Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-16 / 7. szám

00 « 00

I

«о <о

Г“

оо

Csokonai barátja, költészetének mintegy kiegészítője. Fazekas Mihály szintén Debrecenben született, jómódú szülők gyermekeként. Apja gyógykovács és állatorvos volt. A híres debreceni kollégiumban tanult, de tizenhat éves korában megelégeli a kollégium szigorú életét és fölcsap huszárnak. Tizennégy éven át katonáskodik, vitézül harcol a török ellen, majd a francia köztársaság ellen küldik a császári csapatokkal. Fazekas Mihály már fiatal korában is nagyon szeretett olvasni s a hagyomány szerint egy alkalommal valamelyik elfoglalt francia városban a szabad zsákmányolás idejére bement egy házba, kivett a könyvtárból egy könyvet s békésen olvasgatta, a megszeppent házbeliek nagy ámulatára, sőt a zsákmányolási idő végén azt helyre is tette. Fazekas később megborzad a háborútól, szülővárosába, Debrecenbe megy, ahol költészettel, de főleg botanikával foglalkozik. Debrecenben akkoriban egy szűk baráti kör: Földi, Csokonai, Fazekas és még néhány társuk, pezsgő szellemi életet teremt, amelyben tudomány és irodalom szinte elválaszthatatlanok. Itt írta meg híres Lúdas Matyi-ját is. A Lúdas Matyi első lelkes méltányolója azonban nem az irodalom volt, hanem a köznép, amelynek nagyon tetszett a hatalmaskodó földesurat háromszor eldöngető jobbágyfiú jóízű története.

Nem tudjuk, mit csodáljunk leginkább Fazekas Mihály legnagyobb művében? A mese mindvégig eleven patakzását, népmeséi természetességét? Vagy a könnyed költői hangot?

Lúdas Matyi alakja és története költői alkotás, de úgy beszélünk róla, úgy ismerjük, mint valóságos élő személyt, és mint megtörtént históriát.

Többi művet a Hortobágyi dal, Ki a boldog?, Nyári esti dal, A korán jött esőhöz, Az én kis kertem, Végbúcsú stb.

Verseit fiatal korában irta, később inkább a tudományokra és a közélet gondjaira fordította idejét, s csak mellékesen, kedvtelésből verselt. Mint szenvedélyes botanikus, az első magyar tudományos füvészkönyv szerkesztője volt, s népi kalendáriumok összeállításával a polgárosodásért, a „Józan okosságért”, a babonák ellen küzdött.

Életében édeskevés írása jelent meg nyomtatásban. Büszke érzékenységgel kivonta magát az irodalmi csetepatékból. Inkább könyveivel, virágaival társalgott, meg a sokféle rendű és rangú debreceni néppel. Költői hagyatéka jóval később kerül a nyilvánosság elé.

Idősebb korában a „szárazbetegség“, a tuberkulózis fojtogatja, akárcsak Csokonait. 1828. február 23-án halt meg. Nemcsak egy derék tudós, tiszta jellem szállott sírba vele, hanem korának egyik nagy költője is.

P. R.

Lúdas Matyi részlet

Első

LEVONÁS

Hajdan egy Nyíren-f, vagy az Erdő-Háton, vagy hol esett? jószer-el nem jut eszembe,

Már csak elég az, hegy: votKhajáan%ey örtgassiony, Özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka fejébeím Nyáron a legyet a szárán csapkodta napestig,

Télen a tüzelő mellett a piszkafa végén Ácsorgótt el egész napokat., Jó anyjíieléggé Zsémbelt rá, de akár száráé fjfra mafOkftal Borsót hintett volna, — szitok, mocsok és a Muritás Annyit tett Matyinak (Mfltiß.volt neveit sihcdernek). Ily tunya életet élt 5 jó/ub*$: hanem eg^mr Holtra elunta magát;ßöfszüknak kezdte találni A napokat s nem elég tágasnak az anyja telekjét: Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a falu végén Lévő dombig, ahol szoktak volt mindenik innep Délpestén az időtöltők karikába’ hasalni. —

Mint sziszeg a főt lúd idegenre: Maty inkát is akként Gúnyolták ki az ő vele nőtt egyforma-korácsú Virgoncok; de csak ott volt már ő, s nem sok időre Öszvegyalúlódott velek. — Innen látta először A mi fiúnk, nézve szanaszéjjel, az ég karimáján Dalmahodó hegyeket; másrészről mint ugyanannyi Nyársakat, a távol helységek tornyait; itten Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye is van;

És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár Egy hét múlva esik. — Felpercene benne az ország Látására való kívánság; már az eszében Kezd sok gondolatok forrása mozogni, pezsegni;

Nincs nyugta; fejét töri, míg végtére előtte Rés nyílik, mellyen szándéka folyásnak eredhet.

Anyjának húsz szép annyányi libái valának Egy vén gúnárral s egy pár öregecske tojóval,

főkor kőitek azok, maga bajmolt véllek az özvegy; Hogyha szerencsésen, úgymond, fel tudja nevelni, ,,ilmjd egy kis télére-valót árulnak belőllök.

E hidakra fené fogait Matyi; kéri az anyját, sBízná rá azokat, hogy hadd próbálna szerencsét; ^ vásárra bemenne velek; jó móddal el adná;

3 így kapadozva talán kupec is kerekedne belőle, Mely úton sok rác úr lett abban az időben. —

.Korhely! léhűtő! majd a vásárra, pokolba!

Mit kéréséi az egész nyáron? jobb hogyha dologhoz Látsz itthon!" — az anyó így s így mocskolta le Mátyást. "Ц4т pedig ő, amit feltett furfangos eszébe,

Azt onnan sení tűz, sem víz nem ütötte ki többé; ~Ax..jidifi^^imiArrqílt hogy csak rávette az anyját:

.Ám noTuíSbnr-legyen úgy, úgymond, áldjon meg az Isten Csak lendíts valamit; mert, héj, nagy bűn a henyélés!" Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst,

S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát,

Mely öregapjának sohasem szállott le nyakából.

Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret, sót,

S fokhagymát; azalatt ő a vén lúdakat arrább Hessegeté; az eladni való húszat kiszakasztá,

És égy köradm-font ostorral az útra riasztván, Anyjánalrminden jót kíván a ballag utánnok.

g

őgben vala hát ekkor vásár, a hatalmas ögi úr örökös jószágában, ki magáról ártotta, hogy ott neki a felség se parancsol; akart, a' volt törvény, s tetszése igazság, - A portékáknak maga szokta kiszabni az árát,

És amely darabért többet mert kérni az áros, Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen. Hogyha pedig netán más olcsón vett meg akármit Éi neki megtetszett, csak azért kivetette belőle, rilogy fenntartódjon fegyverrel nyert ősi jussa.

Amint Döbrögi úr ekkor sétála alá s fel,

A mi Matyink és a szép húsz liba tűne szemébe,

Annyival inkább, mert minden süvegelte személyét.

Csak Matyinak volt fenn egyedül a före-valója.

Kérdi az úr: ,Ki ezen lúdak gazdája?" .Magam la!" így szállott nagy nyers-nyakason Matyi. — .Ejnye

gazember!

Nem tudod itt ki az úr? majd emberségre tanítlak!

Hol vagyon a süveged? mi ezen lúdaknak az ára?" Bényomván süvegét s megrázintván kacagányát:

.Három márjás", úgymond, .párja az illyen-amollyan!" Kérdi az úr: .Id’ adod fele árán?" — ö biz az apja Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál!

Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba cibálják;

Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében Ötvenel vágnak rá, mellyel süvegelve faránál Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös Karszékből szemlélt. — Matyi így szólt, hogy felereszték: .Én, uram, a fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád S életben megtart, majd megszolgálom; azért csak

SÖTÉT PILLANAT „

Krivos meglepetve pillant a ruhatárosnőre. A cigarettavéget elnyomja a hamutartóban, a számozott jegyet a zsebébe süllyeszti.

— Bocsánat — mondja zavart mosollyal, és belép a szárnyas ajtón.

Hosszúkás terem, négy sor asztal. Az ablakok mentén sötétzöld bársonyülések. A hátsó sarokban volt a törzshelye ... Pali ott ül! S vele szemben a göndör hajú Benyó... A pincérek után kutat a tekintete. Mind új arc. Csak Gabika maradt a régiek közüli Hol van Gabi? Elindul a hátsó sarok felé. Úgy nézelődik, mintha kedvére való helyet keresne. Ez is benne van a „szerepkönyvben", úgy, ahogy az éjszaka Miklós doktorral eltervezte. De nemcsak helyet keres, akaratlanul is a vendégeken csüng a tekintete. Maga sem tudja, örülne-e, vagy zavarba jönne, ha régi társai közül valakit megpillantana. Karfelemeléssel szavazták meg kidobatását. Nem haragszik rájuk, kényszerből tették, mégis jobb, ha nem találkozik velük, s nem látja erőltetett mosolyukat, mézes beszédtől kísérve: Hogy vagy? Egy csöppet sem öregedtél!... Bábfigurák! Egy szóval sem emlitik, mi történt tizenöt évvel ezelőtt. Őket nem érte a vihar, miért is emlékeznének rá. Parancsszóra felemelték a karjukat, és kidobták. Csak egy mozdulatukba került. Egy mozdulat, karlendítés, semmiség az egész, testgyakorlat. A többi csupán az én lelki alkatomtól függött. . .

Eh, félre a sötét, fájó emlékekkelI Gondoljunk a munkánkra, s a füstös kávéházban ne keressük a régi ismerősöket! Es mégis, arcról arcra röppen

a tekintete. Konyakot ivó kacér lányok, merengő tekintetű asszonyok, kalandot kereső férfiak, újságot böngésző öregek és szomorú, önmagukba néző, magányos emberek. Füst- és hanghullám terjeng a négy fal között, Indulatok rezgése feszül a levegőben, az élet pillanatnyi megnyilatkozása a csattanó szó, az önfeledt kacaj, a fátyolos, bársonyos, öblös és rekedt hang. Csak a hangzavart hallja, a szavak értelmét nem tudja kihámozni. A közelében összeütődik két pohár. Az üveghang csengése arra készteti, hogy odapislantson. Két kéz, két pohár. A poharakban konyak. Az egyik kissé megdől, néhány csepp az asztalra loccsan. Sajnálkozó hang. Kár érte, kár minden cseppért... S egyszerre, váratlanul, csodálkozó kiáltás üti meg a fülét.

— öcsi!... öcs// Meg sem ismered a szegény embert?

Miklós doktor felpattan a puha bársonyülésről. Tekintete az asztal mellett megálló Krivosról a szemben ülő Benyóra siklik. Nyugodtan figyelheti, mert Benyó teljesen kirekeszti magát eddigi környezetéből, mintha nem is volna itt, mintha az imént nem koccintott volna a doktor úrral. A megdöbbenés pillanatában visszatette az asztalra a konyakos poharat, és Krivosra kapta a tekintetét. Szoborrá merevedő arcában csak a szeme maradt elöl. Miklós doktor maga is foglalkozik hipnotikus szuggesztióval, de ilyen mélyre ható, mágikus erőt lövellő tekintettel még nem találkozott. Benyó tekintete kráterből kitörő láva, perzsel, éget és pusztít. Csak еду-két pillanatig tart, aztán megtörik tekintetében a

feszültség, és ártatlan csodálkozás árad belőle: ki lehet ez az ismeretlen, akit a doktor úr öcsinek nevezett?

Krivos mosolyogva kezet ráz Miklós doktorral.

— Nem hittem volna, hogy itt találkozunk.

— Azt hiszed, hogv a kávéház csak az aggleqények otthona? — kérdezi vidáman Miklós doktor.

— Helyet kerestem. Évekkel azelőtt itt volt a törzsasztalom. Egyszer már meséltem róla. Nem zavarlak?

— Egy kis beszélgetésem volt. Már befejeztük — mondja Miklós doktor, és Benyóra pillant. — Ha megengedi ...

— Nem zavarom tovább — mondja Benyó, és körülnéz, hol találna üres asztalt.

— Csak maradjon. Még nem ittuk meg a konyakunkat.

Krivos a barátja mellé ül. Miklós doktor bemutatja Benyót, majd kérdőn tekint Krivosra.

— Nem haragszol meg, ha elárulom, hol Ismerkedtünk meg?

— Nem szégyellem magam miatta. Szégyelljék magukat azok, akik oda juttattak I

— A páciensem volt — magyarázza Miklós doktor Benyónak. — A kórházban barátkoztunk össze. Rég volt, talán igaz sem volt.

— Tíz éve már — mondja Krivos. Azóta kerültem ezt a helyei.

Ha Benyó szeme megszólalhatna, azonnal vallatná. Csupa kérdés a tekintete. Miklós doktor látja érdeklődését, és megszólal helyette.

— S most hogy csöppentél ide?

— Magam sem tudom — feleli Krivos. — újra izgatnak azok a régi dolgok ... Eddig azért nem jártam ide, hogy ne elevenítsem tel magamban a fájó emlékeket. Mások bűne juttatott az elmeklinikára, s azóta kerülöm azokat a helyeket, ahol találkozhatok jóakaróimmal ... De miért hunyászkodjak meg én? Miért?! Hadd lássanakl... Egyszer talán megszólal a lelkiismeretük, és belátják, hogy bűnösök voltak. Fájjon egyszer az ő lelkűk is! Azért, mert az elmeklinikára juttattak, a bíróság nem ítéli el őket, de bűnhődjenek legalább lelkileg I

Miklós doktor magában csodálkozik; Mi történt Ferivel? Ez nincs a szerepkönyvben. Benyót kellene megdolgozniuk. Most mihez kezdjen? Újra sajogni kezdett Krivos lelke? Nem kellett volna ide jönniük... De ha már így alakult a dolog, Krivos csak folytassa tépelődését, Benyóra ez is hatással lehet. Ha valóban ő fojtotta meg a postásnőt, kibogozhatja a szavak értelmét; bűne miatt most Kürti bűnhődik ártatlanul. Vajon megszólal-e a lelkiismerete?

— Nem lehetünk bosszúállók, öcsit — szólal meg Miklós doktor. Szándékosan öcsizi Krivost, hogy Benyóra terelje a figyelmét. — Milyen volna az életünk, ha folyton a bosszúállásra gondolnánk?

— Ha nem ütsz vissza, téged ütnek örök életedbenI Azt teszik veled, amit akarnak!

Miklós doktor átkarolja Krivost.

— öcsi, öcsi, hagyd már óbbal Oly rég találkoztunk kávéházban, és te ...

Benyó értetlenül tekint rájuk. Nem tudja, mihez kezdjen, és feszélyezett-