Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-23 / 8. szám
20 február Hogy ne essék tévedés, nem február húszadikáról akarok beszélni. Nem. Mondanivalómat arra akarom összpontosítani, ami az alatt az idő alatt történt, amióta újkori történelmünkbe feljegyeztük a Februári eseményeket, hazánk dolgozó népe győzelmének napjait. Hússzor kerülte meg földtekénk a vén Napkorongot azóta, hogy a prágai Óváros téren elhangzottak Gottwald elvtárs új korszakot nyitó szavai: „Mi, Csehszlovákia népei kijelentjük, hogy szilárdan elhatároztuk, felszabadított államunkat népi demokráciává alakítjuk, amely biztosítja részünkre a szocializmushoz vezető békés utat" Húsz esetben öltötték magukra ünnepélyes hangulatban a népi milícia tagjai jellegzetes kék munkaruhájukat, amely az új élet, a haladó társadalmi rendszer megvalósításáért folyó harci alakulatok egyenruhájává vált a Februári események ideje óta. Húsz éve járjuk már azt az utat, amelyre 1948 februárjában szántuk rá magunkat, és amelyen haladva, folyamatosan építjük hazánkban a szocializmust. Sok ez a húsz év, vagy kevés? A történész szempontjából húsz év csak egy pillanat a történelem végtelen folyamatában. Tehát kevés. A gyermekét szeretettel nevelő anya szempontjából a húsz év már igen tekintélyes idő. A Februári események idején még hajadon lány nem egy esetben ma már, a húsz február eltelte után katonafiával levelezik, vagy saját hajadon húszéves leánya sorsának elrendezéséről gondoskodik. Az ő szempontjából a húsz év — sok. Kevés a húsz év annak az embernek a szempontjából is, akinek nagy tervei vannak, aki sokat akar megvalósítani életében, akinek mindig kevés az ideje, aki siet, mert feltett szándékainak megvalósítására csak korlátozott idő áll rendelkezésére, aki harcol azért, hogy élhessen. Sok a húsz év annak az embernek, akinek nincsenek fennköltebb céljai, aki nem harcolt semmiért, aki nem lelkesedik, nem igyekszik távlati célokat elérni, aki abból él, amit a ma nyújt neki, függetlenül attól, hogy mit hoz a holnap, aki csak él. Társadalmunkban a Februári események óta eltelt húsz évnek nagy jelentősége volt. A negyvenéves anya öntelt büszkeségével tekinthetünk vissza az eltelt húsz évre, szocialista hazánk ifjúságára. Nincs okunk pirulásra, vagy szégyenkezésre. Neveltünk, gyermekünk — a szocializmus — életerős, életképes személyiséggé fejlődött. Február szülöttjét felneveltük és elvezettük a sikeres érettségin keresztül a felnőttek soraiba. A húsz eltelt február távlatából tegyünk most kísérletet arra, hogy képzeletben rövid szemlét tartunk a megtett útról. Személyesítsük meg Csehszlovákia Kommunista Pártját egy, a múltjába visszatekintő anya személyében, aki húszéves csemetéjét most indítja az élet önálló útjára. Milyen volt ez az út? Jellemzője a gyermek nevelésével járó összes nehézség, szorongás, kockázat. Amikor 1948 Februárjában a kommunisták pártjának vezetésével új társadalmi rendszert kezdtünk építeni, csak egyben voltunk biztosak; abban, hogy megkezdett utunk igazságos, hogy egészséges „gyermeknek" adtunk életet. Tudtuk, hogy a neveléstől függ a jövő emberének társadalmi értéke. Pártunk a szerető anya szerepében nagyon vigyázott arra, hogy „gyermeke" ne kerüljön rossz társaságba, hogy ne szenvedjen sérülést, hogy anyagiakban is jól el legyen látva, hogy művelődjön. Kicsi korában, a Februári események utáni első években a „csöppségnek" még igen sok volt az ellensége, önmagával is elég baja volt; meg kellett tanulnia járni, beszélni, viselkedni és sok minden mást. Ekkor még az anyai szigornak is nyomatékosában kellett érvényesülnie. Az évek teltével azonban a „gyermek — szocializmusából" „felnőtt szocializmus" lett. A szülőanya — Pártunk — büszkén tekint művére. Az eredmény jó, a nevelésével járó nehézségek nem voltak hiábavalók. Meglehet ugyan, hogy kicsi korában néha ittott túl szigorúan jártunk el, meglehet, hogy túlzott szeretetünkben akkor is büntettünk, amikor ez pedagógiai szempontból nem is lett volna kívánatos. Mindez lehetséges. Oe melyik szülő mentes minden tévedéstől? Ilyen nincs. Most, húsz év távlatából visszatekintve néha latolgatjuk, hogy ezt, vagy azt talán másképpen is lehetett volna csinálni, hogy ugyanazt az eredményt talán más eszközökkel, más módszerekkel is el tudtuk volna érni. Ki tudja? Lehet. Ha még egyszer kellene végigcsinálni mindazt, amit a húsz év alatt tettünk, bizonyára azt, ami téves, mai szemszögből nézve hibás volt, azt ma már, a szerzett tapasztalatok alapján nem ismételnénk. De a meglett fiatalember értékét nem a növekedési ideje alatt becsúszott, szándéktól mentes hibák szabják meg. Ellenkezőleg; ezek csak növelhetik értékét. Igen elítélendő az a szülő, aki gyermekét az arcán levő pihe miatt elvetné. A mi „gyermekünk", Februárunk szülöttje, a szocializmus, huszadik életévét tölti be. Hogyan tovább? — kérdi, akár a pályaválasztás előtt. Indokolt kérdés ez. Indokolt és elfogadott. Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi tárgyalásai éppen erre a kérdésre adták meg a feleletet. Mert valóban, ha még annyira szereti is az anya gyermekét, akkor sem kötheti örökre szoknyájához. Sőt, ha igazán szereti, ha valóban hasznát akarja látni, úgy örömét, vágyainak teljesülését abban leli, hogy gyermeke részére tág érvényesülési tervet biztosit. Ez valóban minden jó szülő életcélja is. De még ha akadna is olyan anya, aki csupán szerétéiből gyermekét szoknyájához szeretné kötni, nem teheti ezt. Az élet törvényszerűsége az ilyen anyát eltaszitja útjából. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottságán legutóbb foganatosított intézkedések éppen ennek a húszéves szocializmusnak fejlődését tartották szem előtt. Mert, hogyan is mondta ezt Dubíek elvtárs, a Földművesek Kongresszusán: „Társadalmunk fejlődésének olyan szakaszába lépett, amelyben új utak tárulnak ki előttünk, és valamennyiünkkel szemben új igények merülnek fel.” Majd folytatta: „Társadalmi tevékenységünk alapvető célkitűzése nagyobb teret biztosítani társadalmunk minden rétege aktivitásának, mégpedig tekintet nélkül a nemzeti és nemzetiségi tagozódásra." így tölti be a kommunista párt a jó anya szerepét. fgy gondoskodik „gyermekéről“, a szocializmus,ól és a benne élő emberek sorsáról. így folytatja a húsz évvel ezelőtti Februárban megkezdett művének további alakítását. Az életkor növekedésével növekszenek a feladatok is. Igényes feladatok teljesítése igényes életörömöket is kielégít. Az 1948-as Februári események életerőt adnak szocialista társadalmunk minden tagjának. Népi milíciánk tagjai büszkén és emelt fővel masíroznak Kommunista Pártunk vörös lobogója mögött, ők oltalmazzák békés munkánk biztonscpát a kívülről fenyegető fegyveres ellenséggel szemlfen, de ugyanakkor a tudományok várának ostromlásánál is segédkeznek. O. Repka
