Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-20 / 3. szám
angol találkozik — klubot alapit és — hallgat, ha két skót találkozik — kinyitnak egy üveg whiskyt ... talán most álljunk meg egy csésze teára, vagy egy kis whlskyre, vagy csak a Towerben tett látogatás után? Ez az erődítmény, hölgyeim és uraim a 11. században épült, a királyok székhelyéből börtön, majd kincstár lett. Hét évszázad óta minden este pontosan 21.53 órakor kerül sor a „kulcsok ceremóniájára“, amikor a főkincstárnok körüljárja az épületet. Na és vessenek egy pillantást a hires Hyde Parkra; a Speakers corner a szónokok paradicsoma, ahol mindenki kedve szerint szónokolhat, dalolhat, szidhat, aki akar... de a magnetofont tessék kikapcsolni, mert azért büntetés jár. És aki még nem látta Madame Taussaud panoptikumát, a 400 viaszfigurával, ne sajnálja az időt. Hogy ön látta 18 évvel ezelőtt? Oh kérem, azóta már bővült... látható Kennedy, Hruscsov, az egész Labour party, Fidel Castro, a beat-ek és természetesen Gagarin AZT HISZEM, nem csodálkozhat ott-tartózkodásunk ideje alatt egyáltalán nem mutatkozott. TERMÉSZETESEN még ma is látható a nyugodt, udvarias, tartózkodó, zárkózott és konzervatív angol, akit semmi nem hoz ki a sodrából, de azért vigyázzunk, mert az idők változnak, a történelem nem ismétlődik és bár ma is a királynő uralkodik és parancsol, a birodalom tekintélye csökken és az ezer angol nemes társadalmi hatalma inkább misztikus legenda, mint valóság. A Lordok Házában — Anglia történelmében először — egy kommunista lord is helyet kapott. Nem akarom azt állítani, hogy a kivételezett osztály elsorvadt, de az a cllinderes férfi a Cityben úgy tűnt az alígszoknyások, és hosszúhajúak között, mint egy neandervölgyi ősember, aki éppen azt bizonyította, hogy nagyon sok régi hagyomány érvényét vesztette. De az egyszerű angol polgár sem veszi már komolyan hazája kivételes helyzetét... ez már csak Anglia — a gyarmatbirodalom nélkül. Sok minden történt a régi jő Angltá-ELLENTÉTEK VÁROSÁBAN kedves olvasó, hogy ilyen túra után szívesen beszélgettem a penzió vezetőnőjével legkedvesebb témáiról, a macskákról, kutyákról, krikettről és türelmesen magyarázgattam, hogy Csehszlovákia nem azonos Jugoszláviával. A közlekedés még baloldali, a mértékegységek még mindig nehézségeket okoznak az európaiaknak, a füvet még mindig az évszázados hagyományok szerint nyírják ... de kérem — kérdezte egyik küldött-társunk — hol van a híres londoni köd? Csalódottnak érezte magát, mert a londoni köd ban — mondotta Missis Roberts — de nem szörnyűség az, ami ma történik? A divat, az erkölcs, az életforma forradalma? Az évszázados hagyományokat elsöprő áradata? Istenek bukása? Kaland, amit jövőnek neveznek? Haladás vagy az első lépés az anarchia felé? Ezek a kérdések foglalkoztatják az angol pszichológusokat, újságírókat, orvosokat, esztétákat, lelkészeket és a húszévesek szüleit. A HÖLGY neve: Mary Quanty és a neve után három betű látható: О. В. E. Orden of the British Empire — a legnagyobb állami kitüntetés. Egy szenzációs találmányért kapta — az aligszoknyáért, amely a birodalomnak annyi devizát jövedelmez, mint az isteni В. B. Franciaországnak. Oj'találmánya a „mini-Магу“ a benzinparfüm, ismét exportcikk: a tongerek illata. Az utóbbi két év alatt ügyes kereskedők harminc BOUTIQUE-ot nyitottak meg a Kings road és a Carnaby street-en, mert a fiatalok nem kedvelik az óriási áruházakat. Számukra a „putik“ a megfelelő környezet, ahol szól a beat-zene, az eladók nem árusítanak, hanem bemutatnak, ahol a vevő nyugodtan turkálhat az áru között, végül csak vásárol valamit .., John Stephen glasgow-i foltozőszabő nevét őt évvel ezelőtt még senki sem ismerte, de egyetlen éjszaka alatt világhírű lett, mert megunta, hogy örökké sötét anyagokból varrjon nadrágokat és világos anyagot használt új kreációjához. Ma ő „a színes férfidivat megalapítója" és a francia, amerikai és nyugatnémet divattervezők, az ő putikjában szerzik az „ihletet“. Hét millió angol fiatal — a 16—25 évesek korosztálya — hetenként 4 millió font sterlinget költ a legújabb divatra, kozmetikai cikkekre. Ezek a fiatalok egy év alatt egy millió gramofonlemezt vásároltak, tehát nem csodálkozhatunk, hogy az üzletemberek nagyon komolyan veszik a Pop Art és a Pop Music szeszélyeit és általában a fiatalokat. ISMERIK John Bedford könyvét: „Fejezetek a brit társadalom legfelsőbb rétegeiről?“ A múlt évben jelent meg és az előszóban a következő megállapítások olvashatók: „Ez* nem demokrácia, hanem sznobokrácia... a felső tízezer, a nemesség és a vagyon urai kicsinyesek, korlátoltak, bosszúvágyók, nincs humorérzékük, magukat tartják a legfontosabbnak és visszasírja a régi jó időket, a világbirodalom aranykorát... az angol sznobnak nincsenek saját elvei, csak osztálya nézeteit szajkózza, tehát egy szellemi kaméleon...“ Mindezt Dorsen kartársnő, a BBC ifjúsági adásának riporternője közölte velem tapasztalatcsere közben. „Miért csodálkoznak ilyen körülmények között a felnőttek — folytatta — hogy a fiatalok fejetetejére állítják az országot? Higgyje el, hogy ezek a hosszúhajúak kevesebbet ártanak nekünk, mint kormányunk néhány intézkedése, mert hiszen nem ők alakítják a társadalmat, hanem a társadalom formálja őket... hiába minden, egyre szimpatíkusabbak, mint a jólfésültek.“ Angliában — csakúgy mint minden országban — ma nagyon sokat beszélnek a fiatalokról. Az ifjúság elégedetlen, nem tiszteli az arisztokráciát és a konvenciókat, kineveti a gentlemenkultuszt, lázadozik a klasszikus puritán életforma ellen és még a szexuális téren is a korlátlan szabadság híve. Saját erkölcse, szabálya, szolidaritási törvénye van. Állítólag ez saját erejük (vagy gyengeségük) főpróbája. Ebben a forradalmi lázban talán kialakul a holnap embertípusa — mondja a filozófus, és a költő még tovább fejleszti a gondolatot: boldogan várják, hogy előbb minden alaposan összeküszálódjék és azután jöjjön a javulás; a rémület újjászületésére várnak, mert az új jobb, mint az ismétlődés. Ennek a reakciónak szükségszerűen be kellett következnie és azok számára, akik igyekeznek megérteni az ifjúság szándékait, mindez érthető. „Nem vagyunk olyan egzaltáltak, mint a hírünk. Igaz, hogy az erotika és a szex nagy szerepet játszik életünkben, de kisebbet, mint ahogy azt egyesek hlresztelik“ — magyarázta egy fiatal elárusítónő Foyeles-nél, a legnagyobb londoni könyvkereskedésben. A lány egyébként az esti egyetem hallgatója, filozófiát és művészettörténetet tanul. „Lehet, hogy magatartásunk az idősebbek előtt szemtelennek, felületesnek látszik, de ez téves. Megvan a saját szemléletünk, filozófiánk, csak éppen az idősebbek glorifikálását unjuk.“ Sokrétű korosztály, van olyan is, akit vonz a legfelsőbb tízezer varázsa, olyan is aki már kiábrándult a könynyelműségből, aki már rájött, hogy a beat, a mini, a kábítószer és a szex nem jelenthetik az élet tartalmát, aki sok töprengés után kezdi elfogadni Földünk törvényeit. RENÉE KRAUS (Folytatjuk)