegő, még Itt a parton Is. A Shell cég sárgás reklámja egy pillanatra úgy tűnik, mintha a hold tányérja lenne, de aztán megtalálja fölötte a sápadt, keskeny holdsarlót. Az égbolton egyetlen csillag sincs. HELA VOLANSKÄ (Regényrészlet) Már kievlckéltek a város központjából, kisebb a rohanás, a za], de a fülledtség továbbra is nyakukban maradt, ma úgy látszik, sehová sem menekülhet előle. A férfi megtörte a csöndet: — És igazán visszamegy? Igen, ez a kérdés is várható volt, mindig újra és újra puhatolódznak, nem hiszik el egy szóra, hogy csakugyan visszamegy. Kíváncsiság, de lehet, hogy egy csöppnyi irigység is, hogy valakinek állandó hazája van, ahová örömmel tér vissza, még akkor Is, ha nem könnyű éppen az élete. Végeredményben senkit sem vezet az orránál fogva, egyáltalán nem titkolja, hogy otthon nagyon szerényen él, hogy az ösztöndíj, amit itt kap, magasabb, mint Krakowban a fizetése. Nyíltan beszél velük, s mégis sokan kételkednek' a szavában. Kitelepültek egy másik államba, de úgy viselkednek, mint a konvertlták, akik hitet cseréltek, s álnoksággal gyanúsítanak mindenkit, aki nem fordult el tegnapi istenüktől. Talán saját magukat nyugtatják így, hogy okosan cselekedtek, s azon igyekeznek, hogy nehezen szerzett egyensúlyukat ne ingassák meg a kétségek. Igazán hazamegy? Igazán — mondja Mária. Az autó csendesen siklik a sötétben, gyors iramban követi a fekete aszfalton húzódó fénysávot. A taxisofőr talán arra gondol, hogy a világ másik végén ők ketten valamikor két szomszédos országban éltek, s most lám, Itt fuvarozza a nőt Sydneyben. De nem elmélkedik sokáig, beszélgethetnékje van, Ismét megszólal. — Ha egy olyannak a körmei közé kerülne, nem tudom, mit csinálna magávall — Kicsoda? Itt sűrűbb a sötétség, mint odalenn a domb aljában, az utat fák szegélyezik, ház csak ritkán látszik az út mentén, sokban még nem is világítanak. Autók sem igen Járnak, az országúton egy teremtett lélek sincs. — Valaki azok közül, akikről az imént beszéltünk. Az elnökük abban a kórházban dolgozik, amely mellett elhaladtunk, nem tudom észrevette-e? De a lengyelek között is akadnak ilyen Jómadarak, nemcsak mi közöttünk. Orvos az illető? — kérdezte Mária. A férfi majd megszakad a nevetéstől, amíg csak fullasztő köhögés nem fogja el, aztán kihajítja az ablakon a cigarettát. Dehát mit csinál a kórházban? Mit csinál? Nappal az éjjeliket hordja ki, éjjel új kormányt állít össze. Prágait. СО U ’< üí A Azon a reggelen nagyon korán megzörgették az ablakunkat. Felriadtam és klugróttam az ágyból. Hirtelenében nem tudtam elképzelni, mi történt. Anyám és a bátyám szinte egyszerre kérdezték: Ki az? — Mi vagyunk — hangzott ismerősen a szó. Elhúztam a függönyt és kinéztem. A harmadtk szomszédot, Péter bácsit pillantottam meg az udvaron, ö ts észrevett engem. Intett: öltözzek és menjek. Eszembe jütott a gyűlés. Kiszóltam hát neki: — Azonnal megyeki Hová mész? — kíváncsiskodott anyám. A járásra hivatnak. Az iskola miatt? — köszörülte torkát a bátyám; mindig rekedi volt a hangja. Gyűlés lesz. Milyen gyűlés? Azt én se tudom. Az órára néztem. Ötöt mutatott. Magamra kaptam a ruhát, kenyeret, szalonnát dugtam a táskába és mentem. Az emberek már elindultak lassan. A falu szélén értem utol őket. Szűk völgyön kacskartngózott az út, kétoldalt erdő és szikla. Sötét volt. Nem nagyon ismertem fel útitársalmat. Csak a cigaretta felparázsló fényében találgathattam, hogy ki ez, ki az. Széldömöklt döngő járásáról, Hegyi Barnát apró termetéről Ismertem fel. Egymás mellett haladtak, mint ahogy az életben. Amilyen apró volt termetre Hegyi, olyan merészség lakozott benne. Az urasági birtokhoz tartozó pusztákon ő szervezte a sztrájkokat és nemcsak a csaholó komondorokkal nézett elszántan szembe, hanem Bottafalvl Bottá Miklós földbirtokossal is. Hát ez a bicegő emberke előttem? jobb lábához szorítja a botját és himbálózva lépked. Lám csak, ez a Méhes sógor — mindenki így hívja a faluban. Kőművesek mellett sérült meg. Leesett az állványról. Azóta a felesége dolgozik helyette, a háború utolsó éveiben vállalt klsbírót tisztséget. Mögötte ballag Háncs Gyula, a volt üzletvezető, akinek a helyét Brenkusz, a pusztai szlovák foglalta el. Méhes sógor hátra-hátraptllant. Háncsban nagy a tréfára való hajlandóság, nem akar-e megint kieszelni valamit? Állandóan bolondságokon töri a fejét, jó lesz résen lenni. A háború utolsó évének őszén Méhes sógor az üzletvezetőt is besorolta az éjjelt szolgálatot teljesítők közé. A közeli útkereszteződésen kellett vele találkoznia. Pár perccel éjfél előtt indult a megbeszélt helyre, és még csak nem ts gyanította, ■ hogy a boltos ott lesz szürke szolgálati köpenyében egy sürgönypózna mögé bújva. Elgondolkozva bicegett, kopogott egyre közelebb a kereszteződéshez, s mikor ahhoz a bizonyos sürgönypóznához ért, Ismeretlen hangon és nyelven keményen rászólt valakt: — Halt, wer da? Megtorpant. Földbe gyökerezett a lába. A szürke köpeny megmozdult. Ez nem lehet védangyal szárnya, ez csak rossz lélek lehet, gondolta magában, aztán villámgyorsan megfordult és kiabálva futott a faluba: — Segítség, emberekl Segítség, partizán! Ügy meglramodott, hogy az ép lábú Háncs Gyula alig érte utol. A végén 0 ts megijedt, hogy Méhes sógor rémületében felveri a falut. Egyébként világéletében szűkszavú volt a ktsbíró. Így történt meg vele, hogy az ötvenes években, amikor a kisemberek ügye végleg győzedelmeskedett, és kinevezték titkárnak a szomszéd faluba, ez lett a szavajárása: — Ogy örül a szíveml Ezt mondta, ha a parasztok jól teljesítették a beadást, ha a tyúkok 100 százalékon felül tojtak, ha sikerrel végbement a kutyaoltás, ha gyűlésen vagy más tanácskozáson a polgárok szép számban megjelentek. Ezt mondta akkor is, amtkor a szövetkezet nagy üggyel-bajjal megalakult. Sztálin jelképes temetésén Is így kezdte a mondókáját, amtkor a szobrot kitették az iskola udvarára és a nép körülállta: — Ogy örül a szivemI... Friss hó esett éjjel, csaptuk a havat, Széldömökt és Hegyi haladt elöl, a. többiek a nyomukban, én voltam a sereghajtó. Ismertem őket, szinte mindent tudtam róluk, hiába kerültem el Debrecenbe, a történteket mindig megírta anyám. „A Háncs Gyüláék kisfia elveszett az erdőben. Egész éjjel talpon volt a falu. Reggel találták meg. Aludt egy szikla alatt" — írta egyik levelében. „Hegyi Barnát is őrizetbe vették a csendőrök Széldömökt Péter után. Nem jó vtlág jár a szegényre" — írta egy másik levelében. „A tanítót behívták katonának, ki ts vitték a frontra. Az iskola zárva. Csak a takarítónő, a Méhes sógor felesége jár a padok közé. Várnak haza, hogy majd kezelésbe veszed a gyerekeket“ — írta harmadszor.
