Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-04-07 / 14. szám
les zuhanyként érte a francia kormánytöbbség 0 nemzetgyűlési választások második fordulójának eredménye. Az Ötödik Köztársaság hívei éppen hogy megtartották abszolút többségüket: 244 mandátumot szereztek. A baloldal és azon belül is elsősorban a kommunisták, megerősödve kerültek ki a küzdelemből. Csaknem kétszáz baloldali képviselő, közülük 73 kommunista jutott be a parlamentbe. (Eddig 41 kommunista képviselő volt.) Kétségkívül meg lehet állapítani: a baloldal egységpolitikája, egyetlen baloldali jelölt állítása minden választókerületben a második fordulóra, a megállapodás valamennyi résztvevője számára kifizetődőnek bizonyult. A választói fegyelem szinte hiba nélkül működött a baloldalon és ez mintegy 60 új mandátum megszerzését tette lehetővé. A gaulleista kormánytöbbség kudarcának elemzésekor határozottan ki lehet jelenteni, nem külpolitikája miatt fogyatkozott meg ennyire parlamenti többsége. Az elnök külpolitikáját a választási harcban néhány jobboldali jelölt kivételével nem nagyon támadták. Couve de Murville külügyminiszter személyes kudarca a főváros egyik legelőkelőbb kerületében, semmi esetre sem tekinthető a gaulleista külpolitika vereségének. A szocialista politika, az ország gazdasági helyzete, elsősorban a dolgozók és a többi kisember élet- és munkakörülményeinek alakulása viszont sokat nyomott a latban! Mindaz, amit a kommunisták bíráltak, a dolgozó tömegek igazi véleményét juttatta kifejezésre. A bérek vásárlóerejének stagnálása; az ipari termelés és termelékenység tekintélyes emelkedése ellenére ki nem elégítő lakásépítési program (amit ráadásul nem is teljesítettek); ugyanakkor a tízezrével üresen álló luxuslakások; a növekvő munkaNéhány napig kormány nélkül nélküliség, a rossz kórházi állapotok; a közoktatásügy elmaradottsága — mindez elégedetlenséget keltett a lakosság körében. Ennek az elégedetlenségnek látható jele volt a február elsejei országos sztrájk, és az, hogy a választási harc egész időszakában, sőt mindkét szavazás napján több nagyüzemben kemény sztrájkharcok folytak. A kormány az első forduló után e tekintetben felismerte a helyzetet. A tv-kampányban két miniszter is igyekezett a kormány szociális politikáját népszerűsíteni és szép ígéreteket tett a jövőre vonatkozóan. A pyrrhusi győzelmet — győzelemként kezelik. Most már elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy az ötödik Köztársaság hívei immár egymás után harmadszor szerezték meg a parlamenti többséget. Erre Franciaországban 1871 óta nem volt példa. E többség, bármennyire csekély is, újabb öt esztendőre teszi lehetővé számukra a kormányzást. Más országban ilyen kis többséggel ez rendkívül nehéz lenne. Itt az alkotmány következtében azonban egyelőre néni fenyegeti veszély a kormányt (legalábbis amíg De Gaulle tábornok az elnök), legfeljebb néhány kényelmetlenség. A kormánynak ugyanis hivatalba lépéséhez vagy hivatalban maradásához nincs szüksége abszolút többségre. Ellenkezőleg, az ellenzéknek kell azt az abszolút többséget összehoznia, ha meg akarja buktatni a kormányt. Kényelmetlenséget azért okoz — Franciaországnak évek óta először — április elején néhány napig nem lesz kormánya. De Gaulle elnöknek el kellett vetnie azt a tervét, hogy a választás után azonnal átalakítja a kormányt. A kinevezett minisztereknek ugyanis helyettesük javára rögtön le kell mondaniok mandátumukról. Az így megürült képviselői helyet a helyettes azonban csak egy hónap múlva foglalhatja el. A huszonkét miniszter parlamenti szavazatára viszont szükség van rögtön a megnyitáskor — a nemzetgyűlés elnökének megválasztásához. Ezért úgy döntöttek, hogy a kormány közvetlenül a parlament megnyitása előtt lemond, az új kormányt viszont csak néhány nappal később nevezik ki és így a miniszterek szavazhatnak. Gondot okoz az is, hogy a megfogyatkozott kormánytöbbségen belül megnőtt a Giscard D'Estaing volt pénzügyminiszter köré csoportosult „független köztársaságiak" súlya. Arra is szükség van, hogy a kormánytöbbséget pártonkívüli képviselőkből, esetleg a Demokratikus Centrum (Lecanue) néhány tagjával, akik megválasztásukhoz a gaulleista szavazók segítségét kapták — kiegészítsék. Ez is befolyásolhatja egy-két miniszteri tárca betöltését. Mindezek azonban még csak találgatások. A végső döntés ebben is az elnöké. L. M. ELADOTT FELESÉG is. A találkozó azonban csak 1963 végén jött létre Heidelbergben, ahol a milliomos megígérte a férjnek, hogy kiadatja Amerikában „Sok árnyék, kevés lény" című regényét, amit az örömmel fogadott, remélve, hogy ezáltal nácimúlttól és a pénzszegény jelentől árnyékolt élete lénybe borul. A legnagyobb egyetértésben utazgatott tehát a három ember Mr. Brown jachtján, nyugodtan fogadott el az asszony ékszereket és pénzt a hódolójától és természetesen azt a Ferrari márkájú luxus-autót sem utasította vissza, amellyel az idős gavallér 1965-ben kedveskedett imádottjónak. Néhány hónap múlva azután a két „úriember", a nyugatnémet író és az amerikai milliomos egy szerződés pontjait vetette papírra: 1. Beate Leber egy évet tölt New Yorkban Mr. Brown „vendégeként". 2. Kötelezi magát, hogy elválik a férjétől. 3. A válás után a volt térj egy éven át havi 3000 dollár „fájdalomdijat" kap. És a férj ezt a szerződést minden gátlás nélkül aláírta. A válást a mexikói Juarez-ben monda ki a bitó, ott ugyanis a bírák nem olyan akadékoskodó természetűek, különösen, ha megfelelő mennyiségű pénzzel nyugtatja meg valaki az aggályaikat — márpedig Mr. Brown — akkor még — nem sajnálta a pénzt. A válás után a „fiatalok" elutaztak Mr. Brown farmjára, a volt férj pedig visszatért Heidelbergbe. Beate asszony boldogan töltötte napjait, ám a boldogság nem tartott sokáig. 1965. december 18-án Mr. Brown estélyt rendezett és utána szemrehányást tett „menyasszonyának", mert az állítólag berúgott és illetlenül viselkedett. Ekkor mondta ki először a rozzant lovag: soha nem veszlek feleségül. Másnap reggel a szépséges Beate tovább erőszakolta a házasságot és ekkor — saját szavai szerint: „Brown megvert, a hajamat tépte és falhoz vágott". Ezek után a kihűlt szivü szerelmes felszántotta Beate-t, hogy mielőbb térjen vissza hazájába. Ű azonban inkább a farmtól 100 kilométernyi távolságra levő Tucson városban telepedett le és pert indított. „Úriemberek" pereskednek Az „öreg“ azonban nem ijedős természet és feljelentette Beate volt férjét — kerítés miatt. Jegyzőkönyvbe foglalt vallomásban elmondta, hogy Beate Leber 1964. január 11-e óta őt rendszeresen „elcsábította". Feljelentéséhez mellékelte a térj által aláirt szerződést is és a bizonyíték alapján a heidelbergi bíróság a férjet, Ralph Leber nyugatnémet írót 1966. augusztus 2-án saját feleségével kapcsolatos kerítő szándék miatt hat hónapi börtönre ítélte. Néhány nappal ezelőtt a tucsoni bíróság elutasította Beate Leber 2,5 millió dolláros kártérítési keresetét azzal a logikus indokolással, hogy „férjes asszonynak senki nem tehet házassági Az eladó: Ralph Leber nyugatnémet író A vevó: William Brown milliomos (az „áru“ — Beate Leber mindkét képen ugyanaz) ígéretet és ezért egy Ilyen ígéretet megszegni sem lehet". A piszkos kifejezés fokozható: piszkos, piszkosabb, legpiszkosabb. Csak az a kérdés, hogy az ügy három szereplőjét melyik fokozat illeti meg ... (A STERN nyomén)
