Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-07 / 14. szám

s < s < о < cc ос О LL Z ш N < Шг .&É Azokat az embereket, akik nem minden­napi tetteket hajtanak végre, leginkább az újságokból ismerjük. Ritkábban a szem­tanúk elbeszéléseiből. De esküszöm, hogy erről az asszonyról korábban semmit sem olvastam vagy hallottam. Antonyina Pavluskina leningrádi orvos­nőről egy iskolás fiú mesélte nekem: — A fényképe ott van az Auróra cir-i kálón... О maga pedig a Balti Gyár üzemorvosa. Úttörőcsapatunk levelező kap­csolatban áll vele . . . Amikor az Aurórán jártam, valóban olt láttam a fényképét. Fiatal, szabály­talan vonású arc: az álla kemény, férfias, a tekintete elfogódott. Mire gondoltam akkor? Arra, hogy ve­lem egy városban él egy asszony, aki ki­érdemelte, hogy fényképe a legendás cir­káló arcképcsarnokában függjön, mégsem beszél róla más, csak a kis úttörők. Ügy látszik, azon emberek közé tartozik, akik nem szeretnek a nyilvánosság előtt sze­repelni. Senki sem boldogabb annál az apánál, aki joggal jelentheti ki gyermekéről: — Nyugodt vagyok a jövőjük felől. Ilyen boldog ember volt Antonyina apja. Családjával együtt egy eldugott falucs­kában, Mjaszcevóban lakott, az Ozsevszkij járásban. Műbútorasztalos volt. Minden télre Pétervárra szegődött, az Obuhov gyárba, nyáron pedig, szénakaszálás ide­jén visszatért falujába, sokgyermekes csa­ládjához. Miért irt az apa Pétervárról olyan rit­kán? Miért szerette annyira a paraszti munkát, amikor visszatért? A lány csak később értette meg apja életét, jellemét. Különös, igazi orosz ember volt, akiben túlcsordult a felelősségérzet, családi és a közösségi életében egyaránt. Pétervár biz­tosan számíthatott az illegális forradal­márra. Felesége is rábízhatta valameny­­nyiüket a gondos családfőre. A gyerekek­re az édesapa szigorú szeme felügyelt. Azért írt ritkán, mert éjszakánként Marx műveit tanulmányozta, amelyek a mun­kások és parasztok sorsának talpkövei. Ezenkívül, nem ritkán, rejtőznie is kellett a hatóságok elől... S a veszélyekről, amelyek őt Pétervárott fenyegették, még a felesége is keveset tudott, az apa a gyer­mekek kedvéért kímélte, óvta az anya szívét. Később az apa katonai szolgálatot telje­sített. 1914-ben a lővészárokban fagyos­­kodott. De ezredével, a forradalom olda­lára átállt Szemjonov ezreddel együtt 17- ben már a Téli Palotát ostromolta. így mutatkozott meg apja jellemének felelőssége a legjobb, legnemesebb csele­kedetben, és ez biztosította az áhított kin­cset: azt a jogot és lehetőséget, hogy leá­nyát sokat és sokáig taníttathassa. Anto­nyina elvégezte az egészségügyi szak­iskolát, majd beiratkozott a Leningrádi Haditengerészeti Orvosi Akadémiára. Az apát korai halál vitte a sírba, már nem láthatta meg leányát a tengerész­orvosi egyenruhában. Az orvosi eskütételt nagy bállal akar­ták megünnepelni az Akadémián. De éppen a második világháború elejére esett az avatás, s az új fehér ruhát meg a tánc­cipőt bőröndbe kellett csomagolni, mivel Antonyina parancsot kapott, hogy vonul­jon be az ütegéhez, az orvos és a katona első rendeltetési helyére. — Minek neked fehér ruha a háború­ban? — kérdezte a barátnője. — Hát miben ünnepelném meg a győ­zelmet? így tehát egy fiatal kommunista orvosnő jelentkezett Duderhof körzetében az ütegnél. Magával hozta tudását, igé­nyességét, energiáját és még valamit, azt, ami apja szemében tükröződött, akinek kicsiny fényképét magával vitte az iratai között. Az apai szem azt kérdezte: és most mi lesz, leányom? Nem hagyod-e cserben forradalmunkat? Melyek életünk legjobb évei? Van-e fejlődésünkben csúcspont és „második tavasz?“ Meg lehet-e előre jósolni, mi­kor következnek be veszélyes belső vál­ságok? A pszichológia egyik fő feladata, hogy az életkort és az érettség különböző pe­riódusaiban fellépő jelenségeket vizsgál­ja. A pszichológusok a testi erő, a rugal­masság, a robbanékonyság, az értelem és más képességek növekedését és csök­kenését görbéken rögzítették; nagy mate­matikusok, államférfiak, művészek és kutatók életét és csúcsteljesítményeit Az ütegnél kilenc löveg volt. Nem egy­szerű lövegek: az Auróráról szerelték le őket, s ezért az üteget is „A“ ütegnek ne­vezték. Dmitrij Ivanov főhadnagy volt a parancsnoka. Pavluskina doktornő megszervezte a tengerésztüzérek vízellátását és kifogásta­lan egészségügyi ellátását. Minden löveg­­nél betanított egy egészségügyi felelőst, ö maga egész nap kerékpározott egyik lövegtől a másikig, hogy bármely pillanat­ban elsősegélyt nyújthasson a katonáknak a harcállásokon. 1941. szeptember 11-én nehéz napra virradt az üteg. A németek fokozták a nyomást. S ekkor olyasmi kezdődött, hogy Antonyina asszony ma is elsápad, ha be­szél rőla ... A bombák és lövedékek fel­szántották a földet, szétrombolták a tele­fonösszeköttetést. Minden löveg önálló tüzelőállássá változott. Elszenvedték az első veszteséget, és a főhadnagy szokatlan feladattal bízta meg Pavluskina orvos­tisztet: ő lett az 5. számú löveg parancs­noka. „Jobb lenne az I. számú lövegnéP — futott át rajta a gondolat. Oft a férje, Alekszej Szmaglij hadnagy volt a parancs­nok . . . Amikor a domb mögött feltűntek a né­met tankok, Pavluskina doktornő tüzet nyitott rájuk........És a férjem, vajon tud­ják-e tartani magukat? — villant át az agyán. — Jobb lesz, ha nem gondolok erre“. . . Az 5. számú löveg derekasan küzdött..' Kúszva, egyenként húzódtak el a katonák a halál elől, hogy másnap, más alakzat­ban, a leningrádi front más szakaszán újra kihívják, farkasszemet nézzenek vele. Milyen részegítően. békés illatot lehel­tek a burgonyaföldek! A vakond boldog­nak érezhette magát a túrásában, hisz védte a meleg földtakaró. De az emberek feje fölött nem volt védőpajzs, csak a veszélyesen kék égbolt, amelyből egyre hullott az ólom. . . . Antonyina asszony a tábori kór­házakban végzett hosszú kutatás után! értesítést kapott, hogy férje elesett. Az I. számú löveg legénysége, miután min­den lövedékét kilőtte, szuronyrohamra indult az ellenség ellen. A sebesült tüzé­reket a hitleristák benzinnel leöntötték, és élve elégették. xxx Mivel kezdődtek békés napjai, Antonyi­na asszony? A harmatos rózsabokrokkal, amelyeket a leningrádiak visszaültettek a burgonya­mezők helyére? A háború idején ugyanis burgonyával vetették be a kerteket, par­kokat az éhezők. És még eggyel: újjá­születtek az emlékművek a köztereken. Ügy tűnt, hogy a vasizmú szobrok le­dobják a védelmező föld- és deszkapaj­zsot, mert az égboltról már nem fenyeget semmi sem . . Lenin a Finn pályaudvar előtt álló páncélkocsiról az emberek felé nyújtotta kezét, s ez a mozdulat remény­nyel töltötte el a romokban heverő háza­kat. ön mint orvos, úgy látta, hogy a város egy élő, de sebesült szervezet, ame­lyet meg kell gyógyítani. xxx Végre eljött az idő, amikor békésen folytathatta orvosi hivatását. És mégis, vállai még fizikailag érezték a tengerész­tiszt váll-lapjának könnyű, de felbecsül­hetetlenül értékes súlyát. Talán éppen ezért tartja a leningrádi Balti Gyárat a legkívánatosabb munkahelynek, ahol új életet kezdhet. Olyannak látta a kék vizű Néva partján levő gyárat s a cirkáló kör­vonalait, mint a béke erődjét, mint a jö­vendő örömök zálogát. Antonyina asszonyhoz is újra bekopog­tatott a szerelem. Anya lett. Fia a hajó­építő főiskolára jár, úgy látszik, ismét új dinasztia veti meg lábát a gyárban. Csak látná a nagyapa, hogy unokája milyen ünnepélyesen viszi a zászlót az Októberi Forradalom ünnepén a Palota téren! Két évtizedet dolgozott Antonyina asszony a Balti gyárban, és mint mond­ják: ismeri minden itteni munkás szívét. — Nemrég ünnepeltük a gyárban az én huszadik munkaévfordulómat. Izgul­tam, hogy mit mondjak. Hisz én tizenhét­ben születtem, tehát nemcsak a saját ne­vemben, hanem mindannyiunk, a forrada­lom nemzedékének nevében kell beszélnem. Mit adott nekünk Október? Emlékszem, még diákkoromban pénzt küldtem anyám­nak az ösztöndíjamból. ö meg sem értette: valóban pénzt ka­pok azért, hogy tanulok? Am talán csak ezt az anyagi segítséget kaptuk? Hisz teljesült az álmom: gyógyíthatom az em­bereket. A legfontosabb pedig az, hogy a forradalom lehetővé tette a biztos holna­pot. Hisz már az is különös, hogy én és a betegeim úgy gondolunk a munkára, mint alkotó tevékenységre, és nem latol­gatjuk, mennyit kell félretennünk a nehéz napokra. Eljön az idő, én is nyugdíjba megyek, pihenni fogok. De mit is beszé­lek! Méghogy pihenés! Oly sok tervem van arra az időre . . . Utazgatni szeretnék az országban, többet fogok iskolások közé járni. Minden levelükben erre kérnek. Ezenkívül tanítanom kell a fiatal röntgen­szakosokat, hogy igazi orvosokká váljanak. A tudás sokat jelent, de az orvosnak ennél többre van szüksége. Megérzésnek nevezik ezt. Én inkább emberségnek mon­danám. E szavakban benne van Pavluskina doktornő egész lénye. Férfi - életcsigavonal tanulmányozták, majd naptárszerúen feljegyezték. A görbék 30 és 50 év kö­zött érik el a legmagasabb pontot. Egyes derülátó kutatók szerint az élet „negy­vennél kezdődik“, és a tulajdonképpeni csúcspont a 45. és 60. életév közé esik. Sőt, számos példa azt mutatja, hogy vannak, akik a legnagyobb teljesítmé­nyeket csak magas korban érik el. E görbék azonban édeskeveset árulnak el az ember fejlődéséről. A „szakaszos elmélet“ szerint a 30. életév körül félreismerhetetlen fordulat áll be az ember életében. 25 és 35 között megváltozik ítélőképessége, ízlése és ér­deklődési köre. Eddigi agresszív élet­módja defenzívvé válik, romantikus haj­lamain, táncos kedvén úrrá lesz a reális szemlélet. 40 és 45 között megint új szakasz következik. Jelentkeznek a beteg­ségek, csökken az erő és kitartás, az em­berek akarva-akaratlan foglalkozni kez­denek a halál gondolatával. Vannak, akik ebben a szakaszban, a magányt és egye­düllétet elkerülendő, fokozzák aktivitá­sukat. 55 éves korában újabb síkra ér­kezik el az ember. A családi kötöttségek és kötelezettségek meglazulnak: a társa­dalomban betöltött szerepe veszít fontos­ságából. Ámde e „szakaszok“ eléggé elméleti színezetűek. Hányán vannak, akik csak harmincéves korukban kezdenek törődni karrierjükkel, hivatali, üzleti vagy poli­tikai sikereikkel! Hány ötven- vagy hat­vanéves emberrel találkozunk, aki -nem érzi magát öregebbnek fiainál, vagy uno­káinál, és fáradhatatlanul dolgozik üze­me. vállalata vagy pártja érdekében! A pszichológusok tehát tovább kutat­tak egy jobb, meggyőzőbb „életséma“ után, és sok életútnál feltűnő ismertető­jelet fedeztek fel: az életút csigavonal­­szerűségét. Az „életcsigavonal“ elmélet hívei sze­rint elsősorban a hét évenként változó ritmus tűnik fel, amely egész életünkön át követhető: 28 éves korunkban többnyire döntő válság áll be életünkben, 35 éves korunkban elérjük a vitális csúcspontot, 42 éves korban befejeződik jellemünk fejlődése, 49 éves korban ún. „teljesítmény­­örvénybe“ kerülünk, ami tökéletesen iga­zolni látszik „az élet csak negyvennél kezdődik“ jelszót, 56 éves korban beáll a férfiak kli­maxa, a 63. életév „életveszélyes évnek“ szá­mít, mint ezt már Hippokratész tanítvá­nyai is megállapították, és 70 éves korban kezdetét veszi az el­öregedés. F. R. Natalja Grugyinyina A felperest elutasították AZ Néhány nappal ezelőtt egy érdekes perben hozott ítéletet ismertetett a nyu­gati sajtó: Beate Leber, a tucson-i bíró­ság előtt házassági ígéret megszegése miatt 2,5 millió dolláros kártérítési pert indított William Brown 65 éves millio­mos ellen, azonban a bíróság a kere­setet elutasította. Két úriember szerződést köt A kissé koras William Henry Brown csak három dolgot szeretett: a gyors autókat, a szép lovakat és a meztelen asszonyokat. így azután érthető, hogy amikor 1963. júniusában az NSZK egyik nudista-strandján meglátta Beate Le­bert, Ralph Leber nyugatnémet író csi­nos, fiatal és „mindent megmutató" feleségét, műértő Ízléssel csettintett és akcióba lépett. Este már a Kupferkanne című mulatóban ünnepelték az újonnan keletkezett barátságot: a szépasszony, a férje és a koros, ám temperamentu­mos milliomos. Mr. Brown először arra vágyott, hogy — mint szenvedélyes akt-fényképész — modellnek nyerje meg a szép Beatet és ezért meghívta a házaspárt vadászatra, jacht-kirándulásra és arizonai farmjára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom