Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-20 / 3. szám
— Jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül, határainkon túl is vannak barátnőink. Köszönjük a lapnak, hogy ráébresztett bennünket erre, s elmélyítette kapcsolatainkat szovjet, magyar, jugoszláv, lengyel, NDK-beli, román és bolgár barátnőinkkel — ilyen és ehhez hasonló szavakkal köszönték meg olvasóink elmúlt évi nagy vételkedönket, a „Ki mennyit tud barátnőink életéröl"-t, amelyen a sokféle tárgyi jutalom mellett nagydijként külföldi utazást nyelhettek a legjobb — s legszerencsésebb versenyzők: A Magyar Országos Nötanács egyhetes budapesti, a román asszonyok lapja, a Femeia bukaresti, a Német Demokratikus Köztársaságban a Für Dich szerkesztősége, valamint a bolgár aszszonyok lapja, a Zenata dnes ajánlotta fel nyerteseinknek vendégszeretetét; akik felejthetetlen útukról visszatérve, beszámolnak olvasóinknák élményeikről. Mai számunkban Biró ibolya komáromi és Dömötör Mária kolozsnémai nyertesünké a szó. A moszkvai, szófiai út nyertesei a következő számunkban mondják el úti élményeiket. Budapestről visszatérve, szeretnék beszámolni egyhetes utómról. Nagyon szép, egy életre szóló élmény volt. November 9-én érkeztem Budapestre. Az Országos Magyar Nőtanácsnál meleg, szeretetteljes fogadtatásban volt részem. Az Újságírók Klubjában megebédeltünk, majd a Béke-szállóban szállásoltak el. Délután megnéztem a város nevezetességeit. Nagyon gazdag, változatos volt az egész heti program. Meglátogattuk a Lengyel Pavilonban a lakberendezési részleget, ahol nagy tetszést aratnak a csehszlovák bútorok. A Budapesti Nőtanácsnál volt 11-én egy nagyon kedves baráti beszélgetés, majd utána meglátogattam a budapesti házgyárat, ahol kész házrészeket állítanak elő, a nálunk Is ismert panelből. A házgyárból elmentünk a Gázművek főzőtanfolyamára. Részemre ez a látogatás azért is érdekes volt, mert én is szakácsnő vagyok. Személygépkocsival kirándultunk Visegrádra és Esztergomba. Az eső és a hideg idő ellenére is megnéztem az esztergomi Bazilikát, majd elérkezett a szombat, amikor az Erkel Színházban megnézhettem Erkel „Bánk bán"-ját. Felejthetetlen lesz számomra ez az előadás. Vasárnap a Nemzeti Galériában gyönyörködhettem Munkácsy, Szinyei Merse Pál világhírű festők műveiben. Hétfőn egész napos látogatáson voltunk Csepelen, a posztógyárban. Mindenütt új gépek, amelyek megkönnyítik a dolgozó asszonyok, lányok munkáját. Végignéztem az egész folyamatot, amíg a műszálból elkészül az anyag, menynyi munkát igényel, S mi már csak készen megvásároljuk. Megnéztem a Vasművek szanatóriumát, majd egy munkásszállót. A Csepeli Nőtanács asszonyai is nagyon szívélyesen fogadtak. Kedden este a Thália Színház előadásában Bródy Tanítónőjét láttam. S így — gyorsan elérkezett szerda, elutazásom napja. Könnyekig meghatva vettem át barátnőink ajándékát, s bizony, nehéz volt tőlük a búcsúzás, akik annyi szeretettel vettek körül. Ilyen gyönyörű nyereményéiért érdemes volt a rejtvénypályázatban részt venni. Remélem, a nagydíj többi nyertese is éppen ilyen jól érezte magát, s hogy a szerkesztőség máskor is ilyen örömet szerez olvasóinak versenypályázataival, rendezvényeivel! Köszönettel Marika a Nő képes hetilap „Ki mennyit tud barátnőink életéről" versenyének eredményéről csak a lap 44-ik számából értesült. Először nem akart hinni a szemének, amikor az öt nagydíj egyik nyerteseként a saját nevét olvasta a lapban. De az álom valósággá vált. Jött az útlevél átadása, majd az érdekes utazás. A nemzetközi gyorsvonat megállt a bukaresti pályaudvar csarnokában. A peronon, az utasok ezreinek tumultusában egy fiatal, barna lány szorongatta kezében az ismertetőjelnek szánt „Nő" képeslapot. A pe- IWt lassan kiürült, és ő még mindig i®lten várta a megmentő idegent, r^JLmi lesz vele, ha nem várja se Un Csehszlovákiából jövő vendégünk? — hallotta a magyar szavakat, és a másik percben örömmel borult, már minden aggodalomtól felszabadultan, Popescu Anna, a bukaresti magyar nyelvű lap, az „Előre" munkatársának karjaiba, majd boldogan üdvözölték egymást a vendéglátó román női hetilap, a „Femeia" főszerkesztő-helyettesével. ök képzeletben valamivel idősebb nőt vártak Marika személyében, de Fortuna istenasszony, ebben az esetben a fiatalság pártjára állt. És Marika számára megkezdőitek a boldogság napjai'... Az idén már másodszor voltam Romániában, ugyanis érettségi bankett helyett — a komáromi XII. éves középiskolában érettségiztem, — turistaúton vettünk részt és ennek során Romániába is ellátogattunk. Akkor nem sokat láttam, most ismertem meg igazán Románia két legszebb városát, Bukarestet és Brassót. A román nők lapja, a Femeia szerkesztősége a bukaresti Sajtópalotában székel. A szerkesztőség vendége voltam; nagy szeretettel fogadtak. Megismertették velem a várost, a legszebb épületeket, és csodálkozva jártam a Falu-múzeum népművészeti házai között, mert ilyet még soha nem láttam. Meglátogattuk az ország legmodernebb szülészeti és női klinikáját. A Párttörténeti Múzeumban betekintést nyertem a román nép történelmébe. A mai Románia életével az ország legnagyobb konfekció- és kötöttruha gyárában találkoztam, ahol 14 000 munkás dolgozik a modern gépeken, melyek között sok о „Made in Cze-Bíró Ibolya, Komárom choslovakia" feliratú. A legújabb ruhamodelleket 11 csinosabbnál csinosabb maneken mutatja be a közönségnek. — Különösen a bukaresti diáknegyed tetszett, ahol 6000 diák számára van férőhely. Egy négyemeletes épületben 148 diák lakik, szép, tágas, kétágyas szobákban. Nemsokára a sportpályák is elkészülnek. Brassóba is ellátogattunk. A Kárpát hotel kényelmére még ma is nagyon sokat gondolok. Brassóban megtekintettük a város legrégibb iskoláját, a gótikus katedrálist, a város nevezetességeit. Meglátogattuk a hármáni EFSZ modern állattenyészetét. A brassói Úttörőházban megismerkedtem a román gyermekek kedvenc szórakozásaival. Rajzkörük részt vett a prágai gyermekrajz-kiállításon. Érdekes film-kör működik itt; tíz, tizenöt perces filmeket készítenek Bársán tanár vezetése alatt, maguk a pionírok, ök rendezik, forgatják a filmeket és jövőre szeretnének velük részt venni a brnói gyermekfilmfesztivólon. Külön klubjuk van Cineclubul néven, melynek engem is tiszteletbeli tagjává választottak. Lapunkkal édesanyja által ismerkedett meg, aki mór régi előfizetőink közé tartozik. Ezekután már Marika is hűséges olvasónk és versenyeink résztvevője marad, mert ahogy mondja, a sok érdekes olvasnivaló mellett reméli, hogy ezután sem pártol el tőle a szerencse. IMMAK szállóigévé lett, hogy minden út Hómába vezet, ezzel szemben Angliába csak két úton lehet eljutni: vagy vizen, vagy a levegőben. Mi az utóbbit választottuk és csodálkozva vettük tudomásul, hogy Prágából Londonig ugyanúgy másfél óráig tart az út, mint éjfél után a bratislaval főpályaudvartól a Kavicsoson épült új városnegyedig. Négyen voltunk, akik a WOMENS GROUP ON PUBLIC WELFARE meghívására Angliába utaztunk. Ez a közérdekekért küzdő női csúcsszervezet körülbelül hatvan angliai nőszervezetet egyesit és lehetővé tette számunkra, hogy felvegyük a kapcsolatot angol nőtársainkkal. őfelsége országában érdekes szöveget pecsételtek útlevelünkbe: Engedélyezzük a belépést azzal a feltétellel, hogy csak 14 napig tartózkodik itt és nem lép sem fizetett, sem fizetés nélküli munkaviszonyba. „Oké“ — mondtuk stílusosan, tudomásul vesszük (mert ugyan ml mást tehetnénk?), tehát nem vállalunk munkát és nem kérjük a tartózkodási engedély meghosszabbítását... Ezek után kitárult előttünk a klaszszikus kapitalizmus országa, amelyet vendéglátóink úgy Jellemeztek, hogy „olyan kalács, amely elnyelte a világ minden mazsoláját“. A hasonlat jó, csakhogy ez a kalács — illetőleg a BIRODALOM alaposan összezsugorodott. SOHA nem értettem, hogy miért nevezik a nyolc és félmillió lakosú Londont a „világ legnagyobb falujának“. Talán azért, mert éjfél után a taxikon kívül mér más közlekedési eszközt nem lehet igénybe venni, de azért annak ellenére, hogy sem a földalatti, sem az autóbusz nem közlekedik, az utak forgalma nem csökken, sőt egyes negyedekben az élet csak éjfél után kezdődik. A város leghíresebb tere ma is a Trafalgar square. Itt a 45 méter magas Wilson-oszlop és a Picadillyn levő EROSA körül találkoznak a Commonwealth, a Brit Nemzetközösség tagjai, turisták, beat-zenészek, az elképzelhetetlen színes fantáziával és merészséggel öltözködő, „dühöngő fiatalság“. Az angolok nem törődnek velük ... „kérem nálunk demokrácia van, nem az a fontos, hogy mi van rajtuk, hanem, hogy mi van bennük ...“ Látszólag semmi nem változott. Az idegenvezetők ugyanúgy magyaráznak, mint közvetlenül a háború után... ... kérem ez itt a mi Brodwaynk a Leicester square, az orvosok valamivel messzebb, a Harley street-en, a művészek Chelsea-ban laknak, a luxus-szállók negyede a Park Lane, és íme itt látható a hires Soho, a párizsi Pigalle testvére, ez itt a Regent street a légiforgalmi társaságok irodáival, az Oxford street az áruházakkal és a Bond street-en vásárolhatnak Cartier ékszerházban ... ... igen kérem, ez a világ leghíresebb múzeuma, a British museum és ez a világ kriminalisztikai központja, a Scotland Yard. (A látogatás időpontja óta a Scotland Yard о Themse partján álló viktoriánus stílusú épületből 76 év után a Brodwayn épített hatalmas, korszerű palotába költözött. A szerk.) Itt a Parlament és a 900 éves Westminster, a Big Ben, amelynek órája minden becsületes detektlvregényben éppen éjfélt üt és Íme: őrségváltás a Buckingham palota előtt... ... sajnos a Szent Pál katedráidban csak három és a Taté képtár négyezer képe között csak tíz percet tölthettünk és most vessenek egy pillantást erre az utcára, ez a City a hatalmas pénzintézetek negyede és azok a keménykalapos, esernyős úriemberek, hónuk alatt a Times legfrissebb példányával a Barclays, Midland, Lloyds, vagy az Angol Bank tisztviselői... ... ez itt a St. James a legelőkelőbb urak klubjaival... apropos, Ismerik a még ma is jellemző viccet: Ha három
