Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-02-10 / 6. szám

— Igaz, de elég furcsa. Megmutathatnám talán Halmágyi Károlynak is.

— A világért se. Károly nagyon féltékeny. Igaz, Diterné asszony?

Gudulics előtt ismét kezet nyújtottak egymásnak. Most be is mutatkoztak.

—- Halmágyi Károly kora legénykora óta féltékeny volt Gézára. Akinek ő udvarolt, az bárkivel társaloghatott, csak Gézával nem.

— Olyan nagy kakas volt maga Géza?

Gudulics felvonta a vállát.

— Voltam? Mindenképpen sértegetni akar!

Burián leintette, egyetlen mozdulattal abbahagyta vele a locsogást. Es két székkel arrébb húzta Gézát.

— Mondd meg, hol voltál az éccaka. Halmágyiné úgyis bevall mindent. Nem fogja bírni a kínzást.

Ez utóbbit humornak szánta Burián, de hatástalan maradt a szó.

— Azt akarod hallani, hogy Tőre Annával háltam?

Hitetlenkedve csóválta fejét Burián.

Megtalálták a kést is.

Igazán? — Burián figyelte a csodálkozást. — Biztosan valami kútban.

— Ott. Olyan hosszú és éles még most is, egy tölgyfát el lehetne döfni vele.

— En nem tudok semmit, sem tölgyfáról, sem bükkfáról.

— Kár a benzinért, Bözsike úgyis bevall mindent!

De Gudulics kitartott elhatározása mellett.

— Tudod, hogy nekem semmi dolgom Bözsikével.

— Tudom.

— Még csak az hiányzik, hogy Halmágyi Károllyal összerúgjam a patkót. Hiszen azért nem lép be, mert... szóval miattam. S az a csoda, hogy a feleségét beengedte. Ez a helyzet. Ezen csak rontani lehet.

■ És Anno.?

— Öt meg a feleségem nyugalma érdekében kellene békében hagyni. Ha csak hallja a nevét, már felugrik a vérnyomása.

— Kivel hált az éjjel Tőre Anna?

— Erre a kérdésre én akkor sem felelnék, ha hites ura lennék Annának. Mert ilyesmiről férfi ne beszéljen se hencegésképpen, se panasszal.

Értem

28

— Én azzal az emberrel nem szívtam volna egy levegőt. Életében nem láttam, igaz, de olyan többletet nem adhatott hozzá az élet, hogy maga mellé állhasson.

A lovasrendőrrel, aki egész nap a holttest helyét őrizte, Burián sorra járja a késesek sátrait, hogy megtalálják mását annak a késnek, amellyel a szúrás történt. — Hasonló is jó lesz — mondogatta. Nem hogy hasonlót, de éppen olyat találtak egyik vásáros asztalán. Éppen csomagolt már az is.

— Szabálytalanul cselekszek — dünnyögte magában, mikor a rendőr eltisztelgett tőle.

Fáradtan, mintha csak sétált volna, Tőréék házához ment. Odabent már világítottak. De csak a konyhában. Belátni nem lehetett az utcáról a függöny miatt. A hitvány udvarra került s a konyhaajtón kopogott be.

— Legyen szíves, Anna.

— Ki az? — kérdezte Tőréné.

S félrehúzta az ajtófüggönyt.

Megismerte Buriánt.

— Tessék bejönni. Éppen vacsorázunk.

Ezt látni is lehetett. Asztalnál ültek hárman.

— Anna?

Nagyon elfáradt. Lefeküdt.

— Beszélni szeretnék vele.

Tőréné bement a szobába. Hamarosan ott is lámpást gyújtott.

—• Tessék, beljebb.

Burián még mindig a konyhaküszöbön állt s a két gyerek abbahagyta a levesétel kanalazását. Őket nézte.

— Tessék, beljebb.

. Anna ott állt a szobában, a legárnyékosabb fal mellett. Teljesen felöltözve, sőt még egy kendőt is vetett a vállára. Meleg kendőt.

— Fázik?

Anna biccentett s szinte hallatszott vacogása is.

Burián várta a helykínálást, de aztán egy széket kerített maga alá.

— Mihozzánk férfi sötétedés után nem teheti be a lábát.

— Tudom.

— Dehát maga rendőr.

Nagyon szép volt a nő, egy pillanatra elgyengült Buriánban az egyik célra törő szándék, hogy a másik törekvésnek adjon helyet.

— En ismerem a maga életét. Legalább is azt gondolom. Én nőtlen ember vagyok. Ez esetben nem fontos, hogy rendőr vagyok-e vagy sem.

Alig mozdult valami, mégis nagyon sokat enyhült egyszerre Anna fázós, merev tartása — szépült, ott a homályos falnál.

— Ma negyedórákon át nem voltam rendőr, amikor beszélgettünk.

Arca megpirosodott, úgy hallgatott Anna. De vacogását megint hallani lehetett.

— S én megértem, hogy némely dologban nem mondott igazat.

— En ... én ...

— Az még tetszett is nekem, amiben nem mondta a valót. En beszéltem a postással. Maguknak másfél hónapja nem érkezett levél sehonnan. Aztán meg ...

Itt megállt, nem folytatta az aztán meg-et. Mással folytatta. A nő hangja is elpárásodott.

— Anna. Tudom én jól, hogy nem itt van a helye. De megmondom. En láttam azt az embert, ott az úton, reggel hanyatt. Mit mondjak. Amennyivel tovább beszélgettem magával, annál jobban csodálkoztam.

Tiltakozva és tiltóan fejét ingatta Anna.

— Rettenetesen bántana, hogy ha annak az embernek valami... köze lett volna magához.

Anna csak nézett, nem szólt semmit.

Szeretném, ha azt mondaná:

nem.

Csak a vacogás hallatszott.

— Valaki még szerette volna hallani ma ezt tőlem.

— Gudulics?- Nemi- Hiszen tudom, hogy járt ide az ablakuk alá és maga soha nem engedte be alkonyodás után. De mondják, hogy máskor se. Nem Gudulicsra gondolok! Es mondják, hogy legjobban ő volt a maga felvétele ellen, de aztán ... én megértem ezt a változást. Tökéletesen megértem. Még a feleségét is meg akarta mérgezni. De ... de nekem szükségem van arra a biztos adatra, hogy vele ... maga ... egy percig sem! Érti? Egy gondolatnyira sem!

Burián elhallgatott. Talán túlságosan hangosan beszélt? Bizonyos, hogy odakint fülelnek. Körülnézett a szobában. Parasztszoba. Középen kanapé. Az ablak között képek. Egy szentkép és családi fényképek. Az ajtó hátánál dikó. A dikó végében vasalódeszka.

Colos vasalódeszka. Tiszta fehér, gyalult. Felkelt, odalépett.

Megfogta, végigsimította a tenyerét a deszkán. Az ágyhoz támasztotta, visszaült.

— En azzal az emberrel nem szívtam volna egy levegőt.

Meglepte, milyen túlzással fogalmaz a nyelve.

— Életében soha nem láttam. Igaz. De olyan többletet nem adhatott hozzá az élet, hogy maga mellé állhasson. Hogy maga mellett megállhasson.- folytatjuk —

GYEREK a kocsmagőzben

Nem egyedülálló eset, amelynek szemtanúja voltam. Talán naponta történik hasonló a városi és falusi italboltokban. És mégis újra meg újra megdöbbenti az embert: hogyan tudnak a felnőttek ennyire gonoszak lenni?!

Télidőben, amikor kint csikorog a hó, napközben is csendes, néptelen a falusi utca. Amikor azután leszáll az est, szinte a házak lélegzését is hallani. Ilyen néma estén vezetett utam egy dél-szlovákiai községbe. A kocsmától vagy száz méterre álldogáltam, útitársamra várakoztam. Unalmasan teltek a percek, szinte megörültem, ha lépteket hallottam közeledni. Tekintetemmel követtem az emberfiát, aki elvonult előttem és találgattam: jobbra vagy balra veszi-e az útját.

Ügy látszik, nem értek a találgatás fortélyához. Mindig azt szerettem volna, hogy balra forduljon a felém igyekvő, de ahány volt, az mind jobbra irányította lépteit: a kocsmába. Férfiak. Munka után betérnek egy sörre. Rendben van.

Egy idő múlva könnyű, szapora léptekre lettem figyelmes. Tíz-tizenkét éves fiúcska futott el előttem. Egyenesen a kocsma felé tartott. Mint az őzike, szökellt fel a lépcsőn, benyomta az ajtót. Először csak a fejét dugta be, majd lassan besomfordált a kocsmába.

— Talán keres valakit ... az apját. . . vagy valaki mást ... — magyarázkodtam önmagámnak.

Sokáig nem jött ki. Nyugtalanított a gyerek. Kíváncsiságom — vagy talán nem is az, hanem valami belső ösztön hajtott a kocsmaajtóig. Elszántan nyomtam le a kilincsét és beléptem.

A borgőztől és a cigarettafüsttől sűrű levegőben alig lehetett lélegzeni. Az italmérő pult előtt munkától edzett, kérges kezű férfiak csoportja állt. Mindegyikük kezében sörös korsó. Közöttük megpillantottam a fiút. A férfiak „jószívvel“ voltak iránta. Egymás után nyújtották korsójukat a fiúnak és az, biztató tekintetüktől kísérve, jót húzott a sörből. Azután előkerült a cigarettatárca. Egyikük a fiú felé tartotta. Gyufa lángja lobbant és a gyerek szájában füstölögni kezdett a tüzes végű méreg. Kezét szája elé tartva időnként félénken köhintett. Csak úgy szaggatottan, nehogy a felnőttek rossznéven vegyék és „tehetségtelennek" tartsák.

— Na, mellre szívni! — hangzott az ellenvetést nem tűrő utasítás. A fiú megkísérelte, de elég sikertelenül. Ojabb, most már erősebb köhögés vett erőt rajta.

— Nesze, igyál, hogy meg ne fulladj — szólt közbe valamelyik, és újra vándorolni kezdtek a söröskorsók a fiú szájához. A fejét rázta, kezével elutasító mozdulatot tett, de hiába. Innia kellett, és ismételten szívni a második, majd a harmadik cigarettát.

A gyerek megtántorodott. Elkapták és jót nevettek.

— Mi az öcskös, táncolni akarsz? Nesze, hogy jobb kedved legyen!

Pénz csillant. Egyikük a pulthoz lökte és szólt a csaposnak: — Adj a kölyöknek egy féldecit!

A gyerek mondani akart valamit. Nehezen, akadozva jött száján a szó. Most vette észre, hogy erősen dadog. Megrázkódott az elfogyasztott alkoholtól, tiltakozott a pálinka ellen. Mivel nem tudta érthetően megmondani, mit akar, két tenyerét összetette, halántéka felé emelte és ráhajtotta a fejét. így jelezte, hogy álmos, aludni szeretne menni. Szemgolyói tüzesen csillogtak, de szempillái már elnehezedtek.

— Majd, ha megittad a pálinkát, öregem — állták útját, könyörtelenül, és az ajtó felé botorkáló fiút visszalökték a pulthoz.

— Mérd ki neki! — ordítottak a kocsmárosra — aztán mehet dögleni!

A pénz ottmaradt a kocsma pultján. A fiút kivezettem a kocsmagőzből, mielőtt a pálinkát belekényszeríthették volna.

Hogy hol történt? Nem írom meg a falu nevét. Talán így több helyen megmozdul a lelkiismeret.

fandáné H. M.

EGÉSZSÉG

SZÉPSÉG

A kefe

felfrissít, újjáéleszt, dörzsöl és izmosít, serkenti a vérkeringést és fokozza a test teljesítőképességét. Valóságos csodaszer az egészséget és szépséget illetően. Vásároljunk tehát egy hosszúnyelű és egy nyél nélküli kefét és ütemezzünk be minden reggelre 5 perc maszszázst.

Hát: A hosszúnyelű kefe segítségével először az egyik, majd a másik kezünkkel erőteljesen dörzsöljük hátunkat egész fent, majd olyan mélyen, amennyire csak lehet. Most a hátgerinctől vízszintesen a derék és a csípő felé masszírozzunk. Fönt kezdjük és lassan lefelé haladunk.

Karok és mellkas: Az egyik kezünkre támaszkodva térdepelünk. A másik kezünkben levő kefével körmozdulatokkal masszírozzuk mellkasunkat, a vállrészeket, valamint a kar belső oldalát, egészen a csul lóig. Legalább háromszor ismételjük, л előtt a másik oldalhoz kezdenénk.

Nyak: A nyak közepétől kezdve masszírozunk, amennyire csak lehet kifelé és igyekszünk minden mozdulattal mind mélyebbre jutni. Utána a másik kezünkkel végezzük ugyanezt.

Kezek: Egyik kezünket tenyérrel lefelé az asztalra fektetjük és a másik kezünkben levő kefével az ujjaktól egészen a csuklóig dörzsöljük. Most tenyérrel felfelé fordítjuk kezünket és hasonlóképpen maszszírozzuk,

Lábak: A padlóra ülünk és először a bal kezünkben levő kefével a jobb lábunk belső oldalát dörzsöljük, a felsőcombnál kezdve, köröző mozdulatokkal, egészen a lábfejig, majd erőteljesen, egyenesen felemelve karunkat, még kétszer-háromszor ismételjük, s ugu végezzük jobb kezünkkel a bal lábunkon. ^

Csípő: A csípő maszszírozására a kefénél még jobban megfelel a nyújtófa. Két végénél fogva erősen dörzsöljük vele fel és lefelé a csípőnket.