Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-02-03 / 5. szám
EGY FALUJÁRÁS (Nagyszarvai jegyzetek) Évszázados meséket rej'tenek a málladozó falak, jobbágysors keserűségéről, földforgató szegényemberek nyomorúságáról, gyertyafüstös latin mágiáról... Nem orgonák, hanem ágyúk dübörgése jelezte a szabadság érkezését több mint két évtizeddel ezelőtt. Nem gyertyák sápadt sárga lángja, hanem ágyútűz olvasztotta le a bilincseket a kezekről és a telkekről egyaránt. Megszépült a falu, megszépült az élet. Gazdagabb, dúsabb, teljesebb napok sorakoznak egymás mellé, új falak emelkednek, új házak épülnek, egyre több gép szolgálja az embert a földeken csakúgy mint az otthonokban, nincs filléres gond, féltve porciózott kenyér, az anyagi jólét ezernyi jelével találkozik Nagyszarván a látogató. Az asszonyok — ahogy az egész országban — ot állnak a férfiak mellett, vállalván a fejlődéssel járó minden nehézséget, egyforma részt a munkából, problémákból és vállalván mindazt a többletet is, amit az anya és a feleség szerepe jelent. Mit kapnak ezért? Munkájukért azonos bért, férjüktől, gyermekeiktől szeretetet, polgártársaiktól megbecsülést. Büszkeségük a szép otthon, az egészséges gyermek, az Állami Gazdaság kiváló eredményei, az új utak, a bútor, a ruha, a hűtőszekrény és a tévé. De mit kapnak a kultúra szépségéből, hogyan gazdagodik tudatuk, hogyan tárul ki előttük a világ, hogyan jut el hozzájuk a szellemi alkotások szépsége? Ki mutatja meg a nagyszarvai aszszonyoknak, anyáknak azt a többletet, amely nélkül a legszebb otthon sem lehet szép, amit nem pótolhat sem az új bútor, sem az új ruhák, háztartási gépek sokasága? Hogyan jut el Nagyszarvára a szocialista kultúra, hogyan szépül a lélek, hogyan formálódik az emberi tudat? A kasznár-lakásba száműzött falusi könyvtár az egerek birodalma, a hétasztalos ütött-kopott vendéglő mellett szomorkodó „nagyterem" legfeljebb pajta, de nem kulturális események, társadalmi összejövetelek rendezésére alkalmas helyiség. Hol találkoznak a nagyszarvai asszonyok az élelmiszeripari civilizációval? Talán a Jednota vegyesáru üzletében, ahol a péksüteményt egy, a földre állított faládában tartják, mert a túlzsúfolt kopott kis üzlethelyiségben — amely ennek ellenére havi 160 ezer koronás forgalmat bonyolít le — valóban nincs hely a jóízlés és a higiénia szabályainak betartására?! Ki mutatja meg a nagyszarvai asszonyoknak, hogy az élet nem csupán munka, örök mozgás a földeken, a kályha előtt, a kisudvaron, hanem az élet, a mi életünk nélkülözhetetlen tartozéka egy-két nyugodt, csendes, békés óra, amikor a lélek, a tudat, a szellem jut értékes táplálékhoz?! Szándékosan írok a nagyszarvai aszszonyok kulturális életében látható hiányosságokról, mert valljuk be őszintén: a férfiaknak könnyebb. A férfi — bár szintén többre-szebbre vágyik — kénytelen-kelletlen belenyugszik az adott helyzetbe, elmegy a vendéglőbe és megissza a maga sörét, vagy féldecijét, elbeszélget férfitársaival és megelégszik a televízió képernyőjével. De régi — minden kulturális dolgozó előtt ismert tény —, hogy az asszonyok nemcsak biológiai, de szellemi értelemben is az élet hordozói, a fejlődés elsőrendű tényezői. Egyszerű, hétköznapi példával bizonyíthatom a fenti tétel helyességét. Ha a nagyszarvai asszony azt mondaná — azt mondhatná — a férjének, hogy „apu, szombat este előadás van a kultúrházban, szeretnék elmenni" — akkor „apu" — talán morogva, dörmögve, de megborotválva, kicsinosítva, eleget tenne a kérésnek. Ha a nagyszarvai aszszony részt vehetne népszerű — tudományos előadáson, olvashatna könyveket (mert megtanítanánk a pihenés szükségességére és szépségére), akkor „apu" már hiúságból sem akarna elmaradni az asszony mögött. Ha valaki az asszonyoknak megmagyarázná, hogy nemcsak új szekrény és tálaló kell a lakásba, hanem könyv is, akkor a nagyszarvai otthonokban nemcsak az ipar, de a kultúra termékei is helyet kapnának. Azonban nemcsak erről van szó, hanem a nők lelki alkatáról Is. Aki ismeri a falut, az tudja, hogy a falusi asszonyok a múltban nem sok simogatást kaptak az élettől. Sárkoloncok húzták le testüket-lelküket, simogató jó szavak nemigen hullottak szívükre, az udvarló, szerelemvalló líra rövid időszakát sok évtizedes nehéz, komor élet követte. A falusi asszony életében nem voltak könnyed, vidám önfeledt órák, a férfiak némák voltak, mint az izmukat húzó földgöröngyök, csókpergető hangulatuk elszállt a legénykorral —■ pedig mindnyájan tudjuk, hogy az asszonyi lélek úgy kívánja a szép szavak líráját, a simogatás varázsát, mint a virágok a harmatot és a nap fénycsókjait. Erről feledkeztünk meg — nemcsak Nagyszarván, hanem még nagyon sok faluban és bizonyos mértékben a városokban is. Az egyenjogúsított asszony élete többnyire csak a látható javakkal szépült, de szellemi, lelki szükségleteit — különösen a falvakban — nem tudtuk kielégíteni. Ez a mulasztás azonban nemcsak a jelen hiánya, hanem kedvezőtlenül befolyásolja a jövő alakulását is. Ha az asszonyokban, az anyákban nem tudjuk felébeszteni a kultúra vágyát, a szellemi igényeket — akkor ez lemérhető a gyermekek — a jövő hordozóinak — fejlődésén is. Tizenegy lány- és tizenegy fiúgyermek bevonásával készítettem „szellemi mérleget" a nagyszarvai magyar tannyelvű iskola kilencedik osztályában. L. Matuiovich — fényképpályázatunkon dijat nyert — felvétele Ez a felmérés eredménye világosan megmutatja a hiányosságokat. Persze csak akkor lenne igazán látható, ha a beérkezett válaszokat részletesen ismertetném. Amelyek között olyan Is szerepel, hogy Napóleon „német fasiszta" volt. Mindezt a tévé és rádió korában — egy 700 lakosú faluban, ahová több mint 70 Új Szó és kb. 48—50 Nö jár. Az „iskola a hibás"? Nem! Az iskola ebben nem hibás. Az iskola csak a szülőkkel együtt érhet el eredményeket. A tudásvágy elsődleges ébresztői a szülők. Az anya és az apa példamutatása nélkülözhetetlen. Az iskola abban hibás, hogy nem tud a falu szellemi fókuszává válni, hogy nem tudja — éppen az anyáknak megmutatni a kulturális élet szépségét, az olvasás szükségességét, a tudatformálás fontosságát, és a tantestületnek ezt a hibáját még azzal sem lehet maradéktalanul menteni, hogy a tanítók nagyobb része nem a faluban lakik, hanem utazik. Ideje lenne megérteni, hogy nem elegendő az asszonyokat megszabadítani a mosóteknőtől, és odaállítani a mosógép mellé, kivenni kezükből a faszénvasalót — hogy termostatos vasalóval dolgozzanakl Ideje lenne azzal is törődni, hogy nemcsak a munkában legyenek azonos terhek viselői (megterhelve a második-harmadik műszakok többletével), hanem biztosítani szellemi fejlődésüket, megtanítani őket a szabad idő helyes beosztására és kihasználására, elvinni hozzájuk az anyagi javak után a szellemi javakat is, hogy valóban teljessé, széppé legyen életük, hogy falusi asszonyaink is megkapják végre az élet líráját, a szemlélődő órák csendjét, az önfeledt nevetés boldogító érzését, az újarcú ember jogos és nélkülözhetetlen követelményét: a szocialista kultúrátl — erf —
