Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-03-03 / 9. szám

osollyal, türelmesen kínálja az árucikkeket. Még \t is elmondja, melyiknek milyen az Ize, hogyan kel Uiasználni, tálalni.

— Ez a kecsup, nagyon finom fűtt marhahúshoz, э más húsételekhez is kiváló, és a mártásoknak is íjátos Ízt kölcsönöz.

— Hát akkor ezt a doboz bonbont kérném, két ilyen ajtót, egy tábla csokit, egy csomag holland kakaót, ívét... talán még egy-egy doboz pástétomot és práai sonkát, egy kis üveg meggylikőrt, azt a két nemesiét, ezt az ananászkompótot... Mennyit tesz ez t?

— Egy pillanat kérem! — a kislányom gyorsan ámol... — 270 korona eddig, a díszítési illetéket leértve. Ajánlanék még néhány külföldi leveskocít. Az ilyesmi mindig jól jön. Esetleg egy zacskó szelt parmezánt. Ez pontosan háromszáz korona, hét kérem?

— Igen. Így jó lesz. Es díszítse fel rózsaszínű szék ivei, meg fehér maslival.

— Kosárba csomagoljam, vagy csak celofánba? kosár 14 koronába kerül.

Lehet kosárba, fis házhoz szállítják? Hová parancsolja kérem?

A vevő megadja a elmét és megmondja a kézbesítés ontos dátumát. Majd fizet, s megvárja, vajon eljpzelése szerint csomagolnak-e. Végül is elégedetten .vozik.

— Hátha csak ehhez a csinos fiatalemberhez volt ven udvarias ez a kislány? — gondolom gyanakod- és kíváncsian várom a következőt.

Kevés pénzért, de nagyon sokat akarnak venni a kislányok

Melyiket válasszam? — bizony nem könnyű eldönteni

F. Spáéll felvételei

Két lány lép az üzletbe. Ugyancsak nagyobb csomaggal szeretnék meglepni Nőnapra anyukát. Sokáig válogatnak, fontolgatnak. Nem sok a zsebpénz, de sokat szeretnénk venni érte. Háromszor is változik az összeállítás, míg végül is csomagolható az áruhalmaz. S a kiszolgálás mindvégig kedves, türelmes.

Egy öreg bácsi jön. Szerény kis nyugdijából tett félre néhány koronát, és most nagy a gondja, mit vegyen érte élete párjának. Végül egy doboz bonbon mellett dönt.

— De nagyon szépen csomagolják be kérem ... hadd örüljön az asszony. Mert tudják kedveseim — magyarázza az elárusitónőnek — holnap lesz a születésnapja. A hetvenedik. Bizony ... hogy eljárt az ldől — az apóka ellágyul, megtöri! a szemét és reszkető kezébe fogja a kis csomagot.

— Viszontlátásra bácslkal fis mondja meg a feleségének, hogy ml is a legjobbakat klvánjukl

Szívélyes szavak, kedves kiszolgálás, mosolygó arcok. Mintha az ember nem is lenne hazai üzletben, igaz, az ajándékbolt kissé különbözik a többi üzlettől. Itt olyan áru is kapható, amelyet máshol hiába keresnénk. Az árak is valamivel magasabbak. Azaz, pontosan a díszítés árával. Az pedig a vásárolt áru értékével arányosan növekedik. Tehát száz koronáig a díszítési illeték egy korona. Négyszáz koronán felül viszont legalább kilenc korona. Persze lehet több is, aszerint, hogyan kívánja a vevő. Bizonyos árucikkek azonban díszítési illeték nélkül is vásárolhatók. Ilyen például a formált kockacukor, egyes pástétomok és

konzervek, kakaó, kávé, tea, csokoládé, cigaretta, borok stb. Viszont más árut, főleg a külföldi Ínyencségeket, csakis nagyobb csomagokba tesznek. A legkisebb ajándékcsomag harminc koronás. Amennyiben a vevő ezért az összegért választott valamit, akkor már külföldi árut is felkínálnak neki.

— Hányán keresik fel naponta üzletüket? — szólítom meg végre az Uzletvezetőnőt, Valcer Pavlát.

— Nehéz megmondani... Még sohasem számoltuk. Meg aztán ez is sok mindentől függ. Általában az ünnepek előtt több. Az emberek szívesen vásárolnak nálunk.

— S ebben biztosan nem kis szerepet játszik az udvarias kiszolgálás.

— Érdekünk, hogy a vevő elégedett legyen, s máskor is eljöjjön hozzánk. Mi ugyanis főleg a bevétel szerint kapjuk a fizetésünket

Lám, az anyagi érdekeltségi Ez lenne a talány kulcsa? Mindenesetre: Aki egyszer belép ide, valószínűleg máskor is eljön. Lehet, hogy csak egy doboz cigarettát, vagy egy csomag kakaót vesz, jóllehet, ezt máshol is megkaphatná. Csakhogy mosoly és udvarias kiszolgálás nincs mindenütt.

Pedig de jó lenne, ha az ilyesmi —• ami pénzbe sem kerül — végre sehol se lenne hiánycikk... I

G. VINCZE ILONA

a szoknyáján. S mire az égi bakter, a hold felbaktatott a tejútra, nem volt kedve dalolni a nyári esték csillagairól. Páradt volt. Férjhez ment, jöttek a gyerekek. S a munka egyre szaporodott. Hogy mi lesz a gyerekből? Amikor Marika megszületett, még nem így kérdezték, hanem úgy, mikortól fogható munkába.

Most itt dolgoznak mindannyian a tanyán. A férje már húsz éve traktoros. Marika — most már Oravszkyné — tizenhárom tehenet fej, már tizennégy éve az állami gazdaság alkalmazottja. Mióta — ahogyan ők mondják — ez a világ van, azóta mindig van minek örülni.

örülbelül negyvenöt család, vagy százötven ember él itt a hosszú istállók, kazlak, csaholó kutyák között. Azt mondják, jól, panasz nélkül. A régi istállók helyébe újak épültek, s egyre több gép segíti őket. Vagy tizenöt éve bevezették a villanyt is. Nem kell már lámpa mellett vakoskodni, s rádió is került a házakba. Egy kis vegyeskereskedés is nyílott, ahol a legszükségesebbet, cukrot, sót megvehetik. A tanyai iskola megszűnt, annak a helyébe létesült az óvoda. Tizenhat gyerek jár bele. A nagyobbak lem bánják, hogy Királyhelmecre hordja iket naponta az autóbusz, több ott a átnivaló, s szebbek, jobban felszereltek : tantermek, mint itt voltak.

Oravszkyné, a lánya is itt dolgozik

IDrjUVBl BgyUll Pánt

'♦n •

Г. Cnnkll

Nincsenek már pitvaros házak, külön lakása van minden családnak, s külön konyhája. De a kerítésnemzárta nagy — udvarként szolgáló — térség, ahová az ajtók nyílnak, kizár minden titkot a tanyáról. Az itt élő emberek mindent tudnak egymásról. Tudják, hol van beteg, hol született gyerek, melyik családból küldik továbbtanulni a gyereket, s hogy hol mit főznek.

— Ugye, van itt nálunk gyerek elég? — Jegyezte meg félig ironikusan egy piros arcú fiatalember. — Hosszúak a téli esték . . .

Habár már ezt sem lehet egyértelműen állítani, mióta a televízió is bekerült a házakba. De mégis — az az igazság, hogy a szellemi igények még messze az anyagiak mögött járnak. S így nyugodtan állíthatjuk, hogy az is (a televízió) csak azért lett fontos, mert divatos bútordarab. A síléc, korcsolya kijár itt is a gyerekeknek, éppúgy, mint a fiataloknak a szivacskabát. Beszédmodorban, hanghordozásban sem „tanyasiak". De közelebb vannak a földhöz (régi szokások is kísértenek) és távolabb még a társadalom szabta erkölcsi normáktól, mint a falvak, városok lakói.

I/ ocsis Erzsébetről elismeréssel és dicsekvéssel beszélnek, ügyes, életerős, csinos asszony. Az állami gazdaság dolgozója ő is. Hét gyermeke van. A legnagyobb már tizennyolc éves. A legkisebb négy esztendős. Szépen járatja, gondozza őket. Apa nélkül neveli a két lányt, öt fiút. Nem, nem halt meg a férje. El sem

vált tőle. ö egyszerűen — nem ment férjhez. A keresete eléri az ezernégyszáz koronát, a családi pótlék csaknem 1200 korona, ezt osztja be, hogy jusson is, maradjon Is. Gyermektartást nem kér senkitől.

— A munkámat elvégzem, a gyermekeimet nevelem, a többihez senkinek semmi köze — mondja ő.

S tavaszra készülve lassan eltelik a tél. Vetésről, munkáról, állatokról esik a legtöbb szó. Meg arról, hová küldik tanulni a fiúgyerekeket. Legnagyobb varázsa a gépeknek van. Villanynak, a vasútnak. Annak, ami összeköti az ilyen kis, zárt közösségeket is a nagyobb világgal. Esteledik. A sápadt nap már a csupaszon didergő fűzfán fészkel, s orrot, arcot csíp a szél. A gyerekek megunták a hócsatát, szánkózást, vonulnak befelé. Enni, melegedni.

— Van már műsor? — kérdezik.

Mérges kutyák falkája ugatja az idegent, bezárulnak a tanyai házak ajtajai. Otthon van mindenki. S tölti az időt, amivel lehet. Újsággal, gondolkodással, beszélgetéssel, alvással. Ha elolvad a hó, a fiatalok moziba, előadásra, könyvtárba mehetnek Királyhelmecre vagy Leleszre. Nekik igazán rövid az az út.

HARASZTI NÉ M. E.